Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)
1961-07-02 / 53. szám
Jövőt teremtő fiatalok A Dióspatonyba vezető országút var. Minden embernek megvan a mentén kellemes árnyéket vetnek a maga munkája, a beosztása. A nyolcfák. De nemcsak itt kellemes a le- tagú egyetemesen gépesített csoport vegő, hanem' a szövetkezet irodája- törődik a kukoricával a vetéstől a ban is. Az ember a kinti perzselő melegről belépve szinte úgy érzi, hogy újjászületett. Példás rend mindenfelé, mint ahogy jó szövetkezethez illik. A szövetkezet irodájában T á n c z o s József elvtárssal, a ■helyi pártszervezet vezetőjénél találkozunk, s az ő kalauzolásával járjuk a szövetkezet gaz1- daságát. Közvetlenül a nagy aratás előtt áll a szövetkezet. Bezzeg itt nincs semmi hiba, semmiféle zűrza-Csápai Magda szorgalmas leány brigádja Minél több szakembert „A szövetkezetek már most sem, de főleg az elkövetkező években nem nélkülözhetik az olyan dolgozókat, akik a szövetkezetek belső ökonómiájának tökéletes ismeretével irányítják a szövetkezetek gazdálkodását és szervezik majd meg a munkát, s emellett tökéletesen kihasználják a korszerű technikát és ismerik a munkatermelékenység emeléséhez, valamint az egy termékegységre eső önköltség csökkentésének útját.“ begyűjtésig, s 390 hektár gabonane- f mű begyűjtése is az ő feladatuk. Az ' aratást, amint ez korszerűen felsze- J relt nagyüzemi gazdasághoz illik, \ nagyrészt kétmenetesen végzik á a J fönnmaradó részt pedig a régi mód- i szerrel (még utoljára, mondogatják j mentegetőzve). a A jó benyomások, amelyek hatal- é mába kerül az ember már az első i pillanatban, csak még jobban meg- j erősödnek, amikor megtudjuk, hogy (I a gazdaságnak 260 dolgozója van, i akik átlagban 33 évesek. Csupa fiatal, i Nem csoda tehát, hogy még szép, i 4000 nézőt befogadó stadiont is léte- ^ sftettek, amely bizony sok sport- 1 egyesület becsületére válnék. További * kellemes meglepetés is ért bennün- 1 két. Ugyanis a szövetkezet minden 1 tagja olvassa a Szabad Földművest. * Szépek az eredmények.minden vo- ( nalon, de a legszebbeket mégis a < tejtermelésben érik el a szövetkeze- j tesek. így aztán természetes, hogy < minden figyelmüket az elegendő ta- j karmánymennyiség biztosítására, a < takarmányfélék helyes tárolására for- < dították. ( Egy pillantásra benéztünk a szövet- * kezet kertészetébe is, amely Csápai * Magda vezette a szocialista munka- j brigád büszke címért versenyző fia- '' talok birodalma. A vidám, csacsogó * lányokat nagy munkában találtuk, 1 babot kapáltak, de egy kevés időt f azért nekünk is szenteltek. így tud- j tűk meg, hogy a CSISZ-szervezet | kultúrcsoportja, amelynek ők is tag- ( jaí, jól végzi munkáját. Gyakran ren- i deznek műsoros esteket, s kisebb í összejöveteleken havonta többször is ( találkozik a szövetkezet fiatalsága. ( Beszéltek a saját vállalásukról is, < amelynek értelmében 1000 koronával ^ nagyobb bevételt biztosítanak hektá- ^ ronként. Elmondották azt is, hogy * gyakran látogatnak el közösen mozi- ( ba vagy színházba. j A dióspatonyi szövetkezetben járni, j s be nem nézni a gépesítési központ- 4 ba. egyenesen bűnt jelentene. Nem 4 is bántuk meg, mert igazán szemet j gyönyörködtető látvány, ahogy a gé- j pék kijavítva s a gazdasági udvaron j felsorakozva, „csatarendben" várják ) az aratást. Jól felkészültek a pato- t nyiak, amit az is bizonyít, hogy hét i kombájnjuk van, s ebből egy SK-3, i két ZM —330 és három S-4 jelzésű, i Ezenkívül van még két új rendrakó- j juk a jiclnl gépgyárból, a harmadikat i pedig saját maguk készítettek: át- ^ szereltek egy kévekötőt. S ezt a gaz- ( dagnak mondható aratási felszerelést T még öt cséplőgép egészíti ki. Ilyen j felszerelés és fiatalos lelkesedés t mellett Dlóspatonyban egészen bizo- J nyos, hogy nem okoz majd gondot j az aratás időbeni elvégzése.-wtz- ] Tizenkilencen- Szerveslrágyát okvetlen szükséges használnunk a homokos talajokon - magyarázza Kukucs Győző szakértelemmel. Nem azért, mintha azok, akik a szemben levő asztalnál f foglalnak helyet, nem tudnák.' Azok tudják jól, hisz mérnökök, mezőgazdászok, tanítók mindahányon. Kukucs Győző is tudja ezt róluk, s kissé néha meg is remeg a hangja az izgalomtól, 1 nehogy rosszul találjon valamit mondani, mert akkor fuccs az érettséginek, A jó bizonyítványnak s annak a tervnek, hogy majd odahaza, a szövetkezetben Kánaánt varázsol a kertészet helyére. No de eddig még nincs semmi baj. Padi József elvtárs is helyeslőn bólogat, ő ugyanis a Vágselylyei Mezőgazdasági Mesteriskola most érettségizőinek az osztályfőnöke.- Idén tizenkilencen végezték el az iskolát - mondja vizsgaszünetben kint, a folyosón. - Az eredménnyel elégedettek vagyunk, mert nyolcán kitüntetéssel végeztek közülük. A legszorgalmasabb tanulók egyike, amint megtudom, Kel e - c s ény i Károly volt. A keméndi szövetkezet küldte az iskolára, s ö jó bizonyítvánnyal hálálta meg, hogy tanulhatott.- Csak igyekeztem - mondja így folyik a beszélgetés, a tervezgetés. Mindenki a jövöt bíivöli, hogy hogyan is alakuljon, mit is Az érettségizettek egyik csoportja hozzon. Mert nem kis dolog ám egy nagy szövetkezetben dolgozni, s irányítani, vezetni az embereket, hogy szebb és jobb legyen a termés. Az ország minden tájáról vannak itt fiatalok. Csallóköz, Mátyusfötd mellett, Gömör és . Kelet is elküldte \ fiait, lányait. Most j 19-en már leérett- j ségiztek. Nem kis f dolog ez, mert sző- f vetkezel cink újra f friss érövét, szak- f emberekkel gazda- f gcalnak, s ha közü- t lük mindegyik csak } 1000 korona értékű # zöldséggel termel e is többet hektáron- f ként, már ez is f rtagg többletet je- f lent közellátásunknak. f — Hurrá! - hangos a kiáltástól J az udvar. — Ez annak a négy diáknak szól, f akik utolsóként birkóztak meg az J üzemszervezéssel, a gyümölcs- és \ zöldségtermesztéssel s a virág-, \ illetve a dísznövénytermesztéssel. \ Mindannyluknak csillog a szeme, 5 hisz sikerült, vége van... Vége? j Dehogy van vége! Ezután kezdődik * még csak a nagy érettségi! Kint i íj határban, harcban a természet- i tel. Ott a földeken lesz az igazi * vizsga. i — Tudjuk ml azt jól, de attól f már nem félünk - mondja Kele- f csétiyi elvtárs. t S mint fiatal, fürge diák, örül f ő is, s elvegyül a többiek közt, t TE f t A vizsgáztató bizottság aki ilgyeimesen átolvasta annaK idején az V. kongresszus előtti vitaanyagokat, lehetetlen, hogy ne akadt volna meg a szeme a fentieken. Most csak azért idézzük, hogy a mezőgazdasági szakemberek kérdését még jobban aláhúzzuk, mert napjaink s jövő mezőgazdaságunk egyik alapvető és legfontosabb kérdése ez. Ahhoz, hogy a mezőgazdaságban kevesebb munkával többet és olcsóbban tudjunk termelni, fel kell használnunk a leghaladóbb gyakorlat gazdag tapasztalatait, a tudomány új felfedezéseit, s főként el kell sajátítanunk az új technikát és technológiát. EESZ-einkben azonban nincs elegendő szakember, s még jó pár évig eltart, amíg elérhetjük, hogy a jelenlegi 1300 hektár helyett egy mezőgazdasági mérnök ne gazdálkodjék nagyobb mint 500 — 530 hektáros területen. Hogy ez így lehessen, nem kevesebb mint 4300 mérnökre, 18 800 mezőgazdasági műszaki dolgozóra és mintegy 6900 mesteriskolát végzett szakemberre lesz szüksége mezőgazdaságunknak. Távlati terveink ennek elérését 1970-re irányozzák elő. Ha minden EESZ és állami gazdaság teljesíti távlati tervét a mezőgazdasági szakkáderek iskoláztatására vonatkozólag, bekövetkezik az az örvendetes helyzet, amikor egy körülbelül 1200 hektáros mezőgazdasági területtel rendelkező szövetkezetben három főiskolát végzett, kilenc mezőgazdasági műszaki középiskolai és 4 — 5 szakiskolai végzettségű szakember fog dolgozni. Hogy ezpk a számok mielőbb valósággá váljanak, pártunk és kormányunk minden lehetőséget megad hozzá. Szlovákiában talán egyetlen járás sincs ahol ne működnék valamilyen mezőgazdasági iskola, amelyek mind a fent említett célok elérését szolgálják. Sőt vannak járások, amelyekben a mezőgazdasági iskolák minden formája megtalálható. Idén is véget ért már az iskolai év, s mezőgazdasági műszaki középiskoláinkból 2631 szakember kerül szövetkezeteinkbe. A Nyitrai Mezőgazdasági Főiskoláról pedig 270 mérnök foglalta el helyét ugyancsak egyenesen a termelésben. Ezek a számok nem nagyok, de nem tartalmazzák a mezőgazdasági mesteriskolák, tanonciskolák, tanfolyamok és a mezőgazdasági iskolázás más ágazataiban végzett növendékek számát. A CSKP XI. kongresszusa hangsúlyozta, hogy az EFSíE-ek küldjék tagjaikat és a fiatalságot a mezőgazdasági iskolákra, hogy mint képzett szakemberek térjenek onnan vissza. Erről a fontos kérdésről most sem szabadna megfeledkeznünk. Az EFSZ-ek V. kongresszusa vitaanyagának megtárgyalásakor a szövetkezetesek beszéltek arról Is, mit tesznek annak érdekében, hogy a fiatalokat megtartsák a szövetkezetben iskolákba, hogy mint képzett szakembereket a szövetkezetek vezető funkcióira Elkészültek mindenfelé a távlati tervek, s két hónappal az új iskolai év megkezdése előtt elég vigasztalanul fest a helyzet mezőgazdasági iskoláink tanonctoborzása terén. A főiskolán kívül egy iskolai ágazatban sem teljesítjük a tanonctoborzás tervét. A mesteriskolákban (felépítményi) 77,4 %-ra, a mezögazegyszerüen -, hogy ha visszamegyek izövetkezeternbe, nehogy szégyent vállfák elméleti tudásommal. Meg aztán - teszi még hoZzá - a feleségemnek is be akartam bizonyítani, hogy nem volt egészen hiábavaló az a két év, amelyet az Iskolában töltöttem. Az iskola udvarán nagy a sürgés-forgás. Mindenki azt tárgyalta, hogy hova is megy dolgozni, s hogy esetleg hol és mikor találkoznak. — Ugye fogsz írni? — kérdi La j t marin Etelka barátnőjétől, Madarász Erzsikétől. — Azt is írd majd meg, hogy milyen eredményeket érsz el.- Jó, ne fél], nem fogom elfelejteni, de aztán te se feledkezz meg rólam. Az idei aratásban az új technológiáé a szó Már Szlovákia minden kerületében aratnak • A nyugat-szlovákiai kerületben eddig 5606 hektárt kétmenetesen learattak • Kedvez az időjárás • Jól halad a tarlóhántás is A nyugat-szlovákiai kerületben idén a kombájnoké a szó, s a legelterjedtebb begyűjtési mód a kétmenetes aratás. A learatott területek mintegy 71 °/o-án végezték el p nyugat-szlovákiai kerület szövetkezetesel és az állami gazdaságok dolgozói ezzel a módszerrel az aratást. A kombájnok a vetésterület 12 °/o-át, a kévekötők pedig a í7 °/o -át aratták le. A komáromi járás elsőként fejezte be az őszi árpa aratását, s a 2600 hektáros összterületből több mint 22Q0 hektárt kétmenetesen arattak le. A nyugat-szlovákiai kerületben jól halad a tarlóhántás is. A kasza után mindjárt ekét, s az éke után vetőgépet! Ez a jelszava nagyon sok szövetkezetnek és állami gazdaságnak. A traktorosok eddig nem kevesebb, mint 1781 hektáron végezték el a tarióhéntést és 1327 hektárt máris bevetettek takarmánykeverékkel. Az új technológiának, a gépesítésnek nagy a jelentősége szövetkezeteink és állami gazdaságaink életében. A Tornai Állami Gazdaságban például idén 1130 hektár gabona vár betakarításra. Ebből 110 hektáron hárommenetesen, 700 hektáron pedig kétmenetesen valósítják meg az aratást. Amíg az elmúlt évben hasonló területen (1150 ha) az aratás elvégzéséhez 300 emberre volt szükség, addig idén ugyanezt a munkát 99 ember elvégzi. S ebből is 54-en a szalma összehordásához kellenek. A gépesítés nemcsak gyorsabbá teszi az aratást, de a szemveszteségeket is majdnem egészen kiküszöböli. Tornán úgy számolnak, hogy minden mázsa gabona begyűjtésének önköltségét 10 koronával csökkentik. f Már a leleszi szőve! keretben Is teljes ütemben arainak. A sziivetkezetesok a mintegy 550 hektár gabonából 240 hektárt kétmenetesen, 70 hektárt pedig hérommenetesen akarnak learatni. Jól megy a munka. A leleszi szövetkézetesek minden percet kihasználnak, így a vasárnapot is, hogy az aratással mielőbb elkészüljenek.-t-HIBAIGAZIÍÁS Az Úszori Állami Gazdaság űjmajori üzemegységében még aratás előtt elhatározták, hogy ahol csak lehet, gépekkel aratnak. S ahogy beérett az őszi árpa, a traktorok, rendrakók és kombájnok kivonullak a határba. Az őszi árpa aratását hárommenetesen végezték el. Képünk munka közben ábrázolja a traktorosbrigád egyik csoportját. • (Foto: Noga) thoMuytr 5 1961. július 2. dasági műszaki középiskolában pedl mindössze 54,2 %-ra teljesítjük tervet szlovákiai méretben. Ezek számok mind azt bizonyítják, hog a távlati tervek, sajnos, csak távlal tervek maradtak mind szövetkeze telnie, mind állami gazdaságaink leg többjében. Tudjuk azonban, hogy a nagyüzem gazdálkodási mód szakemberek nélkü elképzelhetetlen. Ha valamelyik EF$Í és állami gazdaság tehát a jövőbei nem rendelkezik megfelelő szakéin berekkel, bizonyos, hogy nem tűi majd lépést tartani mezögazdaságunl rohamos fejlődésével. De azok a EFSZ-ek és állami gazdaságok, anio lyek most rá sem hederítenek a ta nonCtoborzásra, figyelembe sem ve szik a szakemberek nevelésének fon tos kérdését, nemcsak magukat, ha nem egész népgazdaságunkat megká rosítják, s mezőgazdasági termeié sünkben nagy kiesés okozóivá válnak Mindent összegezve tehát nem sza bad a mezőgazdasági szakemberei kérdését elhanyagolnunk. Minden sző vetkezetnek és állami gazdaságnál elő kell segítenie e fontos kérdé megoldását, s oda kell hatnia (éppel azzal, hogy tagjait és fiataljait isko lába küldi), hogy a jövőben ne csal 2600, hanem 3000 vagy 4000 fiata kerüljön ki jó szakemberként mező gazdasági iskoláinkból. -tó A Szabad Földműves 52. számának „Példamutató járás“ című vezércikkébe nyomdahiba csúszott. A harmadik bekezdés utolsó mondata helyesen a következőképpen hangzik: „A farkasriiak gabonája 1207 hektárnyi, s vállalták, hogy 100 %-ra kétmenetesen, 9 nap alatt learatják, a gabonaeladás! tervüket július 20-ig teljesítik, s a tarlóhántásf: legkésőbb 1061. augusztus 5-ig befejezik. Felhívásukat elsőként a királyréVi szövetkozetesek fogadták el, nyomban, annak kibocsátása után“.