Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-04-06 / 28. szám
Vad libák a tavaszban Az erős tavaszi szelek már lecsende-' sültek, felszárítva a februári esőzések nyomán keletkezett zatíni sártengert. A Nagyrét gyepszőnyege üdezöld színben pompázik, hamarosan kibújnak az első kis tavaszi virágok is. A mélybe süppedt, régi keréknyomon döcög szekerünk az erdő felé. Csak a kerekek egyhangú nyikorgása hallatszik. Ahogy beérünk az erdőbe, egyszerre megsokasodnak a hangok, téli álmából ébredezik a nagyerdő. A cinkék és a daloskedvű rigók teli torokból fújják tavaszi köszöntőjüket. A vándormadarak első csapatai is megérkeztek. A bíbic is benevezett a hangversenybe a pacsirtával együtt. Szüntelenül hangzik a vidám cinkenóta: „Nyitni kék, nyitni kék...“ A 81 éves Dorkő bácsi egy rántással megállítja a lovakat és csendet int. Némán figyelünk, miközben mélyen belélegezzük az üde földszagot. — Itt a tavasz — mondja Leczo vadásztársunk mosolyogva. Egy pillanatra még jövetelünk céljáról is megfeledkezünk, annyira gyönyörködünk a természet ébredésében. Tulajdonképpen a kíváncsiság hozott ki bennünket. A visszatérő vadlibák pihenésében szeretnénk gyönyörködni. V-alakú csapatokban vonulnak dél felől kitűzött célúk, otthonuk felé. Ilyenkor éjszakánként hangos az ég rikoltozásuktól. Napközben meg-megpihennek, rendezetlen csoportokba verődnek. Ha erős szembeszél fúj, néha napokon át kitartanak egy helyen. Ezt akartuk mi meglesni. Közben már célhoz is értünk. Dorkő bácsi odébbállt a lovakkal, mi meg leshelyünkre húzódtunk és bevártuk az Bodor Péter háza ott áll a falu szélén, közel az erdőhöz. Cserepes teteje vidáman piroslik az arra járókra. Büszke is rá a gazdája. Lesúnyt fejű, szófukar ember Bodor Péter. Olyan, mint aki tízig sem tud számolni. Pedig van a fiile mögött — beszélik a faluban. A régi világban híres lesipuskás volt, elég baja akadt a csendőrökkel. Puskát azonban sohasem találtak nála. Túljárt az eszükön. Sokat csatangolt akkoriban. Egy ideig munka nélkül is volt. Most bejár dolgozni a városba; csak szombat délben megy haza. Olykor-olykor azért még elkapja a régi szenvedély. Megvan még az öreg „hordáig" is! Egyszer, úgy nyár vége felé, ismét megjött a kedve. Szombaton a déli vonattal érkezett haza. Ebéd után egy kis fát vágott, majd valamit szöszmötölt még az udvaron. Közben a két gyerek elcsatangolt valamerre, az asszony meg bement a boltba vásárolni. Elunta magát egyedül, kiment a legelőre. Lassan bandukolt előre, közben nézgelődött. Ez sem marad sokáig legelő — gondolta. A szövetkezet feltöri a gyepet és kendert vet bele. Ahogy az erdő közelébe ért, fiatalkori emlékek ébredeztek benne. Sok jó nyúlles jutott az. eszébe. Szinte a szájában érezte a nyúlpecsenye ízét, úgyhogy a nyála is összefutott. Hirtelen elhatározta, hogy este kijön. Ki is választotta azt 1B60. április 6. alkonyatot. Hamarosan halatszott is a magasból a jól ismert hang: — Lieli, lieli... lieli... gaj... lieli... gaj... Fölöttünk húztak el a vizeinkhez érkező vadlibák. Nem mozdultunk. Egyszerre csak egy másik csoport vezérlúdja lefelé sikló repüléssel fürkészte a tájat. Semmit nem gyanítva, hirtelenül az egész csapat leszállt az előttünk fekvő Bocisnak nevezett tisztásra. FeA zsákmány a helyet, ahol majd meghúzódik. Azután lassan hazaballagott. Az est már ott találta a kiszemelt leshelyen. Az ég borús volt, szinte a kedve is elment az egésztől. Hiszen látni sem lehet — gondolta. Már éppen azon volt, hogy hazamegy, amikor valami neszezés ütötte meg a fülét. Szemét erőltetve figyelt a sötétbe, amíg hirtelen egy fekete árnyékot vett észre a sötétben, közvetlen a közelben. Hirtelen célba vette és lőtt. Nem volt benne biztos, hogy talált-e. Néhány lépést tett előre, amíg egyszerre csak belebotlott. Kicsit odébb rúgta, nem mozdult. Kapta a zsákot, hogy a nyalat beledugja, s közben szinte inkább csak az idegeivel érzékelte, hogy veszély közeledik. S aztán a távolból már hallotta is az erdész hangját. A kutyáját bíztatta:- Pat, keresd meg! Fogd meg! Nem sokat teketóriázott. Fogta a zsákmányt, ahogy felemelte, érezte, hogy nagyobb egy nyúlnál. Ujjaival végigsiklott hosszú gerincén. Sima rövid szőrt érzett. Rövid a farka, hosszú a lába. Hirtelen belenyila.lt a felismerés: gida, őzgida, az istenadta! De már szedte is a sátorfáját. Futásnak eredt, nem nézve közben sem jobbra, sem balra. Mind közelebbről hallatszott az erdész hangja. Ez még gyorsabb futásra késztette. A kutya bármely pillanatban a nyomomban lehet — gondolta. Jó darabig futott, azután lihegve lassított, de nem állt meg hazáig. Azon volt, hogy a zsákmányt, puskát, minél előbb biztonságba helyezze. Létrát támasztott a tűzfalhoz, fölvitte a lejthetetlenül érdekes látvány tárult szemeink elé. Tarka-barka libacsapatban gyönyörködhettünk. Tollúk rózsaszínű, csőrük, fejük felső része hófehér, lábuk téglavörös. A fiatalabb libák melle egyszínű szürke, az idősebbek mellén széles, fekete harántsávok húzódnak keresztül. Olyan közel kerültek leshelyemhez, hogy a kíváncsiság, meg a vadászösztön által vezérelve még többet akartam látni. Vigyázatlan mozdulatomra a libacsapat megriadt és ijedten, zajosan felrepült. — Majd kijövünk holnap is — kezdtem a mentegetődzést —, de magam sem hittem lesz-e hsonló szerencsénk. Balogh Kálmán (Král'ovsky Chlmecj Üj nyúlfajta: a mókusrőt A Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet egyik dolgozójának háztáji nyulászatában évekkel ezelőtt egy különös kis nyúl látott napvilágot. Gereznájának szine a mókuséhoz hasonlóan rőtes, orra, farka és lába pedig füstös-szürke^ Mivel a véletlen folytán létrejött változat gereznája megtévesztően olyan, mint á drága női bundaanyagot szolgáltató vörös mókus prémje, Anghi professzor, a változat fölfedezője, megfelelő keresztezés! és visszakeresztezési eljárással rögzítette e fajtulajdonságot, s az új fajtát elszaporította. Ma már oly kiváló és kellő számú a törzsálolmányuk, hogy nagyüzemi és kistenyésztőknek egyj aránt adnak belőle. zsákot, egy vasrudat dugott a csücskébe, így akasztotta be a kéménybe. Mellé került a puska is. Kicsit megnyugodva tette helyre a lét-: rát, és bement a házba. A sötétben dobta le ruháit, s igyekezett, hogy minél előbb ágyba kerüljön. Nem sok zajt csapott, felesége mégis forgolódni kezdett álmái ban. — Őz — súgta oda neki, de az asszony tovább aludt. Reggel első dolga volt, hogy az asz-: szonynak eldicsekedjen. — Érdemes volt kimenni. Özet hoztam mondta fontoskodva. Kerekre nyílt a csodálkozástól az aszszony szeme. Vérbeli gazdasszony létére mindjárt el is tervezte, hogyan fogja beosztani. A gerincet bepácolja, a combi jóból szeleteket süt, a többiből kolbász# készítenek. Szárazbél akad a padláson. Az ebédfőzés miatt ugyan bosszankoi dott egy kicsit, mert kiszorult a kami rába, ott kínlódott a kiskályhán. A házi ban nem tüzelhettek a kéménybe akaszi tott őz miatt. Alig várták az estét. Az ember a lábát gyógyítgatta, no meg a késeket élesíteti te, hogy a nyúzáshoz mind rendben léi gyenek. Végül is eltelt a nap. A gyerekek léi feküdtek, ők meg munkához láttak. Bői dór lehozta a zsákot, jó kormos lett. Áz asszony meg tüzet rakott, edényeket készített, fokhagymáért ment a kamrába. De már a kíváncsiság odahúzta a párjai hoz. Az éppen a zsák száját bontogatta. Ahogy a két felső csücskét fölemelte, hát kicsúszott belőle vérbefagyva, dermedi ten Pat, az erdész magyar vizslakutyája. Benyő Márton
