Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-01 / 34-35. szám
Cseppfolyós ammóniákkal fokozzuk a termelést A talaj termékenységének növelése egyik fő feladatunk. Szinte naponta beszéd tárgyát képezi az a kérdés .hogyan segíthetnénk a leggyorsabban. A talaj termőképessége leginkább a televény mennyiségétől függ. Talajaink televénytartalma eléggé alacsony. Statisztikai adatok szerint az országos átlag 2—3 évvel ezelőtt 1.3 % volt. Jelenleg sem haladja meg a 2 %-ot. Akkor mondható a talaj termőképessége jónak, ha televénytartalma legalább 6 %, mert elegendő menynyiségü televény jelenléte a talaj fizikai, kémiai és biológiai folyamatait szabályozza. A televény biztosítja a talaj viz- és tápanyagmegkötő képességét is. A televény táplálékul szolgál a talaj élőlényeinek, különösen a nagyon hasznos mikroorganizmusoknak, tehát növeli a talajéletét. A talaj termelékenysége mindig arányos a talajélet intenzitásával. Ezt tudva megértjük a televény megfelelő mennyiségének szükségességét. Az átmenetileg alacsony televénytartalom zavart okoz a növények tápanyagellátásában. Ezért mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy talajaink tele vény készletét növeljük. Ehhez mindenekelőtt több jó minőségű istállótrágya szükséges. Az eddiginél nagyobb szorgalommal és lendülettel kell a komposztkészítéshez hozzáfognunk. A könnyebb, homokos talajokon jól szervezett zöldtrágyázással kell a televénytartalmat növelnünk. A talajerő növelésében nagy a jelentősége a rendelkezésünkre álló műtrágyák szakszerű és gazdaságos felhasználásának. A műtrágya ellátásában jelentős javulás állt be. Míg 1936-ban 13,1 kg, 1956-ban 46,7 kg tiszta tápanyag jutott egy hektárnyi talajra, addig ez a szám 1960-ban 67,8 kg-ra emelkedett. Ez 20 °/o hatóanyag tartalmú műtrágya esetén átlag 3,5 métermázsát jelent. Jelentős ez a javulás, de még mindig nem elegendő. A növények legfontosabb tápeleme a nitrogén. Az élő szervezet legfontosabb vegyületének, a fehérjének alkotó eleme ez. Fehérjéből átlagosan 16 % van a növényekben. A nitrogént a szervestrágyákon kívül különböző szilárd halmazállapotú műtrágyákkal juttathatjuk a talajba. Az utóbbi években azonban mind többet hallunk a cseppfolyós ammóniákról, (ammóniumklorid, vagyis szalmiákszesz). Eleinte, mint minden új módszerrel szemben, a termelők ennek használatától is idegenkedtek. Ma már ez nem áll fenn, ellenkezőleg: az érdeklődés állandóan fokozódik. Az ammóniák lényegében az ammóniagáz magas nyomással cseppfolyósított formája. Jelentősége abban rejlik, hogy az előállítási ára alacsony, hatóképessége pedig gyors. Nitrogéntartalma 82,3 %. Cseppfolyós állapotban az erre a célra készített ciszternákban szállítják. Fölhasználása a következőképpen megy végbe: A ciszterna mögé adagoló szerkezetet szerelnek. Ez a két futókereket rögzítő acéltengelyből, valamint a tengelyre erősített hat lefelé görbülő keskeny, késszerű sörnyitóból áll. A sörnyitók feladata, hogy a talajba mélyed ve, mintegy 15 — 30 cm mély, keskeny barázdát vájjanak. A ciszternából elágazó gumicsöveken a sornyitás pillanatában a barázdákba jut a cseppfolyós ammóniák. Megfelelő talajállapot esetén a barázda szélei beomlanak s az ammóniákot a talajba zárják. A szükséges mélységbe került ammóniák elegendő nedvesség esetén a talaj abszorpciós tulajdonságánál fogva (megkötés, a szilárd vagy cseppfolyós anyagok felületén) jól megkötődik. Nitrogénjét a növények jól és gyorsan értékesítik. Az ammóniákot elsősorban kapásnövények, például kukorica, répa, burgonya trágyázására használjuk. Burgonya alá, könnyebb talajokon, még a töltögetés előtt juttassuk a talajba. Ekkor a sorok között még elegendő a laza talaj, ami elősegíti a talajba jutott ammóniák takarását. A gabonafélék közül előnyös a zab, rozs, esetleg az ősrf búza trágyázására. Az eddigi tapasztalatok szerint a repce trágyázásával is jó eredmények érhetők el. A legnagyobb mértékben a répa és a kukorica trágyázására használják. Fontos az is, hogy földbe juttatásához kézi munkaerőt nem von el a gazdaságból. Munkaerőhiánnyal küzdő gazdaságokban ez nagy előny. A gépállomás dolgozója egyedül végzi a trágyázást. A ciszterna kezelése könnyű, tiszta munka, megfelelő óvatossági rendszabályok betartása esetén pedig teljesen veszélytelen. Egy traktorista napi teljesítménye mégegyszer akkora, mint a műtrágyák kiszórása esetén. Hektáronként 30 — 50 kg cseppfolyós ammóniát használnak fel. Kísérleteznek nagyobb adagokkal is. Tangazdaságunkban végzett kísérletek szerint 50 kg-os hektáronkénti adag 105 mázsa cukorrépa terméstöbbletet eredményezett. Cukorrépából a leggyakoribb az 50 — 70 mázsás terméstöbblet. A Bálványi Állami Gazdaság csörgőpusztai részlegén végzett kísérletek kukoricából átlagosan 7 mázsás többletet eredményeztek csövesen. Hektáronként 30 kg ammóniákot használtak. Egy hektár trágyázása 66 koronába került. A csöveskukorica mázsája 132 korona, vagyis 7 mázsa többlet-termés 647 koronát, levonva belőle a 66 korona trágyázási kiadást, pedig tisztán 581 koronát jövedelmezett. Ugyanebben az üzemben kitűnd eredményeket értek el a silókukorica ammóniákos trágyázásával is. További tapasztalatok szerint a cukorrépa egyelés. előtti trágyázását csak akkor végezzük el, ha elegendő emberi és gépi munkaerő áll rendelkezésünkre az egyelés elvégzésére, különben az ammóniák gyors hatóképességénél fogva a gyom „a nyakunkra nő“. Röviden összefoglalva, ha megfelelő talajállapot esetén használjuk a cseppfolyós ammóniákot, érdemes vele foglalkozni, mert nitrogénigényes növényeink nagyon meghálálják. Sajnos, a jelenleg gyártott mennyiség nem elégíti ki a szükségletet. Fontos, hogy ennek az olcsó, de nagy hatóképességfl műtrágyának előállítását minél gyorsabban bővítsük. Csernák László, a Komáromi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola tanára aprómagvaknál 2 liter vizet számítva 10 kg magra, nagymagvúaknál 5 liter vizet 100 kg magra. A jól megáztatott anyagot szétdörzsöljük, majd a magot úgy nedvesítjük meg vele, hogy minden szemet érjen. Utána a magot árnyékos helyen megszárítjuk és elvetjük. Ügyelni kell arra, hogy a már beoltott magot napfény ne érje. Nem szabad a magot semmiféle csávázószerrel kezelni, mert ez a baktériumokat elpusztítja. Fontos, hogy a mag földbekerülése után, a talajban elegendő nitrogén, foszfor é* kálium legyen, de a mag a vetéskor közvetlenül semmilyen műtrágyával sem érintkezzen. A másik eljárásnál a baktériumtrágyát a következőképp juttatjuk a talajba: az üvegből az oltóanyagot 5 liter vízben jól megáztatjuk, majd minden hektár vetésterületre egy mázsa jól átrostált földbe keverjük egyenletesen. Ha a föld elég morzsás, jól kitosztított műtrágyaszóróval földbe juttatjuk. Ezt a vetőmag elvetése után 5 — 6 héttel, később is végezhetjük, lehetőleg eső előtt, hogy a baktériumok minél jobban a talajba jussanak. Ebben az esetben a baktériumtrágya és a föld keverékét szintén óvjuk a napfénytől, mivel ez elpusztítja az él* baktériumokat. HUSZTI ELEMÉR, a Tornaijai Gép- és Traktorállomá* dolgozója Miért gazdaságos a Állattenyésztésünk fejlesztése megköveteli, hogy a szántóföldi takarmányfélék termesztését a lehető legnagyobb mértékben növeljük. Szükséges, hogy ezek jelentős részét a herefélék képezzék. A herefélék, kevés kivétellel, az ország majd minden részében termeszthetők. Talajban nem válogatósak, kivéve az erősen savanyú talajokat. Kellő időben végzett kaszálás és helyes szárítás, valamint tárolás esetén minőségileg a legjobb takarmányok közé tartoznak. Takai*mányértékén kívül nem utolsósorban fontos talajjavító képessége is. A herefélék a pillangós virágú növények csoportjába tartoznak és a nitrogént nem a talajból veszik fel, hanem a levegőből. A felvett légköri nitrogént szintén a gyökérgumókban raktározzák a rajtuk élő baktériumok segítségével. Ezen baktériumok létezését már a mezőgazdasági témával foglalkozó római és görög írók is ismerték, bár még nem voltak tisztában azok működésével. A nitrogéngyűjtő baktériumok (Bacterium radicicola) a talajban leginkább oly esetben terjednek el, ha elegendő benne a szénhidrát. Az egyes pillangós virágú kultúrák termesztése folytán a talajban visszamaradó baktérium tenyészetek különböző csoportokat alkotnak. Az azotobaktériumtrágyázás baktériumok (Azotobacter chrococcum) jelentéle a talajban nagyban befolyásolja a kérdéses pillangós virágú kultúra fejlődését és nitrogéngyűjtő képességét. Az olyan területeken, ahol előzőleg nem terjesztettek pillangós virágú növényt, sok esetben előfordul, hogy az egyes növények fejlődése nem kielégítő. A talajban levő azotohaktériumok tenyészetének elterjedésére részben a talaj kémhatása is befolyást gyakorol. Az eddigi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy leginkább a sós talajokban találunk sok talajbaktériumot. Legkedvezőbb részükre az 5,5 — 8 pH (Hidrogén-ion koncentráció) értékű talaj, az erősen meszes talajokon mennyiségük csökken, vagy működésük megszűnik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy azokat a talajokat, melyeken előzőleg nem termesztettünk pillangós növényt, a jobb terméseredmény elérése érdekében gondoskodni kell a talaj baktériumtrágyázásáról. A baktériumtrágyázást többféleképpen végezhetjük: 1. Vetés előtt a magra juttatjuk. 2. Közvetlenül bedolgozzuk a talajba. Magrajuttatás esetén a következőképpen kell eljárni: az üvegben levő baktérium-tenyészetet vízben elkeverjük,
