Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)

1961-05-28 / 43. szám

Olva$óínlt,l£velezőLnlc tolíábó halváinkon mindenütt sokat törőd­nek az utcák tisztaságával, szépségé­vel, a középületek környékének rend­­bentartásával. A pioníroknak ezen a téren is példával kell előjárniuk. Tehát ti, mindnyájan, akik még nem kezd­­tétek el az iskola környékének rend­behozását, szervezzetek a jaluszépítési akció keretén belül brigádokat, hogy iskolátok szocialista iskolához legyen méltó. (Foto: BSG) A szocialista emberért Jő munkát végeznek az érsekújvári Jfirás CSEMADOK-szervezetei. A já­rásban 35 alapszervezet működik,, a tagok száma 2500. Mind a párt 40. év­fordulójának megünneplésénél, mind más eseményeknél is bebizonyosodik, hogy a két- és félezer CSEMADOK- tag valóban komolyan veszi a felada­tokat. A közeljövőben, tehát május végén és júniusban további nagyobb akciók­♦ Magyarországon „Halálkanyar“ címen új dokumentumfilmet készítet­tek, amely a második magyar hadse­reg sorsából beszél. A film feleleve­níti a Don-kanyarban élesett 200 000 magyar katona harcait, akiknek a ha­lála a magyar és a német katonai vezetőség lelkét terheli. ♦ A Bratislavai Nemzeti Galériában kiállítás nyílt pártunk megalapítása 4p. évfordulójának tiszteletére. Fes­tőművészeink és grafikusaink alkotá­sai népünk forradalmi múlt járók és a szocialista máról beszélnek. 4 A nyugatnémet mozikban az ulűbbi időkben nagy számban jelen­itek meg a háborút és a revans'izmust cjlcsoitő filmek. Ezekkel a filmekkel akarják a nyugatnémet ifjúságot meg­szerezni a Bundeswehr kötelékébe. ra készül a CSEMADOK járási veze­tősége. Két körzeti és egy járási dal- és táncünnepélyt rendez. A színművek bemutatásán, a dalos, táncos találkozókon kívül nem feled­keznek meg a többi, a szocialista em­ber- nevelése szempontjából fontos tennivalóról sem. Már eddig is 35 előadást rendeztek meg a járásban, s az érdeklődés nagy a további elő­adások iránt is. Tartalmas és magas színvonalú irodalmi esteket rendeztek és tervez­nek a közeljövőben is. Jól sikerültek az irodalmi estek Érsekújvárott, Ko­­bölkúton, Nagykéren, Besenyőn. A CSEMADOK tagsága, amint a fentiekből is kitűnik, valóban mun­kálkodik a szocialista ember formálá­sán. További tevékenységük irány­vonalát is ez a cél szabja meg. Kis Lajos (Érsekújvár) János há pótol A tornaijai népkönyvtárba Szabó János bácsi lép be. Már bizony jól elszállt az idő felette, de a tudás­szomj nap mint nap a könyvekhez Vezeti. — Mindig szerettem olvasni — mondja János bácsi —, de régen, amikor még fiatal voltam, biz nagyon kevés volt a lehetőség erre. Hát most pótolgatom. A folyóiratok mellett már rengeteg regényt olvasott el János bácsi, s amint hazatér a szövetkezetből, s szabad ideje van, azonnal hozzálát a következőhöz. — Legjobban történelmi regénye­ket, s különösen a magyar és a szov­jet szerzők műveit szeretem olvasni — szövi tovább a beszédet. — De természetesen a többi könyv is érde­kel. Elolvasok mindent, ami hasznos és szép. Szabó János bácsi szinten azok közé tartozik, aki a mai szerzők műveit is nagyon szívesen lapozgatja, olvassa. Az a véleménye, hogy a ma, a szocia­lista építés számára ezekből meríthet az ember a legtöbbet. Ezért szükséges a mai tárgyú művek olvasása. Méri Rozália (Tornaija) 1961. május 29-től június 4-ig A BRATISLAVAI RÄDIÖ RENDSZERES HÉTKÖZNAPI MÜSORSZÄMAI Jól sikerült est Jól sikerült irodalmi estet rendeztek a Rimaszombati Tizenkétéves Iskola tanulói és tanárai. Móricz Zsigmond életét és munkásságát is­mertették. Az előadást Móricz életéről az iskola egyik legjobb tanulója tartotta. Fellépett az iskola táncegyüttese is, s az előadók szintén kitettek magukért. P ó 4 a Aranka „A hét krajcár“ című Móricz-elbeszélését adta elő, s végül a X. osztály tanulói előadták a „Légy jó mindhalálig“ című színmű harmadik felvonását. Az est tehát nagyon tartalmas volt, s a rendezésbe se/ csúszott hiba, úgyhogy bátran mondhatjuk: kifogástalanul sikerült. fiábely Attila (Rimaszombat) 15.00 Klvánsághangverseny. 16.20 Hetven perc tánczene. 18.50 Zenés kalendárium. 22.00 Szórakoztató zene. 15.00 Francia könnyű zene. 17.10 Kincses Kanlendárium. 18.00 Közve­títés bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. 19.15 Zenekari muzsika. 20.25 Népi zene. BUDAPEST Hétfő: 8:00 Műsorismertetés. 8.10 Könnyű zene. 9.00 Lányok, asszonyok. 9.20 Operarészletek. 12.10 Operettze­ne. 14.00 Heti zenés kalendárium. 16.00 Szív küldi... 17.15 ötórai tea. 18.30 Munkáshétköznapok. 19.00 Könnyű zene. 20.25 „Biztonság, oké!“ (rádiójáték). Kedd: 8.10 Operettrészletek. 9.40 Fúvós zene. 10.10 Tánczene. 11.00 Tanuljunk könnyen, gyorsan magya­rul. 11.20 Zenekari muzsika. 12.15 Verbunkosok, magyar nóták. 13.05 Kis szvitek. 14.00 Mozgalmi dalok. 15.25 Élő szóval muzsikával. 18.00 Szórakoztató zene. 19.25 Zenekari muzsika. 20.25 Operettrészletek. Szerda: 8.10 Tánczene. 9.00 Rádió­egyetem. 10.30 Elhangzott műsora­inkból. 12.15 Könnyű zene délidöben. 13.20 Fúvós zene. 14.00 Zenekari mu­zsika. 15.55 Egy falu, egy nóta. 17.15 Szív küldi. 17.55 „Gondolat“ (a rádió irodalmi hetilapja). 18.35 Esztrád­­zene. 19.25 Magyar nóták, csárdások. 20.25 Három világhírű énekes. Csütörtök: 8.10 Daljátékok zenéjé­ből. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.30 Esztrádzene. 11.00 Rádióegyetem. 11.25 Népszerű kettősök. 13.25 Népi zene. 14.00 Kodály kórusműveiből. 14.25 Ujjé, a ligetben! 15.50 Egy falu, egy nóta. 16.40 Lányok, asszonyok. 17.15 Zenekari muzsika. 18.00 Szív küldi. Péntek: 8.10 Reggeli hangverseny. 9.50 Kihonov verseiből. 10.15 Kama­razene. 13.20 Mackó-muzsika. 14.00 Dankő-nóták. 14.35 Zongoraművek. 15.50 Szív küldi. 16.40 Magyar nép­dalok és táncok. 17.15 ötórai tea. 18.45 Népi zene. 19.00 „A tizenegye­dik parancsolat“ (közvetítés a Víg­színházból). Szombat: 8.10 Színes népi muzsika. 8.40 Lányok, asszonyok. 9.45 Kóru­sok. 10.50 Dunajevszkij glim- és ope­rettdalaiból. 12.15 Könnyű zene. 18.00 Bura Sándor lemezeiből. 19.05 A Sza­bó-család. 19.35 Chopin-művek. Vasárnap: 8.10 Johann Strauss mű­veiből. 9.55 Tánczene. 11.10 Szimfo­nikus zene. 12.55 Dezséri László írá­sa. 13.05 Népi zene. 14.00 Szív küldi. \cC Kiadja a Mezfl- Erd8 és Viagazdasägl Mlnlszléríiím a MezSgazdasígl Kíadéválíalatban - Magjelenik hetente kétszer - Szerkeszti a szerkesztfiblzottség - FSszerkészt# Major Sándor - Szerkesztőség K M t F P kladéhieatal Bratislava, SuvoroMiva 16. - Telefon főszerkesztS: 515-58, titkárság- 501-00 - Telefonkőz^Ont: 543-91. 511-10, 530-95 - BelsO vonalak: tSszerkes2tő helyettese; 638 mezőgazdasági Osztály *3J. eg it prop, osztály 634, szakmelléklet 632 - Nyomja a Polygrafické závody. a. p.. Bratislava, ul. Februárového vífazstva 6/d - Terjeszti a Posta Hirlapszolgáíata - Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetős! díj éVente 56,40 KSs. K-04*11081 Hétfő, szerda, péntek: 5.00 Hírek. 5.15 Reggeli torna. 5.30 Reggeli zene. 7.00 Hírek. 9.50 Hírek. 12.30 Hírek. 16.00 Hírek. 19.00 Hangos újság. 22.00 Hírek. 23.50 Hírek. Kedd, csütörtök, szombat: 5.00 Hírek. 5.15'Reggeli zene. 5.35 A hét kérdései. 5.45 Torna. 6.00 Hírek. 6.15 Jő napot! 6.55 Nyelvlecke. 7.00 Hírek 7.15 Reggeli zene. 8.00 Torna. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR NYELVŰ ADÁSA a 201.1, 235.5 és a 314.7 m hullám­hosszakon Hétfő: 7.00 Hírek, Sporthíradó. 7.50 Hírek, műsorismertetés. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos újság. 12.30 A népi de­mokratikus országok zenéjéből. 17.00 Üzemeink életéből. 17.30 Magyar né­pi zene. 17.50 Hírek. — Kedd: 7.00 Hírek. Az Üj sző vezércikke. 7.50 Hírek, műsorismertetés. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos újság. 12.30 Magyar tánczene. 17.00 Ezt olvastuk. 17.20 Szimfonikus zene. 17.50 Hírek. — Szerda: 7.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 7.50 Hírek, műsorismerte­tés. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos újság. 12.30 Magyar népi zene. 17.00 Faluról falura. 17.30 Fúvós zene. 17.50 Hírek. — Csütörtök: 7.00 Hírek. Az Üj Sző vezércikke. 7.50 Hírek, műsorismer­tetés. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos új­ság. 12.30 Szovjet népi zene. 17.00 Üj könyvek. 17.30 Mozgalmi dalok. 17.50 Hírek. - Péntek: 7.44 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 7.50 Hí­rek, műsorismertetés. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos újság. 12.30 Cseh és szlovák tánczene. 17.00 Irodalmi adás. 17.30 Híres együttesek műsorából. 17.50 Hírek. - Péntek: 7.00 Hírek, kommentár. 7.50 Hírek, műsorismer­tetés. 12.00 Hírek. 12.10 Magyar ope­rettzene. 12.30 Hírek. 12.40 Hangos újság. 13.00 „Magvető“. - CSEMA­­DOK-hírádÓ. 13.30 Tánczene. 14.00 Iskolások műsora. 14.30 Nyitott szem­mel. 15.00 Esztrádzene. 15.20 Üzeme­ink életéből. 15.50 Hírek. 16.00 Szó­rakoztató zene. — Vasárnap: 8.00 Hírek. Az Üj Sző vezércikke. 8.15 Szórakoztató zene. 8.45 Tanuljunk ^szlovákul. 9.0Ó Népi muzsika. 9.20 Me­­íseműsor. 9.40 Pionírok hangos újsá­ga. 10.10 Népi zene. 10.30 Női adás. 11.00 Vasárnapi vers. 11.02 A jogász beszél. 11.12 Folytatásos regény. 11.25 Barangolás zeneországban. 12.00 A hét kommentárja. 12.10 Zenével kö­szöntjük asszonyainkat. 15.00 Faluról falura. 13.30 Irodalmi adás. 14.00 Szó­rakoztató zene. 15.00 Lovinescu: „Es­téli vendég“ (rádiójáték). BRATISLAVA Hétfő: 8.30 Reggeli hangverseny. 11.05 Asszonyoknak. 11.25 Fúvós ze­ne. 12.15 Esztrádzene. 13.20 Szóra­koztató zene. 14.00 Tánczene. 16.30 Népdalok. 18.00 Kívánsághangverseny. 20.00 Vidám zenés hétfő. Kedd: 8.05 Szórakoztató dallamok. 9.05 Népi zene. 9.30 Tánczene. 10.30 A*zene történetéből. 11.25 Zene mel­lett jobb dolgozni. 12.50 Földműve­seinknek. 13.20 Szórakoztató zene. 15.15 Cseh mesterek műveiből. 16.00 Kívánsághangverseny. '^7.30 Irodalmi adás. 22.00 Hangverseny:-' Szerda: 9.05 Fúvós zene. 10.30 Tánczene. 11.05 Asszonyoknak. 11.25 Népi zene. 12.05 Szórakoztató zene. 13.25 Klasszikusok műveiből. 16.10 Tánczene. 17.05 Orosz nyelvtanfo­lyam. 18.00 Kívánsághangverseny. 19.40 Szülők iskolája. 21.30 Tánczene. Csütörtök: 8.05 Szórakoztató zene. 10.30 Zenei kalauz. 11.05 Szülők is­kolája. 11.25 Fúvós zene. 12.50 Föld­műveseinknek. 13.20 Szórakoztató zene. 15.15 Esztrádzene. 16.20 Az élet éh az igazság zenéje. 18.00 Az orvos beszél. 18.10 Kívánsághangverseny. 20.00 Zenével a családokba. Péntek: 8.05 Szórakoztató zene. 9.05 Pioníroknak. 10.35 Tánczene. 11.05 Az orvos beszél. 11.15 Zenekari muzsik'd. 12.15 Tánczene. 14.30 Ope­­ráról-operára. 16.00 A barátság hang­versenye. 17.05 Asszonyoknak. 18.00 Kívánsághangverseny. 19.40 Hogyan szocialista módon élni? 20.00 Szocia­lista münkábrigádoknak szól a nóta. Szombat: 8.05 Reggeli hangverseny. 11.05 Üj könyvek. 11.25 Tánczene. 12.05 Yiúám hétvége. 14.30 Szórakoz­tató zSne. 17.05 Szovjet mozgalmi dalok. 17.45 Hanzelka és Zigmund riportja. 18.00 Kívánsághangverseny. 20.00 A falu mosolya. 21.00 Népi ze­ne. Vasárnap: 9.05 Tánczene. 11.00 Ki­­vánsághangverseny. 12.10 A hét kom­mentárja. 13.00 Földműveseinknek. A Rébeka-napi búcsú örökké em­­tékezetes lesz már Kántor Benjáminnak. Történt pedig ez így: , Kántor Benjámint a járás ellen­őriül 1cüÍŰ.te Rátíkára; úézze meg, rshffben fotynak-e a csatomaberende­­zeSt müvek munkálatai. Harmadik nSOia tartózkodott ott, Sós István tiSTtejs házában elszállásolva, amikor is etjőtt a vasárnap, Rebeka napsuga­ras napja. Már hajnalban kihallotta a konyhából a gazdasszony hangját, ahunt panaszosan mondja az- urának: — Megint szegényebb leiz a Rebe­ka-napunk ... Pusztulunk, veszünk... A tisztelendő úr is panaszkodott, hogy csak az öregek jelentkeztek búcsújá­rásra, de még az sem biztos, hogy elmennek. Hol vannak azok a szép zarándoklatok, amikor a falu apraja­­nagyja együtt volt, s az ’út .jelénél már úgy mentünk, mint egy lakodal­mas menet... Ma már a búcsú is olyan, mintha temetésre .ménpének az émberek. Kántor Benjámin mosolygott és nyújtózkodott egyel. „Felkelek, s-mi- Ttel vasárnap van, kérek egy lavórt, kimegyek a kert végébe, és a jó, friss, langyos levegőn lemosakszom..." Ezt Gondolta és így is tett. Gazdasszonya már. feketében, ünnepi útrat . készülve magyarázta el, merre menjenf hogy hejtve legyen a világ szeme elől. Ő maga elbeszélgetett a gazdával, aki csúforidáros megjegyzést tett felesé­­ge-asszonya búcsújárón kedvére,_ aztán röviden meghányták-vet ették a világ dolgát, sóhajtottak is ’ egyet-kettőt, s az ember elindult szokott vasárnapi fítján oda, ahol féldecinként mérik a ftílyékeny gyümölcsöt. Kántor Benjá­min • pedig, kezében az öntözőkanna Tűzzél és lavórral, megindult a kert végébe. Nyíltak az akácok, s mélyét szip­pantott a gyenge szellő sodorta illat­ból, majd megérkezvén a legalkalma­sabb rejtekhelyhez, kiöntötte a lavórba g vizet és hozzákezdett a vetkőzéshez. Izmai jólesően bizseregtek a frissben. tornászott is keveset, majd előhúzta zsebéből az orgona illatú szappant és kihámozta dobozából. Önfeledten csap­kodta magát a vízzel, kente a szap­pannal, énekelt hozzá: „Jaj, be csúszik ez a banánhéj ...“ Ezenközben a méhes felbojdult. Amiről azonban ó nem tudhatott, miután nem sejtették vele Sésék, hogy méhkasokat rejtenek a kertben. Ha közlik, sem gondol semmire. Különös-A (utó nzeut képpen nem a méhek sajátos termé­szetére, miután ezzel a problémával sohasem foglalkozott. A méhek ugyan­csak nem tudtak' Kántor tájékozatlan­ságáról. Különösképpen az az egy nem, amelyik az egész eset okozója lett. A szemfüles méhecske ugyanis meg­szimatolta, hogy nemcsak az akác ontja illatát, hanem valami más, új illat is beleróhant a levegőbe. Ösztö­nös szimatja elindította azon az úton, amely Kántor Benjáminhoz vezette, aki felülről lefelé haladva éppen talpa szappanozásával foglalkozott, elmu-, lasztván hátáról előzőleg leöblíteni az orgonaillatú szappanhabot. Mivel pe­dig ezt elmulasztotta,, nyugodtan rá­szállt a méhecske, betájolta magát, s ösztönös, ember által eddig még meg nem magyarázott módon jelt adott társainak is, mikpzben kutatta az illat eredetét, kereste a magyarázatot. Kántor Benjámin az egészből csak akkor vett észre valamit, amikor erő­teljes zümmögéssel közeledett egy méhraj. Nem vesztette el a lélekjelen­létét, kapta a darázstörülközót és fe­léjük csapott. A méhek azonban szét­rebbentek, majd ismét felsorakoztak, és megközelítették a Kántor hátán levő'társukat. Látva a sikertelen harcöt, az ellenőr fetadta a támadás eredményességébe Vétett hitét, és megindult a kertek alatt, sebes suhanással hagyva maga mögött szállását, s a kerti zuhanyozót. Minél jobban rohant, annál közelebb hallotta zümmögni a rajt, s ez ösztö­nösen még nagyobb sebességre ser­kentette. A méhszúrástól félve, fej­veszetten haladt keresztül a vetése­ken és nem átallott belegázolni a ka­lászukat kihányt árpatáblákba, mivel­hogy észre sem vette, merre jár. Így került útjába a zászlókkal, füstölőkkel ballagó, éneklő Rebeka-napi búcsús menetnek, amely meglátván öt, szent áhítattal, hangos jajgatással, papostul, népestül földre borult. Hosszú idő telt el, amíg végre csatát nyerten bár, de a kimerültségtől roskadozva vissza­érkezett kiindulásának színhelyére, s határozott mozdulattal magára bo­rította a lavórt, s így lemosta az or­gona tömény illatát, egyúttal elűzte a megtévedt támadókat. A nap további részét meglehetősen nyugtalanul he­­verészte át, időnként rémképek kisér­tették, olyankor megrázta magát és mosolygott, fennhangon mondogatva: nincs semmi baj. Estére megjött a gazdasszonya és áhítattal beszélte el: — Egy valóságos szentet láttunk! Tisztára olyan volt, mint Krisztus! Színesen ecsetelte élményeit, ame­lyek valódiságában hites ura nem átallot csípős megjegyzésekkel kétel­kedni. Kántor Benjáminban két érzés vitázott egymással. Megmondja-e az igazat, hogy ezt az asszonyt felvilá­gosítsa, vagy hallgasson. Az előbbi mellett tisztességérzete szólt, a másik mellett hiúságérzete. Végül is az őszinteség kerekedett jelül benne, s elmagyarázta az asszonynak a Va­lódi igdSnt. Mire az asszony kijelen­tette: — Márpedig engem nein le fiit be­csapni. A valóságos kit szentemmel láttatn. Glória is vált a fején. — Az más! - bólintott az ellenőr. És arra gondolt: egy méhrajt semmi esetre sem tehet szembeállítani a fen­séges glóriával. SZEMES PIROSKA BRATISLAVA Hétfő: 18.00 Kutatók klubja. 19.30 Vigyázz, hull a levél (TV-játék). 21.10 Dalok és táncok. — Kedd: 17.30 Gye­rekeknek. 20.00 Kegyelem nélkül. 21.30 Sportiskola. — Szerda: 15.00 Diákoknak. 16.00 Óvodások műsora. 18.00 Orosz nyelvtanfolyam. 19.00 TV- újság. 19.30 A párt zászlaja alatt. — Csütörtök: 18.00 Ifjúsági adás. 19.50 Tudomány és technika a kommuniz­mus szolgálatában. 20.00 A galamb (film). 21.15 Az utca változó arca (film). — Péntek: Szikráknak. 19.30 Kártevők és gyomok ellen. 19.45 Fia­talokra mosolyog a világ. — Szombat: 15.00 Női szertorna Európa-bajnok­ság./ 18.00 Gyerekeknek. 19.00 TV- újság. 19.30 Külpolitikai kommentár. 20.05 Összeütközések a paragrafussal;) 21.15 Egész estét betöltő film. — Vasárnap: 10.00 Gyerekeknek. 11.30 Földműveseinknek. 14.00 Sport. 19.00 TV-újság. 19.40 A pillanat hősei. 20.00 Találka a völgyben. 22.00 A nap vissz­hangja. BUDAPEST Kedd: 18.00 Ifjúsági műsor. 19.00 TV-híradó. 19.50 Próbaút (magyar film). — Szerda: 18.00 Kicsinyek mű­sora. 18.30 Kisfilmek. 19.00 Csajkov­szkij: Diótörő (közvetítés a Magyar Állami Operaházból). — Csütörtök: 18.30 Mit együnk? 18.50 TV-híradó. 19.30 Indiai táncegyüttes. 19.55 Romeo, Júlia és a sötétség. — Szombat: 18.00 Falusi orvosok. 18.30 Kisfilm. 18.45 Hétről hétre. 19.00 Különleges világ­nap (vígjáték: közvetítés a Madách Színházból). — Vasárnap: 10.05 Ifjú­sági filmmatiné. 11.00 Egy dunaparti csónakházban. 15.00 A vasárnap sport­ja. 19.10 Utazás a Fold körül. 20.30 Végállomás a szereiém. (nyugatnémet film).

Next

/
Thumbnails
Contents