Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-13 / 4. szám
A mély és a mélyített szántás problémája Az utóbbi években sokszor felvetődött « kérdés, hogy mély vagy mélyített szántással műveljük-e a földet. Tény az, hogy egy mélyre hatoló talajszelvény jobban biztosítja a növényzet víz- és tápanyagellátását. Több tápanyagot tárol és szabadít fel, jobban mozgósítja a lekötött tápanyagokat, amit részben a talaj átlevegőzésével, részben az apró élőlények élénkebb szaporodásával magyarázatunk. Viszont a mélyebb talajmüvelést jelentékenyen növeli a vonóerő szükséglete, lassítja a munkát és drágítja a termelést. Meg kell tehát vizsgálnunk, hogy milyen hatása lesz a mélyítésnek, és hogy a kiadás milyen arányban áll a várható termésnövekedéssel. Elég lesz-e a szervestrágya-készletünk, hogy a mélyített talajok fokozottabb trágyázását megvalósíthassuk. Ha ezt nem vennék figyelembe, az átmeneti termésnövekedést feltétlenül terméscsökkenés követné, ami végül a talaj elszegényedéséhez vezet. Ezt pedig csak hosszú évek, sőt évtizedek munkájával lehet ismét rendbehozni. Minden taiajmélyitést előbb talaj- és altalajvizsgálatnak kell megelőznie. Az altalaj vastagsága és minősége határozza meg, hogy milyen mélyen és milyen módon végezzük a mélyítést. Ahol a feltalaj és az altalaj egyforma minőségű, ott rendszerint mélyítő szántást alkalmazunk. A mélyítő szántással a talaj alsó rétegét fokozatosan hozzuk fel és ez mintegy 5 cm-es rétegben keveredik a megművelt talajjal. Ezt a műveletet minden negyedik évben el kell végezni; a vetésforgóban a kapásnövények alá alkalmazzuk, részben azért, mert a kapások a legjobban elviselik az újonnan felhozott, biológiailag pangó rétageki feltalajjal való keverését, részben pedig azért, mert a fagy nagyban hozzájárul a felhozott rétegek mállásához. A mélyített szántást a mélyszántáshoz alkalmazott ekékkel végezzük, úgyhogy az ekét mélyebben járatjuk. Ha a feltalaj alsó rétege vagy az altalaj jobb minőségű, mint a feltalaj, ami nem ritkaság, a fent leírt módon végezzük a feltalaj javítását. Ellenben ha ezek a rétegek rosszabbak, akkor felhozatalukat vagy teljesen mellőzzük, vagy az altalaj megszelídítése után fokozatosan hozzuk fel. Rossz altalaj a kövecses, kavicsos, szikes stb. Ezek felhozatala nemkívánatos, viszont a művelhető talajréteg mélyítése a mélyen gyökerező növények termelése szempontjából elengedhetetlen. Fontos tehát a talaj mélyítése, de erre a célra különleges szerkezetű ekét, vagy pedig eke után, illetve eke előtt járó altalaj-porhanyítót kell akalmaznunk. A mélyen porhanyított altalajba a gyökerek könnyen behatolnak. A gyökérzet elhalása után humuszanyagokkal gazdagodik az altalaj is. Szekera bécsi professzor annak idején az ún. biológiai talajmélyítést ajánlotta, amely tulajdonképpen mély gyökérzetü növények termesztéséből áll. Ezek átszövik az altalaj nagy részét is, azt televénnyel gazdagítják, s előkészítik a fizikai mélyítésre, amely mélyítő ekékkel és altalaj-porhanyítókkal menne végbe. A rossz mélyítés hosszú évekre elrontja a talajt, s a terméshozam 25 — 30 %-kal csökken. Minden talajmélyítést talajminta vétele előzzön meg. A minta megmutatja, hogy célszerü-e mélyítést végeznünk és milyen módszer szükséges hozzá. Igen sok termelő tapasztalhatta, hogy a talajmélyítő szántásnak azonos talajösszetétel mellett csakis akkor volt eredménye, ha az alsó réteg beiszapolódás, a talajkolloidok lemosódása vagy „barázdatalp“ miatt erősen levegőtlenné vált. Erről meggyőződhetünk a talaj pórusosságának vizsgálatával. Ha a talaj pórustérfogata (víz- és levegőpórusok) 35 % alá süllyed, az altalaj átlevegőzése mélyített szántással vagy altalaj-porhanyítókkal eredményes lesz. Egyébként az egyrétegű talaj mélyítésére nincs szükség. Ha az altalajt nem kívánjuk felhozni, akkor különleges altalaj-porhanyltó ekékkel végezzük a szántást. Ilyen altalaj-porhanyító ekék a Klausing-féle, a Burmeszter- és Bieber — Sack-féle ekék, amelyek előnye, hogy általuk a porhanyított altalaj rendes szántásban, keverésben és fordításban részesül, de nem »••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••< hozódik fel. Ezek vagy ún. emeletes ekék két kormánylemezzel és ekevassal, vagy félköralakban kivágott kormánylemezü ekék, amelyek munkája közben az átfordított altalaj átesik a nyíláson és nem kerül a felszínre. Óriási előnyük az altalaj-porhanyltó ekéknek a talajtúrőkkal szemben, hogy az altalajt egész barázdaszélességben átforgatják. Az altalajtúrók ezzel szemben a barázda bizonyos részét munkálják meg. Emiatt az altalaj felső rétegének egyenetlen lesz a szintje. Azok á növények amelyek az altalaj-porhanyítók által húzott mélyebb porhanyó rétegbe kerülnek, jobban fejlődnek, mint amelyek ezeken kívül esnek. Ennek eredménye: a növény egyenetlen fejlődése és érése. Ahol csak lehet, különleges altalajporhanyltó és mélyítő ekéket használjunk, s csak elvétve alkalmazzunk egyszerű altalaj-porhanyítókat. Rendes körülmények között a 20 cmes felső talajréteg megfelel a szokásos talajmüvelésnek, az altalajporhanyítás pedig mintegy 10 — 15 cm-rel vastagítja ezt a réteget. Ez a réteg minden mélyen gyökerező gazdasági növény termesztésére megfelel, de kivételt képez a spárga, szőlő és komló. Ezek számára a talajt fel kell forgatnunk. A rossz szerkezetű homoktalajokat egyszerre (fokozatos mélyítés nélkül) is mélyíthetjük. Itt sokszor az altalaj mészben, televényben és növényi tápanyagokban gazdagabb, mint a feltalaj. Ezt a talaj rossz fizikai tulajdonsága, nagy vízáteresztő és csekély tápanyagkötő képessége okozza. Mély talajforgatással, a lemosott kolloidokat, a televényt és tápsőkat visszajuttatjuk a feltalajba. Minél kötöttebb jellegű egy talaj, annál nagyobb körültekintéssel kell a mélyítését elvégezni. Ezeket az elveket vegyük figyelembe a talaj mélyítésekor, nehogy azután döbbenjünk rá, hogy rosszat tettürik, mert ez nemcsak bosszúságot okoz, hanem igen sok pénzbe is kerül. Dr. Frideczky Ákos, gazdasági mérnök, egyetemi tanár Űj elmélet a szárazföldi növények kialakulásáról Dr. G r e g u s s Pál Kossuth-dijas szegedi professzor Montrealban részt vett a IX. nemzetközi botanikai kongresszuson, amelyen 72 nemzet mintegy 4000 képviselője előtt Greguss professzor beszámolt egyik felfedezéséről. A kanadai lapok vezetchelyen foglalkoztak előadásával. Greguss professzor felfedezésének lényegét az alábbiak szerint foglalta össze. A múlt esztendőben Lengyelországban jártam, ahol Kozlowski akadémikus mészkőből kipreparált apró, parányi növénykemaradványokat mutatott, amelyeket ők nem tudtak meghatározni, s megkért, hogy foglalkozzam ezekkel. Ezek az ősnövénykék közel 400 — 420 millió év előtti, ún. ordoviciumi korszakból származtak. Az első vizsgálatok utón meglepetéssel láttam, hogy ezek a parányi növénykék olyan ősi jellegeket mutatnak, amelyeket eddig a tudomány nem ismert. A 3 — 8 12 I960, január 13. mm nagyságú primitív növénykéknek csak gyökerük és száruk volt, leveleik még hiányoztak, de szaporítószerveik már megjelentek a kezdetleges szárakon. Rendkívül fontos volt továbbá az a körülmény, hogy a primitív növények között már két típust is meg lehet különböztetni. Az egyik típus szára hengeres és felfelé álló volt, a másik típus pedig laposan elterült és az aljzathoz tapadt. A hengeres testűnek a szaporítószerve, az ún. sporangiuma a száracska oldalából nőtt ki és ugyancsak hengeres volt. A lapostestűnek a szaporltószerve lapos, szinte tányér alakú volt. Véleményem szerint ezek mind oly bélyegek, amelyeket fejlődéstörténetileg sem egyiket a másikból, sem pedig egy közös törzsből, például tengeri moszatokból levezetni nem lehet, mert mindegyiknek sajátos fejlődéstörténete kellett, hogy legyen. Mi a felfedezés jelentősége? Véleményem szerint a tengeri moszatok, a szárazföldi növényektől függetlenül, a tengerekben folytatták sajátoe fejlődésüket egészen a mai legfejlettebb állapotig. Viszont a szárazföldeket benépesítő ősi szárazföldi növények a tengeri moszatoktól függetlenül folytatták fejlődési útjukat a virágos növényekig. A szárazföldi növények őseit tehát a szárazföldön, nem pedig a tengerekben, a tengeri moszatok között kell keresni. A felfedezett parányi ősi szárazföldi növények jelentőségét éppen abban látom, hogy lehetővé teszik annak a következtetésnek a levonását, hogy a szárazföldi száras növények kialakulása több törzsből eredő, tudományos néven polyfyletikus, nem pedig egyetlen őstörzsből fakadó (monofyletikus) volt, amint ezt eddig általában feltételezték. /
