Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-09-28 / 78. szám
Onköltségvizsgálat az állami gazdaságokban Szocialista mezőgazdaságunkban az állami gazdaságok vezető szerepet töltenek be. Rájuk hárul az a feladat, hogy példát mutassanak a szövetkezeteknek a célszerű gazdálkodásban, úttörői legyenek a műszaki haladásnak, valamint a tökéletesebb termelési módszerek alkalmazásának. Pártunk és kormányunk mezőgazdasági politikája nemcsak nélkülözhetetlenné tette az önköltségek széleskörű vizsgálatát, hanem egyúttal megteremtette e kérdés megoldásának feltételeit is. Ezek közül csupán néhányat említünk; például az új begyűjtési árak és új adózási rendszer bevezetése, a nyilvántartás és tervezés rendszerének tökéletesítése, a szövetkezetek saját gépállományának biztosítása, s nem utolsósorban a káderek szakmai képzettségének fokozása is ezt segítette elő. Az állami gazdaságokban azonban az önköltség ellenőrzésére már jóval előbb kialakultak a szükséges feltételek, így e téren fejlettebb rendszert mutathatnak fel. Nem beszélve az önálló elszámolás (hozrascsot) bevezetéséről, ami tulajdonképpen egyik fő tényezőjévé vált gazdálkodásuknak. A fogalomzavar elkerülése végett azonban előre hangsúlyozni kell, hogy az állami gazdaságok és az EFSZ-ek önköltségszámításának módszere nem egyforma, bár van közös vonásuk is. Hogyan alakul az önköltségszámítás az állami gazdaságban. Az állami gazdaságokban az önköltségszámítás módszerét számvetésnek (kalkulációnak), az egyes költségtényezőket pedig tételeknek nevezik. A számvetést egy meghatározott időszakra (hónap, negyedév, egy munkafolyamat) szokták kidolgozni. Összeállítható az egész gazdaságra, kisebb üzemegységekre, esetleg az egyes termelési ágazatokra is. A számvetésnek lényegében két módszere ismeretes: 1. előszámvetés (tervszámvetés) és 2. utószámvetés. A termelési folyamat megkezdése előtt a műszaki normák alapján dolgozzák ki az előszámvetést. Ennek feladata megállapítani, hogy az egyes termékeket milyen drágán fogja a gazdaság az illető tervévben előállítani, hogyan oszlanak meg majd a költségtételek és milyen intézkedéseket kell foganatosítani, hogy az üzem gazdaságossága biztosított legyen. Az utószámvetés viszont nem egyéb, mint önköltség-elemzés, vagyis az önköltségi terv teljesítésének ellenőrzése. A termelési, esetleg az egyéb előre kitűzött időszak befejezése után kerül rá sor. Alapja a pontos, részletes elsődleges és könyvelési nyilvántartás. Az állami gazdaságok termelési feladatainak teljesítésekor a számvetésnek mindkét előbb említett módja nélkülözhetetlen. Az önköltségszámítás alapfeltétele Akár állami gazdaságról, akár szövetkezetről van is szó, az önköltségvizsgálat alaptényezője a költségek, illetve a ráfordítások helyes csoportosítása. Tulajdonképpen ezek jelentik az egyes termékek megterhelését. Az állami gazdaságok esetében a költségeket két csoportra osztjuk; 1. közvetlen költségek, 2. általános üzemeltetési költségek. Közvetlen költségnek nevezzük azokat a ráfordításokat, amelyek értéke közvetlenül az illető termény értékében mutatkozik meg. Ilyenek például a munkabérek, a vető- és ültetőanyag költségei, a trágyázási kiadások, a takarmányok értéke; stb. Az általános üzemköltségekről nem lehet közvetlenül megállapítani, hogy milyen mértékben terhelik az egyes termékeket. Ide soroljuk például a gazdaság vezetőinek és műszaki dolgozóinak bérét, az üzemanyagok, fűtőanyag, irodaszerek költségeit; stb. Az állami gazdaságokban az üzemköltségeiéi munkabér-tételek arányában szoktál^erhelni az egyes termékeket. Számvetési egységek az önköltség kiszámításában Az egyes gazdaságok önköltségvizsgálatára elsősorban a terv és az utószámvetés összehasonlítása szolgál alapul. A szocialista nagyüzemi mezőgazdaság fejlődése azonban megköveteli, hogy üzemeink évről évre tervszerűen csökkentsék az előállított termékek önköltségét. Ebből adódik tehát, hogy nemcsak a tervév eredményeit kell behatóan elemezni, hanem össze kell hasonlítani az elmúlt évek eredményeivel is. Tudjuk azt, hogy az egyik üzem nyereséggel, a másik pedig ráfizetéssel termel. Az elemzés megköveteli, hogy az egyes üzemek között is összehasonlításokat tegyünk. Ezért az önköltségszámítás módszerét minden üzemben egységessé kel! tenni. Ezt a célt szolgálják a számvetési egységek. A növénytermelésben ilyenek: egy mázsa termék vagy egy hektáron végzett munka. Az állattenyésztésben (szarvasmarha-törzsállomány): egy liter tej, egy újszülött borjú, egy takarmányozási nap. A fuvarozásban: egy kettős fogatnap, egy tonnakilométer. Ezek a számvetési egységek a szövetkezetek gazdálkodásában is érvényesek. Hogyan számítjuk ki az önköltséget egy termékegységre 1. Meg kell állapítani a kérdéses termék előállításának minden költségét (anyag- és munkaköltségek; adatokat a könyvelési nyilvántartás szolgáltat). 2. A főterméktől el kell választani a melléktermékeket, s ezeket rögzített áron értékelve kivonjuk az összköltségből. • 5. A fennmaradt részt elosztjuk a főtermék mennyiségével. Az eredmény az egy termékegységre eső önköltség lesz. Milyen adatok szükségesek az előszámveiés kidolgozásához és az önköltség kiszámításához Vegyük példának a növénytermelési ágazatot: a) Kimutatni a tervév terméshozamára az előző évben szükséges költségeket. Ilyenek a talajelőkészítési munkák, a trágyázás költségeiből a tervévet terhelő rész; stb. b) Megállapítani a tervévben eszközölt munkaköltségeket, például munkabérek, betegbiztosítás, fogatos és gépi szállítás költségei; stb. c) Megállapítani az anyagok költségét, a vető- és ültetőanyagok, trágyák, növényvédelmi szerek és egyéb költségek értékét. d) Százalékarányban kimutatni a kérdéses terméket terhelő üzemköltséget; ilyen a vállalati és termelési üzemköltség, beruházási amortizáció, javítások költsége; stb. e) Megállapítani a termés összhozamát (a nyilvántartási adatok alapján). f) Különválasztani a fő- és melléktermékeket (a gabonafélék főterméke a szem, mellékterméke a szalma, polyva; a cukorrépa főterméke a répagyökér, mellékterméke a répafej stb.). Ezeket rögzített áron értékelve kivonjuk az összköltségből. g) A fennmaradt részt elosztjuk a termékegység (főtermék) mennyiségével, s eredményként megkapjuk az önköltséget. Mitől függ a termékegységre eső önköltség nagysága Az önköltségek nagyságát két tényező határozza meg: 1. a termelés önköltségének összege, vagyis a ráfordítások mennyisége. 2. az előállított termék mennyisége, vagyis a hozamok nagysága. Ez egyben arra is rámutat, hogyan érhetjük el a tervszerű önköltségcsökkenést és az üzem gazdaságosabbá tételét. Ezek alapján tehát elmondhatjuk, hogy a gazdaságosabb üzemeltetést a költségek csökkentésével vagy a hozamok növelésével, esetleg mindkettővel érhetjük el. S á г о g h Endre tanár Ez az új típusú négytárcsás eke, amelyet Zetor 50-Super vontat, egy méteres szélességben, 24 centiméter mélyen forgatja át a földet. Kiváló munkái végez, s őszi mélyszántásra a legalkalmasabb. Képünk a Brno melletti mezőgazdasági üzem határában készült, s a négyes tárcsás-ekét mutatja be munka közben. (Kovács I., felvétele) 1960. szeptember 28.
