Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)
1961-09-10 / 73. szám
Globke, a frakkba öltözött gyilkos Prágában a hét derekán csehszlovák és külföldi újságírók jelenlétében sajtóértekezletet tartottak Hans Globkének, Adenauer kancellár államtitkárának háborús tevékenységéről, a hitleri fajgyűlölet terjesztésében kifejtett munkásságáról. Az agg kancellár kedvencének tehát készített a német állampolgárokkal újból álmatlanabbá váltak az éjszakái, összeházasodni óhajtó idegen állam- Hiába próbálja Adenauer meggyőzni polgárok számára, akiket meztelenül a világot arról, hogy Globkének sem- lefényképeztek, hogy megállapítsák; mi köze sincs Hitlerek gyilkos had- megfelelnek-e az elnémetesítés feltéjáratához. A most nyilvánosságra ho- teleinek. Változatos, eseményekben dús külpolitikai hét van mögöttünk. Amióta a Német Demokratikus Köztársaság kormánya megtette a szükséges intézkedéseket Nyugat-Berlin határán, nincs olyan nemzetközi esemény, tanácskozás vagy államférfiúi beszéd, amelyben ne a német kérdés békés úton történő rendezésének problémája állna előtérben. Ez alól természetesen kivételt képeznek például a napokban elhangzott, revansista követelésekkel telített Adenauer-beszéd, a washingtoni Fehér Ház háborús hisztériát keltő intézkedései; stb Sorrendben először a belgrádi értekezletet kell megemlítenünk, amelyen — amint ismeretes — a tömbökön kívüli országok, többi között India, Indonézia, Kuba, az Egyesült Arab Köztársaság, Ceylon, Ghana, Jugoszlávia s több más ország képviselői vettek részt. A többnapos értekezlet befejezése után kiadott közös • közlemény két fontos határozatot rögzít. Az egyik felszólítja a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét és az USA elnökét, hogy kezdjenek azonnal személyes tárgyalásokat a fennálló vitás nemzetközi kérdések mielőbbi békés rendezéséért. A másik határozat elítéli a gyarmatosítás politikáját, követeli a gazdaságilag elmaradt országok megsegítését és hitet tesz a különböző társadalmi rendszerű országok közötti békés együttélése mellett. A belgrádi értekezletnek a német kérdésben elfoglalt álláspontja csalódást váltott ki Bonnban, ugyanis a jelenlevő országok képviselői elismerték mind a két német állam létezését, s annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést hogy Németországot nem katonai erőszakkal, hanem tárgyalások útján kel! egyesíteni. A német kérdés békés rendezésének szükségessége vezérfonálként húzódik végig Hruscsov elvtársnak a párizsi szovjet kiállítás látogatóihoz intézett üzenetében is. A szovjet kormányfő üzenetében emlékeztet franciaországi látogatására, a francia néppel történt találkozására, majd hangoztatja, hogy a szovjet kormány már több ízben tett javaslatot a német békeszerződés haladéktalan megkötésére, a nyugatberlini helyzet rendezésére. A nyugati hatalmak azonban ezeket mindeddig visszautasították, sőt fenyegetésekkel válaszoltak a Szovjetunió békejavaslataira. Hruscsov elvtárs üzenetében kifejezte azt a reményét, hogy a szovjet kiállítás hozzájárul a szovjet és a francia nép közötti hagyományos baráti kapcsolatok megszilárdításához. Az üzenet végül hangsúlyozza: a szovjet nép úgy véli, hogy az államok politikai és társadalmi rendszerében és életmódjában fennálló különbségek nem akadályozhatják meg a közöttük levő sikeres együttműködést. Egészen más hangot ütött meg de Gaulle elnök, aki ugyancsak a héten tartott rádió- és televízióbeszédében cinikusan kijelentette, hogy szeretné, ha általános konfliktus törne ki Nyugat-Berlinnel kapcsolatban. Az elnök megint a nyugati hatalmak ún. berlini jogaival érvelt és azt hangoztatta, hogy a szövetségeseknek erőszakkal is Berlinben kell maradniuk. A francia államelnök szovjetellenes kirohanása a dullesi időkre emlékeztette hallgatóit. Mélyen hallgatott a német militarizmus veszélyéről, s egyenesen szembeszállt a kelet —nyugati tárgyalások lehetőségével. Franciaország algériai politikájával kapcsolatban semmi újat nem mondott, sőt továbbra is az esztelen algériai háború folytatását helyezte kilátásba. A belgrádi értekezletről Moszkvába érkezett Nehru indiai miniszterelnök látogatása a Szovjetunió és India politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak további elmélyülését jelenti. Az indiai államférfi fogadására megjelent Hruscsov elvtárs beszédében többi között azt mondotta, hogy ha a népek összefognak, a háborút könnyen megakadályozhatják. zott adatok további bizonyítékul szolgálnak: a mai bonni állam vezető állásaiban azok a politikusok ülnek, akik már egyszer gyilkos háborút indítottak az európai nemzetek ellen. A sajtóértekezleten előterjesztett bizonyítékok között van a mellékelt kép is, amely visszavonhatatlanul bizonyítja Globke gyilkos múltját; Hitler belügyminisztériuma külön űrlapot Mindennek értelmi szerzője a mai bonni államtitkár, Hans Mária Globke volt. Bonnban azt hajtogatják, hogy Globke rövidesen nyugdíjba megy. \ világ haladó közvéleménye azonban nem elégszik meg az ilyen elintézéssé!: Globkének felelnie kell bűneiért! Bíróság elé kell állítani! (s) Köszöntjük a Bolgár Népköztársaságot A hidegháború nyugatnémet apostolainak az „önrendelkezési jogot" és a „hazára való jogot“ hangoztató álszenteskedő hadjárata újabb szakaszhoz érkezett. Felülmúl mindent, amivel revansista követeléseik kapcsán eddig találkoztunk. Üjból Csehszlovákia megszállását követelik, Nagy- Németországról álmodnak, sőt mi több, nyíltan követelik egész Európa újbóli felosztását. Nem múlik el nap anélkül, hogy valamelyik revansista vezér ne tenne „ígéretet" a szudétanémeteknek mielőbbi visszatérésükre. A hazánk ellen folytatott rágalomhadjáratot hétpróbás revansisták vezetik, akik vezető szerepet töltenek be a bonni állam irányításában. Különösen most, amikor a szocialista államok végleg elhatározták, hogy a maguk részéről pontot tesznek a má-A gyengeség jele Tyitov őrnagy nyilatkozata az amerikai űrhajókísérletekről Az amerikaiak két ugrást hajtottak végbe a világűrben. Ezek után azzal dicsekedtek, hogy Shepard és Grissom pilóták egyedül irányították világűr-csónakjaikat. Szeretném, ha Shepard elmondaná, hogyan lehetséges 15 percnyi repülési idő alatt irányítási munkát végezni. Grissom azonban, azt hiszem, pompásan irányította hajóját, hiszen az pontosan a tengerbe pottyant. Ügy látszik, az amerikaiak kezdik reálisan megítélni a helyzetet. Az ilyen dicsekvő beszédek azt bizonyítják, hogy érzik saját gyöngeségüket. Ha majd legalább egyszer körülrepülik a Földet, szívesen megadjuk nekik az értékelésnél a két pontot. Az USA felújítja a nukleáris fegyverkísérleteket A washingtoni Fehér Ház nyilatkozatot adott ki, amely szerint az USA elnöke szeptember 5-én elrendelte a föld alatti nukleáris fegyverkísérletek felújítását. Ezeket a kísérleteket már több hónapja készítették elő és az amerikai sajtó nyíltan megírta, hogy már minden készen áll a kísérletek felújítására, amint kiadják a megfelelő utasítást. (CTK) ★ ★ ★ ♦ Moszkva elbúcsúzott William Z. Fostertől. William Z. Foster, az USA Kommunista Pártja Központi Bizottságának tiszteletbeli elnöke 81 éves korában Moszkvában elhunyt. A nemzetközi munkásmozgalom e kiváló egyéniségétől Moszkva dolgozói méltóképpen vettek búcsút. A gyászszertartáson jelen voltak az SZKP KB tagjai, a szovjet kormány és a szovjet társadalom több képviselője, valamint a dolgozók tízezrei. sodik világháború végére, teljes működésbe jött Európa gyilkosainak fegyvercsörtető gépezete. Nem véletlen ez. A nyugatnémet imperialisták jól tudják, hogy a német békeszerződés állandósítaná a’mai két Németország határait, amit már a potsdami egyezményben is leszögeztek, de a nyugati hatalmak sorozatosan megszegték ezt az egyezményt. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának igazságos és szükséges intézkedései nyomán, amelyekkel rendet teremtett a nyugat-berlini határon, Adenauerék feszültséget próbáltak előidézni a nemzetközi helyzetben. A Szovjetunió vezette szocialista tábor józan és átgondolt intézkedése» azonban gondoskodtak arról, hogy lehűtsék ezeket a forró fejeket. Most, amikor — a nyugati hatalmak egyre lázasabb fegyverkezési hajszájára válaszolva — a Szovjetunió is kénytelen felújítani az atomfegyver-kísérleteket, a nyugati hatalmak „szovjet ultimátumról, katonai fenyegetésekről" beszélnek A világ haladó közvéleménye azonban jól tudja, hogy á Szovjetunió lépése a nemzetközi helyzetben kialakult feszültség enyhítését, a világbékét szolgálja. Az imperialisták hada háborús hisztériát próbál előidézni, de a világ népei ma megvetéssel fogadják ezt a politikát, követelik a vitás nemzetközi kérdések békés úton történő rendezését. Az egyik találó közmondás így szól: „A kutya ugat, a karaván halad." A háború és a feszültség kutyája ugat, de a béke és a nemzetek közötti barátság karavánja békésen halad tovább! -sk-Ezekben a napokban Szófiában, Bulgária fővárosában, de az ország többi városában és falujában is nemzeti színű és vörös zászlókat lenget az enyhe szeptemberi szellő. Ünnepelnek bolgár testvéreink. Tizenhét év telt él azóta, hogy 1944. szeptember 9-én Bulgária hős fiai, a szovjet hadsereg segítségéve] megdöntötték a fasizmus uralmát, létrehozták a munkások és parasztok, valamint a dolgozó értelmiség megbonthatatlan egységét. A bolgár nép, amely Dimitrovot adta a világnak, rálépett a szocializmus felépítésének útjára. A Szovjetunió hathatós gazdasági segítségével aránylag rövid idő alatt behegesztette a háború okozta sebeket. Az eltelt 17 év alatt a bolgár nép virágoskertté változtatta az országot. A bolgárokat világszerte úgy ismerik, mint kitűnő kertészeket, akik belterjes gazdálkodással jól kihasználják a földterületet. A bolgár mezőgazdaság ma a balkáni államok legfejlettebb mezőgazdaságai közé tartozik, amelyben végérvényesen győzedelmeskedtek a szocialista termelési viszonyok. Az országban közel 1000 igen jó földművesszövetkezet működik. A bolgár parasztság munkáját 10 000 traktor, 8000 kombájn és többezer más mezőgazdasági gép segíti. Bulgáriában is, akárcsak nálunk, nagy gondot fordítanak a fiatalság megnyerésére a mezőgazdaság számára. Ezen a téren bolgár testvéreink már nagy utat tettek meg. Jelénleg közel 50 000 fiatal dolgozik a mezőgazdaságban. Különösen az országos méretben kibontakozó talajjavítási munkálatokban nyújtanak nagy segítséget. Az eltelt 17 év alatt mérföldes lépésekkel haladt előre a bolgár ipar is. Bulgária ipara ma egy hónap alatt többet termel, mint a háború előtt egy egész évben. Különösen a textiliparban, valamint a villamoskellékek, a rádió és televízió gyártásában értek el kimagasló eredményeket. A szabadság 17 esztendeje alatt Bulgária nagy utat tett meg a kulturális fejlődés terén is. A közép- és főiskolákat végzett szakemberek egy lakosra eső arányával messze túlszárnyalja az egyes vezető európai tőkésországokat is. Bulgáriában is bevezették a kötelező középiskolai végzettséget. Idén pedig — az iskola és az élet közti kapcsolat további kiszélesítése céljából — nagyobb mértékben rátérnek a politechnikai oktatásra. Most, amikor bolgár testvéreink felszabadításuk 17. évfordulóját ünnepük, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozói további sikereket kívánnak a szocializmust építő és a kommunizmushoz vezető úton biztosan haladó bolgár testvéreiknek, (tg) Unokák rétnél lenni, ha majd nagy leszel?- Gagarin - hangzott a gyors válasz. A miniszterelnök megkérdezte a hatéves Dávidot is.;- És te, David, mi szeretnél lenni?- Én? Tyitov űrhajós. Macmillan angol miniszterelnök, aki szokásos nyári szabadságát Skóciában töltötte, elvitte magával unokáit is. Az egyik séta alkalmával a következő kérdéssel fordult a négyéves Ivohoz. — Mondd, mi sze-Macmillan csöndben felsóhajtott és valami ilyesmit motyogott:- Rettenetes. Egyik unokám sem akar angol lenni?... Vajon miért? be ezt a kérdést hangosan elővigyázatosságból már nem tette fel a miniszterelnök. Vajon miért? Forró a leves? — Ebből a leves bői nem eszünk! (A nyugatnémet Süddeutsche Zeitung karikatúrája a berlini helyzetről Az' asztal mellett Macmillan, de Gaulle és Kennedy, az asztal alatt Adenauer kukucskál.) Forrongó év — Ha a múlt évet „fekete év“-nek neveztük, hogyan nevezzük az ideit? — tette fel a kérdést nemrégiben a „Sole“ című olasz lap az olasz mezőgazdaság jelenlegi válságával kapcsolatban. A helyzet több mint komoly, teszi hozzá a lap, majd leszögezi:- Olaszország a nagy mezőgazdasági harcok küszöbén áll. Ennyi az idézetekből, az önvallomásból, amelyek azt bizonyítják, hogy az azúrkék égbolt országában rendkívül válságos a helyzet. A mezőgazdasági termelés színvonala állandóan csökken. A kis- és középparasztok, valamint a bérlők által megművelt földterület közel kétmillió hektárral csökkent, míg közel egymillió hektárt a nagybirtokosok vontak ki a termelésből azáltal, hogy ezen a földterületen egy időre nem folytatnak termelést. Az elkövetkező években hasonló sors várja a többi olasz földművest is. Olaszországban magas a földadó. Az utóbbi 10 év alatt a háromszorosára emelkedett. — Az olasz parasztság eladósodása- írja többi között az említett lap — az utóbbi két év alatt megkétszereződött, s ma eléri a 600 milliárd lírát. A haszonbérlők, akik a földbirtokosoktól bérelt földterületen gazdálkodnak, a termés felét visszaszolgáltatják a tulajdonosnak. Ez évben több mint 150 milliárd tiszta hasznot vágnak zsebre az olasz nagybirtokosok. Az olasz parasztság könyörtelen kizsákmányolásának azonban más formájával is találkozunk. Például a mezőgazdasági termelés színvonalának emeléséhez szükséges műtrágya árát ■i Montecatini Részvénytársaság olyan magasan szabta meg, hogy azt a kis- és középparasztok képtelenek megvenni. Az eladásra kerülő mezőgazdasági termékek árát ugyancsak egy kapitalista részvénytársaság, a „Fiat" üzletemberei határozzák meg, természetesen alacsony áron. Az olaszországi parasztságnak e félhűbéri helyzete tarthatatlanná vált. Beismeri ezt az olasz kormány is, de képtelen gyökeres megoldáshoz folyamodni. Nemrégiben az olasz kormány kidolgozta az ún. zöld tervet, amely a valóságban nem más, mint az olasz parasztság kizsákmányolásának újabb formája. Az említett tervjavaslat több mint 500 milliárd líra állami befektetést irányoz elő, de olyan magas kamattal, hogy az felemészti az olasz földművesek gyér jövedelmét. A csöbörből vödörbe jutott olasz paraszt tehát semmi kiutat nem lát ebből a helyzetből, s ezért Olaszország-szerte napirenden vannak a nagyarányú tüntetések. Az Olasz Kommunista Párt időben és megfelelő módon figyelmeztette a parasztságot: csakis mélyreható intézkedésekkel lehet megszüntetni az áldatlan állapotokat. A „Sole“ című olasz lap tehát semmi újat nem mondott, amikor bevallotta, hogy az olasz vidék forradalmi változások előtt áll. Természetes út ez, amelyen az olasz parasztság eljut emberibb, méltóbb életéhez. Az idei év minden bizonnyal nem fekete év, hanem „forrongó év" lesz. (sk) . a karaván halad11 2 rtiLffffUUZs___ 1961. szeptember 10.