Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)

1961-09-03 / 71. szám

dik hozzánk. Nagyon későn jár. Ügy egyeztünk meg a nászommal, hogy az egyik nap az egyikünk, másik nap a másikunk lesz soros, illetve az első otthon. Annak pedig korábban kell elindulnia az erdőn keresztül haza a városba, persze gyalogszerrel. Hát látod ezért lenne jó az autó — fe­jezte be a magyarázatot nagy rava­szul.- Talán bizony motorizált parádés­kocsis akar lenni? — Én nem — ingatta a fejét a fa­ragóvá vedlett parádés kocsis. — Én már ahhoz öreg vagyok. Hanem te vezeted majd. Majd eljössz értünk, hogy idejében otthon lehessünk. Mert tudod, a karok azok jók még, csak a lábak ... a lábak kiszolgáltak. Itt van szeptember. Kezdetét Siette az iskolai év. Vége a vakációnak. A kis Évi azonban még mindössze 5 éves, s nem jár iskolába. így még továbbra is eljátszogathat a piros labdával és a Bodri kutyával. A szimfónia mestere Egy művész életében szinte észre­vétlenül illannak tova az évek. Az alkotás utáni vágy, az ihlet lázas per­cei, órái, napjai töltik ki életét. A na­pokban emlékezik meg hazánk dolgozó népe ALEXANDER MOYZES, neves szlovák zeneszerző születésének 55. évjordulójáról. Ki Alexander Moyzes? Művészcsalád sarja, apja Mikulás Moyzes szintén ismert zeneszerző. A prágai konzervatóriumban végezte tanulmányait, Vitezslav N o v ák, im­már külföldön is ismert zeneszerző a mestere. Már diákévei folyamán is foglalkozott zeneszerzéssel. Kisebb zeneműveket komponál, de tehetsége már itt is felvillan. Tanulmányai be­fejezése után szánja rá magát első nagy müve megírására. Szimfóniát ír. Hamarosan kapcsolatba kerül a töb­bi szlovákiai zeneszerzővel. Ezidötájt szilárdul meg világnézete is. A leiké­ből feltörő dallamok a néphez, a nép szeretetéhez vezérelik a fiatal, induló zeneszerzőt. Tárja a vidéket, népdalo­kat csiszol, dolgoz fel. Megírja gömöri és garam-menti táncait. Mint minden igazi zeneszerzőt, úgy Moyzest is ma­gával ragadja tehát a népi muzsika kincsesháza. Alexander 'Moyzest a szimfónia mesterének ismerik, Eddig hét szim­fóniát írt. Legmeghatóbb és legmeg­rázóbb a hetedik. E szimfónia nagy lelki megrázkódtatásokból fakad. A leglíraibb fájdalommal csendül fel benne az apa keserűsége, szívet tépő bánata gyermeke elvesztése felett. De az utolsó tételben a komor hangok közt parányi napsugár, később egyre erősödő optimizmus, élni akarás, harci életterv domborodik ki. Hogyan kell az életet újra kezdeni... A bánattól sújtott, letört ember fejemelése a VII. szimfónia utolsó tétele. A februári események idején, 1948- ban írja meg Moyzes „Békét akarunk“ című kantátáját, amelyben hazánk és a világ dolgozó népének nagy óhaját, békevágyát fejezi ki. Ugyanekkor szü­letik meg a Februári-nyitány is. Az elmondottakból világosan kitű­nik, hogy Alexander Moyzes a nép fia, a nép bánatát, a nép örömét élő mű­vész. Jelenleg a Zeneművészeti Fő­iskola tanára. Dolgozik, szorgoskodik, hogy érdemes utódokat neveljen a szlovák zeneművészet számára. MÉSZÁROS MARGIT ZALA JÓZSEF: (ecdcélv ! A konyhaajtó tágranyílt, előtte fecskeraj kering. Egyenként les be mindegyik, a ház asszonyát keresik. Az anyó a küszöbre lép, le sem veszi róluk szemét.- Nem volt még István napja sem, s már búcsúznátok? Nem hiszem. Vagy talán lesben már az ősz, és érkezésiek sietős? Ha mégis kell már mennetek, jó szét kísérjen bennetek. Ha kedvező lesz sorsotok, kissé rám is gondoljatok. Énnálam volt a fészketek, hol születtetek, kértetek éhes szájba csöpp falatot, hol repülni tanultatok; Öreg vagyok már. Meglehet, nem vészelem át a telet, de ti csak újra jöjjetek, foglaljátok el fészketek, költsetek víghangú fiat, s ne aggódjatok amiatt, ha a nyitott ajtó megett mást találtok, nem engemet. Lehet, megérem, és talán eljön fiam és unokám; így mindkét fészek megtelik, lesz víg csicsergés esteiig. Kezem már keszkenőt kutat, búcsúzó fecskék, jó utat! -VAN LEHETŐSÉG A pozsónyeperjesi fiataloknak iga­zán minden lehetőségük megvan ah­hoz, hogy a faluban széleskörű kul­turális munkát fejtsenek ki. A lehe­tőség ebben az évben még tovább bővül. A helyi nemzeti bizottság gon­doskodik arról, hogy még idén el­készüljön a művelődési otthon. Különben a falunak szépen beren­dezett könyvtára van, amely nagyon közkedvelt. Sokan látogatnak el oda, hogy valami jő olvasnivalót kölcsö­nözzenek ki. Lám, így művelődik, ta­nul a ma faluja. A fiatalok is bizo­nyára még jobban megemberelik ma­gukat, s ha elkészül a művelődési otthon, teljes erővel vetik majd ma­gukat a kulturális munkába. Jobban működhet majd a színjátszó csoport, s a táncosoknak is nagyobb gyakor­lási lehetőségeket biztosítanak. Tehát a lehetőség Pozsonyeperjesen is adva van. Az emberek nagyon he­lyesen ki is haszhálják ezt. Minden szabad idejüket tanulással, szórako­zással töltik el. Mert tudják, hogy ez feladatuk. Feladtuk: szocialista hazában szocialista módon élni. S ezt mindegyikük boldogan igyekszik tel­jesíteni. Berecz Géza, Pozsonyeperjes Kétezer zsigárdi könyvről Kétezer könyvről tart számot a zsigárdi népkönyvtár. Kétezer könyv — persze számuk napról-napra gya­rapodik — ez jelenti Zsigárdon a művelődés elengedhetetlenül fontos forrását. Ha a tagok számával osztjuk a könyveket, úgy egy-egy tagra 20 kötet jut. Janics Valéria, a könyvtár nagyon szorgalmas és becsületes ve­zetője hetente egyszer tart úgyneve­zett könyvtári napot. Ilyenkor 170 — 180 könyvet is kiad egyszerre, azon­ban most a nyár folyamán ez a szám úgy átlagosan 90 kötetre csappant. Amikor a könyvtár megkezdte műkö­dését, nem több mint 30 kötet kelt el egy-egy délután. Ennyit a számok. Ennyit írhatnánk csak a zsigárdi könyvtárról ha egy nem körültekintő, felületesnek is mondható tudósításban akarnók be­számolni Janics Valéria és a könyvtár- va gonaoi... Nem gyár ez, szovetke­­e zet. — Nono, azért a gyár sem volt • kutya! Különösen mostanában nem! De hát az embert csak úgy uk-mukk­­, fukk nyugdíjba rakják. Azt hitték, ! nem járok túl az eszükön. — Nem is járt volna túl, ha nem : beszélem rá! Csak kókasztotta azt a nagy fejét — nevetett rá Gergely nász. — Nem is tudott róla, hogy ez a szövetkezet kovács nélkül van. A szövetkezeti kovács, az csak az igazi. Vagy nem? — De szökött kovács — nevettek össze a nászok. - Meg szökött fa­ragó ... Tüstént lehervadt a mosoly az öre­gek arcáról, mert kint az ajtó előtt motorkerékpár búgása halt el. Belép­tek a fiatalok. Fordult a kocka, s az „áldott me­nyem“ s a „drága vöm“ apósaiknak támadtak. — Hát így vagyunk! Mégis igaz! Szóval maguk itt vannak! Ezért nem jártak haza időre! Titokban, a tud­tunk nélkül. Mire volt ez jó? Nem volt meg mindenük otthon?... Mi hiányzott? Miért nem szóltak, ha va­lami kellett? Szégyenbe hozni az embert. Ezt igen! Suttognak a hátunk mögött, hogy vénségükre is munkába hajtjuk magukat! — záporoztak a szemrehányások, ám Gergely nász fel­horkant. — Apáddal beszélsz így? szikrázott a fiára. - Tudd meg, hogy én taná­csoltam! Nem kell a kegyelem-kenye­red! — Kegyelem-kenyér? — csattant fel harciasán az „áldott jó menyem“ szopránja. — Hiszen nyugdíjuk van! és éppen maga mondja ezt apa? Hát felpanaszoltam magának valamit? — Nem, nem dehogy is .. nem is neked mondtam... — szégyenkezett Gergely nász. — Mit kívántunk? Mit? Kértük magukat, hogy ha elmegyünk vala­hova vigyázzanak a gyerekekre. — Nem vigyáztunk? — horkant fel Beke nász. — Valamelyikünk mindig otthon volt időre. A fiatal asszony nem is hederített apja szavaira. Dühösen pergette to­vább haragja orsóját. — Beszélem a gyárban, milyen szép volt tegnap az előadás, hát csak azt mondja alattomosan Nagy Terus: „Könnyű nektek Sárika, mindenre te­lik, négyen kerestek.“ Négyen-e? Hát ezt meg honnan veszi? Akkor mond­ja, hogy apád meg az apósod, öreg nyugdíjas létére is a szövetkezetbe állt be dolgozni.“ Szaladok Gyuszihoz, mesélem neki, hát csak tátog mint a potyka. Aztán jut az eszébe, hogy ő is hallott suttogni valamit. Köl­csönkértük Bölcső Jani motorját, és ime, igaz a pletyka ...-- Mire való volt ez? — dörgött Gergely Gyula. Ti elmentek szórakoz­ni,! jól kerestek, hát éljetek, amíg fiatalok vagytok, vidáman. Mi szíve­sen vigyázunk a gyerekekre. Csak hát a mi két csepp unokánk hamar elal­szik.. Mit csináljunk, mind a ketten rövidálmú öregek vagyunk. Megtud­tam, hogy a szövetkezetnek nincsen kovácsa, se faragója, ki ezt azt meg­javítana, hát beálltunk. A nap is gyorsabban fut, az év végén pedig televíziót veszünk a kerestünkből... — Televíziót? — csodálkozott rá a fia. — Más vágyuk nincs? — Nemigen. Mert lásd ti színház­ba, moziba menték, ide-oda jártok, a televízió meg helybe hozná nekünk. Mér ki is néztük magunknak ... — Idefigyeljenek... — fújt mér­gesen Gergely Gyula — holnap rög­tön kiveszek a bankból pénzt és meg­vásároljuk azt a kinézett televíziót. De maguk azonnal abbahagyják ezt a munkát! — Nem lehet fiacskám, nem lehet- ingatta a fejét Beke nász. — Vagy egyenes, rendes dolog lenne pácban hagyni ezeket az embereket. Nem, nem ez nem tisztességes eljárás. Eset­leg majd, talán rövidesen kapok egy tanulót, majd akkor, ha az kitanul. Elhallgatott, ám aztán derülten csillant fel a szeme. — De különben is édes fiam, mit ér a televíziónál este megpihenni, ha napközben nem fáradunk el. A fiatalasszonyt nem lehetett egy­könnyen leszerelni. — Mondja, minek lesz maguknak a pénz, ha holnap veszünk televí­ziót ? Pár pillanatig csendesen, lehajtott fejjel gondolkodott Gergely bácsi, aztán felkapta ősz üstökét s huncut szemében diadalmas fény villant. — Akkor autót veszünk! — vágta ki. — Autót! — Autót? — röppent el a fiatalok szájáról a csodálkozás. — Azt, autót — bizonygatta az öreg. — Kettőnk évi kérésiéből is telik talán. Mert tudod a busz sem igazo­tevékenységéről. A számok arra en­gednek következtetni, hogy igenis a zsigárdiaknak évről-évre több könyv­re van szükségük. Ez a jelenség vi­szont a többi körülmény közrejátszá­­sán kívül — az életszínvonal emelke­dése, az iskolázott emberek számának állandó növekedése, stb. — elválaszt­hatatlan „Vali néni“ munkájától, — A könyvek beszerzésén kell kez­deni a dolgot — vág az elevenébe Vali néni. — Figyelemmel kell tartani az olvasók kívánságait, s a könyveket is lehetőleg ehhez mérten beszerezni. Kevesen tudják csak milyen nehéz egy falusi könyvtáros dolga. Persze azokra a helyekre gondolunk, ahol a könyvtár eredményesen működik. Jó könyvet, nevelő hatású írást kell az olvasók kezébe adni, de mindamellett szükséges, hogy a könyveknek köny­­nyed stílusa, szórakoztató jellege legyen. Lehessen derülni az egyes fejezeteken, máshol .elmerengeni, messzi kalandozni az író fantáziájával. Nos, ezt a szempontot tartja Szem előtt Janics elvtársnő. Jól ismeri „kuncsaftjait“. Viszont figyelemmel kíséri olvasói fejlődését is. A köny­­nyedebb olvasmányok Után - az ol­vasó talán maga sem veszi észre — egyre több „komolyabb“ jellegű mű jut az emberek kezébe. Miért kell ezt így. Tudja azt Vali néni jól, — A kezdő olvasót, főleg idősebb korban — magyarázza — elriasztja a vaskos, több helyütt nagy figyelmet és fejtörést, szélesebb körű művelt­séget igénylő eszmefuttatásokkal, esetleg filozofálásokkal fűszerezett könyv. Leteszik. Unalmas. Viszont ugyanazt a könyvet, ha a könyvtár vezetője tisztában van fsl­­adatával, s ügyesen tudja irányítani olvasói fejlődését pár éven bélül szí­vesen veszik az emberek a kezükbe. Gutái bácsi például nagyon szereti a politikai témájú könyveket, szerinte Jókai „csak mese". Viszont vissza­hozza a tankönyvízű politikai műve­ket. Nagyon nehéz őt kielégíteni „panaszkodik" Vali néni —, rengete­get olvas, néha nincs is nagyon mit adnom. Mindezek után nem vitás, hogy a falusi népkönyvtárak vezetőire fele­lősségteljes feladat hárul. A könyvtár minden faluban a fejlődés, az embe­rek művelődésének a forrása kell, hogy legyen. Elengedhetetlenül szük­séges, hogy a könyvtáros a faluban lakjon, ismerje az embereket, jó vi­szonyban legyen velük, beavatott le­gyen problémáikba, bizalommal for­duljanak hozzá egyéb kérdések meg­oldásában is. Kiváltképpen sokat kell törődni a fiatalsággal. Az iskola pad­jaiból kikerülő fiatalok ne maradjanak könyv nélkül, ne hagyják abba a mű­velődést. A kártya helyett könyvet a fiatalok kezébe. Kocsmázás helyett a könyvtár ízlésesen berendezett ol­vasótermében lapozgassák a napi sajtót, a folyóiratokat, sakkozzanak könyvekről vitatkozzanak. Zsigárdon sincs ez még egészen így. Persze ehhez helyiség, korsze­rűen felszerelt népmüvelődési otthon szükséges. Minden esetre a zsigárdiak a legjobb úton vannak. A könyvtár tevékenysége meglátszik a falu gon­dolkodásmódján. Szívesen olvassák a mai írók könyveit, elkapkodják a klasszikusok egy-egy újonnan érkező kötetét, érdeklődnek a megjelenő könyvek Iránt. Még egy. Helytelennek tartjuk, ha a könyv kézről-kézre vándorol. Hi$z mindenki tagja lehet a könyvtárnak, bármelyik könyvet kikölcsönözheti, így aztán megtörténik az, hogy egy­­egy közkedvelt könyv nagyon nehe­zen és tekervényes úton kerül vissza. Lépjen be tehát minden zsigárdi könyvbarát a könyvtárba. Ott taná­csot, s jó könyvet kap. P. I, A tükör előtt Gergely Gyula laka­­tósizmait nyakkendőkötésre szelídítve szitkozódott: — Hogy hol a csodában csellenge­nek az öregek? Fiatal felesége betartott ajkakkal, kényelmes óvatossággal, de kedvtelve húzta szépvonalú lábára a szllon­­harisnyát, s mert úgy a lábával, mint a harisnyával elégedett volt, nyugod­tan szólt: — Majd befutnak időre. Még csak háromnegyed lesz... — Jól mondod te is! Háromnegyed! — pattogott a férje. - De még mi­kor érünk a színházhoz? Te is persze kombinéban üldögélsz, ahelyett, hogy sietnél. — A harisnyahúzással nem siethe­tek. Leszalad a szem — felelte az asszony és tempósan húzni kezdte a másikat. A két gyerek, rácsos ágyacskájá­ban rémülten nézte a készülődést. Lacika, a nagyobbik rá is zendített: — Ti elmentek, pedig nagyapáék még nem jöttek haza! — Ne menjetek el — kezdett pi­­tyéregni a másik is. — Na, ez hiányzott még — zsörtö­lődött Gergely Gyula. Az asszony csitította az apróságo­kat: — Ne sírjatok, mindjárt jönnek! Mintha hívásként hangzott volna az ígéret, abban a pillanatban egy ősz­borostás arc bújt be az ajtón, de ahogy a csipkés kombinében, formás lábán harisnyáját igazgató menyét meglátta, szégyenlősen visszahúzó­dott, s csak kintről kiáltotta: — Itt vagyok szivecskéipa! Hoztam ám valamit! Az asszony belebújt elegáns ruhá­jába és kiszólt: — A sütőben van a vacsora... — futtában csókott nyomott a gyerekek arcára — hozok nektek cukorkát, jók legyetek. Máris elviharzott sötét ruhába bújt férjével. Az előszobában Gergely Gyula morogva szólt apjához. — Majd holnap beszélek magukkal — nyomta meg a szót. Az öreg bűntudatosan hallgatott, s csak a hálószobában derült fel ba­rázdás arca, ahol a gyerekek már vidáman követelőztek. — Nagyapa! Nagyapa! Mit hoztál? — Idenézzétek — húzott ki mo­solyogva zsebéből egy csokor friss ' erdei szamócát. — De vacsoráztatok már? — Vacsoráztunk, vacsoráztunk — erősítgették a gyerekek s kikapkod- ; ták nagyapjuk kezéből a szamócát. — Most már jöhet a mese. J i Az öreg megpederte ősz bajszát és , nekilátott kötelességéhez. , — Hol volt, hol nem volt — és , folyt a mese, amíg csak a szamócától j maszatos apróságok szuszogása álmot nem hirdetett. Akkor az öreg kiset- ( tenkedett a konyhába, és várt. Nem- , sokára nyílott az ajtó s egy hozzá ( hasonló korú, de nyírott, ősz bajszú . bácsi óvakodott be. ; — Elmentek? s — ei. ; — Idejében ért haza? t — Idejében, mert még itthon vol- j tak. Csak morogtak. Ugyan az én ál- . dott menyem az nem, csak az a < brummogós lakatos. A fiam. Fényé- j getőzött is, hogy majd holnap beszél­get ... — megvakarta a fületövét az . öreg Gergely, majd felderült az arca. — Szerencsére holnap maga a soros, ) első nászom... , — A maga áldott menye — düny­­nyögött Beke nász — úgy csatározik velem, akárcsak a megboldogult fele- < ségem. Akármit is mond, a vöm az ' egy finom ember. Nem azért mon­dom, mert az én vöm... A múltkor j is egy pakli ráadásd’ohányt is csúsz- , tatott a zsebembe, hogy meg ne lássa a maga áldott menye. — No, majd holnap kiderül, a fej- , mosásnál, milyen egy finom ember ] a maga drága veje. Mert mondtam, r hogy holnap maga a soros. ] * * * 1 A kovácstűz lángja vörösre vidá- ( mította Beke nász kormos képét. Az egyik sarokban Gergely nász, a haj- ( dani parádéskocsis faragott egy sze- , kéroldalt. — Azt mondta az elnök — szólt j Gergely —, hogy legkevesebb har­minc korona lesz az egy munkaegy- . ségre ső készpénz, ha nem több... . — Akkor gondolja, hogy kifutja? — kérdézte a vén kovács. — Ketten | csak kapunk annyit, hogy megvehes- . sük. , — Ketten? Egynek lesz annyi. Ho-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents