Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1960-05-01 / 35. szám

Magyar önképzőkör szlovák szakkörrel Senkinek sem közömbös, mire for­dítja ifjúságunk szabad idejét. A ta­nítási időn túl is minden szabad órát, percet fel kell használni, hogy az új ember vonásai rajzolódjanak ki a fiatalok jellemében. A Stúrovói Tizenegyéves Magyar Iskola tanári karát legfőképpen ez a tény vezényelte, amikor felélesztette az önképzőköröket. A vezetőség meg­választása után, amelynek tagjai — a jövőre gondolva — főleg kilencedi­kes és tizedikes tanulókból kerültek ki, három irányban indult meg a lel­kes munka: a magyar irodalmi kör­ben, az ifjú tehetségek körében, és a szlovák szakkörben. Elsőnek a magyar irodalmi kör je­lentkezett tevékenységével. Takács Vilmos elnök vezetésével megtartotta első munkaértekezletét: Gárdonyi Géza és Jókai Mór munkásságát méltatta beszámoló formájában egy­­egy önként jelentkezett diák. Az ülés végén egy kis elbeszélést is felolvas­tak, amelyet az egyik diáklányuk írt. A jelenlevők nagy tapssal jutalmazták a „szerzőnöt“. Kár, hogy tapasztalatok híján építő vita nem alakult ki. Elénkebb, sikeresebb lefolyású volt az ifjú tehetségek körének összejöve­tele. Ennek vezetősége Kér mét ta­nár irányításával nagyon ízléses fali­újságon kezdte népszerűsíteni külde­tését, amelyen közzétették a legsike­rültebb verseket. Ennek a körnek a tagjai ugyanis főleg költészettel fog­lalkoznak. Első összejövetelük alkalmával, amelyen körülbelül nyolcvanon vettek részt, bebizonyították, hogy ennek a körnek is jövője van. Bognár Mária elnöknö ügyes beszámolója után egy­más után szavalták az ifjú „költők" első alkotásaikat. Nagyon értékes vita keletkezett, amelyben a fiatalok bát­ran rámutattak a versek egyes hibáira. Remélhető, hogy a „Tavaszi Hangok Köre" elnevezést viselő szakkör hű marad a nevében rejlő varázsos ideá­lokhoz. A szlovák szakkör eredményes vol­tát mutatja, hogy eddig 20 tanuló érdemelte ki szép munkája jutalmául a Fucík-jelvényt. Amint látható, ifjúságunk a gya­korlati tapasztalatok mellett szellemi kincsekben is biztatón gyarapodik. Péter László, tanár Fellendüli a kultúráiét Dolná Secben a múltban elég sze gényes volt a Kultúráiét. Frajka elv társ, az új szlovák igazgató-tanít érdeme, hogy felélénkült a CSEMA DÓK helyi szervezetének élete, fiatalok színműveket tanultak be Nemrégiben bemutatták Lovicsek Bé la „Húsz év után“ című darabját Az igazgató amellett, hogy a szövet kezeti tagoknak is tart előadást, szlo vák nyelvű tanfolyamot vezet, amely nek eddig 15 hallgatója van. Remél jük, hogy önfeláldozó munkája átha a többi tanítóra, s így az eddig elér eredmények fokozódnak. Kúcs Gyula (Dolná Sec Szövetkezeti klub épül Holisán A chotíni fiatalokról Március végén a chotíni fiatalok bemutatták Marcelován Lovicsek Bé­la: „Húsz év után“ c. három felvoná­­sos darabját. A szereplők jó teljesít­ményt nyújtottak, s a közönség hosszantartó tapssal jutalmazta a vendégeket. Marikovecz Aladár (Marcelová) A hrusovi földművesszövetkezetben (galantai járás) alig találunk olyan asszonyt vagy leányt, aki ne dolgoz­nék a szövetkezetben. Természetesen a szövetkezet mindent elkövet, hogy megkönnyítse az asszonyok munkáját a háztartásban. Közös mosodát is lé­tesített, amelyben a szövetkezet tag­jai ingyenesen moshatják a fehér­neműt és ruhájukat. A képen Slahor Emíliát látjuk mosás közben. Krajcsovics Ferdinánd (Galanta) zott a helyzet. Üj emberek kerülte! a szövetkezet élére. Kiss József, sző vetkezeti mezőgazdász például a gép állomásról jött a szövetkezetbe. Az­előtt a helyi nemzeti bizottság elnök tisztségét is betöltötte. Az új veze tőség és a tagság jó viszonya, munkakedv és a szorgalom a holisaia! szebb életbiztosítéka. Kulturális téren is bővülnek a le­hetőségek. Valamikor ebben a kis községben csak a kocsma volt az egyetlen társalgóhely. A felszabadu­lás után átépített kultúrotthonban ma már hetente egyszer tartanak mozi­előadást, s időközönként a fiatalok színdarabokat is mutatnak be. A télen színre hozták az Utolsó fér; című darabot, amellyel nemcsak ott­hon, hanem Bolkovcén és Husinán is felléptek. A fiatalok kezdeményezésének tesz most eleget a szövetkezet, amikor klubot épít. Erre a célra a földműves­szövetkezet irodahelyiségének felé használják fel. Eltávolították a köz­falat, betakarták a pincegödröt, s így a helység megnagyobbodott. Kicseré­lik az ablakokat is nagyobbakkal A fiatalok itt játszhatják kedves sportjátékukat, az asztaliteniszt, to­vábbá a sakkot és más társasjátékot Nem feledkeztek meg a könyvtárró sem. A fiatalokon múlik most már hogy György László, Pálmai László Albert József, Nagy Ferenc, Magda Magyeri Mária, Számai Katalin és mások példáját kövessék, hogy telje­sen felhasználják az adott lehetősé­geket s a kulturális életet még job­ban fellendítsék. Szanyi József (Lucenec] Horváth Aranka A Mikulási Álla­mi Gazdaság palá­­rikovói részlegén a jó munkaered­ményeken kívül gazdag kulturális élettel találkozunk A barátságos és szép kultúrotthonban a hetente két­szeri mozielőadáson és a mulatságo­kon kívül időről időre színielőadást is tartanak. Az említett részleg trak­torosának felesége, Horváth Aranka fáradhatatlan munkájának eredménye a kilenc tagú műkedvelő-csoport megszervezése, amely eddig már öt színdarabot mutatott be. Legutóbb Kónya József „Éles Marika menyasz­­szonyi fátyla“ című színművével arat­tak sikert, amelyet Rubányon, Stre­­chovórt, Dubníkon és Chraston mutat­tak be. A főszerepeket Esek Rozália és Esek István vállalta. Brelik Irén, Gu­­lis Valéria és Lapos Mária, Esek De­zső és Gulis Ferdinand számvevő ját­szotta a többi szerepet. Lapos Antal és Dobi Mihály is nagyban hozzájá­rultak a sikerhez. ^Emléknapoké Benjamin Franklin E lelkes csoport mozgató ereje Horváth Aranka, aki egyben a kul­túrotthon vezetőnője és a Csehszlo­vák Vöröskereszt helyi szervezeté­nek elnöke is. Az ő érdeme, hogy a nem egészen száz családot számláló községben fellendült a kultúráiét, s az embereknek bőven jut a szórako­zásból. B. Dusek öúdtumbs híreké ♦ „I960, jubiláris tavasz“ Prágá­ban. A XV. Nemzetközi Zenefeszti­vál 47 koncertjén, 11 opera- és ba­lettbemutatóján 35 karmester műkö­dik közre. Tizenkilenc ország szólis­tái, szimfónikus és kamarazene-cso­portok vesznek részt a hangverse­nyeken. A fesztiválon elsősorban ha­zánk 40 mai szerzőjének művét mu­tatják be, amelyeket nagyrészt az utóbbi tizenöt esztendőben alkottak. ♦ Prágában 10 000 rövidfilm-láto­­gató nevében adott át díjakat a Kar­lovy Vary-i KNB küldöttsége a fil­mek alkotóinak. Ennyi volt ugyanis a közelmúltban megrendezett és a téli rövidfilm-fesztivál látogatóinak száma, akik négy nap alatt 38 válo­gatott, korszerű problémával foglal­kozó rövidfilmet láttak. (ŐTK). ♦ A tavasszal felélénkült a pre­­sovi pionírvasút építése is, amelyen naponta 100 brigádmunkás dolgozik a presovi iskolákból és üzemekből. Az építés megkezdése óta 2 millió korona értékben 80 000 brigádórát dolgoztak le. ♦ Növekszik a falusi klubok száma. A lipnói és tuchoricei klubhoz Zatec vidékén továbbiak létesültek. A zelci EFSZ-tagok elkészítették az épület­javítás tervét, amely szerint szín­padot, tornatermet, könyvtárat és olvasótermet rendeznek be. Itt lesz a szövetkezet szakkönyvtára is. Ez az amerika államférfi, író és tudós (a villám­hárító feltalálója] 190 évvel ezelőti halt meg. Életét az angol gyarmatosítók el­leni harcnak szen­telte. A XVIII. szá­zad végén fellob­banó szabadságharc egyik vezető alakjává vált s ezért a nép nagy fiá­nak tekintette. Később mint Penn­sylvania kormányzója, s mint a kong­resszus tagja részt vett az új alkot­mány kidolgozásában. 1788-ban öreg­sége és betegsége miatt visszavonult a közügyektől s halála előtt még egy emlékiratot szerkesztett a rabszolga­ság eltörlése érdekében. Halála után nemzete egy hónapi gyásszal tisztel­te meg emlékét. A „Lidércfény“ A chotíni CSEMADOK tagjai az el­múlt napokban bemutatták Dávid Teréz Lidércfény című drámáját. A darab bemutatásáért nagy dicséret illeti a fiatalokat, akik már több íz­ben szórakoztatták a közönséget színi előadással. Dékány Dezső (Chotín) ♦ A prágai Nemzeti Színház mű­vészei azzal a céllal, hogy a jubiláris évben még megközelíthetőbbé tegyék a legszélesebb rétegeknek az utóbbi tizenöt év gazdag kultúrtermékeit, a fiatal kladnói bányászok srbyi tele­pére látogattak. ♦ Ostravában a felszabadulási ün­nepségek ciklusát hat ünnepélyes koncerttel gazdagítják. A levicei kórházról Ez év elején kórházba kerültem. Nagyon meglepett a kórház személy­zetének magatartása és az a bánásmód, amelyben a betegeket részesí­tik. Ügy tűnt, mintha az orvosok és ápolók versenyeznének, hogy melyi­kük kedvesebb, megértőbb a beteg' 1 ’<el szemben. A legnagyobb elismerés és hála a szemészeti osztályt illeti Bukó Helena főorvossal az élen. Az osztályáról kikerült emberek hálásan gondolnak erre az asszonyra, aki a betegek gyógyítását tűzte ki életcélul, valamint a többi orvosra és ápolóra, akik fáradhatatlan munkájukkal számtalan betegnek megmentet­ték a szemevilágát. Hegedűs Ferenc (Pohronsky Ruskov) 1960. május 3-tól május 8-ig BRATISLAVA Május 2., hétfő: — 9.50 — 10.30 Prá­ga—Varsó—Berlin (a Béke-verseny XIII. évfolyama). 15.25-17.30 Prága- Varsó —Berlin (a versenyzők célba­­érkezése BrrÄban). 19.00 Heti híradó. 19.30 Alekszander Tvardovszkij: Va­­szil Tyorkin (televíziójáték). 20.50 Miénk a győzelem. 21.50 Rövid film. 22.15 — 22.40 Tudósítás a Béke-ver­­senyről. Május 3., kedd: — 15.10 — 18.00 Prá­ga—Varsó—Berlin (a Béke-verseny XIII. évfolyama: a versenyzők célba­­érkezése Bratislavában). 19.00 Tele­vízió-újság. 19,25 A kíváncsi kamera. 19.50 A néma barikád (film). 21.55 A nap visszhangja. 22.15-22.40 Tudó­sítás a Béke-versenyről. Május 4., szerda: — Prága-Varsó — Berlin (a versenyzők célbaérkezése Gottwaldovban). Í9.00 Ünnepi est Csehszlovákia 15 éves felszabadulása alkalmából: a szünetben és a közve­títés befejezése után televízió-újság. 22.15 — 22.40 Tudósítás a Béke-ver­senyről. Május 5., csütörtök: 17,15 Gyer­mekeknek. 19.00 Televízió-újság. 19.25 Ifjú szemmel. 21.55 A nap visszhangja. 22.15 — 22.40 Tudósítás a Béke-ver­­senyről. Május 6., péntek: — Prága—Varsó Berlin (a versenyzők célbaérkezése Krakkóban). 19.00 Televízió-újság. 19.30 Az elfelejtett élet (televízió­­játék). 20.30 Büszkén a nemes cél felé. 21.50 Rövid film. 22.15-22.40 Tudósítás a Béke-versenyről. Május 7., szombat: — 14.00 Közve­títés a „Csehszlovákia tizenöt éve" kiállításról Prágából. 17.50-18.50 Prága—Varsó —Berlin (a versenyzők célbaérkezése Chorzovban). 19.00 Te­levízió-újság. 19.30 A nemzetközi eseményekhez. 20.00 Tizenöt évünk dalai. 21.30 Negyvenkilenc nap. (Te­levízió játék a négy szovjet hősről). 22.50 Rövid film. 23.15-23.40 Tudó­sítás a Béke-versenyről. Május 8., vasárnap: — 11.00 Hely­színi közvetítés a Csehszlovákia fel­­szabadulásának 15. évfordulójára ren­dezett ünnepségekről. 15.40 — 16.50 Prága—Varsó —Berlin (a versenyzők célbaérkezése Lodzsban). 19.00 Tele­vízió-újság. 19.30 Irány a béke (az Alekszandrov Együttes műsora. 21.30 Tizenöt győzelmes év. 22.45 — 23.10 Tudósítás a Béke-versenyről. BUDAPEST Május 3., kedd: — 18.00 Varázs­szem. 19.00 Közvetítés az Erkel Szín­házból: Tosca. Május 4., szerda: — 19.00 Szovjet kisfilm. 19.35 Magyar film. Május 5., csütörtök: — 19.50 Üstö­kösök és meteorok. 20,10 Szovjet film. Május 7., szombat: — 18.15 Meg­emlékezés a hitleri fasizmus leveré­sének 15. évfordulóján. 19.00 Közve­títés a Madách Színház Kamaraszín­házából. Május 8., vasárnap: — 10.00 Anyák napja. 16.55 MTK-Honvéd labdarúgó­­mérkőzés, utána: Csehszlovákiai ké­pek. 21.00 Romeo, Júlia és a sötétség. fiaimé Földműves a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal lapja — Kiadja a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal kiadóvállalata. - Megjelenik hetente kétszer - Szerkeszti a szerkesztőbizottság - Főszer­kesztő: Major Sándor - Szerkesztőség és kladőhltaval: Bratislava Suvorovová 16 - Telefon: főszerkesztő 243-40, titkárság 356-80. - Telefonközpont: 359-41, 359-42 359-43 - Belső vonalak: Mezőgazdasági osztély 632, agit-prop. oszály 634, szakmelléklet 636. - Nyomja a Polygratické závody n. p., Bratislava, ul. Februárového vlfazstva 6/d - Terlesztl a Posta Hirlapszolgálata. — Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél . Előfizetési díj évente 36,40 korona. K-16*01048 0 lmsóink,levelezőUiL telidben A holisai EFSZ a fifakovói járás gyengébb szövetkezetei közé tarto­zott. A közelmúltban azonban válto-Május 5,. csütörtök: 8,10 Vidéki kórusok. 10,10 Nup, a hegyek hőse. 12.10 Tánczene. 13,15 Hangverseny. 15.10 Romantikus kórusok. 18,10 Szív küldi. 23,30 Népdalok. Május 6., péntek: 8,10 Daljátékok zenéjéből. 10,10 Weimar múzsái. 12,10 Magyar nóták. 13,15 Tánczene. 17,15 Szív küldi. 20,30 Népi zene. 21,15 Csehszlovák zenei hét. 23,40 Könnyű zene. Május 7., szombat: 8,25 Kamara­zene. 10,30 Operett-kettősök. 12,10 Magyar nóták. 13,50 Szív küldi. 14,40 Zongora-hangverseny. 18,30 Kedves prímásaink. 22,15 Szerelemdal. 22,20 Tánczene. Május 8., vasárnap: 8,10 Könnyű zene. 9,40 Operett-hangverseny. 11,10 Zenéről mindenkinek. 13,05 Magyar nóták. 14,00 Szív küldi. 15,45 Csár­dások. 17,10 Tánczene. 18,50 Népdal­párosok. 19,20 Operarészletek. 23,25 Tánczene. Lapos Antal és Dobi Mihály juhászok Egy lelkes csoport életéből I960, május 2-től május 8-ig BRATISLAVA Május 2., hétfő: 7,15 Reggeli zen? 9,50 Hírek. 10,35 Összhang a harc ban, összhang az építésben. 11,0 Mikor a tavasz hozzánk beköszön tött. 12,30 Hírek. 15,00 Nyelvészet tanácsadó. 15,30 Barátaink zenéje 16.00 Hírek. 16,45 Hanzelka és Zik mund utazók riportja. 17,30 ZK Svi népi táncegyüttes. 18,00 Kívánság hangverseny kitüntetett dolgozóknak 19.00 Rádió-újság. Bratislava II.: 12,30 Közvetíté magyar hallgatóknak. 15,30 Magva úttörő-műsor. 17,30 Közvetítés ma gyár hallgatóknak. Május 3., kedd: 7,00 Hírek. 9,50 Hí rek. 10,15 Iskolarádió. 13,30 Kultu rális érdekességek. 15,30 Moszkv. beszél. 16,00 Hírek. 16,45 Orosz tan folyam. 18,15 Kívánsághangverseny 19.00 Rádióújság. 21,30 Forradalm dalok. 22,00 Hírek. Bratislava II.: 6,15, 12,30 és 17.31 Közvetítés magyar hallgatóknak. Május 4., szerda: 9,50 Hírek. 11,01 Asszonyoknak. 11,30 Jó hangulatban 12.30 Hírek. 12,40 Részletek a „Csen des ház“ című operettből. 13,30 Szov jet filmzene. 15,00 Nyelvészeti ta nácsadó. 15,05 Iskolarádió. 16,00 Hí rek. 17,00 Operahangverseny. 18,01 Kívánsághangverseny. 19,00 Rádió újság. 19,40 Beszélgetés a nemzetköz politikáról. 20,50 Szülők iskolája. Bratislava II.: 6,15 Közvetítés ma gyár hallgatóknak. 10,05 Közvetíté: magyar iskoláknak. 17,30 Közvetíté: magyar hallgatóknak. Május 5., csütörtök: 10,05 Zene­szerzőink dalai. 11,00 Beszélgetés : nemzetközi politikáról. 12,30 Hírek 12,40 Felkelési motívumok szovjet é: csehszlovák operákban. 14,05 Kelle mes délutánra. 16,00 Hírek. 16,45 Ké szülődés a II. spartakiádra. 17,00 Üt­­törő-félóra. 18,00 Orvosi tanácsok 18,15 Kívánsághangverseny. 19,00 Rá­dió-újság. 21,05 Dalok Prágáról. Bratislava II.: 6,15, 12,30 és 17,31 Közvetítés magyar hallgatóknak. Május 6., péntek: 7,50 Zene. 9,5( Hírek. 10,05 Szülők iskolája. 10,2Í Hazáért, népért, békéért. 11,00 Győ­zelmes út. 12,30 Hírek. 13,30 Alexan­der Moyzes: VI. úttörő-szimfónia 15.00 Nyelvészeti tanácsadó. 15,0Í Iskolarádió. 15,30 Moszkva beszél 17.00 A szabadság virágai. 17,30 Kí­vánsághangverseny. 18,00 Üttörő-hír­­adó. 18,38 Tizenöt év. 18,48 A naf dala. 19,00 Hírek. 20,30 Zene a szo­cialista brigádoknak. Bratislava II.: 6,15, 12,30 és 17,5( Közvetítés magyar hallgatóknak. Május 7., szombat: 10,05 Üttörő­­.híradó. 10,25 Katonásan. 11,20 Jf hangulatban. 12,30 Hírek. 13,10 Vi­dám hétvége. 13,55 Üttörő-délután 14.00 A szövetség dalai. 14,30 Úttö­rőknek. 16,00 Hírek. 18,00 Asszonyok­nak. 18,20 Szovjet tánczene. 18,38 Ti­zenöt év. 19,00 Rádió-híradó. Bratislava II.: 6,15, 12,30 és 17,3C Közvetítés magyar hallgatóknak. Május 8., vasárnap: 9,00 Katonásan, 10.30 Mozgalmi dalok. 12,00 A hét verse. 12,30 Heti kommentárunk. 13,00 Mezőgazdasági vita. 13,30 Mezőgaz­dasági dolgozóknak játszunk. 13,50 A kultúra jegyzőkönyvéből. 14,30 Ha­zai képeslap. 15,00 Kívánsághangver­seny. 17,10 aKtonai zenekarok. 17,30 Sportközvetítés. 18,55 B. Smetana: Libuse (opera). Bratislava II.: 15,00 Közvetítés ma­gyar hallgatóknak. BUDAPEST Május 2., hétfő: 8,10 Reggeli hang­verseny. 9,15 Filmzene. 10,30 Szíve­sen hallgattuk. 15,10 Könnyű dalok. 15,50 Kis történetek Chopinről. 16,15 Szív küldi. 17,15 Ötórai tea. Május 3., kedd: 8,10 Operarészle­tek. 9,40 Könnyű zene. 10,25 Színes népi muzsika. 11,20 Kamarazene. 13,20 Zenekari hangverseny. 14,40 Két Le­­hár-nyitány. 15,10 Egy falu, egy nó­­;a. 16,15 Népi zene. 17,15 Szív küldi. 18.30 Zenekari muzsika. Május 4., szerda: 11,15 Tánczene. 12,10 Operarészletek. 14,35 Kórus­művek. 18,20 Hegedűverseny. 22,25 ótacsokor. 23,15 Zongoraművek. 0,10 solnai Hédi énekel.

Next

/
Thumbnails
Contents