Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-09 / 36-37. szám
Mindörökre erplékezétes lesz számomra egy május tavaszi reggel. Mindössze egy héttel ezelőtt még diákok voltunk, előadásokra jártunk, vizsgáztunk. És ma - mi vagyunk az „ifjú szakemberek". Még a fülünkben csengenek tanáraink elbocsátó szavai: - Ne feledjétek, a ti kezetekben nagy fegyver van — a kultúra, Feladatotok - az emberi lelket széppé és gazdaggá tenni. ... Szülőföldemen, Kopüljén járok. Üj, kis bőröndömben, amelyet a Minszktől való búcsú emlékeképpen vettem, van a könyvtáros szakiskola elvégzéséről szóló bizonyítványom és a kinevezésem. A járási komszomol titkár Vaszilíj B üljük szívélyesen fogad: ' — A kulturális munka szakémberei nagyon kellenek nekünk. Lotvinü község tizenöt kilométerre van Kopüljétól. Csodálatosan szép klub van ott. A munkafeltételek megvannak. Sok a fiatal. Nos, a többi már tőletek függ. Ha segítségre van szüksége — jöjjön be hozzánk, a kerületi bizotságra, szívesen segítünk. Kezetszorít velem és szélesen elmosolyodik. Megragadom kis bőröndömet és majdnem futok le a lépcsőkön az utcára. Az autóbusz egy óra múlva indul. Én persze türelmetlen vagyok. „Gyorsabban, gyorsab ban“', veri a szívem. ALesznoje (erdős) kolhoz valóban megfelel az elnevezésnek. Körös-körül sűrű fenyves. Lotvinü - tiszta falvacska, kertek között búvik meg. A falu közepén van a klub, gyönyörű fehér köépület. Elindulok felé. Az ajtón hatalmas rozsdás lakat, éppen olyan, mint amilyet a vicclapokban szoktak rajzolni. Bizony látszik, hogy a dolgok nem jól mennek. Még ezen az estén mindent átadott nekem a klub volt vezetője. Valójában nagyon kevés dolgot kellett át(Anna Zsdanovicsnak, egy falusi klub vezetőjének elbeszélése) adnia. Néhány dossziét negyedévi kimutatásokkal, jelentéseket és a filmek jegyzékét. Másnap reggel hozzáfogtam, hogy rendbe tegyem a klubot. Estefelé látom, hogy legények és lányok szállingóznak. Megállnak szót váltanak, leülnek a teremben. Tekintetükben kérdés. Érzem: valamit várnak tőlem. Később idősebb munkások is gyülekeznek. A klubban azon az estén Üj könyvek érkeztek csaknem az egész falu egybegyűlt. Ülünk a teremben és arról beszélgetünk, mi nyomja a fiatalok lelkét, mi érdekli őket s milyen• ifjúsági előadásokat tartottak már. így apránként sikerült felfedeznem a helybeli énekeseket és táncosokat. Megkezdődtek a próbák és nagy örömmel, elragadtatással énekeltek a fiatalok és idősebbek is. Idővel odajönnek hozzám a kolhozmunkások és kérik, vegyem fel őket is a műkedvelők közé. így estem át az első tűzkeresztségen. Ettől a naptól kezdve a klub sosem volt üres. Egyszer hangversenyre készültünk, máskor önkéntes segítőtársaimmal valami esti műsoron gondolkoztunk, vagy plakátot készítettünk, avagy csak egyszerűen elbeszélgettünk a kolhoz életéről, a nemzetközi helyzetről és az új könyvekről. Sok munkám akadt a könyvtárban is. A könyveket megfelelőnek találtam, csakhogy úgy álltak egymás mellett, ahogy jöttek, nem válogatta őket senki. A fiatalokkal új könyvespolcokat csináltunk. A szépirodalmat csoportosítottuk és úgy rendeztük be a könyvtárat, hogy az olvasók szabadon válogathattak a könyvek között. A leglelkesebb olvasók az iskolások, különösen a felsőbb osztályosok. A könyvtárba beiratkoztak az idősebbek is. Ők is eljárnak a klubba, sokszor késő estig üldögélnek s az olvasottakról beszélgetünk. Ezek a sokat küzdött, sokat látott emberek jól ismerik és megértik az életet. Szovhozunk művészeinek első műsora valóban jól sikerült. Természetesen nem polt okunk nagy sietségre. Viszont mihdenki ki akarta próbálni az erejét. A műsor kulcsszereplője, az ügyes konferanszié és a jó szólista, Vologya Szerüj lett. Sokáig nem engedték le a nézők a színpadról Ljuda Zsuravszkaját és Anja Klocskőt, követelvén újból és újból énekeljenek még. A leányok hangja jó erős, gazdag, olyan, mint amit a föld nedve táplál. Valódi népi hang. Természetesen ha továbbra is csak a saját erőnkre támaszkodunk, gyakran kellett volna repertoárunkat cserélni. És bizonyára a Lotvinüiek érdeklődése is csökkene. Mi idejében gondoltunk erre és elhatároztuk, hogy Sok minden történik Kutyádon, amit nem lehet könnyűszerrel megemészteni. Mintha mindent úgy csinálnának, hogy ne legyen jó sem nekik, sem a szövetkezetnek. Az új módszerrel nem barátkoznak, a demokrácia lehetőségeivel nem élnek, s ami a legbosszantóbb, nem tanulnak. A minap megkérdeztem az egyik polgártársamtól, hogy van-e itt szövetkezeti munkaiskola? Csodálkozva, értetlenül nézett rám. A tekintetében ez volt: — Mi az a szövetkezeti munkaiskola? No tessék! Azt kérdezi a huszadik század második telében, amikor űrhajókat indítunk a világűrbe. Még jó, hogy azt nem tudakolják meg tőlem, macskáditól itt Kutyádon, hogy mi az az olvasás... Hát hová kerültem én? Vissza a tegnapba, nem tudom hány évvel? Egyre szenvedélyesebben kezdett érdekelni miért nem megy a tanulás, mi az oka a könyv iránti érdektelenségnek, beszélgetni kezdtem az emberekkel. Megállítottam őket az utcán, a mezőn, a közös istálló udvarán, az üzletben vagy a kocsmában, és szinte dorgáló hangon kérdeztem tőlük, miért nem tanulnak? Képzeljék el, mi volt a válasz! — Elég az, Márton, ha már te okos vagy! A te fejed már ki van pallérozva, tudod, hogy milyen tyúkszemen milyen a kenőcs. Meg azt is tudod, hogy melyik a jobb kezed, meg a bal kezed ... Nem is folytatom tovább. Olyanokat mondtak nekem, hogy majd visszamentem tőle Macskádra. Az egyik nyurga, eszét az ösztöneivel mozgató ember azzal állt nekem a kocsmában: — Mondd meg nekem, Márton, mi értelme lenne törnöm a fejemet. Tudom, merre kél a nap s azt is megfigyelhettem, hogy merre nyugszik. Tudom, mikor hány fejet a búza, s mikor kíván trágyát a föld. Mindent tudok, amit a földművesnek tudnia kell, mi a bajod hát velem? Hat elemit végeztem, ímiolvasni tudok, számolni is tudok, mire van még szükséged? Higgyék el, belevörösödtem ekkora önbizalomba. Mert gondolkozzanak csak el, ki mondhatja el magáról, hogy mindent tud? Nevetnem kellene, mert valahol azt olvastam, hogy valamelyik régi bölcs, egynagyon-nagyon okos ember, tudós, azt mondta, úgy halok meg, hogy nem tudok semmit. Ez a kutyádi polgár meg ugyancsak büszke arra, hogy csak annyit tud, amennyit lát. Mondom neki: — Ide figyelj, te emberek megrontója. Hát kinek tanulsz, ha tanulsz? — A szövetkezetnek — feleli ő. - És a szövetkezet nem neked származtatja viszsza a gazdálkodásba fektetett szaktudást? Erre nem tudott mondani semmit, de azért hajtotta magáét, hogy mi lenne a világból, ha mindenki tanulna, ha mindenki tanult ember lenne? És főleg mi lenne Kutyáddal, ha megsokasodna a tanult emberek száma? Még csak az hiányzik, hogy könyvet olvasnék akkor, amikor mást kellene csinálnom, mondjuk hordanom a trágyát, vagy egyelni a répát, vagy kaszálnom a rétet. Régen sem olvastak, mégis megvoltak falun az emberek. Apámnak - nyugodjék szegény - egyetlen könyve volt, a kalendárium, azért tudott annyit, hogy nem szórta a magot a sárba ... Szinte csodálkozom is már, hogy ömlik a szó ebből a kutyádi emberből, ha a tanulás, a könyv ellen kell beszélnie. Azt hiszi, meg akarom erőszakolni a szakkönyvekkel. Dehogy akarok én erőszakot venni rajta. Aki nem tanul, maga látja kárát Macskádon jól működik a szövetkezeti munkaiskola, az emberek meg akarnak ismerkedni a korszerű gazdálkodás csínjával-bínjával, a helyes agrotechnikával, a többmenetes aratás előnyeivel, a komplex gépesítő brigádok jelentőségével — mindennel, ami elősegíti a macskádi szövetkezet gyors felemelkedését. Hamarosan eljön a nap. amikor javasolni fogom a falumbelieknek, látogassanak el a szövetkezeti munkaiskolából csoportosan ide Kutyádra, megtapasztalni, hogy hogyan gondolkoznak, hogyan kullognak egy olyan faluban, ahol az emberek véleménye közös abban: apáink sem tanultak, mégis megvoltak, apáinknak is elég volt a kalendárium, nekünk sem kell több. Hát így van! Macskádi Márton Zenevics Mária és Dovner Éva fellépnek a klub színpadán kolhozunk más részlegeinek kollektívájával programot cserélünk, így Dusevo és Kosztyási községek, valamint a szomszédos Dzerzsinszkíj szoitfioz munkásai vendég szerepeltek nálunk. Így kéthetenként van műsor a klubban. Amikor ideutaztam, nem is gondoltam, mennyi mindenhez kell majd értenem. Én csak könyvtárosi képesítést kaptam, de nem csak könyvtáros, hanem művészeti vezető és leginkább szervező lettem. Sakkversenyek, sportversenyek, ifjúsági délutánok, új műsor összeállítása, mindenhez kellett értenem. S bizony a tapasztalatom édes-kevés volt. Egy biztos. A munkakedv még nem pótolja a tapasztalatot. Tehát sokat kell még olvasni, könyveket rendelni Minszkböl és tanulni, tanulni. Nemrégen a mi részlegünk vörös vándorzászlót kapott. A zászlót most a művelődési otthonban őrzik, így hívják büszkén a munkások most már a klubot. Az a tény, hogy nekik a klub nélkülözhetetlen és kedves lett, számomra a legmagasab kitüntetés. (Fordította: H. A.) S vii.ioq.ott cl kaxdxtk é.í& Hogy villogott a kardok éle, s népünk honáért harcra kelt, nem gondoltunk mi hősi bérre, önnön sorsunk nem érdekelt. Más gondolat járt ott eszünkben, acélos fénnyel csillanó: hogy bánni tudjunk fegyverünkkel, s legyen a tarsolyban golyó. Hegyek magaslottak felettünk, bejártunk tenger földeket, anyánkat — mindent elfeledtünk, amit feledni csak lehet. A házat és a parti völgyet, a rét kesernyés illatát, a homokot, a barna földet, mind azt, mi otthon visszavárt, S mikor rohamra ment az ezred acél pásztázta földeken, ajkunkon Lenin neve zengett s fény gyűlt köröttünk hirtelen. E név volt mindenünk - örökre utat jelölt a fény felé. Tölgy nem kapaszkodik a földbe úgy, mint mi akkor öbelé. a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában május elseje előestéjén bemutatkozott új műsorával a CSISZ SZKB Magyar Népművészeti Együttese. A bemutató bizonyosságot tett amellett, hogy az együttes szorgos munkát fejtett ki a tél folyamán. Maga a műsor népművészeti hagyományaink bemutatásán kívül pártunk XII. kongresszusát hivatott köszönteni, üdvözölni. Nos, leszögezhetjük, hogy e kettős célt az együttesnek — nem minden fenntartás nélkül — sikerült elérnie. Ha az együttes munkáját — csupán néhány tekintetben is — boncolgatni akarjuk, feltétlenül szólnunk kell mindazokról a nehézségekről, amelyekkel meg kell küzdeniük. Elsősorban, s főleg ami az énekkart illeti, a hanganyagról van szó. Amíg az együttes tánckarába elegendő fiatal, új tag jelentkezett, az énekkarnak nem volt választéka. Ezzel szemben a bemutatón mégis egy technikailag eléggé fejlett énekkar mutatkozott be. Kár, hogy a bemutató műsorába nem iktatták be a Kodály- és Bárdos-müveken kívül, a Purcell és Schumann dalokat is, amelyek különben szerepelnek az együttes új műsorában. Ez lehetővé tette volna, hogy az együttes énekkaráról átfogóbb képet alkossunk magunknak. Minden esetre a jövőben szükségesnek bizonyul az énekkar szélesebb Bemutató után... mégis az az érzésünk támad, hogy nem akart leengedni a színpadról, népi ártana már egy teljesen új mű- A népi zenekar jelentette talán azt sor begyakorlása. Az idei csupán a a tüzet, ami az egyes tánckoropozírégebbiek feltoltése, s biz a br'atisla- ‘dőltből hiányzott. ”5* 'mőstA páfhuzavaí bemutató közönsége között is nem egy olyan akadt, aki bizonyos számokat immár. negyedszer, ötödször tekintett meg. Nem áll szándékunkban e tánckompozíciók művészi értékét vitatni, azt sem állítjuk, hogy időnként ne újítsa őket fel az együttes, ellenben ügyelnünk kell az egyes műsorok változatosságára is. Ami az új műsor begyakorlását illeti, az annál is könnyebb lenne, hiszen mint azt az együttes vezetői is kifejtették, majd minden évben teljesen új anyaggal kell dolgozniuk. Nos, az együttes új tagjai számára teljesen mindegy, hogy az együttes repertoárjában már meglévő, vagy teljesen új tánckompozíciót gyakorolnak be. Ami az egyes táncokat illeti, főleg a „Vasvári verbunkos és lippentős“-t, hiányzik belőle a magyar népi tán-A „Fonóban" c. tánckompozíció egyik részlete Az együttes énekkara feltöltése. Ügy gondoljuk, hogy a Bratislavában tanuló magyar ajkú diákok közül egy erőteljesebb énekkarra is tellene. Az énekkarnál több kifogásolni valót hagy talán maga után a tánckar. Bár az idén együttesünk a cseh országrészekben mutatkozik be — augusztus havát ott töltik el — cokat jellemző parázs hangulat, tűz. Kérdés, hogy ez a hiányérzetünk az előadók, a táncosok fáradtnak tűnő mozgásából, avagy a zene idegenségéből, helyenként lanyhaságából ered-e. Az est legnagyobb sikerét Lakatos Antal népi zenekara aratta, amelyet a közönség a szó szoros értelmében mot vonva felmerül a kérdés: nem lenne-e helyesebb a táncokhoz írt zenét inkább egy ilyen kiszélesített népi zenekarra írni? Forróbbá, tüzelőbbé s ami a legfontosabb lelkesítőbbé válnának ezek a táncok. Szükséges, hogy ügyeljünk erre. Hiszen tudjuk, hogy a népművészetet pont ezért a tüzért, testet-lelket átható forróságért szeretik az emberek. Általában véve az együttes műsora jó benyomást kelt, s a csehországi turnén bizonyára nem marad el a siker. Persze szükséges lesz ahhoz az is, hogy az együttes tagjai nagyobb lelkesedéssel, nagyobb kedvvel, vitalitással lépjenek a színpadra. Ami pedig a műsor eszmei egységét, felépítését illeti, nem emelhetünk ellene kifogást, sőt dicsérnünk kell. Az együttes szándéka, akarata pártunk XII. kongresszusa forró köszöntése. S hogy ez a köszöntő valóban forró legyen, ahhoz nem hiányzik sok. A mai műsort is sokkal nagyobb sikerre vihetik az együttes tagjai kissé nagyobb lelkesedéssel. P. I. 1962. május 9. ALEKSZANDR PROKOFJEV:
