Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)

1961-03-05 / 19. szám

Hazánk kormányának nyilatkozata a kongói kérdésről Népünk a kongói nép A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság kormánya nyilatkozatot tett közzé, amelyben nyugtalanságát fejezi ki a Kongói Köztársaságban lezajlott események felett. A nyilatkozat éle­sen elítéli Lumumba és harcostársai meggyilkolását, majd hangsúlyozza Hammárskjöldnek, a? ENSZ főtitká­(II.) Röviddel ezután, 1933 júliusá­ban átlép a határon: „ifjúsága orszá­gából hazájába". Előbb az Augsburg melletti Lechfeld-táborban tízhavi SS-kiképzésben részesül, majd 1934. október 1-én-belép az SD (Sicher­heitsdienst) szolgálatába. Megkezdi pályafutását, amelynek során Európa különböző országa 11 millió állam­polgárának deportálására és megsem­misítésére kap teljhatalmú megbíza­tást. Néhány fegyelmi ügye is volt pálya­futása alatt, de azok elsimultak, illetve büntetlenül úszta meg azokat. Egy ízben Cöringgel került összeütközés­be, de HEYDR1CH és HIMMLER ki­húzta a csávából. Cellájában Elchmann naptárszerúen állította össze a nácik bukása utáni 15 évig tartó bujdosásának adatait, íme, néhány részlet a naplóból: 1945. május 5. Alt-Ausseeben tart­ják a Gestapo tisztjei utolsó megbe­szélésüket. Kaltenbrunner kiadja a pa­rancsot: „Fusson, ki merre lát!“ Gyülekezés HIMMLERNÉL, aki Denitz admirális mellett tartózkodik. Én családommal az Alt-Aussee melletti Fischendorfban, sógornőmnél bújtam meg. A hurok azonban szorult. Május 25. Zsebemben „Eckmann“ névre szóló Wehrmacht-zsoldkönyweI megadom magam az amerikaiaknak. Munkára osztanak be. Tartok attól, hogy a karomon levő SS-vércsoport tetoválása elárulhat. Megszököm a Salzburg melletti deggendorfi tábor­ból. „Hirt!“ álnéven kerülök újból amerikai fogságba, ahol előadom, hogy mint légelháritós altiszt, a Waffen SS-nél szolgáltam. 1946. Félek a felismeréstől. Az egész tábor visszhangzik a különböző nürnbergi stb. perektől. Akasztanak mindenfelé ... Átszököm Grácnál az angol zónába, majd Nyugat-Németor­­szágba. A schleswig-hohlsteini Celle melletti Eversenben, azután Zegeberg­­ben „Ottó Henniger" néven — ilyen igazolványom is volt- telepszem le. Pékmúhelyben, majd erdészetben dol­gozom. Tyúkfarmom is van. Űj igazol­ványom szerint 1986. március 19-én Breslauban születtem, nős vagyok, protestáns vallású, foglalkozásom ke­reskedő. 1949. Átmegyek Olaszországba, Fi­renzébe. Onnan Genovába kerülök, ahol a franclskánusok vannak segít­ségemre. Vatikáni „hontalan“ útle­velet és Nemzetközi Vöröskereszt igazolványt kapok „Ricardo Clement“ névre. Oj adataim: anyám neve Anna Clement, apám ismeretlen, születtem Bozenben 1913. május 23-án, nőtlen, vallásom katolikus. (Folytatjuk.) Az Eichmannt Argentínából Izraelbe szállító repülőgép kapitánya és szép­ségkirálynő stewardese; mindkettő családját Eichmann deportáltatta rának bünrészességét a kongói állam­férfiak meggyilkolásában. Kormányunk támogatja az ENSZ átszervezésére tett szovjet javaslatot. Követeli, hogy az ENSZ úgynevezett kongói akcióját azonnal állítsák le, és tegyék lehetővé, hogy Kongó népe saját akarata szerint döntsön sorsá­ról. Támogatja azt a javaslatot is. amelyet Hruscsov elvtárs vetett fel Nehru indiai miniszterelnökhöz kül­dött üzenetében, miszerint egy afrikai államok képviselőiből álló bizottság segítse elő a Kongói Köztársaság füg­getlenségének megszilárdítását. A kormánynyilatkozat egyúttal közli, hogy a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság felújítja diplomáciai kapcso-A szocialista világrendszer gazda­sági erejének hatalmas méretű fejlő­dése immár belátható időn belül eléri azt a szintet, amikor döntő mérték­ben befolyásolja az egész világ ipari és mezőgazdasági termelését. A Szov­jetunió népgazdaság-fejlesztési hét­éves tervének, valamint a többi szo­cialista állam, köztük a mi harmadik ötéves tervünk sikeres teljesítése folytán 1965-ben a világ összipari ter­melésének több mint a felét a szocia­lista államok nyújtják. Az alábbiakban a Szovjetunió hétéves tervének má­sodik évében elért eredményekkel ismertetjük meg olvasóinkat. Képzeljünk el egy országot, amely évente 4 millió tonna vasat, 5,3 millió tonna acélt, 27 milliárd kilowattóra villanyenergiát, 6,7 millió tonna ce­mentet, 28 millió pár lábbelit és még sok mást termel. Azt gondolnánk, hogy egy kisebb, de gazdaságilag jól fejlett államról van szó. A felsorolt számok azonban ennél sokkal többet jelentenek: a Szovjetunió 1960. évi ipari termelésének növekedését mu­tatják az előző évhez viszonyítva. Az elmúlt év végén a New York Tiltás című vezető amerikai lap egyik fejtegetésében keserűen állapította meg. hogy az egy hónapra eső acél­­termelésben a Szovjetunió már csak jelentéktelen mennyiségben marad az USA mögött. A lap nyomban hozzá­oldalán áll latait a törvényes kongói kormánnyal, amelynek élén Antonine Gizenga áll. ☆ DOLGOZÓINK TILTAKOZÁSA ELJUTOTT AZ ENSZ-BE Karel Kurka nagykövet, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság állandó ENSZ-küldötte New Yorkban felke­reste az ENSZ titkárságát, s átadta dolgozóinknak a világszervezethez in­tézett 510 tiltakozó határozatát és táviratát, amelyekben Csehszlovákia dolgozói felháborodásukat fejezik ki a gyarmatosítók kongói garázdálko­dása, valamint Lumumba és társai meggyilkolása felett. tette, hogy amíg az amerikai acélter­melésben a múlt év folyamán állan­dóan csökkent, a Szovjetunióban rendszeresen emelkedett az acél gyártása. Döntő fontosságú itt az a tény, hogy a Szovjetunió martinkemencéi­ben naponta 35 %-kal több nyers­vasat állítanak elő, mint az USA ugyanolyan méretű martinkemencéi­ben. Továbbá az Egyesült Államok mintegy 300 millió tonna vasércet, az egész szükséglet 40 %-át külföldről hozza be, míg a Szovjetunió teljesen önellátó, sőt vasérckészleteiből kivi­telre is jut. A Szovjet Statisztikai Hivatal jelen­tése szerint 1960-ban 18 millió tonna nyersolajjal többet termeltek, mint az előző évben. Az USÁ-ban viszont egymillió tonnával csökkent a nyers­olajtermelés. Hasonló a helyzet a ce­mentgyártásban is. A Szovjetunióban 17 °o-os emelkedés volt az amerikai 5,8 °/ó-os csökkenéssel szemben. Közismert, hogy a Szovjetunió messze fölülmúlja az Amerikai Egye­sült Államokat a termelés fejlődésé­nek ütemében is. A burzsoá közgaz­dászok igyekeznek ezt a tényt elkö­dösíteni olyan hamis elmélettel, hogy ha a szocialista államok elérik a kapi­talista világ termelési szintjét, akkor ezekben az országokban is lelassul a termelés üteme. Azt hangoztatták, Lumumba és társainak meggyilkolása után Antonine Gizenga (képünkön) vette át a törvényes kongói kormány irányítását. Ez a fáradhatatlan szabad­ságharcos diadalra viszi a kongói nép győzelmét, amelyért Lumumbáék meg­haltak. (Foto- CTK) Berlinben megkezdődött a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Tanácsának 14. ülésszaka, amelyen részt vesznek az európai szocialista és népi demok­ratikus tagállamok küldöttségei, va­lamint az ázsiai népi demokratikus országok megfigyelői. A jelenlegi tanácskozásnak az a célja, hogy a nemzetközi szocialista munkamegosztás elveit kidolgozza, amelyek döntő szerepet töltenek be majd az 1980-ig szóló távlati tervben. Ezenkívül megtárgyalják a tagállamok közötti 1962 —1965.évi kereskedelmi egyezmények fejezeteit. • New Yorkban hivatalosan közöl­ték, hogy Nkrumah, Ghana elnöke március 8-án New Yorkba érkezik, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlés új ülésszakán. Az elnök egyik sajtó­­értekezletén bejelentette, hogy a vi­lágszervezet teljes ülése elé terjeszti a kongói helyzet megoldására tett javaslatait. • Amerikai tudósok felhívást intéz­tek a kormányhoz és felszólították, nyíltan jelentse ki, hogy az USA sem­mi körülmények között sem alkalmaz elsőként atomfegyvereket. • Véget ért a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának teljes ülése, amelyen elhatározták, hogy ez év május 18-ára hívják össze a párt XVI. rendes kongresszusát. • Budapesten megállapodás jött létre a Lengyel Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság képviselői között, amelynek értelmében ez év március 1-től eltörlik a két ország közötti vízum szükségességét. hogy az acél- és vastermelés fejlett­sége határozza meg az ország össz­termelésének mércéjét. Most, amikor a Szovjetunió a legfőbb ipari terme­lési mutatókban már megközelítette az amerikai szintet, nevetséges dajka­mesékkel próbálják előző állításaikat kiforgatni. Nézzük csak, mennyit termelt a Szovjetunió a hétéves terv második esztendejében a legfőbb ipari terme­lési ágakban: vas: 46,8 millió tonna, acél: 65,3 millió tonna, nyersolaj: 148 millió tonna, szén: 513 millió tonna, villanyenergia: 292 milliárd kilowatt­óra. Az említett eredményekhez szoro­san hozzátartozik a szovjet népgaz­daság fejlesztésének tervszerűsége a válság teljes kizárása és a természeti kincsek kimeríthetetlen gazdagsága. Mindez a szovjet ipar további óriási fejlődésének rejtett tartaléka. Tudjuk, hogy a Szovjetunióban a legrövidebb munkaidő. Jelenleg átlag 39,4 óra hetenként. A szovjet dolgo­zók a munkaidő fokozatos rövidítésé­vel egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá szaképzettségük állandó eme­léséhez, másrészt több időt fordítanak a szórakozásra, sportolásra. Csupán vázlatosan vetettük papírra azokat az óriási eredményeket, ame­lyeket a szovjet dolgozók 7 éves ter­vük második esztendejében elértek. A számok mögött ott találjuk a min­dennapi munka hőseit, a moszkvai mérnököt, a leningrádi kutatót, a via-' gyivosztoki rakodómunkást, az ukraj­nai kolhozparasztot-; a szovjet embe­rek millióit. —tg — ZfixajU Hruscsov elvtárs üzenete, amelyben a kongói helyzet megoldásának égető sürgősségére hívta fel az európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai vezető politikusok figyelmét, az elmúlt hét nagy fontosságú diplomáciai eseménye volt. A lapok világszerte első oldalon, hatalmas címbetűkkel ismertették a szovjet kormányfő új javaslatait. Általában két fontos momentumot emelhetünk ki Hruscsov elvtárs elő­terjesztéseiből: azt a gondolatot, hogy a kongói kérdés megoldását adják a legérdekeltebb afrikai országok ke­zébe, és a háromtagú ENSZ-titkárság megalakításának újabb felvetését. , A moszkvai Pravda „A kongói tra­gédia és az ENSZ sorsa" címmel kom­mentálta a szovjet diplomácia új kez­deményezését. A lap megállapítja, hogy az imperialisták minden eszköz­zel igyekeznek fékezni és megállítani a szégyenteljes gyarmati rendszer megszüntetésének feltartóztathatatlan folyamatát. Az „Humanité Dimanche" című pá­rizsi lap is közölte Hruscsov elvtárs­nak Nehruhoz intézett üzenetét. A lap kommentárjában emlékezteti olvasóit arra, hogy a Szovjetunió az ENSZ-ben és minden más helyen következetesen és erélyesen védelmezte a kongói nép érdekeit. — Elmúlt az az idő — írja a lap —, amikor a gyarmati országok népei védtelenek voltak. Az új szovjet javaslattal kapcsolat­ban leszögezi, hogy az világszerte nagy érdeklődést váltott ki, majd an­nak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy az ENSZ végre rendezi a kongói kérdést. A Kongóból érkező közvetlen jelen­tések arról számolnak be, hogy a tör­vényes Gizenga-kormány csapatai egyre nagyobb győzelmeket aratnak, s legfrissebb jelentések szerint az or­szág háromnegyed részét uralják. Ez természetesen megdöbbenést és páni­kot okozott mind Kaszavubuék és Mo­­butuék, mind Csombéék környezeté­ben. Hírügynökségek tudósításai sze­rint Mobutuék általános mozgósítást rendeltek el az országban, hogy meg­próbálják feltartani a törvényes kon­gói kormány csapatainak sikeres elő­renyomulását. Amíg a világsajtóban változatlanul a kongói kérdés áll az első helyen, nyugati diplomáciai körökben, főleg Washingtonban, nagy nyugtalanságot okozott Quadros új brazil elnök be­jelentése, amely szerint kormányának küldöttsége megszavazza majd az ENSZ-ben a Kínai Népköztársaság világszervezeti tagságának napirendre tűzését. A brazil külügyminiszter az elnök szavaihoz hozzáfűzte: — Brazíliának nincs semmi kifogása a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagsá­­gának elismerése ellen. A brazíliai elnökválasztáskor már említettük, hogy az új elnök mind gazdasági téren, mind pedig külpoli­tikai kérdésekben változásokat helye­zett kilátásba. Nos, ez a legújabb hír arról tanúskodik, hogy egyes nyugati vezetők is józanul mérik fel a nem­zetközi helyzetet, és elismerik, hogy a világ legnépesebb országának jogos helye van az ENSZ-ben. Ezek az új fejlemények az amerikai külpolitikát irányító körökben nagy aggodalmakat okoznak, mert attól tartanak, hogy Washingtonnak már most szembe kell néznie azzal a tény­nyel, hogy leszavazhatják az ENSZ- ben, amikor újból szóba kerül a Kínai Népköztársaság tagságának ügye. Az elmúlt hét diplomáciai eseményei közé tartozik de Gaulle tábornok és Burgiba tunéziai miniszterelnök pári­zsi tárgyalása. A bizalmas jellegű megbeszélésekről kiadott szűkszavú közlemény szerint a francia-algériai probléma és egyéb nemzetközi kérdé­sek szerepeltek a tárgyalás napirend­jén. Az algériai kérdéssel kapcsolat­ban a közlemény csak annyit mond, hogy a két államfő egyaránt úgy véli: fennállnak a pozitív és gyors megol­dás lehetőségei. Francia kormánykörökben túlzottan derűlátóan ítélik meg Burgiba párizsi tárgyalásait. A kormányhoz közelálló lapok derűlátásából arra lehet követ­keztetni, hogy a tunéziai elnök Párizs álláspontját támogatja az algériai kérdésben. Ez azonban nem változtat az ideig­lenes algériai kormánynak szilárd el­határozásán, hogy csakis egyenrangú tárgyalófélként hajlandó kerékasztal­hoz ülni a francia kormánnyal. jéiíf/iui/ir 3 1961. március 5. NEGYVENÉVES a Mongol Népi Forradalmi Párt ATégy évtizede áll a mongol nép élén a Mongol Népi Eorradatmi Párt, a nemzetközi kommunista mozgalom egyik keleti élcsapata. Már a mongol testvérpárt puszta megalakulása korszakalkotó tény volt e keleti nomád nép történetében. A legkegyetlenebb formában uralkodott itt a hű­bériség. A párt bölcsőjénél a dicső SZKP és Lenin állt. Hozzáfordultak a mon­gol nép vezérei. A bölcs lenini igazsággal felvértezve, a szovjet nép se­gítségét tudva kezdték meg a mongol kommunisták forradalmi munkás­ságukat. A legutóbbi 20 év folyamán kialakult a mongol munkásosztály. Az or­szágban óriási építkezések folynak. Az 1961-65-ös harmadik mongol öt­éves terv ipari beruházásainak összege többet tesz ki, mint az elmúlt 40 év alatt együtt. Az építkezésekben s az ország iparosításában nagy része van a Szovjetuniónak és .hazánknak is. Csehszlovákia dolgozói őszinte jókívánataikat és baráti üdvözletüket küldik a mongol testvérpártnak. (L. L.) IBII A Szovjetunió 7 éves népgazdaság-fejlesztési tervének harmadik esztende­jében külön gondot fordítanak a nyersolaj feldolgozására. Felvételünkön: a novogorszkiji olajfeldolgozó telep, amelynek első részét nemrég helyezték üzembe. (Foto: TASZSZ) Milliók munkájának gyümölcse Ozásadunk jellemző vonása, hogy a szocializmus áttört egy ország U határán és világrendszerré vált. Ma már közel egymilliárd ember halad « kommunista társadalom felépítéséhez vezető úton, amelyhez szinte naponta csatlakoznak az eddigi gyarmati sorsukból felszabadult népeit milliói. EICHMANN, a tömeggyilkos Szervezkednek A gyarmatosítók bábjai: Csőmbe katangai elnök, Heo, a Kaszavubu-féle ellértkormány miniszterelnöke és Ka­­londzsi, a dél-kasai ún. bányaállam elnöke az elmúlt napokban katonai paktumot kötöttek „a kongói kommu­nista rendszer“ ellen, ahogy ők a stanleyville-i törvényes kormányt ne­vezik. A megállapodás értelmében az említett felek között állandó politikai és katonai kapcsolatokat kell fenn­tartani. (CTK)

Next

/
Thumbnails
Contents