Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-30 / 104. szám
410 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. december 30. Fogjuk fel a havat földjeinken Idén a tél beálltával sokan aggódva figyelik az őszi vetéseket, mivel későn került földbe a mag és a talajelőkészítés sem volt olyan, hogy sok reménnyel kecsegtetne. Ezért Dél-Szlovákia sík vidékein különös gondot kell fordítani a leesett hó megtartására, tavaszi olvadáskor pedig a vízkészlet megfogására. Igaz, látszólag nem sok az a vízmenynyiség, amelyet hóiéból nyerünk, de figyelemre méltó, mert az évi csapadék mintegy 10 — 15 °/o-át teszi ki Dél-Szlovákiában. Ha a hosszú évek csapadékátlagát (600 mm) vesszük alapul, úgy a hóléből nyert vízmennyiség évi 60 — 90 mm csapadéknak felel meg. Ebből szakszerű hófogás esetén legalább 50 — 80 mm-t visszatarthatunk a talajnak. Mindent meg kell tennünk tehát a hófelfogás érdekében, annál is inkább, mert az ősz száraz volt. Hófogás céljaira szántóföldeken nagyon alkalmas a deszkakerítés alkalmazása. Ezalatt a deszkapalánkokat értjük, amelyeket a hatóság az utak és vasutak mentén a hó eltorlaszolására használ. Mindenesetre a szántóföldön nem összefüggő vonalban, hanem csoportosan kívánjuk felállítani. Több sorban legyenek és oly formán, hogy az előbbi sorok kihagyott nyílásain áthatoló hóréteget megakadályozza az utána következő palánlccsoport. A szélfogó deszkákat olyan távolságra állítjuk fel egymástól, hogy azok visszatartsák a szél által hordott havat a földeken. Hóíogásra jól megfelel a kukoricakóróból, napraforgóból vagy cirokszárból készített védőkulissza is, amelyet a fent említett palánkhoz hasonlóan helyezünk el a földeken. Nem szabad zárt sorokban összefüggő hófogókat alkalmazni, mert ez egyenetlen vízellátást eredményez, ami megnehezíti e tavaszi munkákat. Semmi esetre sem hagyhatjuk jóvá azokat a szélfogó pásztákat, amelyeket a ki nem vágott kukorica-, napraforgóvagy cirokszár képez. Ennek hátránya elsősorban az, hogy elmaradt az őszi mélyszántás, amelynek igen nagy a csapadéktároló képessége, másodszor pedig a hó jóformán a kukoricatábla szélességére terjed ki egy keskeny csíkban; vagyis ott, ahol mindjárt megtörik a havas szél útja. Az ilyen föld vízellátása egyenletlen, s tavasszal a talajmunka csak késve végezhető el rajta. Nem beszélve arról, a féregkár-veszélyről, amely abban a talajban mutatkqzik, ahol a kórót nem vágták ki. Jó hófogók a rőzsekötegck Is, ha azokat ötletesen állítottuk szét a földön. Hósáncok építése uralkodó, szél irányában történt. Ilyen esetben másfajta hőfogásra kell berendezkedni. A hó hengerezése A hengerezett hó jobban a földhöz tapad és így a szél nem tudja oly könnyen magával ragadni. Ez a munka még eredményesebb, ha a hótakarót tőzegporral vagy műtrágyával behintjük. Az ilyen hó lassan olvad és jobban beázalog a talajba. Szélfogó paszták létesítése A hófogás elsősorban a szél erejének csökkentésében jelentkezik, s ezzel együtt jár a vízvédelem. A szélfogó pászta akkor a legjobb, ha a fák között alacsony bokrok is vannak. A bokrok nélküli szélpászták hosszú védelmi területre benyúló hósáncokat létesítenek, ami ismét egyenletlen vízellátást és késői talajmunkát eredményezhet. Jégréteggel fedett hótakaró A jeges hótakaró nagy veszélyt jelent a növényzetnek. Az ilyen eset akkor fordul elő, amikor hóesés után a nappali felmelegedést erős, fagyos éjszakák követik. A hőtakarő a talaj felületén olvadni kezd, aztán a kemény fagyok a vizes havat jéggé fagyasztják. A hóréteg tetején keletkező jégpáncél elzárja a talajt a légcserétől. A növények nem jutnak elegendő oxigénhez, de az anyagcsere folytán képződő széndioxid sem tud eltávozni, ezért a növényzet elpusztul. Hogy ezt megelőzzük, a jégpáncélt meg kell tömi. Ezt vagy hengerekkel (szöges henger), vagy az állatoknak a földre történő kihajtásával végezhetjük el. Mielőtt azonban az állatokat a jeges hóval borított földre kihajtanék, lábaikat zsákszövettel oly magasságig beborítjuk, ameddig a hóba süppednek, mivel máskülönben csontig érő sérüléseket is szenvedhetnek. A jégréteg törésére a talajbaktériumok miatt is szükség van, mivel a levegőt kívánó és növényi tápanyagot feltáró aerobaktériumok oxigénhiányban szintén elpusztulnak. Számuk télen ugyanis csekély, célszerű tehát védeni őket, nehogy tavasszal hiányozzanak. Tekintettel az évi szokatlan időjárásra, a fent említett munkára feltétlen nagy súlyt kell fordítanunk. Csakis a hófogók jól átgondolt pavillonszerü szétállítása eredményez sikert. Ha valahol nagyobb mennyiségű hó gyülemlik fel, azt simítókkal vagy lapátokkal dobáljuk szét. Gyakran a hófogósáncok átrendezésére is sor kerül, amelyeknél a védelmi közöket hófogó közökkel kell felváltani. Ha nagymérvű a hófelhalmozódás, a hófogó pásztákat mielőbb át kell helyeznünk. Szükség lehet olyan műtrágyák elszőrására is, amelyek a növényzetre nem szőrhatők el, például a mésznitrogén, Thomas-liszt vagy kainit. Ezeket több helyen hőra is elszórhatjuk, lejtős vidékeken azonban nem, mivel olvadáskor a víz könnyen lemossa a lejtő aljára. Az elmondottak úgy hiszem bebizonyítják a hőfogás jelentőségét és szükségességét. Rajtunk tehát a sor, hogy kihasználjuk a természetadta lehetőségeket és növeljük talajaink szűkös vízkészletét. Dr. Frideczky Ákos, gazdasági mérnök, egyetemi tanár Az uralkodó szél irányával keresztben hősáncokat is szoktak emelni. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, ugyanazt kell figyelembe vennünk, mint a többi hófogásnál. Ügy készítsük el a sáncokat, hogy azok arányosan osszák el a havat a földön. Ezt a módszert őszi vetéseken nem is alkalmazhatjuk, mert a vastag hótakarő alatt kipállik a növényzet. Hantos felületű szántás Minél hullámosabb a talaj, s a szántás minél inkább merőleges az uralkodó széllel szemben .annál biztosabb a hófogás. Ez az eljárás külön költséget nem jelent, s a legegyenletesebb hófogást teszi lehetővé. Hatása elmarad, ha a szántás az Lám, mi mindenre jó a fejőgép villany zsinór ja! A lenyelt szög ártalmatlanítása A szarvasmarhaállomány 3—4 %-át évente azért kell kényszervágásra küldenünk, mert az állat valamüyen hegyes tárgyat, szöget, drótot vagy vasdarabot föllegelt, illetőleg a takarmánnyal lenyelt. Ez az idegen tárgy előbb-utóbb a bendő, bél, gyomor vagy nyelőcső átfúródását okozza, úgyhogy legalább a húsérték megmentése érdekében a kényszervágás eszközéhez kell nyúlnunk. Most érdekes hírt kaptunk a Bmói Állatorvosi Főiskola ezzel összefüggd kísérleteiről, amelyek sikerrel értek véget és eredményük szerint a hegyes vastárgyak által okozott elhullások megelőzhetők. A főiskolai dolgozók égetett agyagból és mágnese» vasporból 7 cm hosszú, 15 mm átmérőjű kis hengereket; készítettek. Ezeket a hengerkéket a szöget stb. nyelt szarvasmarhának beadják. A meglehetősen magas fajsúlyú mágneses henger a bendő aljában telepszik meg. Anyagát a belső nedvek nem oldják meg, s a hengert az állat nem tudja felkérődzni. Ha az állat tehát vastárgyat nyelt, ezt a kis mágnes odavonzza és rögzíti. Nem engedi, hogy a szög, a drót stb. az emésztőrendszerben mozogjon és ezzel kárt okozzon. A bendő aljában ilyképpen rögzített tárgyak hosszú ideig a szervezetben maradhatnak ártalom nélkül. A brnői kísérleti állatok 20—30 szög és drót lenyelése után is egészségesek.
