Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)
1961-05-21 / 41. szám
WM Emlékezés dolgozóink igazi tanítójára A falu büszkesége a művelődési otthon Major István elvtárs ama kommunista harcosok közül való, akinek megadatott, hogy láthatta álmaink beteljesedését és megérte azt a kort, amikor nemcsak egy országban, a Szovjetunióban valósult meg a szocializmus, hanem hazánkban is, a világ második szocialista köztársaságában, söf épülőben van a hatalmas szocialista világrendszer is. Apja, a szegény verebélyi szűcs, akit nyolcéves korában elvesztett, csaknem 74 évvel ezelőtt bizony nem gondolta, hogy jia egykor a CSKP egyik vezetp funkcionáriusa, sőt a baráti, szintén a szocializrnust építő Magyar Népköztársaságban Csehszlovákia nagykövete lesz. Huszonnégy éves korában kezdte el a gyerekeket ábécére tanítani, és így igyekezett őket megismertetni a hamisítatlan, kendőzetlen élettel. A legjobb baráti kapcsolatokat tartotta fenn a már felnőtt volt tanítványaival is, akik gyakran fordultak hozzá tanácsért. Készsége, egészséges optimizmusa, önzetlensége miatt mindig nagyon tisztelték és becsülték, különösen a szegény nép rétegei körében. Már korán, 1911-ben lépett a politikai porondra. Eleinte cikkeket írt,, amiért fegyelmi eljárást is indítottak ellene; később, 1920- ban már a marxista baloldal híveként részt vett a decejnberi sztrájk megszervezésében. Ez betetőzte „bűneit". Elhagyta állását és a bratislavai Népszava szerkesztője lett. Ettől a naptól kezdve örökre eljegyezte magát a párttal. Mint a Vasutasok Eederációjának titkára, nemzetgyűlési képviselő, a CSKP és az SZLKP KB tagja, a párt bratislavai propaganda- és agitációs osztályának vezetője, területi titkár és a felszabadulás után a Pravda Kiadóvállalat igazgatója áldásos munkát Jejtett ki. A fasizmus idején a Szovjetunióban élt emigrációban. A szlovák nyelvű rádió szerkesztőjeként buzdító cikkeiben, tárcáiban és beszédeiben harcolt hazánk felszabadításáért. Ki volt a „lelkiismeretlen" agitátor? Hogy milyen népszerű volt Major elvtárs, azt leginkább a véres kosúti események után láthattuk, amikor a párt felhívással fordult a tömegekhez, hogy védjék meg a Leopoldovban bebörtönözött kommunista képviselőt. Egymást követték a tiltakozó gyűlések és a dolgozó nép körében 90 000 koronát gyűjtöttek össze koronánként a követelt kaució fejében. A Major elvtárs fényképével ellátott belépési nyilatkozatot több ezren írták alá azzal, hogy a pártba akarnak lépni. Sok becsületes munkást, földművest és értelmiségit annyira felrázott a kosúti eset és a Major elvtárssal szemben elkövetett igazságtalanság, hogy a párt soraiban akartak harcolni.' Mégis a tárgyaláson, a bratislavai Kecske utcai Kerületi Bíróság épületében, amely eiőtt csak úgy hullámzott a kíváncsi tömeg, a óság az igazi gyilkosokat, a csendőröket védte. A parlamentben is dr. Slávik belügyminiszter nyilatkozatában Major elvtársat „lelkiismeretlen agitátornak" bélyegezte, aki - véleménye szerint és a hamisított jegyzőkönyvek tanúsága alapján - felizgatta a tömeget, hogy támadja meg a csendőröket. Hasonló sértések érték azt az embert, aki egész életét a kizsákmányoltaknak, Szlovákia dolgozó népe felszabadító harcának szentelte. Élete telve volt drámai eseményekkel, nélkülözéssel; sokszor többet ült börtönben, mint amenynyit szabadlábon volt. Még családjára sem volt tekintettel, mert azt mondta, hogy van még nagyobb családja is: a proletariátus, a földhözragadt szegény nép. A népért tűrte a csendőrök puskatus-ütéseit és a népet nem hagyta el soha. De Major elvtársat a sok bebörtönzés sem törte meg. Mindig gyűlölte a fasizmust, a burzsoá nacionalizmust, a faji megkülönböztetést és sovinizmust. Teljes mértékben a proletár nemzet-köziség elvét, vallotta. Ez legszebben került’kifejezésre, amikor így nyilatkozott: „Évtizedeken együtt dolgozott a bánya mélyén, a zúgó gyári gép mellett, a poros vagy harmatos mezőn a cseh, szlovák és magyar dolgozó. Egyformán sanyargatta őket a sorscsapás és végrehajtó ... Együtt sztrájkoltak, együtt vonultak fel a vörös zászlók alatt és énekelték a proletariátus lelkesítő himnuszát, az Internacionálét... És főleg ebben meg tudták egymást érteni, mint édes testvérek." A régi elvtársak és a pártonkívüliek nagy tömegei mindig szeretettel emlékeznek munkásmozgalmunk, az igazi kommunista e fényes példaképére. Grek Imre n •• I •• !• r />• I rr Pünkösdi vérfürdő halad Zsabka Sándor is, aki ezen a napon akart Molnár Ilonának örök hűséget esküdni. A menet élén halad Major István kommunista képviselő, Rappant, Kugler, Popluhár, Psota, Molnár földmunkás is. Nem, nem lehet már a nyomort tovább tűrni ... Jánosík csendőrfőhadnagy az embereit a templomnál az utcára rendeli. A tömeg kenyeret követel. A főhadnagy fényesen csillogó kardja magasra emelkedik: — Bal raj, tűz! — csattan parancsszava. Tizennégy puska felugat... A tömeg jajveszékel. Ömlik a munkásvér. A csendőrök kezében forog a halált okozó puska ... Ütnek, vágnak mindenkit, aki útjukba kerül. Aztán bilincs kattan ... Az emberek tömegeit viszik a börtönbe ... Kenyér helyett golyót kaptak. Ö, légy átkozott pünkösd napja!... A gyerekek sírnak, az asszonyok jajveszékelnek. Ki tudja meddig nem látnak még kenyeret? SZTYEPAN SCSIPACSEV: A pártbizottságban Értekezletről hazatérve ledobod, nehéz a kabát. Az ingedbe ivódva érzed a cigarettafüst szagát. A felhőt fürge szél cibálja, a naptár még telet mutat, de a párttitkár már kitárja sarkukig az ablakokat, s mélyet lélegzik kihajolva — gyerek kacag künn, zsong a nyár, s egy ringó fácska vékony ujja égő arcát érinti már. Jövőnket érleli a friss nap, s érzed, csak úgy dönthetsz a Párt dolgaiban is, ha beszívtad e kora tavasz illatát. A pünkösdi vérfürdő színhelye munkásai edzett harcosok voltak, nem hagyták annyiban az ügyet, s nem riadtak vissza a hatóság fenyegetésétől sem, amely végül is — attól félve, hogy a sztrájkmozgalom átterjed a szomszédos járásokra is — tárgyalásra hívta össze a munkások és a földesurak képviselőit. A sztrájk sikerrel végződött. A földesurak rákényszerültek arra, hogy a földmunkások béreit emeljék. A sztrájk megszervezésében és sikeres véghezvitelében oroszlánrésze volt Major István kommunista képviselőnek, aki mindvégig a járásban tartózkodott. Az úri rendszer megtett minden intézkedést, hogy a legkisebb megmozdulást is csírájában elfojtsa. A párt gyűléseit betiltották, s így volt ez Kosúton is, ahol a párt nyilvános gyűlést akart tartani 1931. május 26- án. A falut csendőrkülönitmény szállta meg. Amikor a Hegyi községből jövő maroknyi muhkáscsapat Kosút közelébe ért, egy csendőrjárőr állta el útját. Rövid szóváltás után a csendőrök beengedték a munkásokat a ;faluba. Az ezt követő események drámai gyorsasággal követték egymást. A község főutcáján nyugodtan várakozó mintegy 120 főnyi tömeggel szemben 28 — 30 csendőr helyezkedett le. Major István első szavai után a csendőrség brutálisan közbelépett. Az összegyűlt munkások elkeseredetten tiltakoztak a csendőrök viselkedése ellen, akik gumibottal és puskatussal kezdték ütlegelni a felbőszült tömeget. Aztán Jánosík főhadnagy vezényelt... A főutca kövezete munkásvértől lett piros ... Turzó István, Gyevák János és Zsabka Sándor életét csendőrgolyó oltotta ki. Kugler József, Pszota Ferenc, Rappant Gyula, Popluhár József elvtársak súlyos, többen pedig könnyebb sebesülést szenvedtek. A pünkösdi vérfürdő híre futótűzként terjedt el az egész országban. A dolgozók még nagyobb elkeseredéssel vetették magukat a küzdelembe. Major István kommunista képviselőt letartóztatták. A munkanélküliek ellepték a városok utcáit, s kenyeret, munkát követelve nemegyszer behatoltak a községháza tanácstermébe. A tömeget már nemcsak a kisebbnagyobb anyagi előnyökért való harc tüzelte. A harcok folytán megismerték az osztályellenség igazi arcát. Mindez 30 évvel ezelőtt történt. Hála a hős vörös hadsereg példátlan győzelmének, megváltozott az életünk. Boldog, szabad emberként építjük szocialista csehszlovák hazánkat, hogy mielőbb eljussunk a végső célhoz, a kommunizmushoz, amelyért oly soksok kommunista és munkás áldozta életét, akiket sohasem felejtünk el. (n.i) Tőíiwfífff 5 1961. május 21. KOSÚT, 1931. A faluban nagy az Ínség, nagy a nyomor. Nem akad munka, nincs kereset, nincsen kenyér. Gyerekek, felnőttek egyaránt éheznek. Ruhájuk kopott, rongyos; csak legalább a gyomor ne lenne üres. Koldus cédulákkal tengetik életüket. szenvednek, kínlódnak fohászkodnak. „Meddig lesz ez még igy?“ — kérdik könyörögve az anyák... Éhen kell pusztulni . i. Dühöng a nyomor, sírnak a gyerekek..i Kufner báró, Diamant és Stern földesurak kastélyablakai világosak. Az esti csendben messze hallatszik a Molnár banaor vidám mulatozás zaja. Durran a pezsgő, Isznak, vigadnak az urak. A jó haszonra koccintanak, s arról beszélnek, ki hol tölti majd a nyarat. Az egyik a tengerhez, a másik Svájcba készül. Hogy munkásaik, cselédeik hogyan élnek? Mit törődnek ők ezzel! Pusztuljanak el, van belőlük bőven! Mind munkát és kenyeret akar. Ha pedig elégedetlenkedni merészelnek, s ha ki merik nyitni a szájukat, a csendőrség majd elintézi őket. Elég golyót gyártanak a fegyvergyárak... Az országban, a járás területén a kommunista párt harcra szervezi a munkásokat. Sztrájk a fegyverük ... Harcolni, tiltakozni kell! A munkásság Kosút felé tart. Munkát és kenyeret követel... A tömegben ott Csak egy karaj lenne, hogy az ízéi el ne felejtsék... * * • A tavaszi szellő meg-megcirógatjí a kosúti házak felett a televíziós antennát. Az iskola udvarán jókedvűét játszanak a gyerekek. Az állami gazdaság és a szövetkezet földjén vidáman csevegő asszonyok egyelik < cukorrépát. Az utcán járkálók gondtalanok, jól öltözöttek. A falu szélér egymás mellett sorakoznak az új modern, tágas családi házak. Ez mái a ma; Kosút, 1961. Az egykori csendőrlaktanya épületében ma a helyi nemzeti bizottsác van elhelyezve. Az egyik helyiségber Molnár Sándor, a helyi nemzeti bizottság titkára, a kosúti sortűz szemtanúja ül. Már 1954-től tölti be ez a funkciót. , A régi burzsoá köztársaságban kommunista bíró volt. — Harminc évvel ezelőtt községünk képe igen szegényes volt - emlékszik vissza Molnár elvtárs. - A falu fejlődése a felszabadulássá vette kezdetét. Az elmúlt 16 év alat! az egykori nincstelenek, földönfutói mintegy 115 házat építettek fel. Töbl házat átépítettünk, a régi iskolán pedig emeletet húztunk, mert kicsinek bizonyult. Ezenkívül egy tűzoltf Szertárt is építettünk. Föláll az íróasztala mellől és a; ablakhoz lépve így folytatja: — Ez a szép épület a művelődés otthonunk. Alig két évvel ezelőtt készült el, közel másfélmillió beruháA tuzoltoszertar, amelyben a borbélyműhely Is helyet kapott. egy tehénistálló hiányzik. Igaz, van még javítanivaló bőven a szövetkezetünkben, dehát ez is hamarosan rendbejön. Szembenézünk a nehézségekkel. Üj utcasorok. Itt épített családi házat Popluhár elvtárs is, aki megsebesült azon az emlékezetes pünkösdön. Itt lakik új családi házban Bitó Etel, Scsuri Rudolf szövetkezeti tag és Cufinka Sándor, a diószegi cukorgyár dolgozója is. Cukrászda, borbély- és fodrászüzlet, valamint szabóműhely gondoskodik a lakosság kényelméről. „Bújj, bújj, zöld ág ..." — hallatszik a játszadozó gyereksereg gondtalan hangja, ök még nem értik meg, miért kellett Zabka Sándornak, Thurzó Istvánnak és Gyevát Jánosnak meghalnia. Csak ha felnőnek, értik majd meg, hogy mindnyájunk halottai ők, a munkásosztály vértanúi, akik életüket áldozták azért, hogy nekünk szebb és jobb életünk legyen. Légy üdvözölve szép mánk, gyönyörű jövőnk! Dicsőség néked kommunista pártunk; köszönjük mindazt, amit értünk tettél. Németh János zással. Azóta fellendült a kulturális élet is a falunkban. A CSEMADOK helyi szervezete idén is már két színdarabot mutatott be. Az ifjúsági szervezet munkájára sem lehet panaszom. Dolgoznak, szórakoznak. Munkájuk után szép a keresetük is. Gondtalan az életük, nem olyan mint a miénk volt egykor. Az öreg földesúri kastély is új köntöst öltött, s itt találtak boldog otthonra az öregek. Jól érzik magukat, gondoskodik róluk a munkásosztály. A község utcájának porát ma már 4 autó és több mint száz motor-IXarminc évvel ezelőtt, 1931. május 26-án, pünkösd hétfőjén a galántai járás egyik kis falujában, Kosúton a csendőrök a békésen tüntető, kenyeret, munkát követelő tömeg közé lőttek. Három fiatal munkás életét oltotta ki a csendőrgolyő, s többen súlyosán megsebesültek. Nem ez volt az első eset, amikor a létükért küzdő dolgozók ellen az uralkodó osztály pribékjei, a csendőrök fegyverüket használták. A hatalmas gazdasági válság behatolt a világ minden kapitalista államába, s így Csehszlovákiába is. Egymás után álltak le a gyárak, dolgozóik az utcára kerültek. Amelyik üzem még dolgozott, a heti 48 órás munkaidőt 30 vagy még kevesebbre csökkentette. Ezekben az időkben Csehszlovákiában a munkanélküliek száma több mint egymillió volt. A gazdasági válság terhét különösen Szlovákia dolgozói érezték. A cseh burzsoázia egymás után szerelte le a gyárakat. Szlovákiából megindult a népvándorlás. Tízezrek idegen országban voltak kénytelenek munkát, megélhetést keresni. A legnyomorultabb helyzete a falusi proletariátusnak, a földmunkásnak volt. A bérlők és a földesurak évről Ezt különösképp akkor látjuk, ha figyelembe vesszük, hogy a földmunkás évi kereseti lehetősége 60 — 80 napot tett ki. A falusi kis- és középparasztság is óriási méretben érezte a válság terheit. Annyira eladósodtak, hogy valóban már csak földjük névleges tulajdonosa^ voltak. A valódi tulajdonos a bank volt. A falusi földmunkások elkeseredésé sztrájkokban robbant ki. A galántai járásban Alsó- és Felsőszeli, Diószeg, Kosút, s csaknem az egész járás területén béremelést követeltek a mezőgazdaságban dolgozók. A földesurak, akik jólétben éltek, erről hallani sem akartak. A gazdasági válság nehézségeire hivatkoztak. De a járá/ földévre kevesebb bért fizettek, nem h bér volt ez, hanem koldusalamizsná
