Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-09-28 / 78. szám

Becsüljük meg a fehérjéket! Ä takarmányok tápértékének kiegé­szítésére legtöbbször az emészthető fehérjét kell vásárolnunk. Annak ellené­re, hogy a gazdaságvezetők tudatában vannak a fehérjék értékének, mégis jelentős mennyiségű megtermelt fehérje megy veszendőbe nagyüzemeinkben. Most nem foglalkozom a betakarítás munkái közben előforduló veszteségek­kel, hanem olyan értékes emészthető fehérjét tartalmazó „melléktermékek“­­kel, amelyeket annyira értékteleneknek tekintenek, hogy a szérűkön gondatlanul hagyják elrothadni, legfeljebb a trágya­korlátba hányják, ha útban vannak. Te­hát ebben a cikkben a herefélék és más pillangós növények magtermelésének melléktermékeiről (a pelyvás-hüvelyes törökről és szalmáikról) lesz szó. Az alábbi ismertetés bizonyítja, hogy a pelyvatörekek a szénájukkal majdnem egyenlő értékűek. Szalmájuk fehérje tekintetében gyengébb, és a szénával lenne azonos, ha a keményítőértéke nem lenne gyengébb. Ezt a hiányt azonban a kalászosok szalmájának többletével egyensúlyozhatjuk. Ha a szárazanyag-tartalmát az átlagos 85 %-nak vesszük, a következő értéke­ket kapjuk: A lucerna hüvelyes törekje 8,5 °/o emészthető fehérjét és 36 % keményítő­értéket tartalmaz. A szalmájában pedig 3,5 % emészthető fehérje és 14 % ke­ményítőérték van. A vöröshere pelyvás törekjében 6,6 % emészthető fehérje és 35 % keményítő­érték van. Szalmája 2,8 % emészthető fehérjét és 13,5 % keményítőértéket tartalmaz. A fehérhere pelyvás törekjében 5,5 % emészthető fehérje és 36 % keményítő­érték, a szalmájában pedig 4,8 % emészt­hető fehérje és 13,5 °/o keményítőérték mutatható ki. A bíborhere pelyvás törekje 4,1 % emészthető fehérjét, 35 % keményítő­értéket; a szalmája 2 % emészthető fehérjét és 13 °/o keményítőértéket tar­talmaz. A nyúlszapuka pelyváját elég jó fe­hérjetartalmának ellenére nem eszi meg a jószág, és ezért tartósításával sem törődünk. Talán a gőzölt burgonyasiló­ban vagy a répaszeletben lehetne érté­kesíteni a benne levő fehérjét. Szalmá­jának emészthető fehérje tartalma 3 %, keményítőértéke 14 %. A baltacím héjtalan törekje 6,9 % emészthető fehérjét és 36 % keményítő­értéket tartalmaz. Szalmájában 3 % emészthető fehérje és 12 % keményítő­érték van (a baltacím magját cséplés után külön kell lehámozni). A somkóró héjtalan törekje, amelyet szintén külön kell lehámozni, 5,8 % emészthető fehérjét és 35 % keményítő­értéket képvisel. A kórója cellulóz gyár­tására alkalmas. Megemésztésére több energiára lenne szükség mint amennyit a keményítőértéke fejlesztene. A szarvaskerep 6,2 % emészthető fe­hérjét és 34,5 % keményítőértéket tar­talmaz. Hüvelyes törekjében és szalmá­jában 3,Z % az emészthető fehérje és 13,5 % a keményítőérték. A borsó törekjében 3,8 % az emészt­hető fehérje és 20 % a keményítőérték. A gyakorlatban ezeket összekeverik, mert a szalmán sok hüvelyes rész és levél marad. így ez keverve 3,1 % emészthető fehérjét és 19 % keményítő­értéket tartalmaz. A babnak is keverjük a törekjét meg a szalmáját, amelyek együtt 2,9 % emészthető fehérjét és 18 % keményítő­értéket tartalmaznak. A lóbab törekjét és szalmáját nem kedveli az állat, de tömítőnek túl nedves silóba megfelel, mert 2,7 % emészthető fehérjét és 17,5 % keményítőértéket tartalmaz. Pillangós növényeredetű ’ tartalmuk folytán a magnak termelt bükkönyös keverékek törekjéről sem feledkezhe­tünk meg: A szösZösbükönyös rozstörek annál értékesebb, minél több benne a szöszös­­bükköny — levél és — hüvely. Csupán tájékoztatásul megjegyzem, hogy a tiszta szöszösbükköny tápértékét 18,2 % emészthető fehérje és 39,1 % keményí­tőérték alkotja. Takarmánynak a leg­gazdagabb az összesek között. Az árpatoklászos tavaszi bükköny tö­rekje csak tyúktelepek kaparójába való, mert az árpatoklász törekjét kerüli a tyúktetű, a bükkönyét pedig kiszedege­tik a tyúkok. A zabosbükköny törekje annál érté­kesebb, minél több benne a bükköny­levél és -hüvely. A tiszta tavaszi bük­­könytörekben 9,2 % az emészthető fe­hérje és 37 % a keményítőérték. Mielőtt ezeknek az értékes fehérjék­nek felhasználását ismertetném, meg kell említenünk, hogy törekjük nemcsak akkor megy tönkre, ha födél nélkül hever kint a szérűn, hanem a pajtában is megpenészedhet, mert a párásabb­­ködös levegőből sok nedvességet szív magába. A hüvelyesek és a pillangósok szalmái romlandóbbak a gabonafélék szalmáinál, mivel ezek sokkal tömötteb­bek, és ha beáznak, nem száradnak ki. Sötétbarna színűket elvesztik, megfeke­tednek, trágyához hasonlókká válnak, és így nem csoda, ha takarmányozásra nem alkalmazzák. Pedig amint láthatjuk, nagy az emészthető fehérje-értékük és ezért meg kell őket menteni az állatok takar­mányalapja részére. Leghelyesebb, ha fehérjetartalmuk és tápértékük megmentése céljából szén­­hidrátos anyag közé silózzuk be. Ez esetbén bajos megállapítani, hogy az ete­tési tervben mennyivel kevesebb emészt­hető fehérjéről kell még gondoskodni. Nem árt, ha az üzem vegykísérleti állo­máson megállapíttatja silói tápértékét. Ez nemcsak a kevert anyagú silókra vonatkozik, hanem az ogyneműekre is, mert bizony nagy eltérések lehetnek a tápértékben aszerint, hogy mily mérték­ben sikerül a silózás. így tehát elkerül­hető a csalódás. A bíborhere törekjét és szalmáját igyekezzünk födél alatt megőrizni a for­gózás előtt vágott zöldcsalamádé siló­zása idejéig. A többiekre többféle tő­anyag akad; úgy mint tök, csöves csala­­mádé, cirokcsalamádé, szudáni fű. bur­gonya, répafejes levél, takarmányrépa­levél és nyers cukorrépaszelet. Szalmá­jukat felszecskázva keverjük be. De figyelemmel kell lenni arra, hogy a be­keveréssel ne fogyasszuk annyira a ke­verék nedvességtartalmát, hogy az meg­akadályozza a kívánatos erjedési folya­matot. Tehát olyan legyen a keverék nyirkossága, akárcsak a frissen kaszált és aprított hereféléké vagy a zöldcsala­­mádéé. Nagyon jól értékesíthető mind a tö­­rékjük, mind a szalmájuk fehérjetartal­ma, ha kalapácsos darálóval lisztté őröl­jük. Ezzel nemcsak a fehérje érvényesül jobban, de emelkedik a keményítőérték is. Ugyanis az őrlés következtében 4 — 5 százalékkal emelkedik az emészthetősé­gük. A múltban a herefélék pelyvás törek­­jeit cséplésük után azonnal elfogyasz­tottuk; tehenekkel ivósban, sertésekkel moslékban. A szalmájukat barnaszéna­­készítés módjára rétegeztük takarmány­szalmával. A birkák részére pedig ga­bonaszalmával is, amelyet ezek jobb minőségű búzaszalmával keverten fo­gyasztottak el a téli akiozás idején. A felsorolt adatokból láthatjuk, hogy mennyi abrakvásárlástól szabadulnánk meg, ha megbecsülnénk a pillangósok és herefélék magtermelésének mellék­­termékeit. Lósy Béla A prostéjovi Mezőgazdasági Technikum tangazdaságában az új technológia meghonosítását elősegítő korszerű istállót létesítettek. Az istállóban nyolc tehén egyidejű fejését biztosító fejőkombájnt helyeztek üzembe, s a dolgozók nagyon dicsérik ezt az elmés berendezést. A kép két oldalán látható magasabb épüle­tekben raktározzák a terimés takarmányokat. (Kovács István felvétele) 1960. szeptember 28.

Next

/
Thumbnails
Contents