Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-06-15 / 48. szám
Néhány tanács a selyemhernyótenyésztőknek A selyemhernyőtenyésztés hazánkban nagy múltra tekinthet vissza. A nincstelen, sokgyermekes családokat a múltban sokszor az éhezéstől mentette meg. A felszabadulás utáni években, amikor a munkalehetőségek új korszaka virradt reánk, háttérbe szorult ez a foglalkozás, úgyhogy 1948 —50-ben majdnem egészében külföldi behozatalra szorultunk, hogy textiliparunk számára a szükséges nyersanyagot biztosítsuk. A későbbi évek ezen a téren javulást hoztak: például 1959-ben a tervezett 25 000 kg helyett mintegy 29 218 kg gubót termeltünk, amelyért 1762 tenyésztőnek 1 433 651,70 koronát fizettek ki. Az eredmény látszólag elég szép, azonban ugyanannyi munkával, de helyesebb tenyésztés mellett sokkal jobb eredményt lehetne elérni. A selyemhernyótenyésztést eperfacsemeték kiültetésével tudjuk kiszélesíteni. A legjobb feltételeket nagyüzemi tenyészetekkel biztosíthatnánk Az állami gazdaságoknak és a jól működő EFSZ- eknek nagyobb érdeklődést kellene tanúsítaniuk a selyemhernyótenyésztés iránt Külön földterület igénybevétele nélkül is elegendő eperfalevélhez lehetne jutni A gazdasági épületek, szérüskertek, baromfiólak. szárítók, a műhelyek környékét és a tyúkfarmok kifutóját ültethetnénk be eperfákkal. A selyemhernyók elhelyezésére az időszakonként üresen álló gazdasági épületeket. dohányszárítőkat is felhasználhatnánk A takarmány biztosítására ingyenes facsemetéket ad az állam. A Sahyi Mezőgazdasági Technikum élt a lehetőségekkel, s az ,iskola diákjai körülbelül 2500 facsemetét ültettek ki az iskolaudvar környékére és kertjébe. A jövőben az iskola tanulóinak közös kiadásait az itt létesítendő tenyészetből fogják fedezni. A TENYÉSZTÉS FONTOS TUDNIVALÓI Petéket csak akkor szerezzünk be, ha elegendő eperfalevél áll rendelkezésünkre. Tíz gramm petére körülbelül 250 — 300 kg takarmányt számíthatunk. A tenyésztésre használt helyiség legyen száraz, tiszta, jól szellőztethető és tágas. Egy héttel a tenyésztés megkezdése előtt meszeljük ki a helyiséget, a padlót, polcokat, s a szükséges felszerelést formalinoldattal fertőtlenítsük. Ezt minden keltetés után ismételjük meg. A petéket ezen a címen szerezhetjük be: Hodvábnicky odbor Slovenského svazu veelárov Bratislava, Suvorovová 16. A peték két-három nap múlva kelni kezdenek. A harmadik nap után kelt peték kevésbé életképesek, tehát semmisítsük meg őket. Fontos, hogy a hernyók egyenlő fejlettségűek legyenek, amit etetésük szabályozásával érhetünk el. Keltetéshez legmegfelelőbb a 25 — 26 fok. Kikelés után fokozatosan 21 — 23 fokra csökkentjük a hőmérsékletet. Keléskor az egyenletes hőmérséklet biztosítása nagyon fontos, amit a kisebb tenyésztők rendszerint nem vesznek figyelembe. így a kelés elhúzódik, s a nagy korkülönbség miatt a tenyészet gyenge marad. A kikelt hernyókat apróra vágott, friss, zsenge eperfalevéllel szórjuk le, éspedig tíz napon át, egészen a második vedlési időszakig naponta gyakrabban. Etetéskor a hernyók átmásznak a friss levélre, így az el nem fogyasztott száraz leveleket eltávolíthatjuk. Később lyukacsos papírt teszünk a hernyókra, s arra szórjuk a friss leveleket. A lyukon átmásznak, s ekkor az almot kitisztíthatjuk. A selyemhernyók négyszer vedlenek, ötödször begubóznak. Azért fontos a kiegyenlített tenyészet, hogy egymást ne zavarják. A begubózástól számított 10 — 12 napon belül a gubókat élő állapotban a beváltási üzemnek kell elküldeni, mert 15 — 18 napon belül a báb lepkévé alakulna át. s így a gubó elértéktelenedne. Olyan vidékeken, ahol elterjedt a selyemhernyótenyésztés, célszerű lenne keltető-állomást . létesíteni, ahonnan egészséges, egyidős hernyókat lehetne beszerezni. Azonkívül szakemberek látogathatnák meg a tenyésztőket, hogy közvetlenül a helyszínen szaktanácsokkal lássák el őket. Bállá István, selyemhernyótenyésztő Szedjünk hársfavirágot! Tiszta tejet! Minél melegebbre fordul az idő, a tejet egyre jobban fenyegeti a savanyodás, romlás veszélye. Ez ellen egyetlen orvosság: a tisztaság. Tisztán kell tartani az istállót, a tehenet, a fejő- és tejtároló edényeket és nem utolsósorban a fejő kezét, ruházatát. Az istállót naponta takarítsuk, almozzuk. Trágyázás és sepergetés után legalább félórát várjunk, s csak aztán fejjünk. Ekkorra ugyanis már leszáll a por. 3ó időben fejjünk a szabadban, árnyékos, hűvös helyen. A tehén tőgyét fejés előtt mossuk meg. A tőgymosó vizet sohasem szabad a fejőedényben tartani. Külön vederben vagy edényben mossuk tisztár^ a tőgyet, hacsak egy tehenet fejünk is. A nedves tőgyet azután tiszta, száraz ruhával törüljük meg, és csak azután fogjunk a fejéshez. Fejés előtt mindig mossunk kezet. A tej leginkább a tisztátalan kéztől szennyeződik. Fejőskor ne a tejjel, hanem tiszta, sótlan zsírral vagy úgynevezett fejőzsírral puhítsuk a tőgy bőrét. Alkalmazzuk fejés előtt a tőgymaszszázst. I960, június 15. 192 A fejőedényt ne használjuk másra. Fejés előtt tiszta vízzel öblítsük ki, bármilyen gondosan is mostuk meg az előző fejés után. Az első tejsugarakat fejjük külön kis edénybe. Ezek az első sugarak mossák tisztára a tőgybimbó csatornáját. Ha ezt elmulasztjuk, tulajdonképpen mesterségesen szennyezzük a tejet a csatornába hatoló baktériumdús szennyező anyagokkal. A tejet az utolsó cseppig fejjük ki, majd azonnal szűrjük le. A szűrő forró vízben mosott, többrétegű tüll legyen, amelyet fémből készült „tejszürőbe“ helyezünk. A tejtároló kannát (csuprot, köcsögött) naponta forró, időnként szódás vízben mossuk ki. A tejsavanyító baktériumok a mosatlan tejesedényben — különösen nyáron — óriási gyorsasággal szaporodnak. Ha a tejet átszűrtük, a fejőodényt forró vízzel azonnal mossuk tisztára. Nyáron az azonnal el nem fogyasztott vagy föl nem forralt tejet hűtsük le. Hűtéssel megakadályozzuk, késleltetjük a savanyodást. A hűvös kamra vagy a tiszta, szagmentes pince a legjobb tárolóhelység. Mindig csakis tiszta, savanyodásmentes tejet adjunk át a tejbegyűjtőnek, A nyár elején virágzó hársfák virágát kereken 400 esztendő óta használják gyógyítás céljára. A hársfavirágnak ez a tulajdonsága a benne levő illő olajtól és izzasztó glükózoktól ered. A virágszedők figyelmét a nagylevelü, mindkét levéllapján egyformán zöld színű hársra, amelynek virágzata csüngő, úgyszintén az előbbinél két héttel később virágzó kislevelü hársra hívjuk föl, amelynek levele mindkét lapján kopasz és a fonákján kékesszürkés, a levél zugaiban pedig rozsdavörösen szakállas. Ennek a két hársfafajnak a virágait kell gyűjteni, mégpedig hólyagpapírszerű murvaleveleivel, zászlóival együtt. Más hársfajok és változatok nem felelnek meg; így különösen az ezüsthársfa, amely abban különbözik az előbbitől, hogy levele mind a két oldalon, de különösen a fonákon fehéresen bolyhos. Ne keverjük tehát az ezüsthárs virágait a nagylevelű és a kislevelü hárs virágai közé, mert rontja ezek minőségét. A hársfavirág szedését akkor kell megkezdeni, ha a külső virágok kifeslettek, a belsők pedig még bimbósak. Virágszedés közben ügyeljünk arra, hogy a fában- minél kevesebb kárt tegyünk, tehát ne vágjuk le az ágakat, hanem kampóval húzzuk le és úgy tépdessük le róluk a virágokat.
