Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-12-14 / 100. szám

Testvéri egységben Ünnepi nagygyűlés a csehszlovák-szovjet barátsági hónap befejezése alkalmából A bratislavai dolgozók a csehszlo­vák-szovjet baráti, kölcsönös segít­ségnyújtási és háború utáni együtt­működési szerződés aláírásának év­fordulója napján, december 12-én a Kultúra és Pihenés Parkjának nagy­termében a csehszlovák-szovjet ba­rátsági hónap befejezéséül ünnepi nagygyűlésre jöttek össze. A nagygyűlést a csehszlovák és a szovjet államhimnusz elhangzása után Ján Marcek, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága elnöksé­gének tagja nyitotta meg. Rudolf Strechaj, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, minisz­terelnökhelyettes, az SZNT elnöke ünnepi beszédében méltatta, mily óriási jelentőségű a csehszlovák­szovjet szerződés népünknek a fasiz­mus ellen vívott harcában és szocia­lista országépítésünkben. — Dolgozó népünk nem ismer más utat - mondotta többi között -, mint azt, amelyen mindig hűségesen, tántoríthatatlanul, testvéri egységben haladt a Szovjetunióval, a kommunista mozgalom s az igazságos világbéke leghatalmasabb támaszával.- Igen, mi, csehszlovákiai emberek büszkén hangsúlyozzuk, hogy szoro­sak, őszinték a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataink. A Szovjetunió már a kapitalista múlt nehéz napjaiban az igazság, az igazságosság és minden forradalmi törekvésünk ragyogó pél­daképe volt. A győzelmes Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom volt az első ragyogó vezércsillag, amely he­lyes irányt mutatott nemcsak né­pünknek', de az egész emberiségnek is. A szovjet emberek nemcsak nem­zeteinket, hanem valóban az egész világot megmentették a fasiszta ára­dat pusztításától. A Szovjetunió a mostani nagy, dicsó időkben is meg­testesíti az emberiség többségének legnemesebb gondolatait, óhajait és célkitűzéseit. Rudolf Strechaj elvtárs lelkes sza­vai után a jelenlevők tapsvihara kö­zepette Vaszil Szemjonovics M e d о v, a Szovjetunió bratislavai alkonzula emelkedett szólásra. Üdvözlő beszé­dében, amelyet szlovákul mondott, tolmácsolta a szovjet nép szívélyes, testvéri üdvözleteit és örömét afelett, hogy Csehszlovákia népe sikeresen teljesíti a szocializmus építése befe­jezésének feladatait és nemsokára megkezdheti a kommunizmus építését gyönyörű hazájában. Az ünnepi nagygyűlés második ré­szében a Szlovák Nemzeti, Színház és a Lúcnica művészei adták elő orosz, szovjet és szlovák költők verseit, s mutatták be a testvéri nemzetek táncait. A kongresszusra készülődve lég alaposabb vitát, több kezdeményezést! (szí) Hazánk minden kerületében, járásában, s csaknem minden községében folynak már az EFSZ-ek V. országos kongresszusának előkészületei. A vitaindító és iránymutató anyagok tárgyalása közepette már jó néhány, igazán becsületre méltó kezdeményezés született, a sok ezer hasznos ötlettel kiegészítve. Am az az észrevételünk, hogy kevésbé érvényesül a vitaanyagoknak a szövetkezetek mun­kacsoportjaiban történő megtárgyalása. Márpedig a szövetkezetek termelési alapegységei ép­pen a munkacsoportok. Kár ezt a vitára alkalmat adó jó lehetőséget elszalasztani, ki nem használni a legfőbb cél, az egy évvel hamarabbi révbejutás érdekében. Új seprű jóS seper!? Xuggyák-e, mi a csuda esett meg vélem...? F.lmondom hát frissiben! Mindenáron azt akarják egyesek, hogy ki ne nyissam a számat. Hallgas­sak! Mindezt azért, hogy ippeg odatapintok a dolgok kényesebbik felire, egyenest a kelevényre, a fájósra ... Ehun van ni! Lehet ezt szóvá nem tenni? Ítéljék meg józanul, a pa­rasztember észjárásával. Az alábbiakban néhány hasznos kezdeményezésről számolunk be, hogy további kezdeményezésekhez nyújt­son útbaigazítást. Egyesítés A közép-csehor­szági kerület hla­­veneci EFSZ-ének tagjai — a második vitaanyagból kiindulva — úgy döntöt­tek legutóbbi közgyűlésükön, hogy a Kostelní Hlavno-i szomszédos szövet­kezet dolgozóival összefogva egyesí­tik közös gazdaságaikat, gépi felsze­reléseiket. s munkaerejüket, továbbá a két szövetkezet pénzbevételének 14 százalékát az egyesült szövetkezet oszthatatlan alapjába helyezik. javítanak a dologszervezésen, öntözé­ses növénytermesztés meghonosításá­ra törekednek. A kerület szövetkeze­tei közül 727 már elkészítette a kö­vetkező öt évre szóló tervét, amely­nek feladatait a legtöbb esetben egy évvel hamarabb akarják teljesíteni. Kiállítás i Eddig, 4000 ba- J romfit tartanak a Kardasová ftecica-i EFSZ tagjai, a legújabb zootechnikai követelmények­nek megfelelően. Nem véletlen, hogy a dél-csehországi kerületben elsőként teljesítették tojásbeadási kötelezett­ségüket (360 000 darabot). Sőt, no­vember végéig még 80 000 tojással tetézték vállalásukat. A termelés további szakoszitásával a jövő évben 10 000—12 000 darab ba­romfit nevelnek majd, mélyalmos módszert alkalmazva, hogy a nagy­üzemi baromfitenyésztéssel jobban kihasználhassák a gépesítés lehetősé­geit, s csökkentsék az önköltséget. Tanulságos kiállí­tás nyílt a Trna­­vai Mezőgazdasági Technikumban a „Mezőgazdasági dolgozók szakkép­zettségének emelésével a harmadik ötéves terv feladatainak határidő előtti .teljesítéséért!“ jelmondat je­gyében. Több mint 250 kiállítási tárgy szem­lélteti, és mezőgazdasági szakembe­rek, tudományos dolgozók ismertetik a mezőgazdasági ökonómia, a kom­plex gépesítés és az új technológia legújabb tapasztalatait. Ez a kiállítás és a szakelőadás­sorozat segít a szaktudás gyarapítá­sában, éppen azoknak, akik a harma­dik ötéves terv négy év alatti telje­sítését tűzték maguk elé. Kostolné Morav­­cében is megtár­gyalták a második vitaanyagot, amely­nek alapján a jövő év elejétől kezdő­dően egyhetes fizetett szabadságot rendszeresítenek. Erre az egyhetes fizetett szabadságra minden olyan tag jogosult, aki havonta 21 munka­napot dolgozik le a közösben. Továbbá minden gyermek után 70 korona ne­velési pótlékot kapnak a szülők. Ha a gyermek mezőgazdasági iskolába jár, 14. életéve betöltése után a szü­lők addig kapják a nevelési pótlékot, míg a fiú vagy lány a tanulmányát be nem fejezi, azzal a feltételiéi, ha az iskola elvégzése után a szövetkezetbe megy vissza. A beteg szövetkezeti tag havi fizetésének 80 százalékát kapja a szövetkezeti munka közben megsérült és emiatt fekvő beteg tag csorbítatlanul megkapja járandóságát. A szövetkezet fiataljai, ha megnő­sülnek, illetőleg férjhez mennek, a lagzi után 600 koronát kapnak. Ter­mészetesen csak akkor, ha a szövet­kezetben dolgoznak az esküvő után is. Ennekelötte néhány nappal bekan­­dicsőítőm az alsózötyögösi szövetkezet masinaszínjébe. Mert ott ilyen is van!!! Fürkésző tekintetem a vasárnap délutáni pihenőjüket tartó Zetorok egyikén megakadt. A legöregebbiken. — „Látom, csudálkozik, hogy glédá­­ban állunk, mint a sorkatonák — szól rám az öreg Zetor. — Ám ne gondol­ja, hogy igy volt ez mindig. Csak amióta Zakariás Bódi lett a gépi cso­port vezetője. „Oj seprű jól seper!" - tartja a szólás-mondás. Nem tudom meddig tart ez a most bevezetett regula. Majd keserves panaszkodásra gör­bült szájjal elrebegi, hogy egyidős azzal a másik Zetorral, ott a masina­szín sarkában. Közben arra kér, mustráljam meg, miként néznék ki, mekkora különbség van kettejük kö­zött. Ilyetén kérésnek ellenállni már hogy lehetne. — Ej, ej a nemjóját: egy gyárt­mány, egy anyag, s a panaszkodó ma­holnap ócskavasba jut, emez meg generálba sem volt — mondok szak­­véleményt, úgy kutyafuttába ... — Eltanáta! Annak más az embere. Medáliát is kapott már. Derék trak­toros a Gelenyei Jóska, meg kell hagyni. Nem olyan, mint ez a perna­­hajder, masinacsiszár Pörge Ferkó, aki alaposan még egyszer sem törül--, gette meg az oldalaimat. Szortyogok, kotyogok, mindig lucskos vagyok az elcsepegó drága üzemanyagtól. Hajt, gázol, eszeveszetten túráz, ha kell, ha nem... Múltkor már a nagykalapácsot is fölemelte rám, mert készakarva le­blokkoltam. Meg merek rá esküdni, akkor is volt a fejibe. Telik neki az itókára a feketefiivarból. Pedig a haj­tási engedélyét már kétszer is lyu­kasztották. Abban reménykedem, egy­szer majdcsak elveszik tőle és akkor örökre elválunk ... Még többet is mondott volna az öreg Zetor, ha vigasztalóra nem for­dítom bizalmas beszélgetésünk kere­két.- Nyugodj meg, öreg! Voltak szép napjaid is. Büszke lehetsz arra, te szántottad össze Alsózötyögös határá­ban elsőként a mezsgyéket, eltüntet­ted az ezernyi viszály és perlekedés, a szétforgácsolt jöldszelvénykék vilá­gát ... Ami meg a Pörge Ferkókat illeti, ezek is maholnap átnevelődnek, elhányva, ferde szokásaikat, mint a rossz gúnyát, megbecsülőivé válnak a gépnek. Követik a Gelenyei Jóskák példáját. Gödörvájóval siettetik a faültetést a Csallóközben Tervkészítés A kelet-szlovákiai kerület humennéi járásában levő kamenicai EFSZ első­ként készítette el ötéves tervét, amelynek feladatait négy év alatt teljesítik. A szövetkezet tagjai nagy figyelmet fordítanak a talajjavításra, Részlet Stephan Heym „The Cosmic age" című könyvéből Koüicétöl nem messze napról-napra változik a most épülő, hatalmas Ke­let-szlovákiai Kohómü arculata. Az építkezés ■ még egyelőre az utak, vas­útvonalak és lakóházak építésére össz­­pontosúl. Készül a csatornarendszer és a villanyhálózat,Is a betonkeverők­től hatalmas autókkal szállítják a kész betonkeveréket az épületek alapjait rakó munkásokhoz. (IV.) Trapeznyikov professzornál láttam egy gyönyörű, kicsi, hordoz­ható analógon számológépet, amely nem volt nagyobb egy átlagos típusú rádiónál. Elég, ha a kapcsolót be­dugjuk a falban levő legközelebbi konnektorba, s a gép megkezdi az egyenletek egyenesvonalú, illetve közvetett megoldását, de egyszerre csak egy vagy két egyenletet old meg. Ha azt akarnánk, hogy egyszer­re 12 vagy 14 egyenlet közvetett megoldásán dolgozzék, amire az ön­működő gépsor ellenőrzésénél és irányításánál lehet szükség, kényte­lenek lennénk a nagy Blagonravov kutatóintézetéhez fordulni, aki Tra­peznyikov professzor konkurrense és barátja, s ott megkérni a fiatal Bi­­csovszkij professzort, mutassa meg az MNM mintájú analógon számoló­gépet. Ez sem nagyobb annál a ládi­­kónál, amelyet nagymamáink vittek el a házból, amikor férjhez mentek. Mihaji Lazarovics Bicsovszkij pro­fesszor, a műszaki tudományok dok­tora 39 éves, de alig néz ki 29 éves­nek. Annak a berendezésnek a mo­delljén dolgozik, amelyet „önszervező rendszernek“ nevez, s amely az ő szavai szerint úgy fog működni, mint az emberi test. Ügy mondják, hogy ez a gép akármilyen körülmények között képes lesz magának megte­remteni a szükséges munkafeltétele­ket és beállítani magát ' akármilyen feladatok elvégzésére. Így akár észa­ki-sarki hidegben vagy trópusi forró­ságban, a föld alatt vagy a hegyek ormain, lassan vagy nagy gyorsa­sággal ma például rádióaikatrészeket gyárthat, holnap az autómotor alkat­részeinek készítésére állíthatja át magát, s a következő napon akár a radar-készülék alkatrészeit is gyárthatja. S mindezekhez a külön­féle munkafeltételekhez és munka­tartalomhoz önerejéből képes alkal­mazkodni anélkül, hogy emberi kéz­nek kelljen hozzányúlnia. Ezenfelül önműködően kicseréli akármelyik sa­ját alkatrészét, ha az véletlenül el­romlik. Nem, Bicsovszkij professzor nem jár a fellegek világában, szellemileg, lelkileg kiegyensúlyozott szovjet em­ber. Biztosított arról, hogy sohasem írt verseket, s reméli, hogy két éven belül megoldja a legkomolyabb tudo­mányos problémákat, amelyeket az „önszervező rendszer" felvetett. Dubno a kozmikus korszak küszöbén A fák - jegenyék és nyírfák — öregek voltak, de az utcák újak. S ezenkívül ebben a városban minden új volt: a sötét, sárga épületek, ut­cai lámpák, cégtáblák. A legtöbb do­log még csak most épül: a labora­tóriumok és a tudományos kutató­­intézet, amelyben a teoretikusok fog­nak ülni és gondolkozni, lakóházak és középületek. Különös, ipar nélküli város ez, amelyet csak a tudomány számára építettek fel, s ahol nyersanyag gya­nánt láthatatlan részecskék szolgál­nak. Különös város ez, ahol egyetlen épületben tucat nyelven beszélgetnek, s ahol az autóbusz kalauza ezt ki­áltja: — Nukleáris problémák! így jelzi a következő megállót. Kü­lönös város ez — a mába átültetett jövőnek egy kicsiny része. Ebben a városban nem, messze a köralakú szentélytől, amelyben egy, a világon egyedülálló gépezet, a tíz­­milliárd elektronvoltos szinkrofazo­tron áll, Valenti Afanaszjevics Petu­hov professzor megjegyezte: — Tudja, az a bizonyos atomkor­szak a legrövidebb korszak lesz az összes korszakok közül, amit az em­beriség ismer. Nem hiszem hogy 50 évnél tovább fog tartani. Derült idő volt. Az ég olyan külö­nös, oroszosán átlátszó világoskék színben pompázott. A lenyugvó nap__ reszkető fénycsóvákat dobott a jege­nyék közé. Bevallom, hogy a hátamon végigfutott a hideg. — Ó, dehogy — nevetett fel Petu­hov professzor —, nem azt akartam ezzel mondani, hogy azzal ér véget az atomkorszak, hogy a levegőbe repülünk. Csak arra gondolok, hogy az atommag ma ismert hasítási mód­ja 50 év múlva már elavulttá válik. De azok a problémák, amiken most dolgozunk, maradandó eredmények­hez vezetnek, s kísérleteink eredmé­nyei érvényben maradnak néhány­­ezer évig. Megkérdeztem Petuhov professzort, milyen nevet ad az ő új korszaká­nak. Hirte'enében nem tudott vála­szolni. — Talán kozmikus korszak? — ja­vasoltam. Ügy vélte, hogy ez az elnevezés elég találó, természetesen csak ideig­lenes elnevezésnek, amíg az embe­rek, akik ezt a korszakot benépesí­tik, a saját belátásuk szerint el nem nevezik. Min dolgoznak Dubnóban? Ebben a városban, amely pontosan a Moszkva-csatorna és a Volga ke­reszteződésénél fekszik, nincsen semmi titok. Itt semmi sem lehet titkos, mivel rövidebb vagy hosszabb ideig Itt dolgoznak számtalan kapi­talista és szocialista állam tudósai és kutatói; ide járnak látogatóba a Szovjetunióba érkező idegenek szá­zai, az itt folyó munkáról százával írják a tudományos cikkeket, s eze­ket szétküldik az egész világ szak­embereinek és nyilvánosságra hozzák őket a kapitalista és szocialista álla­mok folyóirataiban. Dubnóban csinálják azt, amire a németek kissé nehézkesen azt mond­ják Grundlagenforschung. Igyekeznek rájönni arra, mi tartja össze az anyagt magját, hogy ne essék széjjel és mi történik akkor, ha arra kény-A képen az egyik szovjet rakétát lát­juk éjszakai kilövése pillanatában. szerítik, hogy darabokra hulljon. Dub­nóban csak hat százalékkal kisebb gyorsasággal hajtják az anyag ré­szecskéit, mint amilyen a fény ter­jedési sebessége. Dubnóban csillag­porral játszanak. Dubnóban az összes anyagok törvényét keresik: rend­szert, amely abban a különös mikro­kozmoszban, ahol a dolgok egyidejű­leg testek és hullámok, ugyanazt fogja jelenteni, mint amit Mendelejev periódusos rendszere jelent az atom­­világ számára. (Folytatjuk.) Gondoskodás^ Szakosítás 1960. december 14.

Next

/
Thumbnails
Contents