Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-07-31 / 61. szám
Tizenöt év távlatából A történelemben 15 év nem nagy Idő, de a volt királyhelmeci járás fejlődésében a felszabadulás előtti időben egy teljes évszázad sem hozott ennyi változást. Ha másfél évtizeddel ezelőtt az ember a királyhelmeci hegycsúcsról széttekintett, akkor a szalmatetős kunyhók közül csak a néhány grófi kastély meg a templom tornyok emelkedtek ki. Természetes, hogy a kisablakú, földpadlós lakásokban gyakori vendég volt a sokféle betegség. Tanulni és szórakozni? Arra kevés idő jutott. Hiszen már az iskolások is egész nyáron, látástól vakulásig napszámba jártak. Most a járás valamennyi községében kollektív gazdálkodás folyik. A megváltozott Rietet sok minden szemmel látható dolog bizonyítja. Mind a 36 községben villany váltotta fel a petróleumlámpákat, mécseseket. A gödrös utcák helyén síma aszfaltútak épültek. Naponta többször is megfordul minden községben az autóbusz. Szalmatető? Eltűnt, éppúgy, mint a sokféle járványos betegség. 1959 végéig 700 nagyobb lakásegység és 2400 magánlakás épült. 1945-től 12 új iskolával gazdagodott a járás. A-felszabadulás előtt csak egyetlen állandó, mozi volt a járás székhelyén, ma már 10 állandó mozi működik, s azon kívül csaknem minden faluban megvalósult a heti kétszeri-háromszori filmelóadás. Harminchét könyvtárunk is van. A betegek 1945 előtt csak 2 — 3 orvosi rendelőt látogathattak, most egy 110 ágyas kórházunk, 33 községben pedig orvosi szolgálatunk van. A földművescsaládok csecsemői ntár nem a barázdában, rengőben töltik a nyarat, hiszen 34 osztály óvodánk és 3 bölcsődénk van. ★ ★ ★ Túlteljesítik a tejbeadást A kassai járásban a tejbeadás tervét az év elejétől túlteljesítjük. Egy Időben nálunk is baj volt a tej beadással. Persze nem vártunk ölbe tett kézzel. A begyűjtési üzem dolgozói mozgósítottak a tervfeladatok teljesítésére. Meghívtuk a helyi nemzeti bizottság titkárát is és elmagyaráztuk a dolgozóknak a tejbeadás fontosságát. Ahhoz, hogy elérjük a tervezet mennyiséget, tehenenként csak 3 deciliterrel kellett emelni a tejbeadást. Így 14 000 tehéntől ez az emelkedés 5000 liter tejet jelent, ami elég ahhoz, hogy a tervet teljesítsük. Az aktívan megállapodottunk a titkárokkal,, hogy a községek pár nap alatt behozzák a lemaradást. A kővetkező tíz nap már meghozta az eredményt. A tejbeadást azóta is hiánytalanul teljesítjük. Javasoljuk a többi járásnak is, hogy hasonló módon foglalkozzanak a tejbeadással és akkor a siker nem marad el. IVÁN SÁNDOR, Kassa Magasan megnövekedett a nyugdíjasok száma is. Például 1959-ben 5 900 200 koronát fizettek ki nyugdíj címen, s az is az életszínvonal emelkedését jelenti, hogy az utóbbi években 513 szövetkezeti tag vett részt hosszabb ingyenes üdülésen vagy kiránduláson. Arról is örömmel adhatunk számot, hogy a lakosság vásárlóképessége, különösen az utóbbi években rohamosan emelkedett. Például 1959-es évben a kis áruforgalom 115 millió korona volt. Ehhez az is hozzájárul, hogy ma már 27 áruház áll'a lakosság rendelkezésére. Nagy tehát a fejlődés s ez legnagyob részben annak köszönhető, hogy a királyhelmeci járásban nagyjából már 1952-ben befejeződött a szövetkezetesítés. De benne van ebben a nemzeti bizottságok eddigi jó munkája is, hiszen különösen a közös építkezéseket elsősorban ők szorgalmazták. Reméljük, hogy az újonnan megválasztott nemzeti bizottságok további hasonló jó munkával még az eddiginél is eredményesebben járulnak hozzá a járás politikai, gazdasági és kulturális fejlődéséhez, az életszínvonal emeléséhez. Kertész Pál (Lelesz) Falváinkban mindenütt szorgos kezek gyűjtik a gazdag termést. Országjáró utunkon sok szövetkezetbe ellátogatottunk. Hadd vessünk papírrá néhány hírt. Diószeg Az út melletti táblában serény munka folyik. A cséplőgép teljes Elfogadták a felhívást A bűöi szövetkezet tagsága mindig szem előtt tartotta pártunk és kormányunk felhívásait a mezőgazdasági termelés fokozására vonatkozólag is. A talaj termőerejének a fokozása sem kerülte el figyelmüket. A felhívás után nyomban hozzáláttak a komposztok készítéséhez. A trágyatelepek alját, sertéstrágyát, tőzeget, meszet, állati és növényi hulladékokat mind felhasználják. A tagok még a háztáji gazdaságukból is felajánlották az apró trágyát és a komposztoláshoz szükséges anyagokat. Komposztoló brigádot is alakították ebből a célból a búciak. A tíz tagú brigád 800 köbméter komposztot készített el egy hét alatt. A talaj termőerejének a fokozása tehát teljes megértésre talált a szövetkezet tagjai között. Tudják százszorosán meghálálja a föld gondoskodásukat. Gábris József, Búc erővel nyeli a gabonakévéket. Jobbra máris húzzák össze a szalmát. Távolabb két traktor veti a tarlóhántásba a silókukoricát. Somogyi Ferenc elújságolja, hogy már több mint hat vagont kicsépelték. A gabonabeadást néhány napon belül teljesítik. Naponta 150-160 mázsát csépelnek. Gázdag termést várnak. Ahol nem délibábot kergetnek Bartal Lajost, az ipolyviski szövetkezet elnökét és Kovács György mezőgazdászt a búzatáblán találjuk. Az aratási munkákkal általában elégedettek. Panaszkodnak az esőre. Szerintük a cséplés augusztus 10-ig is eltart. Eddig még nem szervezték meg a kétváltásos cséplést. Búzából 30 mázsás hektárhozamot érnek el, tavaszi árpából pedig 35 mázsát. A kedvezőtlen időjárás ellenére is rekordtermést remélnek. Ebben a községben nem kergetnek délibábokat, minden évben jő a termésük. A helyi nemzeti bizottság rugalmasan segít Felsőtúron Hojcsko elvtárs, a helyi nemzeti bizottság titkára tájékoztat az aratási munkákról. A helyi nemzeti bizottság hetenként háromszor foglalkozik az aratással és csépléssel. Két cséplőgépnél megszervezik a két váltást. A beadást hamarosan teljesítik. A mezőgazdasági albizottság feladatul kapta, hogy a beadás teljesítéséről állandóan gondoskodjék. A szarvasmarhahús, tej és tojás beadását a szövetkezet most is túlteljesíti. A sertéshúsban van valamenynyi hiány, de azt rövidesen behozzák. A helyi nemzeti bizottság törődik azzal, hogy a szövetkezetnek legyen elég takarmányalapja. Több mint 40 hektár tarlókeveréket vetnek. Hojcsko elvtárs alaposan ismeri a szövetkezet gazdálkodását. Ha továbbra is ilyen lelkiismereseten foglalkozik az EFSZ gazdasági problémáival, Felsőtúron hamarosan nagy javulást érhetnek el. A nyitrai járásban gázdag a termés. A dicskai szövetkezetesek 35 mázsás hektárhozamot értek el a tavaszi árpából. Képünkön balról: Bodka Oszkár, a begyűjtési körzet vezetője, Szaldovsky József, a vajkai EFSZ könyvelője, Komáromi Imre, a dicskai EFSZ elnöke és Suehal János, szövetkezeti tag a raktárba hozott gabonát szemlélik. Ahol megkéstek a csépléssel Füdémesen Sóba Vilmos EFSZ elnökkel beszélgettünk. Az aratás .itt is megy, de a cséplést még nem kezdték meg. Ez bizony elég baj. mert a mostani időjárás ném tűr késést. Szécsénke Az aratást mér befejezték. Két ftratógépük már a szomszédos szövetkezeteknek segít. Augusztus elején végeznek a csépléssel. A gabonabeadást néhány nap alatt teljesítik. Deák Ferenc örömmel újságolja: — Árpából 30 mázsás átlagos hektárhozamot értünk el. A csúcseredmény hektáronként 42 mázsa. A szövetkezetben, az előző évekhez viszonyítva, lényegesen javult a munka szervezésé. A község is szépeh fejlődik. A helyi nemzeti bizottság a szövetkezettel közösen gyönyörű kultúrtermet létesített. A szécsénkei szövetkezétesek a jól végzett munka után аг Ízletesen berendezett, tágas kultúrhelyiiégben szórakozhatnak. Beértek a dohány alsó levelei a nádszegi EFSZ- ben. Az első törés jó részét már zsinórra fűzték. A képen: Gombos János, aki most érettségizett a Komáromi Mezőgazdasági Technikumban. a dohány minőségét vizsgálja (jobbról a második). (Kovács I. felvétele) Ipolykeszi Az ipolykeszi szövetkezet még csak egyéves, tehát gyerekcipőben jár.. Ennek ellenére példás a munkaszervezése. Az aratást rövid idő alatt elvégezték, a cséplőgépnél pedig két váltásban dolgoznak. Klinko István mezőgazdász szerint a cséplést augusztus elejére elvégzik. Árpából 30 mázsás átlagos hek:firho2amot érnek el. Már több mint 300 mázsa árpát beszállítottak az állami raktárba. A begyűjtési üzemben Ipolynyéken Ilavszky elvtárssal, a begyűjtési üzem raktárosával beszélgettünk. Általában elégedett a gabonabeadással. Ha közbe nem jött volna az esős időjárás, augusztus 10-én már száz százalékot. jelentepe. Az időtervet eddig túlteljesítik. A körzetből a Balogi szövetkezet teljesítette elsőnek a beadását. A legjobb az inámiak sörárpája. Ilavszky elvtárs közel 60 vagon sörárpának bízik. Alig nézünk szét a raktárban, máris megérkezik a szécsénkei szövetkezet traktorja. Hozzák a sörárpát. Hornyák elvtérs, a szövetkezet elnöke, Koncz elvtárs és a többiek a szakadó esőben is szállítják a gabonát. Minden a szervezésen múlik Kőrútunkon meggyőződtünk arról, hogy ahol a helyi nemzeti bizottság és a szövetkezet vezetősége együtt dolgozik, s gondot fordítanak a munka szervezésére, a munkában nincs fennakadás. Az esős időjárás sok kárt okozhat, hogyha nem tulajdonítunk kellő fontosságot a kétváltásos cséplésnek. Szükséges, hogy a jő példák nyomán a helyi nemzeti bizottságok minden erőt latba vessenek a betakarítási munkálatok meggyorsítására. B. J. A verebélyi korszerű gabonaraktárban több mint 1200 vagon gabonát lehet elhelyezni. Szövetkezeteseinek reggel hat órától késő estig hordják ide a gabonát. Július 21-ig már több mint 80 vagon gabonát gyűjtöttek be. A szövetkezetesek teherautói egymást érik. Vígan hordják a gabonát az állam raktárába. Mit jelent a jó munkaszervezés? A garamkövesdi szövetkezet már július 18-án befejezte az aratást. A három kévekötő-gép kiváló munkát végzett. Elsősorban Balesz János gépjavító érdemel dicséretet, aki — ha kellett — az éjt is napallá £ette, hogy másnapra a gépek üzemképesek legyenek. Dicséretet érdemelnek Chinorai László, Körni János és Urgasz József, traktorosok, valamint Stugel János, Chinorai Lás2lóné és Sotkovszky Zoltán gépkezelők, akik lelkiismeretesen és odaadóan végezték munkájukat. Az aratási munkába szépen bekapcsolódott az ifjúság: a tanulók különösen a kéveösszehordásnál nyújtottak nagy segítséget. Aratás idején jó munkát végzett az agitéciós központ is. Nagy Árpád igazgató-tanító gondosan előkészítette a faliújságot és időszerű falragaszokkal serkentette munkára a falu dolgozóit. Az aratással egy időben kezdtük a cséplést is. Ennek eredménye, hogy a beadást már teljesítettük. A hektárhozamokkal is elégedettek vagyunk. Árpából átlagosán 30 mázsás hektárhozamokat értünk el. Az aratási munkák jó lefolyását a munkaszervezésnek köszönhetjük. A helyi nemzeti bizottság a szövetkezet vezetőségével minden délután összeült. hogy megtárgyalják a másnapi munkabeosztást. A hangszórón keresztül állandóan tudatjuk a lakossággal, hogy mennyire álluhk a csépléssel. A cséplés minden dolgozó ügye, a szövetkezeten kívül állók is segítenék a munkában. Az eddigi eredmények lelkesedéssel töltik el a szövetkezeti tagokat, és reméljük, hogy a harmadik ötéves tervet négy év alatt teljesítjük. Stugel László, a helyi nemzeti bizottság titkára (Garamkövgsd) A diószegi szövetkezetesek gondoskodnak a bő takarmányalapról. A (elhárított tarlóba silókukoricát vetnek. Somogyi Ferenc csoportvezető szerint tavaly is jó termést hozott a silókukorica. Most összesen 80 hektár keveréket vetnek; ebből 40 hektár a tarlóba vetett silókukorica. (Folytatás az 1. oldalról) vezetőket meggyőzzék nézeteik helytelenségéről. Kormányunk mindent megtett az idei aratás sikere érdekében. A begyűjtési üzemek több mint 700 vándorszáritóval segítik a szövetkezeteket. Ezekkel 40 — 45 nap alatt 900 000 tonna gabona szárítható meg. Most már csak az a fontos, hogy a szövetkezetek éljenek az adott lehetőségekkel, s jól használják föl a rendelkezésükre bocsátott gépeket. Az idei begyűjtés sikerét jórészt az új árak is előmozdítják. Szövetkezeteink örömmel tesznek eleget szerződéses kötelességüknek, hisz a tavalyinál jóval többet kapnak a gabonáért. Amíg a múlt évben egy mázsa búza átlagára 128 korona volt, most egy mázsa közepes minőségű búzáért 139 korona illeti meg a termelőt. Magasabb a sörárpa begyűjtési ára is, amely a tavalyi 110 koronás átlagárról 155 koronára emelkedett. Elmondhatjuk tehát, hogy a gabonabegyüjtés sikerének semmi sem áll útjában. Van elég gépünk, államunk minden segítséget megad, s kizárólag a mezőgazdasági üzemek szervező munkájától függ, hogy a kitűzött határidőnél hamarabb érjünk célba. Az új nemzeti bizottságok helytállásának és rátermettségének egyik bizonyítéka, hogy az aratás és begyűjtés sikeresen megy-e végbe. Szerkesztőségünk sok olyan levelet kap, amelyek írói arról számolnak be, hogy a helyi nemzeti bizottságok hetenként háromszor is üléseznek, s az aratási bizottságok alaposan foglalkoznak a cséplés és begyűjtés problémáival. Ezeket a jó példákat minél több helyi nemzeti bizottság kövesse és gondos szervező munkájával segítse elő, hogy a gazdag termésből minél kevesebb menjen kárba, s dolgozóink asztalára minél nagyobb karaj kenyér kerüljön. 1960. július 31. Különleges szemüveg televízióhoz A jabloneci Uvegkutató-intézctben mérnökeink új szemüveget kísérleteztek ki, amely semlegesíti a televízió ibolyántúli sugarait és a televízió ernyőjén megjelenő képeket élesebbé teszi. A szemüveg ezenkívül a képek kékesfehér fényét is tompítja, úgyhogy a néző szeme nem fárad el. Gyorsítsuk meg a gabona begyűjtését