Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-12-07 / 98. szám
Hullámterek és folyópartok kihasználása gyömölcsösök létesítésére Már több alkalommal foglalkoztunk a talaj szerepének fontosságával gyümölcsös telepítésénél. Tárgyaltuk már az egyes fafajok talaj- és éghajlati követelményeit, amelyek fontos tényezők hazai gyümölcsészetünk minőségi színvonalának emelésében. Kevés olyan talajunk van, ahol jó megválasztással valamilyen gyümölcsfajta ne teremne kielégítően. Természetesen, csak szakszerűen végzett talaj- és éghajlatvizsgálat, továbbá a környéken szerzett termelési tapasztalatok dönthetik el az egyes gyümölcsnemek megválasztásának kérdését. Kevés szó esett mindeddig a folyóvizek mentén húzódó és gyümölcsészeti célokra alkalmas hullámterek és partok kihasználásáról. Az ilyen területek kiváló termesztési adottságaira már a múltban is felfigyeltek, s több helyen hasznosították ezeket gyümölcsösök létesítésére. Az ilyen, még a múltból ránk maradt gyümölcsösök azonban sűrű, erdőszerű faállományukkal nem tudják kihasználni a napfény legnagyobb részét, amelynek hiányában megkopaszodnak és felnyurgulnak. Ez mechanikai gondozásukat és vegyszerekkel történő kezelésüket nagyban megnehezíti, pedig az ilyen helyeken a fák közötti legnagyobb távolságok helyes alkalmazásával átlagosnál nagyobb hozamok várhatók, kevesebb termesztési költség mellett. A folyók és a védőgátak között elhelyezkedő hullámterek gyümölcsészeti célokra történő kihasználásánál nagy szerepet játszanak a terület fizikai és vegyi tulajdonságai, a talaj felszíni alakulása és a hordaléktalaj alatt húzódó anyakőzet tulajdonságai. Természetesen, az ilyen helyeken számolnunk kell a rendszeresen előforduló árvizekkel is. Nálunk, Szlovákiában, a Duna völgyében és annak mellékfolyói mentén az árvíz kora tavasszal és a nyár folyamán fordulhat elő. Az első árvizek akkor jelentkeznek, amikor az Alpok és Kárpátok lejtőin megindul a hóolvadás. Ilyenkor az árterületek is víz alá kerülnek rövidebb időre. Mivel ekkor gyümölcsöseink vegetációs szünete még rendszerint tart, az árvíz nem okoz nagyobb károkat. A gyökérzet oxigénszükséglete ilyenkor csekély, úgyhogy ezt az elárasztott földből is tudja pótolni, tehát nem fullad be. Nagyobb veszélyt jelent azonban a jég zajlása, amely a fák törzsrészén és vázágaiban jelentős károkat okozhat. Ez ellen partmenti cölöp-jégtörőkkel, vagy a nagyobb folyamokon rendszeres jégrobbantással védekezhetünk. A második áradás a nyári hónapok idején léphet fel. Ezt zöld árnak is nevezzük. Elsősorban a fiatal gyümölcsösöket veszélyezteti, éspedig 5 — 7 éves korukig, később fejlődésük folyamán ez a kár csökken. Miben rejlik ez a veszély? A zöld ár hosszabb időre ellepheti gyümölcsöseinket, amikor a gyökérzet oxigén hiányában befulladhat. Ez az árvíz, mivel csak vékonyabb rétegű, hamarabb felmelegszik a nap sugarainak hatására. Ezzel párhuzamosan csökken a vízben levő szabad oxigén-molekulák mennyisége. Tenyészidő alatt a fa gyökérzetének nagy a levegő-, főként oxigénigénye. Az árterületek a felvázolt hátrányokkal szemben jóval több előnnyel rendelkeznek a gyümölcsösök létesítése szempontjából. Az árterületek talajának felső rétegét rendszerint tápanyagokban bővelkedő öntéstalaj képezi. Ezeknek a rétegeknek vastagsága változó aszeriht. hogy milyen távolságra vannak a folyó medrétől, ami a víz sodrának erősségével függ össze. Az altalaj szerkezete is befolyásolja az árterületek kihasználásának lehetőségét. Ritkábban fordulnak elő ka£ vetésforgó fontossága a zöldségtermesztésben A Szovjetunió példájára nálunk is alkalmazzák a nagyobb lejáratú, szakaszos vetésforgókat. Tudvalevő dolog, hogy a vetésforgók nagyban elősegítik a talaj szerkezetének megjavítását, a tápanyagok egyenletes hasznosítását, valamint a növénybetegségek és kártevők számának korlátozását. Sok helyen a növények ültetése egyoldalú, mert például káposzta után karalábét ültetnek. Ez káros következményekkel jár, mivel a növény föld alatti részei a talajban maradnak és fertőzik a következő növényt. Ennek elkerülése céljából vetésforgókat alkalmazunk, hogy ugyanazon növény csak négy év múlva kerüljön ugyanarra a helyre. A széleslevelűeket a keskeny levelűekkel váltakozva ültetjük. Az évelő zöldségféléket vetésforgón kívül termesztjük. Törekedjünk arra is, hogy a termesztett növények munkálatai egybe ne essenek. Legegyszerűbb a kétszakaszos vetésforgó. Az első szakaszba a trágyaigényes növények, a másodikba pedig a kevésbé trágyaigényes gyökérfélék kerülnek. Ennek azonban az a hátránya, hogy romlik vele a talajszerkezet és szaporodnak a növénykártevők, a betegségek. A háromszakaszos vetésforgó első szakaszába a trágyaigényesek, a másodikba a kevésbé trágyaigényesek és a harmadikba pedig a pillangós növények kerülnek. A hatszakaszos vetésforgót, a nagyobb üzemekben alkalmazzák, mégpedig ebben a sorrendben: 1. uborka, 2. áttelelő spenót, késői karfiol, 3. paprika, 4 korai kel, uborka, 5. borsó, csemegekukorica, 6. korai káposzta, spenót. A zöldségfélék termesztését beilleszthetjük a mezőgazdasági növénytermelés sorrendjébe is. Előveteménynek megfelelnek az őszi kalászosok, ha utánuk bőven trágyázunk. Magyarországon Makó környékén kalászosok után így termesztik a híres hagymát. Ha a vetésforgó rendszerét betartjuk, csökkenthetjük a termesztési költségeket, s így nagyobb jövedelmet könyvelhetünk el. Dolgozóink számára pedig ily módon jobb, olcsóbb és egészségesebb zöldséget termelhetünk. HUSZÁR JÓZSEF (Balogh nad Ipfom) vicsos altalajok vagy levegőtlen agyagrétegek. A tapadós, agyagos altalajú árterületek nem jók gyümölcsös telepítésére, mivel az agyagréteg szigetelő hatása a talajt vagy túl nedvesen tartja, vagy szárazság idején nem engedi feljutni a talajvizet a fa gyökérrendszeréhez. így azután csak áradások idején van bőséges víz, máskor vízhiányban szenvednek a fák. Tehát az árterületi öntéstalajoknál semmi esetre sem szabad mellőzni a talajszelvények vizsgálatát. A savanyú és kötöttebb öntéstalajokat megfelelő időben alkalmazott meszezéssel termékenyebbé, illetve levegősebbé tehetjük, azonkívül javításukra szemcsés foszfortrágyát is alkalmazhatunk. A hullámterek talajában számítsunk a fák erős növekedésére, ezért a legnagyobb sor- és tőtávolságokat alkalmazzuk ültetéskor. A fiatal oltványokat rögzítsük mélyre vert karókhoz, hogy védve legyenek az árvizek földkimosó hatásától. Az árterületeken a legjobb termést a szilvafák, diófák és az egyes almafajták nyújtják. A szilvafák víztűrő képessége jó, szeretik a páradús környezetet, ezért ajánlatos a nemes Besztercei szilva ültetése. A dió is kedveli a nyirkos talajokat, amelyek talajvize nem túlságosan mély. Bulgária, Franciaország és Olaszország legszebb dióligetei az áradásos völgyek ölén húzódnak meg. Az ilyen területeken erős növésű és terebélyes koronát nevel a diófa. Itt a terméshozamok is magasabbak. A nagyobb páratartalom hatására gyümölcse egészséges és kevésbé férgesedé. Telepítésekor vegyük figyelembe, hogy mély, szellös, de nyirkos talajt kíván. Általában a legkedvezőbb talajvízmagassága dió számára 3 méter, de az árterületeken ez nagyobb lehet, mivel itt a víz áramló mozgást végez és így oxigéntartalma nem merül ki a gyökérrészeknél. A hullámtereken a vadalma-alanyon közepes törzsűre nevelt alma félék is erős és terebélyes koronával rendelkeznek. Nitrogénben gazdag talajon termőre fordulásuk rendszerint később áll be, de ezt a késést pótolja a további évek nagy gyümölcshozama. Leginkább a téli fajtáknak kedvező az ilyen termőhely. A páradús környezet szinte teljesen kiküszöböli 'az almamoly kártételét. Az Arany parmen és a Parker pepin egészséges, bőlevü és nagy gyümölcsöt hoz. Az almafajták közül még a Nemes sóvári és a Batul nyújt jó termést. A varasodásra hajlamos és fagyérzékeny fajtákat mellőzzük. Számolnunk kell azzal, hogy az árterületeken a páradús levegő hatására nagyobbak lesznek a gombakárok. Az ártéri termesztés hátrányaihoz sorolhatjuk még az első években a fellépő vízkárokat, amelyeket azonban céltudatos munkával megfékezhetünk. összesítve az elmondottakat, bátran állíthatjuk, hogy a hullámterek eddig hiányosan kihasznált területein jól jövedelmező gyümölcsösöket létesíthetünk, s ezzel is közelebb érünk a következő ötéves tervünkben lefektetett nagy feladatok -megoldásához. Juhász Árpád 1960. december 7.
