Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-06-26 / 51. szám
ttgy a sok új ház közül, amelyet a felszabadulás óta építettek Veiké • Blahovón (Dunajská Streda-i járás) öúiÜu rábs hírek/ • József Attila németül. József Attila verseinek új kötetét . adja ki még ebben a hónapban a kelet-bérlini Volk und Welt kiadóvállalat. • Színes televízió Moszkvában. Leningrádi mérnökök elkészítették annak a televízióközpontnak a tervét, amely egyidejűleg öt különböző műsort adhat. Ezek egyike színes lesz, s a műsor aránylag nagy távolságokra is sugározható. Az első ilyen televíziőközpontot Moszkvában építik föl. • Archeológiái múzeum Dőlné Vestonicében. A Csehszlovák Tudományos Akadémia brnói Archeológiái Intézetének dolgozói Dőlné Vestonicében archeológiái múzeumot rendeztek be, amely máris bő ásatási anyagot mutat be. A múzeumot fokozatosan kiszélesítik. • Osztrovszkij regényének operaváltozata. Amint ismeretes, Osztrovszkij „Az acélt megedzik“ című híres regényéből legutóbb operaváltozat készült. Ezt az operát a Harkovi Opera- és Balettszínház az ukrán művészeti és irodalmi hét alkalmából Moszkvában is bemutatja. • Az első guienai film. Készül az első guienai film. Két fiatal guienai rendező, aki ez idő szerint Moszkvában folytat tanulmányokat, egész estét betöltő filmet forgat. A film cselekvényének központjában az új afrikai köztársaság élete és harca áll. e Elhunyt Ferdinand Maierhofer. Európa egykori híres színésze, Ferdinad Maierhofer 80 éves korában Bécsben elhunyt. A Burgtheater tagja volt. Annak idején fellépett „Az ember tragédiája" bécsi előadásán is, s igen sok magyar íróhoz fűzték baráti kapcsolatok. • Rozov sikere Londonban. Bemutatták Londonban Rozov „Boldogság, merre vagy?“ című színművét, amelyet a kritika nagy elismeréssel fogadott. A színdarabot a televízióban is bemutatták, szintén szép sikerrel. Egyébként ez az első szovjet színpadi alkotás, amely az angol televízióban helyet kapott. Jól sikerült esztrádműsor Vastapstól remeg a ladmőci kultúrház. Mi történik bent? A dobrai cigány nemzetiségű polgáraink műkedvelő csoportja lép fel. A műsoros est nagyon jól sikerült. Az ügyesen összeválogatott, gördülékenyen egymást követő ropogós táncok, dalok, villámjelenetek méltán érdemelték ki a közönség elismerését. A műkedvelő-csoport tagjai közül főleg Bandor Béla, Cicu Sándor és Erzsébet, Tóth Jenő és Irén tűntek ki. Ne higgye senki azonban azt, hogy a dobrai kultúrcsoport csupán Ladmócon aratott sikert. Ezzel a műsorukkal, sorrendben hatodszor mutatkoztak be a közönségnek. A csoport tagjai lelkesen, önfeláldozóan dolgoznak, s a járás kultúrát kedvelő népe reméli, hogy a továbbiakban is hallatnak magukról a dobraiak. Kása Mihály Javulf a munkájuk! A blhovcei CSISZ alapszervezetének] munkáját röviden azzal jellemezhetjük, hogy fellendült a fiatalok tévé kenysége. Amíg a múltban csak ritká hallattak magukról a fiatalok, ebbe az évben bekapcsolódnak a falu mun kájába. Kultúrális téren is javulá észlelhető. A CSISZ elnöki tisztségét M 1 h a 1 Róbert tölti be, aki jól tömöríti szervezetben a fiatalokat. Megmutat kozik ez a színjátszócsoport munká jában is. T y 11 „A gyújtogató leánya című színdarabjával nemcsak a haza közönség előtt léptek fel sikerre hanem Jesenskében, Hajnáckában i elismerésben részesítették őket. A egyes szereplők jól alakítottak, s e Petik Gyula rendező érdeme. De a fiatalok politikai nevelésérő sem feledkeznek meg a blhovceiek A tél folyamán 10 — 12 fiatal látogatt rendszeresen a politikai iskoláztatást Ez a példa is azt bizonyítja, hogy a fiatalok akarnak és tudnak is dől gozni a falu érdekében; csak törődn kell velük, meg kell adni nekik a le hetöséget. A g ó c s Vilmos Katonák a bányászok segítségére Egységünknél a katonák gyűlésre jöttek össze. A politikai tiszt beszélt arról, hogy a bányában egyre több dolgozóra van szükség. A vitában katonák egymás után nyújtották fel kezüket; elhatározták, hogy segítenek a nagy munkában. Összesen 18-an jelentkeztek. Köztük van Szabó, Nagy, Pachnik, Bari és Juhász elvtárs. Reméljük, hogy a bányában is olyan jól megállják helyüket, mint a katonaságnál. Móricz János A Bucany-i Növénynemesítő Állomás első szocialista munkabrigádja. A képen jobbról: Juraj Rácik mérnök, a munkabrigád vezetője, Etela Synáková és Anezka Kubicová laboránsnők, Vladimír Mego vegyészmérnök, valamint Jaroslav Kotina a kitüntetés átvételének napján. Mit játsszunk? Anyáink idejében még nagy divat volt a társasjáték. Miért nem az ma is? Ők még rengeteg vidám szórakozást ismertek. Miért feledkeztünk meg róluk? íme mutatóba néhány feledésbe merült játék; kellemes társaságban, a szövetkezeti klubban esténként miért ne lehetne ismét elővenni őket? * * * Elsőnek egy kuriózum; 150 éves könyvben találtuk. Ügy közöljük, ahogy ott áll: Vers-újraköltés. A vidám és népszerű „szekreter“ játékokra tán még emlékeznek egyesek. Arról van szó, hogy a társaságnak egy történetet kell írnia, vagy verset költenie oly módon, hogy a történet minden fejezetét, a vers minden sorát más-más játékos írja anélkül, hogy tudná, mit írnak az előtte valók. A vers-űjraköltés a „szekreter“ játékok legrégibb s tán legvidámabb változata. A társaság minden tagja kap egy papírlapot. Erre a lapra rá kell írnia valamely vers egyik sorát oly módon, hogy nem tünteti fel az egész, idézni kívánt részletet, csupán a legvégét: a rímet. Mellé pedig a sor szótagszámát. Amikor kész, papirosát továbbadja balkéz felől ülő szomszédjának. Az köteles egy másik kitalált sort aláírni, olyat amelynek szótagszáma az előbbivel megegyezik, s rímel is az imént felírt szóval. Most visszaadja jobbkéz felől ülő szomszédjának, az pedig beírja a költő eredeti sorát a rím elé. Amikor mindenki befejezte, a papírlapokat középre adják, s a játékvezető egymás után felolvassa a verseket. Elmondhatatlan, milyen mulatságos keverékek származnak ebből a félig idézett, félig kitalált költői termékből! Betűszedő. A betűszedés ügy történt, hogy a játékvezető egy hosszú szót mondott. Ennek betűiből kellett meghatározott idő alatt papíron új szavakat kitalálni. Minél többet. De erősen megszabták, milyen új szót kell választani. Az eredeti betűi csak egyszer szerepelhettek benne. S csupán egyszerű tőszó lehetett, de legalább kéttagú. Idegen szó vagy tulajdonnév érvénytelen volt. Az időhatárt elég szűkre szabták: négy percig lehetett gondolkozni. Ilyenformán a feladat egyáltalán nem volt könnyű ... Tegyünk mi is próbát. A fenti szabályok szerint négy perc alatt hány új szót tudunk képezni például ebből: távlovaglás. íme: távol, gátol, válás, lovag, vallás, valóság, lovai, tova, válogat, agát, ágál. Mármost azonnal^ ki kell húzni a „valóság“ szót, mert hosszú ó szerepel benne, míg az alapszóban a magánhangzó rövid. így is marad tíz. S vajon, ha tovább törnénk a fejünket, nem találnánk-e még egyszer ennyit? Kritika-játék. Ha nem egy százéves könyvben bukkantunk volna rá, azt hihetnők, hogy ma találták ki. Abban az öreg német könyvben ilyen címe volt: „Wahrheitspiegel“, vagyis „Az igazság tükre“. S valóban, az igazságnak tart tükröt ez a játék, ha őszintén csináljuk. Egy papírlap aljára minden játékos felírja a nevét. Aztán a lapokat összeszedik, s ismét kiosztják, de más sorrendben. Ekkor mindenki megnézi kinek a cédulája került hozzá, s annak tulajdonosáról rövid, de jellemző (a lehetőségig őszinte) véleményt ír. Ha kész, a papirost behajtja, hogy írása ne legyen olvasható. A lapokat beszedik és ismét kiosztják. így megy ez mindaddig, amíg a társaság minden tagjáról, minden játékos meg nem irta a maga kritikáját. Utoljára a játékvezető a papirosokat magához gyűjti s a névtelen jellemzéseket sorban hangosan felolvassa. Nevetni szabad, helyeselni szabad, de megsértődni nem! Vakrajz. A játékvezető megkérdi, ki a legjobb rajzoló a társaságban? Az első jelentkezőt felszólítja, hogy a falitáblára vagy a falra erősített papírlapra rajzoljon valamit. Mondjuk, egy lovat lovassal. Ha a feladatot megoldotta, következik a beugratás. Bekötjük a szemét. Bekötött szemmel föl kell rajzolnia az előbbi ábrát. Ha ez is sikerül, tovább nehezítjük feladatát. Ügy kell rajzolnia, hogy a társaság tagjai határozzák meg: a lónak és lovasnak mikor melyik részét készítse el: „Előbb a fejét! Most a hátsó lábát és a farkát! Most a lovast a nyeregben! Most meg a ló derekát és a lovas lábát!“ Csak a nézők hangos hahotájából jön rá, mennyire összevissza rajzolt; a ló derekát a feje fölé, a lovast a ló farka alá. S majd meggondolja, jelentkezzék-e legközelebb rajzolónak ? 1960. június 27-től július 3-ig A bratislavai rádió rendszeres hétköznapi műsorszámai Hétfő, szerda, péntek: 5,00 Hírek. 5,15 Reggeli torna. 5,30 Reggeli zene. 6.00 Hírek. 6,15 Reggeli zene. 7,00 Hírek. 9,50 Hírek. 12,30 Hírek. 16,00 Hírek. 19,00 Hangos újság. 22,00 Hírek. 23,50 Hírek. Kedd, csütörtök, szombat: 5,00 Hírek. 5,15 Falurádió. 5,25 Reggeli zene. 5.45 Reggeli torna. 6,00 Hírek. 6,20 Reggeli zene. 7,00 Hírek. 9,50 Hírek. 12.30 Hírek. 16,00 Hírek. 19,00 Hangos újság. 22,00 Hírek. 23,50 Hírek. A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontjai Naponta 20,00-20,30 és 21,30-22,00 óráig magyar nyelvű műsor a 41, 49 és 377 méteres hullámhosszon. A bratislavai rádió magyar adásának műsorszámai Június 27., hétfő: - 5.15 Hírek, sporthíradó. 12.30 Hírek, hangos híradó. sport. 17.30 Hírek. 17.35 Szlovák nyelvlecke. 17.45 Zenével köszöntjük kiváló dolgozóinkat. Június 28., kedd: — 5.15 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 12.30 Hírek, hangos híradó. 17.30 Hírek. 17.35 Faluról, falura (ahol elsőként kezdik meg az aratást). Június 29., szerda: — 5.15 Hírek, sajtószemle. 12.30 Hírek, hangos híradó. 17.30 Irodalmi félóra (a nyári természet szépségei). Június 30., csütörtök: — 5.15 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 12.30 Hírek, hangos híradó, sporthírek. 17.30 Hírek. 17.35 Barangolás Nyugat-Csehországban. Július 1., péntek: — 5.15 Hírek, sajtószemle. 12.30 Hírek, hangos híradó. 17.30 Hírek. 17.35 Női adás. Július 2., szombat: — 5.15 Hírek, sajtószemle. 12.30 Hírek, hangos híradó, zenei ötperc, a vasárnap sportja. 17.30 Nyitott szemmel, (Testnevelés társadalmunkban; Szomáli-föld; Időszerűségek). Július 3., vasárnap: — 15.00 A II. országos spartakiád záróünnepségei. BRATISLAVA Június 27., hétfő: - 10.20 Zenéről mindenkinek! 11.00 Zeneszerzőink dalai. 11.20 Jó hangulatban. 12.07 Fúvószene. 13.10 Szovjet szórakoztató dalok. 14.05 Kellemes délutánra. 15.00 Nyelvlecke. 15.30 Dalok az egész világból. 16.45 Hanzelka és Zigmund útiriportja. 17.45 A daloló trencséni völgyből. 18.00 Kívánsághangverseny. Június 28., kedd: — 10.20 Tarka zenés műsor. 11.20 Jó hangulatban. 12.07 A bratislavai rádiózenekar. 13.10 Az Alekszandrov-együttes énekel. 14.05 Kellemes délutánra. 15.30 Moszkva beszél. 16.15 Fúvószene. 16.45 Orosz nyelvlecke. 17.00 Tánczene. 17.30 Verdi operáiból. 18.00 Kívánsághangverseny. 20.00 Rádiójáték. Június 29., szerda: — 10.20 Tarka zenés műsor. 11.00 Asszonyoknak. 12.07 A Piatnickij-együttes műsora. 12.40 Filmzene. 13.30 Choptn-művek. 14.05 Kellemes délutánra. 15.00 Tudósítás a II. országos spartakiádról. 15.10 Nyelvlecke. 16.15 Fűvószene. 16.45 Üj technika. 17.30 Tánczene. 18.00 Orvosi tanácsok. 18.15 Kívánsághangverseny. 20.00 Dalok. 21.00 Szüők iskolája. Június 30., csütörtök: — 10.20 Operett-részletek. 11.20 Jó hangulatban. 12.07 Fúvószene. 12.40 Hangulatos zene. 13.10 Prága I. 21.00 Zene. Július 1., péntek: — 10.20 Operahangverseny. 11.30 Tánczenc. 13.10 Prága I. 20.00 Dalok. 21.30 Szimfonikus hangverseny. Július 2., szombat: — 11.30 Jó íangulatban. 12.07 Népi zene. 12.40 Szórakoztató zene. 13.10 Prága I. Július 3., vasárnap: — 5.00 — 19.30 Prága I. 20.00 Prága I. 21.00 Tánczene és dalok. 22.50 Éjszakai szimfonikus langverseny. BUDAPEST Június 27., hétfő: — 9.15 Filmzene. -0.30 Szívesen hallgattuk. 12.10 Magyar nóták. 13.00 Operett-részletek. .4.00 Heti zenés kalendárium. 16.10 Szív küldi. 17.15 Tánczene. 18.00 Népdal-átdolgozások. 18.50 Abrahám Pál operettjeiből. 19.05 Zenés ajándéknűsor. 20.30 Rádiószínház. Június 28., kedd: — 8.10 Operarészletek. 9.40 Ken Griffin orgonái. ,0.25 Szegedi citerazenekar. 11.20 Hangverseny. 12.10 Zenés ajándékműsor. 13.20 Zenekari hangverseny. 14.40 Daljáték-részletek. 15.10 Egy falu, egy nóta. 15.30 Rádiójáték. 16.10 Magyar nóták. 16.45 A béke dalai. 17.15 Szív küldi. 19.30 Tánczene. 20.30 Péter-Pál köszöntő. 21.30 Hanglemez-bemutató. Június 29. szerda: — 8.10 Népszerű dallamok. 9.30 Magyar nóták. 10.30 Fúvószene. 12.10 Operarészletek. 13.10 Népi muzsika. 14.00 Könnyű zene. 14.35 Énekkarok. 16.00 Élőszóval, muzsikával. 18.15 Szív küldi szívnek (hangverseny). 21.00 Gózon Gyula előadóestje. 21.50 Tánczene. Június 30. csütörtök: — 8.10 Népdalcsokor. 9.20 Iskolai énekkarok. 9.40 Szimfónikus zene. 10.30 Mascagni operáiból. 11.20 Daljáték-részletek. 12.10 Tánczene. 13.15 Zenekari muzsika. 14.10 Marlene Dietrich és Richard Tauber énekel. 16.05 Egy falu, egy nóta. 18.10 Szív küldi. 19.20 Közvetítés a Madách Színházból: „Fekete ventilátor“. 21.50 Chopin-művek. 22.20 Részletek Lehár-operettből. Július 1., péntek: — 8.10 Operettrészletek. 9.10 Vlagyimir Tartakovszkij trombitál. 10.10 Cseh és szlovák operák nyomában. 11.40 Fúvószene. 12.10 Magyar nóták. 13.15 Táncmelódiák. 15.10 Könnyű zene. 15.30 Népdalkórusok. 17.15 Szív küldi. 18.55 Népdalcsokor. 20.30 Tánczene. 22.20 Szórakoztató zene. Július 2., szombat: — 9.15 Szórakoztató zene. 10.30 Operett-részletek. 11.20 Zenekari muzsika. 12.10 Népdalok. 13.00 Operettrészletek. 13.50 Szív küldi. 14.40 Tánczene. 15.10 Élőszóval, muzsikával. 18.30 Kedves prímásaink. 19.20 Zongoraverseny. 20.30 Jót nevettünk. 22.20 Tánczene. Július 3., vasárnap: — 7.15 Egy falu egy nóta. 8.10 Könnyű zene. 10.00 Offenbach operettjeiből. 11.10 Zenéről mindenkinek. 13.00 Magyar nóták. 14.00 Szív küldi. 15.00 Operaáriák. 15.15 Könnyű zene. 15.45 Népi táncok. 17.10 Kincses Kalendárium. 18.10 Könnyű zene. 18.30 Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.20 Tánczene. BRATISLAVA Június 27., hétfő: — 15.30 Sparta - kiád-futballtorna. 19,30 TV-újság. 20.00 Úttörő-együttesek. 22.00 A II. országos spartakiád krónikája. 23.00 TV-újság. Június 28., kedd: — 15.30 Spartakiád-futballtorna. 19.30 TV-újság. 20.00 Júniusi kaleidoszkóp. 21.30 Rövid film Leonardo da Vinciről. 21.55 A II. országos spartakiád krónikája. 22.55 TV-újság. Június 29., szerda: — 17.30 A legkisebbeknek. 19.30 TV-újság. 20.00 A Bláha-család esete. 20.45 Spartakiád-sportgimnasztika. 22.00 A II, országos spartakiád krónikája. 23.00 TV-újság. Június 30., csütörtök: — 14.25 Spartakiád (a felnőttek első napja). 19.30 TV-újság. 20.00 Ifjú szemmel. 20.30 V. A. Mozart (osztrák TV-film). 21.15 A II. országos sprtakiád krónikája. 22.15 TV-újság. Július 1., péntek: — 14.25 Spartakiád (a felnőttek második napja). 19.30 TV-újság. 20.30 Bedfich Smetana: Dalibor (opera). 23.15 A II. országos spartakiád krónikája. Július 2., szombat: — A II. országos spartakiád (a felnőttek harmadik napja). 19.30 TV-újság. 20.00 Üdvözlünk benneteket itthon! 22.00 A II. országos spartakiád krónikája. 23.00 TV-újság. Július 3., vasárnap: — 8.00 Spartakiád (a felnőttek ünnepélyes felvonulása). Utána: Gyermekeknek (film). 14.55 Spartakiád (a felnőttek negyedik napja). 19.30 TV-újság. 20.10 A II. országos spartakiádot befejező népünnepély közvetítése. 21.15 Spartakiád krónika. 22,15 TV-újság. < BUDAPEST Június 28., kedd: — 19.45 „Arass rózsám, arass!“ (népdaljáték). 20.05 Számíthatsz rám (szovjet film). Június 29., szerda: — 18.35 Sárga sárkány (film). 19.00 Közvetítés az Állami Operaházból: A varázsfuvola. Június 30., csütörtök: — 20.00 Idegen gyermekek (film). Július 2., szombat: — 19.00 Közvetítés a Nemzeti Színházból: Szentivánéji álom. Július 3., vasárnap: — Ifjúsági filmmatiné. 15.30 Spartakiád-közvetítés Prágából, majd a Ferencváros — Simmering labdarúgó-mérkőzés II. félidejének közvetítése. 18.00 Újpesti Dózsa — Fiorentina labdarúgó-mérkőzés. 21.00 Bajazzók (olasz film). )** *_j a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal lapja - Kiadja a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal aladövéllalala Megjelenik ueienie -eiszei - Szerkeszti a szerkesztőbizottság - Főszer-V „ kesztő: Major Sándor - Szerkesztőség és kladőhltaval: Bratislava Suvorovovd 16 — Telefon: föszerkesziő 243 46. titkárság 356 80. - Telefonközpont 359-41. 359-42. 359-43. — Belső Földműves vonalak: Mezőgazdasági osztály 632, aglt-prop. oszély 634, szakmelléklet 636. - Nyomja a Polygrafieké zévody n. p„ Bratislava, ul. Februárovéhe vlfazstva 6/d — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. — Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj évente 36,40 korona. K-19*01142