Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1960-04-24 / 33. szám

Lenin útján előre a szocializmus és kommunizmus győzelméért] lllllllllllllllllllllllllllllll|llllllllll'IIWI10lllllli||ll!llil!iyi':nilllllllll!l!lll|lilllllllllliyill||iljlll||iiiiilt;iiii.iii.i!liiil :ii ^.'MlliilllllllllWI!lill|illil!llllllll|lllljl!llll|llllll|.|i]|l!llllllltlllllllllll|llllll|i|||i||||||]|||||||M - : "!!i A szocialista faluért- • Országos vita az új alkotmányról Történelmi határkő Az előkészítő bizottság megkezdte tevékenységét • A szocialista alkotmány kidolgozásának legfontosabb szakasza • Már ebben az évben bekövetkezik mezőgazdaságunkban a döntő for­dulat kezdete (CTK) — 1960. április 20-án tartotta a prágai várban első ülését az országos vitát irányító és az alkot­mány végleges tervezetét előkészítő bizottság. E bizottságot a Nemzeti Frontban létrejött megegyezés alap­ján a CSKP KB legutóbbi ülésén választották meg. Az ülést Antonín Novotny elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, köztársaságunk elnöke nyitotta meg és vezette. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az új alkotmány nemcsak azért lesz fontos, mert lerögzíti az elért eredményeket, hanem szocialista társadalmunk továbbfejlesztésének jelentős program-alapját is képezi. Az országos vitával köztársaságunk szocialista alkotmánya kidolgozásának legfontosabb szakaszába lépünk, mert annak elveihez a legszélesebb és leg­­hivatottabb kollektíva — egész né­pünk fog véleményt nyilvánítani. Az országos vitát nem értelmezzük úgy, hogy csupán az alkotmányra fog irányulni, hanem annak sokkal széle­­sebbkörü jelentőséget tulajdonítunk. Ez következik abból is, hogy az al­kotmány megtárgyalásának a válasz­tási kampány igen fontos részét kell képeznie. Azt akarjuk - s erre fog irányulni az alkotmánybizottság tevé­kenysége is, — hogy Csehszlovákia dolgozói mélyebben átérezzék és tu­datosítsák az elmúlt 15 év jelentősé­gét, a munkásosztálynak, a dolgozó parasztságnak és az értelmiségnek a népgazdaság felújításáért, a szocia­lizmus építése fő irányvonalának tel­jesítéséért végzett nagy munkáját, eredményeit. Hogy ma a szocialista alkotmány­­tervezetet vitára bocsájtjuk, hogy a CSKP XI. kongresszusa történelmi határozatának — hazánk szocialista építése befejezésének feladata áll előttünk, — annak alapját a Szovjet­unió nagy győzelme teremtette meg a hitleri fasizmus felett. Ez a győze­lem nemcsak nemzeti szabadságun­kat hozta meg. hanem ténylegesen mindkét nemzetünket, a cseh és szlo­vák nemzetet megmentette a kiirtás­tól és elnémetesítésétől. E történelmi győzelem tette lehetővé népünknek, hogy a szocialista rendszer építésé­nek útjára lépjen. A vita továbbá indítékot ad arra, hogy a dolgozók még nagyobb lendü­lettel fogjanak hozzá az iparban és mezőgazdaságban jelenleg előttünk álló politikai, gazdasági feladatok megoldásához. Meggyőződésünk, hogy a falvakon az új alkotmányról szóló vita hozzájárul ahhoz, hogy szövetke-Minden lehetőséget használjunk föl a tavaszi munkák ütemének meggyorsítására H§ Egyre fokozottabb lelkesedéssel, igyekezettel végzik a szövetkezetek, §|g állami gazdaságok dolgozói a mezőgazdasági munkálatokat. Számtalan == példát tudnánk felhozni, ahol évekkel ezelőtt szinte „kézzel-lábbal“ SE kellett magyarázni az agronómusnak, csoportvezetőnek az agroteeh­­j nikai határidő betartásának jelentőségét. Szavuknak több esetben azonban így sem volt foganata. Ma már szép eredményeink vannak az egyes munkálatok idejében való és jó minőségű elvégzése terén. A nitrai kerület állami gazdaságainak dolgozói például már befejezték a cukorrépa vetését. A szövetkezetek tagjainak is csak 3 % hiányzik a ve­tési terv teljesítéséhez. Az pedig iga­zán örvendetes, hogy az említett ke­rület több EFSZ-ében, állami gazda­ságában már megkezdték a cukor­répa sarabolását, egyelését is. Megkezdték a cukorrépa egyelését A Koudelovi Állami Gazda­ság eáslavi üzemegységében meg­kezdték a cukorrépa egyelését. Még a húsvéti ünnepek előtt 7 hektáron elvégezték a sarabo­­lást. Az egyelést a gazdaság Vi­nare és Vycapy üzemegységeiben is megkezdték. Elhatározták, hogy az egyelést az egész vetésterüle­ten — 570 hektár — átvágással végzik el. A tisovi szövetkezetben és a Vysoké Myto-i Állami Gazdaság­ban szintén teljes ütemben folyik a cukorrépa egyelése. Szlovákiában elsőként a 2eliezoveei Állami Gazdaság Vefky Dvor, Malas és Cajakovo üzemegységeiben kezdték meg az egyelést. Az első nap 30 hektáron végezték el ezt a fontos mánkét. A kukoricavetésben is a nitrai ke­rület földművesei járnak élen. Dicsé­retet érdemelnek viszont a bratislavai kerület szövetkezeti tagjai is, akik már több mint 200 hektár földbe ve­tettek kukoricát. Ebből 20 hektárt négyzetesen. Jó példával járnak elől a kukorica­vetésben a samoríni járás cenkovcei, mliecnei, tomasovi és a többi szövet­kezete is. Már közel 150 hektár föld­be vetettek kukoricát. Nem idegen­kednek a haladó termelési módszerek alkalmazásától sem. Terv szerint 2500 hektáron vetik el az idén négyzetesen a kukoricát. A jó példák mellett vannak hiá­nyosságaink is. Még mindig akadnak kerületek, járások, sőt szövetkezetek is, ahol nem igen sürgetik a cukor­répa, kukorica vetését, a burgonya ültetését. A presovi kerület földmű­vesei csak 75,4 %-ra teljesítették a cukorrépa vetési tervét. Lemaradás mutatkozik a kosicei kerületben is, ahol ezidáig csak 77,7 %-ra állnak a cukorrépa vetéssel. Ami pedig a ku­korica vetését illeti, meg kell mon­danunk, hogy — szlovákiai méretben — csak 1,4 % az eredmény. A burgo­nya ültetését pedig 9,4 %-ra végez­ték el a szövetkezetek tagjai. Az. idő kellemes, s meleg. Használ­junk ki tehát minden percet, minden gépet a cukorrépa, kukorica, burgo­nya vetésének mielőbbi befejezése érdekében. Tegyék magukévá föld­műveseink azt a régi és bölcs köz­mondást, hogy: munka nélkül nem hull ölünkbe az áldás. zeti parasztjaink még mélyebben tu­datosítsák, hogy a mezőgazdasági szövetkezeti termelés új szakaszába lép, amelyben teljesen érvényesülnie kell a szocialista termelési viszonyok hatásának a mezőgazdasági termelés gyorsabb növekedésére. Számítunk arra is, hogy e fordulat kezdete már ebben az évben bekövetkezik, mert eléréséhez minden szükséges feltéte­lünk megvan. Az új alkotmánytervezet vitájának, amely önmagában is a szocialista de­mokrácia megnyilvánulása, lakosaink­nak gazdaságunk irányításába és az ország közigazgatásába való további széleskörű bekapcsolásához kell ve­zetnie. Éppen a választásokkal kap­csolatos kampány és az újonnan vá­lasztott szervek jogkörének bővülése és felelősségének növekedése ad al­kalmat arra, hogy egyre többen vegyenek részt különösen a nemzeti bizottságok tevékenységében és dön­tésében. Sajtónknak, mind a központi, mind pedig a kerületi és járási lapoknak, a Csehszlovák Rádiónak, a Televízió­nak és filmnek feladata, hogy teljes mértékben figyelemmel kísérje az országos vita folyását, hatékonyan segítse az új szocialista alkotmány elveinek megvilágítását és lehetővé tegye, hogy a dolgozók minél széle­sebb körben megtehessék észrevéte­leiket és javaslataikat. Híradás a mezőkről ■ (CTK) — Szlovákiában a cukor- J répának több mint 10 %-át kell ü elvetni. Megkezdték a kukorica ■ vetését' is. • A Dunajská Streda-i járásban 5400 hektáron vetnek szemes és siló­­kukoricát. Jól ki akarják használni a gépi munkát, ezért 2500 hektárt vet­nek négyzetesen. Erre a célra 17 ve­tőgépet alakítottak át. Jó minőségű vetőmagról is gondoskodtak; 1000. mázsa Lednicei középkésői kétszeres keresztezésű hibridkukorica áll ren­delkezésükre. • A hradeci kerületben 15 000 hek­táron vetették el a cukorrépát, így sikerült behozniuk azt a 10 nap ké­sést, amennyivel a vetés megkezdése ebben az évben kerületükben eltoló­dott. A hradeci kerületben elsőként a náchodi járás jelentette, hogy el­vetettéit a cukorrépát. Utánuk követ­kezik a novobydzovói járás, ahol ed­dig 93 %-ra teljesítették a vetéster­vet. • A bratislavai kerületben földben van a cukorrépa kétharmada. A ve­tést már a seneci, galántai és calovói járásban is befejezték. Megkezdték a kukorica vetését a seneci, skalicai és a samoríni járásban. • Ültetik a dohánypalántákat. Szlo­vákiai méretben 1772 ár területnyi melegágyban több mint 280 millió dohánypalántát neveltek fel, amit 5600 hektáron ültetnek ki. A Trnoveci Állami Gazdaság Horny Jatov-i üzem­egységében az első napon, húsztagú csoport, 60 000 palántát ültetett ki. SZÜLETÉSNAP iljics Leninről szóljon most az ének, Ki minden cárnál, királynál nagyobb. Kit nem födnek el már sohsem az évek. Kinek neve csillagként ragyog. , Mikor született nem gondolta senki, Hogy ez a síró, szép szemű gyerek Olyan vezérré serdül itt e földöp, Kinek szavától minden trón remeg. Remegtek tőle tőkések, bojárok, De földerült a sztyeppék vándora. Dédelgették a rongyos proletárok. — Értük csatázott mindegyik szava. Lenin tudta, hogy mi fáj benn a szívben; Trojkák, muzsikok titkos ólmait, , Cserzett munkások ezer szenvedését: S kibontotta a jövő zászlóit. Alája gyűjtve minden elnyomottat, Seregbe fogva minden lázadót, Riadót zúgva, ha ütött az óra: Fergeteges, győzelmes riadót... Kilencven éves lenne, hogyha élne, De megpihent a küzdelmek során. Százezrek és milliók siratták: És mennek ma is zászlója után. LENINI ÚTON Kilencven éve született Lenin. Születésének 90. évfordulóját rendkívül nagy jelentőségű időszak­ban ünnepeljük. Megemlékezünk hazánk szovjet hadsereg . általi felszabadításának 15. évfordulójáról és visszatekintünk arra az útra, melyet ebben az időszakban megtettünk. Az elmúlt 15 eszten­dő alatt győzelemre juttattuk hazánkban a szocializmust és kitűz­tük a szocialista társadalom felépítésének merész terveit. Lenin műve az a zászló, mely alatt menetelve elértük mai sikereinket és a leninizmus ragyogó fénye világítja meg előrevezető utunkat. Ezért végtelen szeretettel és hálával emlékezünk meg V. 1. Lenin­ről. A leninizmus mint az imperializmus és a proletár forradalmak korszakának marxizmusa nemzetközi tanítás. Általánosítja az ösz­­szes országok munkásosztályának harci tapasztalatait, melyeket a kommunistáknak alkotóan országuk történelmi és társadalmi fel­tételeinek megfelelően kell érvényesíteniök és saját tapasztala­taikkal gazdagítaniuk. A szocializmus ma már világrendszerré lett. A Szovjetunió kom­munistái voltak az elsők, akik a gyakorlatban érvényesítették a lenini tanítást, felépítették a szocializmust és napjainkban jelentős sikereket érnek el a kommunista társadalom építésében. Velük vállvetve és tapasztalataikat felhasználva építik az új társadalmi rendszert a szocialista tábor többi országai is. Bizonyossá vált, hogy a jövő a szocializmusé és a kommuniz­musé. A szocializmus bebizonyította nagyobb életképességét és már sok téren megelőzte a kapitalizmust. Most pedig döntő történelmi versenyre szólítja fel a tőkés rendet a békés gazdasági versenyben. Nincs messze az az idő, amikor a szocializmus minden téren meg­előzi á kapitalizmust. A leninizmus nemzetközi érvényességét teljes mértékben igazol­ják Csehszlovákia Kommunista Pártjának tapasztalatai és hazánk egész fejlődése is. Ma elsőrangú feladatunk, hogy döntő fordulatot érjünk el a me­zőgazdasági termelésben. Erre megvan minden .előfeltételünk, el­sősorban az, hogy a lenini szövetkezeti terv megvalósítása íalvain­­kon sikeresen halad előre. Mezőgazdaságunkban ma már a mező­­gazdasági terület 85 %-a a szocialista szektorba tartozik. Tehát a szocialista termelési viszonyok mezőgazdaságunkban is végleges győzelmet arattak. Meg kell értenünk, hotjy a mezőgazdaság ma a fő láncszem, melyre társadalmunknak minden erejét és eszközét összpontosí­tania kell. A mezőgazdaságon belül pedig a legfontosabb szakasz a növénytermesztés. Feltételeink között, mikor egy főre átlag 38 ár mezőgazdasági terület esik, rendkívül fontos, hogy minél jobban kihasználjunk minden talpalatnyi földet, növeljük a talaj terme­lékenységét, betartsuk a vetésforgókat és javítsuk meg a vetőmag minőségét. Ennek egyik módja a kukorica vetőterületének kiter­jesztése. Lenin már 1921-ben felhívta a figyelmet a kukoricára: „A kukorica (és a hüvelyesek) előnyeit sok tekintetben világosan bebizonyították. Ezért gyorsabb és erélyesebb intézkedéseket kel! tennünk.“ Az egész történelmi fejlődés beigazolta és naponta igazolja, a leninizmus igazságát és helytállóságát. Ezért Lenin emlékét úgy tiszteljük a legméltóbban, ha tanulunk művéből, ha valóra váltjuk a szocializmus felépítésének lenini eszméit, szilárdítjuk a proleta­riátus diktatúráját, a munkás-paraszt szövetséget és szüntelenül szilárdítjuk barátságunkat és kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Ezzel járulunk hozzá a legjobban a szocializmus és a kommuniz­mus nagy történelmi győzelméhez az egész világon. v -s A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava, 1960. április 24. Ára 30 fillér XI. évfolyam, 33. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents