Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-10-02 / 79. szám

PLAKAT a béke szolgálatában A békéért vívott harcban a politikai plakátnak is nagy a jelentősége. Tar­talmával és szembeötlő kivitelezésé­vel nem hagyja ellankandni az embe­rek sokaságának éberségét az impe­rializmus mesterkedéseivel szemben. Azonnal és művészi érzékkel hat vissza minden eseményre, amely az emberiséget érinti. Mivelhogy szín­hatásával, könnyen érthető fogalma­zásával lépten-nyomon találkozunk, előbb-utóbb magára vonja a széles tömegek figyelmét, gondolkozásra készteti őket, ami politikai szem­pontból már sikert jelent. A politikai plakát jelentőségéről teljes mértékben meggyőződhettünk a politikai plakát nemzetközi kiállí­tásán, amelyet Bratislavában nyitot­tak meg. A kiállítás anyagát két részre oszt­hatjuk. A szocialista országok politi­kai plakátjai állandó éberségre fi­gyelmeztetik a tömegeket, s nem kevésbé mozgósítanak a kapitalista országok békeharcosainak politikai plakátjai is az imperialisták által ki­hívott háborús veszély elhárítására. Ezek a plakátok a legszembetűnőbb módon hívják fel a tömegek figyel­mét az újabb katonai támaszpontokra, az egész emberiséget veszélyeztető atombomba-kísérletekre, a kapitalista országok fegyverkezésének fokozá­sára. Megdöbbentő őszinteséggel mu­tatnak rá a háború szörnyűségeire, s ugyanakkor mindenki számára ért­hető nyelven beszélnek arról a helyes útról, amelyen haladva a békés épí­tés korszakába jut az egész emberi­ség. De a kiállítás anyaga nemcsak tar­talmilag, hanem formailag is kielégíti a látogatókat. A plakátok legtöbbje tökéletes alkotás, amelyek mondani­valójukat igényes, művészi eszkö­zökkel fejezik ki. Szemléltető képet nyújtanak az egyes országok plakát­technikájának művészi színvonaláról és ugyanakkor megismertetik az em­bert azzal az időszerű kérdéssel, amely ennek vagy annak az ország­nak a népét leginkább foglalkoztatja. A felsoroltakon kívül ez az értékes kiállítás egyben arról is tanúskodik, hogy a világ valamennyi népének legnagyobb problémája és leghőbb vágya a tartós béke. DÉNES DEZSŐ • Fiiharmonikusaink Lengyelor­szágban. A Csehszlovák Filharmóniai Társaság 14 napos külföldi vendég­­kőrútja során Kattowiczében, Krak­kóban, Lodzsban és Varsóban szere­pelt kiemelkedő sikerrel. • Futball-filmet forgatnak Búda­­pesten. Varasdy Dezső, a neves ren­dező futball-filmet forgat a Buda­pest Filmstúdióban. Az érdekes film­újdonságban a legismertebb magyar játékosok és szerepelnek, s a nézők a legcélravezetőbb technikai trükkö­ket és a legjobb taktikai megoldáso­kat is láthatják. A filmet izgalmas mérkőzés-részletekkel tarkítják. • Paul Robeson jövőre föllép Sze­geden. A nemrég Magyarországon járt Paul Robeson újságírók előtt ki­jelentette, hogy 1961 nyarán föllép a szegedi szabadtéri játékokon. Elő­reláthatólag Verdi „Othello“ című operájának címszerepét énekli majd. • Nemzetközi grafikai kiállítás. Berlinben „Művészek a békéért“ jel­mondattal nemzetközi gráfiai kiállí­tás nyílt meg, amelyen 30 ország 164 művésze mutatkozik be. • Csehszlovák díszlettervezők ki­állítása Buenos Airesben. Nagy siker­rel rendezték meg Buenos Airesben a csehszlovák díszlettervezők kiállí­tását. A kiállítás iránt a legújabb hírek szerint Mexikó és Kuba is ér­deklődik. • Rövidfilm készül a brnói áru­mintavásárról. Tizenötperces színes rövidfilm készül a brnói nemzetközi árumintavásárról. A film a csehszlo­vák gépipar fejlődését és az elmúlt másfél évtized alatt elért eredmé­nyeit mutatja be. • Kállay Károly gyűjteményes ki­állítása. Október 6-án Brnóban, a Művészeti Otthonban nyílik meg Kál­lay Károly mérnök gyűjteményes fényképkiállítása. A szlovák fényké­pészet első ilyen kiállítására Brati­slavában is sor kerül.' • Az első kambodzsai film. Hanoi­ból érkezett jelentés szerint elké­szült az első kambodzsai film, amely­nek címe: „Pompázó és hervadó virágok“. A film nagy sikert aratott. Mottó: A zene nevel, nemesít, felemel: szebbé, tartal­masabbá teszi életünket. 9 középkori zene főbb vonásokban A Lucnica sikeres fellépése a pferovi szabadtéri színpadon Kapunyitás a fiatalok színpadán A nyitrai Kerületi Színház is megkezdte az őszi évadot. Már a kapu­nyitás alkalmával felhívta magára az általános figyelmet. Szeptember vé­gén bemutatta Stock „Egy óra boldogság“ című darabját, október elejére pedig műsorra tűzte az „Olyan nagy szerelem“ szerzője, P. Kohout új darabját; „A harmadik testvér“-t. Az „Egy óra boldogság“ című szovjet darabot először látták dolgozóink az egész köztársaságban. A darab két részből álló drámai beszély, amely a szerelem és a kötelességteljesítés összeütközésére épít. Szergej Sze­­lanyin, a tengerész szerelmes az ellentengernagy leányába, Tatjánába, aki­nek kérésére Szergej egy órával meghosszabbítja az engedélyezett ki­menőt. A tengeralattjáró eközben kifutott a tengerre, elsüllyedt, s Szer­gej legjobb barátja életét vesztette. Ezáltal felvetődik a kérdés: szerelem vagy kötelességteljesítés? A probléma nem űj, csupán az, hogy új környe­zetben és új embertípusokon keresztül tárja elénk a szerző. A finoman kidolgozott és a lélek mélyébe hatoló darab azonban határozottan oldja meg a problémát. Szergej öngyilkosságot kísérel meg, de közben rájön, hogy élete nem csupán az övé, hanem az egész társadalomé, amely vele is számol. Bevallja bűnét és felelőssége' teljes tudatában veszi magára a büntetést, hiszen Tatjana hű marad hozzá és megvárja őt. A darab hat szereplője, az ellentengernagy (Dusán Blaskovic), lánya, Tatjána (Eliska Kováciková), a tengerész (Vladislav Müller, Ondrej Rim­­ko), Anna Petrovna, az elpusztult tengerész anyja (Eta Pollová) és Bod­nár kapitány (Jozef Báláz) kiváló teljesítményt nyújtott. A darab magas színvonalához nagyban hozzájárult Rimsky Pavol ügyes rendezői munkája, s azonkívül figyelemre méltó Jozef Souku zenéje és Milan Hlouzek mo­dern, bátor megoldású színpada is. Mártonvölgyi László (II). A hűbériségnek, a középkor társadalmi rendjének, természetes velejárója az egyház uralma. A feje­delme^ Isten kegyelmét: uralkod­nak, a földbirtokokat ők osztják meg az egyház és a hozzájuk hű főnemes­ség közt, s így a papság és a jobb­ágyaikat kizsákmányoló nemesség egymás támogatói. Fennmaradásának érdekében az egyház a tudományt el­nyomja és a zenét saját szolgálatába állítja. A komoly zene a középkorban az egyházi zenével volt egyértelmű. Az elnyomott nép vigaszt, a túlvilági élet boldogságába vetett hitet merít a templomokban fölhangzó zsoltárok­ból és himnuszokból. Ezeknek mintái a régi zsidó zsoltárok, formájuk énekbeszéd, a szóhangsúly szerint eső-emelkedő, egy-egy főhangon meg­álló dallamok. A kereszténység ter­jedésével pogány (görög stb.) hatások vegyültek e zsoltárok közé, úgyhogy 590-ben Nagy Gergely pápa szükséges­nek látja egybegyűjteni az általa hitelesnek tartott énekeket, amelye­ket őróla „gregoriánus korálisok“­­nak neveztek el. Ezeket az ún. Anti­­fonáriumban lánccal erősítette a ró­mai Szent Péter-templom oltárához. A gregoriánus korálisokból sok a mai napig is fennmaradt, s egyik-másik olyan nemesen egyszerű és szép, hogy a nagy osztrák zeneszerző, Mozart egyszer felsóhajtott: — Bárcsak én is tudnék valaha ilyen remekműveket alkotni! A századok folyamán ezek a dolgok összetettebbek és bonyolultabbak let­tek. Egy másik szólam lépett be, amelyik a hangsor ötödik, majd har­madik hangján kisérte az énekeket. Amikor egy irányban kísért hang hangot (punktus kontra punktum), ezt „orgánumnak“ nevezték, később Boldog otthon Már messziről a látogatóra mo­solyog a VeXky Biel-i kastély, job­ban mondva az aggok otthona, mert ha gróf C s йку Imre 1725- ben nem is erre a célra építette fel, ma ezt a célt szolgálja. Tíz­millió koronába került a rendbe­hozása, de meg­érte. Kétszáz öreg talált itt boldog otthonra. A szobákban, amelyekben egykor grófok, bárók, s kitudja milyen „nagy urak“ dőzsöl­tek, ott ma az egykori cseléd, békésen olvas­gat, pipázgat s csendben, nyu­galomban telnek öreg napjai. ишТ'‘£т^1Ш ■«* U hrík János nagybirtokos volt. Jól emlékszik rá a 78 éves Cajfik István bácsi is. Hogyisne emlékeznék, hisz itt töltötte cselédéletének utolsó éveit. Öreg dereka a negyvenes években nemegyszer meghajlott a „méltó­­ságos úr" előtt. Ma pedig a kas­tély árnyékában derűsen eregeti a pipafüstöt. Fiatal éveire így emlékszik vissza: — Tizennégy éves voltam, ami­kor cselédnek szegődtem. Az isko­láról csak hírből hallottam. Aztán megnősültem. Néhány év múlva ózonban a békés családi élet nyu­galmát az első világháború zavar­ta meg. Hét évig voltam távol a családtól. Amikor hazajöttem, a cselédtanyán a nélkülözés és a do­hos lakások következtében a tí­fusz dühöngött. Gyermekeimet egytől egyig elvitte. Egyedül ma­radtam a feleségemmel, no meg a hű kísérőmmel, a szegénység­gel. — Teltek az évek, én pedig szol­gáltam az urakat, hol itt, hol ott. Öreg napjaimra csak egyetlen ne­velt fiam maradt. S bármily ke­gyetlen is volt a sors hozzám, most már megnyugszom. Boldog otthonra találtam. Valamikor át sem léphettem a kastély küszö­bét. Tizennégy évig szolgáltam itt, de a kastélyt belülről csak most láttam először, amikor ide kerül­tem. Talán most éppen abban a szobában alszom, amelyikben az egykori földesúr. Borik óvá, a mindig nyug­hatatlan asszony — így hívják őt társai — bár 76 év terhe nyomja a vállát, sohasem tud tétlenül ül­ni. Öt sertés gondozását vállalta. Igaz, ma még ennyi az összes. Jövőre azonban már több lesz. Boríková fiai még élnek, de — amint mondja — a világ minden kincséért sem hagyná itt a kas­télyt. — Mi bajom is lehetne itt? Enni és ruhát kapunk, s még 50 korona zsebpénzt is — mondja elégedetten, majd hozzáteszi: — Ha unatkozom, a kertben dolgozgatok társaimmal, s kép-Gondtalan pihenő a jó ebéd után zelje el, még azért is fizetnek. Hát nem fényűzés ez? Dolgozgatnak, fizetést kapnak, hozzá még ellátást is. Nekik, öre­geknek, bizony fényűzés, hiszen egész életükön keresztül látástól vakulásig görnyedtek. Bérük a min­dennapi sovány betevő falat volt. A jólákottság és az öröm az má­sokat, az urakat illette. Bármerre jársz-kelsz a kastély­ban, mindenütt rend, tisztaság fogad, éppen úgy, s talán még in­kább, mint „az urak idejében;. Kényelmes fotelek, televízió, rádió és közel 500 könyv teszik barátsá­gossá az itt lakó öregek napjait. Dehogy hasonlít ez a régi sze­gényházhoz! A kettőt még egy napon sem lehet említeni. Sokat dolgoztatok, nélkülözte­tek bácsikák és nénikék, hisz robot volt egész életetek. Pihenjetek és töltsétek öreg napjaitokat nyuga­lomban. Németh János 1960. október 2. • A fasizmus áldozatainak emlék­műve. Kladnóban leleplezték a fasiz- i mus áldozatainak emlékművét. Az avató ünnepségen részt vett Oldrich Cerník, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, energetikai miniszter, valamint meg­jelentek a kladnói üzemek képviselői is. • Magyar darabbal nyit a lyoni operaház. Lehár Ferenc, Kristóf Ká­roly és Rékai Miklós „Karácsonyi rózsa“ című dalművével nyitja új év­adját a lyoni operaház. A darab szö­vegét Raymond Vincy fordította fran­ciára. . • Film a „Kozákokéról. A moszk­vai- filmgyár Tolsztoj „Kozákok" című elbeszélése alapján filmet forgat, amelynek főszerepeit Borisz Andre­­jev és Zinaida Kiriesenkova játssza. Az emberiség legnagyobb gondol­kodói, költők és művészek évszázadok óta keresik, kutatják az igazságot a vallási kérdésekben. A kínzástól, a máglyahaláltól, a társadalmi kiközö­sítéstől sem riadtak vissza az igazság apostolai, és bátran fellebbentették a titkok leplét. Ez az antológia is bizonyítja, hogy a tömegek tudatlan­sága és a felburjánzó babona ellen milyen merész harcot vívtak az el­múlt századok élenjáró tudósai, köl­tői és írói, s milyen óriási terhet jelentett és jelent még ma is az em­beriségnek a vallásos miszticizmus. Az antológia a világirodalom leg­jelentősebb műveiből mutat be sze­melvényeket. Gazdag anyaga külön Ifejezetekre oszlik: ellenmozgásban, változó ritmusban is felcsendültek a szólamok, ez volt a „diskantus“. A többszólamúság alap­ját a franciák vetették meg a (párizsi Leonius és Perotinus, majd Ma­­chault), később a németalföldiek vették át a vezetést. Kedvelt zene­szerzői módszerük az imitáció egy többszólamú szerkezet, ahol az egyik szólam utánozza a másikat. Ilyen a ma is népszerű háromszólamú kis népi kánon: „János bácsi, János bácsi, hallja-e..." E kánonokat mind bo­nyolultabbá tették; volt a hátulról előre haladó szólamú „rák“ vagy „tükör“-kánon; a mű előadásának módját csak fejtöréssel megközelít­hető „rejtvény“-kánon; stb. Spekula­tív alkotási módjukban, matematikai fölépítésükben sok a rokonvonás a jelenleg Nyugaton divatos „szeriális“ zenével. A középkori zene műfaja a motett (többszólamú karének) és a liturgiában ma is helyet foglaló mise volt; mestereik a németalföldi Dufay, majd Okeghem, Obrecht, de legkima­gaslóbb közülük: Josquin de Prés. Az utóbbi zenéje világosabb, áttekinthe­tőbb, mint az elődöké, s alkotásaiban fölcsillan az egyéniség ereje. Josquin de' Prés a zene reneszánsz mestere, amikor az egyéni képesség lépett előtérbe és a zenében átvette uralmát a dallam. A középkori világi zene művelői sokáig elnyomottak, lenézettek vol­tak; az igricek, regősök, garabonciá­sok kívül álltak a társadalmon. A szé­kelyek mondókája szerint: Aki dudás akar lenni, Pokolra kell annak menni, Ott kell annak megtanulni, Hogyan kell a dudát fújni. S bizony, sokszor pokolra szánt bűnösök voltak, országutak csavargói, tekintélyt nem tisztelők, uraikat gú­­nyolók, de — vagy talán éppen ezért — dalaikkal az emberek szívébe markoltak. Később, a keresztes háborúk idején — részben arab hatás alatt — a vi­lági zene is magasabb rangra, méltó­ságra jutott. Művelői közt nemes lovagok, sőt királyok is akadtak. A francia trubadúrok, a német Min­­nesängerek, a walesi bárdok dalnok­versenyeken, lantkíséret mellett éne­kelték meg hőseik vitézi tetteit és hölgyeik szépségét. A nép életereje a búcsúkon és vá­sárokon megrendezett „szamárünne­peken“ vagy vallásos tárgyú daljáté­kokban tört utat magának. (A betle­hemi játékok máig fennmaradtak). A nép dalainak magas feszültsége, duzzadó életereje sok zenészt ihle­tett meg; például a „L’home armé“ (A fegyveres ember) című katona­dalra számtalan motettet és misét alkottak. így tört be egyszerű, világos dallamvezetésével a népzene a mű­zene birodalmába, s így lett a kettő­ből a reneszánsz idején magasabb rendű egység. Simái Miklósné • Samuel Johnson 1755-ben adta ki az angol nyelv szótárát, amely iránt széleskörű érdeklődés nyilvánult meg. Egy estélyen az arisztokrácia egyik hölgytagja nagy elismeréssel nyilatkozott a műről, és Johnson leg­nagyobb érdemeként azt jelölte meg, hogy minden illetlen szót kihagyott a szótárból. — Értem — szólt közbe a jelenlevő Johnson —, Ön azokat a szavakat nyilván egytől egyig végigkereste szótáramban. • Ásta Nielsen 75 éves. Ásta Niel­sen, a néma filmek egykori világhírű csillaga, a napokban ünnepelte 75. születésnapját és első filmje bemu­atásának 50. évfordulóját. Hogyan csinálják a csodákat?; Szentek és relikviák, paradicsom és pokol; A szeplőtelen fogantatás és más misztériumok; Vallási üldözések és inkvizíciók; A sira­lom völgyének glóriája; Üj nem­zedék van felnövőben. A vallás terhétől lassan mentesülő emberiség lelki felszabadulását ké­szítették elő a kötetben foglalt sze­melvények írói, akik között ott talál­hatók Boccaccio és Mark Twain, Stendhal és Majakovszkij... A ma­gyar irodalmat Bessenyei Györgytől Komjáth Aladárig írók és költők alkotásai képviselik. (Lapunk következő számaiban né­hány szemelvényt közlünk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents