Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-06 / 97. szám
yfzatoacl Földműves 4 1959. decemb'er 8. 40 szazaleka park. Korszerű tágas villamosok, autóbuszok, könnyedén bonyolítják le a 2 milliós város hatalmas jorgalmát. Velünk az „Inturist" autóbusza robog a nyíl egyenes utcákon. Elhaladunk a Sevcsenko opera előtt. Megtekintjük az akadémiát, ahonnan Sevcsenkót, az ukrán nép nagy költőjét kitiltották, mert összeesküvést szervezett, felemelte szavát a cárizmus ellen. Hiába volt minden önkény, Sevcsenkónak szobrot emelt a győztes nép. Alig győzzük a sok látni valót A Szofijszkij katedrális. rögzíteni. Megcsodáljuk a Szofijskij templomot, ahol Bochdan Chmelnickij vezetése alatt az ukrán nép aláírta az együttműködést az oroszokkal. Egyik nevezetessége, hogy tornyán hét és fél kiló arany van. Fent a Dnyepper partján a Kijevi-pecseri lav-rát most restaurálják. Hatalmas művészi munkát látunk itt. Viccelődő mencsenko Alexe] Pavlomcs — a nemetek ... Kezével egy romhalmazra mutat. — Itt volt az Uspenszkij templom. 1941-ben a fasiszták az aranyat elvitték belőle és aztán felrobbantották. Elrettenve állunk a nagyértékű műemlék pusztulásánál. — Ezt tették a pápa „keresztes lovagjai" a „civilizáció védelmében" — mondjuk megbotránkozva.... — Germán... civilizáció... barbárok — ismétli utánunk az ukrán munkás. — Meggyilkolták a testvérem... felgyújtották a városunkat a gyalázatosak ... Keményen kezet szorítunk Alexejjel. Távozóba elgondolkozunk, hogy mennyit szenvedett ez a város: Háromnegyed részét a nácik a földdel egyenlővé tették. Kétszázezer hazafit A Szovjetunióban az idegeneknek két ismertetője van. Örökké rohannak és nincs könyv a hónuk alatt. Amerre jártunk Leningrádban, Moszkvában, vagy Kijevben minden negyedik ember olvas a Metrón, a villamoson, az autóbuszban, a parkban, mindenütt... Mivel nekünk mind a két ismertető jelünk meg volt és egy-egy épület előtt sokat tanakodtunk, segítségül hozzánk csatlakozott Valentin Gregorovics Petrickij, egy kijevi mérnök főiskolás fia (persze könyvvel a hóna alatt). Megmutatta a világ óráját, amelyről pontosan le lehet olvasni, hogy New Yorkban vagy Párizsban hány óra van. A sok szemlólédésbe észre sem vettük, hogy bealkonyodott. Kigyúltak a Kreszcsatyik (ez Kijev leggyönyörűbb sugárút ja) gömblámpai. Ezen az estén szokatlanul sok szórakozás volt a kijeviek számára. Zsúfolt villamosok, autóbuszok szállították a közönséget a villanyfénynél rendezett bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. A szórakozni akarók egy részét elnyelte Kijev hét színháza. Köztük a Sevcsenko opera és a balét-színház. Mi a panorámikus mozit tekintettük meg. Már magába az épület, a termek is szórakozást jelentenek. Gyönyörű festmények, az egyik hallba pedig olvasó klub van berendezve. Mindenki nyugodtan várja a kezdést. Olvassa a napilapokért és a tudományos folyóiratokat. Többen iskolai tanulmányaikra készülnek. Meghatódva állunk meg egy negy-Sevcsenkó szobra. ven év kórüli asszony mellett. Matematikát tanul. Kicsit feszélyezve szólítjuk meg. — Pazsáloszta, miért tanulja ezt a nehéz számtant? Porochova Lila csodálkozva néz ránk, aztán a világ legtermészetesebb hangján válaszolja: — Az építkezésen dolgozom, mint munkásnő, de közben esti főiskolára járok. Érettségizni akarok... Kell a tudás ... Ha bírom, megyek tovább... A mi városunkat nem lehet tanulás nélkül még szebbé tenni... Megilletődve köszönünk el... A gyönyörű műsor után bódultán barangolunk a mesés kijevi estében. Már kinyíltak a színházak és mozik kapui, hazafelé igyekeznek a járókelők. Aludni tér a város, hogy másnap újra kezdje zsongó életét. Csak a Kreszcsatyik felett a szerelmesek hídján őrködnek még a fiatalok, összeölelkeznek a szerelmes párok, ők még ráérnek ... Figyelik a Dnyepperen úszó hajókat, melyeknek dudálása végigjárja a várost és a beláthatatlan, végtelen ukrajnai, rónát... Balta József (Kovács I. felvételei.) A. KOVALENKOV: I Van város, hol a házak börtönök. Hol rab a szív s az ész kínja örök, Kik építették, földben fekszenek, Emlékük elhordták a vad szelek. Van város, mely nyugat felé tekint, Hol annyi ablak ádáz tűzzel int, Hol csont zörög, halotti zene szól S karmát feni a szürke, vak bagoly: A háború... Reggeli fény A szorgos építők, a mesterek Előtt a hű utód most tiszteleg, Művük, a porlasztó idő elől Védi, őrzi sok lelkes, éber őr. Ö, Moszkva, Moszkva, nézlek szüntelen. Az ősök művét őrződ kebleden, És halmaidról tisztán láthatók A napsugaras, jövő századok. De Moszkva áll! Nézd: hajnalodik s kél szép napja már. Ott éltek hősök, bátor harcosok, Ott mennyi vakmerő szív dobogott! Ö, Moszkva, Moszkva! Fény... ódon falak. A hősök nevei aránylanak S a Kreml-i csillag ég, nap tűz oda: Hogy tündökölj, igazság városa. yönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Előttünk tündöklőit több emeletes házaival Kijev. Amerre a szem ellát, mindenütt építenek. Égbe nyúló daruk mutatják, hogy a város még mindig alakul, szépül. Az utakat szegélyező parkok azt hitetik az emberrel, mintha egy nagy szanatóriumba járna. Olyan hatalmas területen fekszik mint Moszkva, de Egy nap Kijevben végeztetett ki Koch, az ukrán és a lengyel nép hóhéra. De a város újra szép. Az ebédet alig hogy bekapjuk, máris loholunk barátommal. Eltökéltük, hogy mindent megnézünk. A több emeletes Magazinban gyorsan filmet vásároltunk és neki az utcáknak. vidám munkások javítják a tornyot. Szóba elegyedünk az egyik fiatal emberrel.- Javítják a műemlékeket?... megette őket az idő vasfoga? — Meg... — komorodik el Szeöúdturábs híreké • Dmitrij Sosztakovics és az Amerikában időző szovjet zeneszerző-delegáció Los Angelesben meglátogatta Walt Disneyt, aki bemutatta vendégeinek a rajzfilmjét, a Péterke meg a farkas-t. A film zenéjét Szergej Prokofjev komponálta. • Bemard Shaw halála után egyremásra készülnek Shaw-művek alapján írt filmek. A New York Times filmrovata beszámol arról, hogy Az ördög cimborája című Shaw-színműből .készült film „felülmúl minden eddigi Shaw-vígjáték feldolgozását“. A film főszerepét Lawrence Olivier játsza. • 1825-ben leégett a weimari színház és csodálatos véletlen folytán megmenekültek azok a feljegyzések, melyeket Schiller jegyzett fel a Teli Vilmos előadásának előkészítésére, a színészek számára. Több mint másfél évszázaddal a dráma bemutatója után J. Levin, leningrádi kutató, a filozófiai tudományok kandidátusa fedezte fel a Szaltikov-Scsedrin könyvtár gyűjteményében levő lapokon Schiller autogrammját. Megtalálták Schiller egy eddig ismeretlen levelét is, amelyben azt írja, hogy a fcövetkező éveit a drámaírásnak akarja szentelni. • Elkészült A tenger mélyén című új színes szovjet dokumentumfilm, amelyet a Krimi félszigeten forgattak. • Moszkvában megjelent Mária Estrem, az Orosz mamá-nak becézett norvég asszony naplója. Mária, Estrem a második világháború idején életét kockáztatva segítette a hitlerista koncentrációs táborok szovjet foglyait, s közel 500 szovjet harcos neki köszönheti életét. • Az uruguay-i szovjet kultúrkapcsolatok intézetének meghívására szovjet kulturális küldöttség utazott Montevideóba. • A. D. Koptyajeva írónőt 50 éves születésnapja alkalmából a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége a Munka Vörös Zászlórendjével tüntette ki. • Konsztantyin Szimonov új Elbeszélések a japán művészetről című könyve mesteri képekben mutatja be az ősi japán művészetet. • Hatszázezer tanuló, az összes iskolás 35 százaléka, veszi igénybe a nyilvános könyvtárakat a Német Demokratikus Köztársaságban. • „A szovjet művészet napjainkban" a címe a Berlinben most megnyílt kiállításnak, amely főként a fiatal szovjet művészgeneráció műveit mutatja be. XXX. A gazdám is kapott a németekből. Két fiatal tisztnek adta ki az első szobát. Az egyik, az idősebb magyaru' is beszélt, a másik, a fiatalabb, egy mukkot sem értett. A Forgács lány mégis a fiatalabbal barátkozott szívesen, mert az olyan vakmerő kinézésű volt, akinek a kezében könnyen összeroppanhat a fehér cseléd csontja. Két hét sem telt el és úgy megértették egymást, hogy már csókolóztak is alkalomadtán. Az idősebbik némettel én is barátkoztam. Ráérő időmben kérdezgettem, hogy honnan jöttek s mi a céljuk itten, de a világért sem árult volna el semmit. Nem faggattam aztán, ha neked így jó, nekem is, nem álltam vele többé szóba. Különben is, volt nekem éppen elég bajom a hordásban, hiszen a németek beszállásolása a gazdámat vonta el a munkától: papnak, tanítónak, főjegyzőnek és őrsparancsnoknak lett mindennapos tanyája a ház és hogy nem semmiért dugták össze annyiszor a fejüket, azt onnan tudhattam, hogy a falu közé kirajzottak szalaggal a karjukon a nemzetőrök: a nagygazda fiú Vörös Pista, Lapos és a gazdám személyében. Én bosszankodtam azon, hogy a gazda elmaradozik a hordástól, a felesége ellenben örült. Vígabban járt velem és mind szorosabban simult hozzám a szekéren. Lustán elnyújtózott a kévéken, karját a nyaka alá dobta, a melle majd kipattant a blúzából. Ez a vérlázító helyzet elűzött belőlem minden félelmet, s az egyik késő délután már nem bírtam ellenállni mohóságomnak, elkaptam az asszony derekát és úgy magamhoz préseltem, hogy szinte felnyögött. Megijedhetett a váratlan felbátorodásomtól, mert eltaszított magától és vérpirosra gyúlt arccal mondta: — Nem szabad ... megláthatnak... te vad fiú! A szégyen pírjával homlokomon, viszahúzódtam. Első próbálkozásom nyilvánvaló kudarca megtorpantott. És intőn figyelmeztetett is. Mi lesz, ha egyszer végül mégis megkapom, amiért reszketek ? ... Az asszony hajkurálni kezd majd, a fatartóba, meg a pelyvás lyukba surran be utánam és a gazda észreveheti a viszonyunkat, rettenetes botrányba kever. Félelmetes gondolatok támadtak bennem, de visszatartani nem tudtak a lejtőn. Az aszony céltudatos enyelgése elfújta a higgadtságom, zuhantam a mélységek felé, kezem a gazdáné derekára tapadt minduntalan. Nem ellenkezett azután, állta a tapogatóit, csak olyankor húzódott el tőlem, amikor a legtöbbre törekedtem. Ilyen kínban, fetrengésben telt el a hordás. Nem esett jól az étel, piszkáltam csak a tálban és veszítettem a súlyomat. És nyugtalan napokra még nyugtalanabb éjszakák következtek. A dikó kimarta az oldalamat a lázas forgolódásban, a szemem alatt meg sötét árkok keletkeztek. •> És ezt a szenvedtető nyugtalanságot nem szüntette meg, hanem csak még jobban fokozta a gazdáné belopódzása az istállóba. Az egyik kora hajnalban lopódzott először a vackomhoz, felrántotta a takarómat és azt súgta a fülembe tüzes-haíkan: — No, itt nem látnak, itt szabad mindent, vad fiú! Besurrant a takaróm alá és ott enyelgett velem sokáig. Zúgott a fejem s alvásra csábított a szemem, amikor a gazdáné elmenekült a karjaimból ... Előfordult azután sokszor, hogy gyertyával és ingben járt ki hozzám az istállóba, mert az ura éjszaka az őrséget ellenőrizte, s hajnalban vendégelte meg a legédesebb álom. S én egyre fáradtabban, egyre kimerültebben ébredtem, napközben csak bódorogtam a cséplőgép körül. Későn járogattam haza, piszkosan, porosán, de nem nyúltam el soha úgy a dikón, mint egy darab fa. A hajnali órákat vártam, az istállóajtó roppanását, a gazdáné lopakodó jelentkezését. Egész cséplésünk idején a besurranásaira vigyáztam és a szemem nem húnytam le, mert nagyon kockázatos dologra adtam a fejem, soha nem számíthattam ki, mikor ér tetten a gazda. A sok elviselhetetlen izgalom meg is úntatta velem hamar a játékot, szabadultam volna már szíves-örömest a gazdánétól, de nem lehetett. Amikor csak módját ejthette, meglepett a vágyaival s engem émelyíteni kezdett a csömör minden enyelgésünk után. Az idő sem kedvezett a széjjelvállásunknak. A németek gyorsan feljebb vonultak Szlovákiába, mert civilek és partizánok nyíltan ellenük fordultak a hegyekben, hát mentek vérbefolytani a felkelést. Vajon Verebes Lajos bácsi a felkelők közt van-e?. . Tizenkilences volt! Elcsendesült a falunk, mint a fáradt ember. A Forgács lány a lépcsőn, vagy a kertben búsult a szőke német után. Vörös Pista próbálkozott a fel vídámításával, legyeskedett szorgalmasan körülötte, mert úgye a vagyonéhség mindennemű kilengést megbocsájt. A gazdám meg hetes tanfolyamon vett részt Rozsnyón, a helyes visszavonulást biztosító intézkedések e^ész sorát tette magáévá.-Csupa kínálkozó helyzet a találkozásokra. A gazdáné ki is használta rendesen az ura huzamosabb távollétét. Éjszakáról éjszakára takarójául fogadott és én nem szóltam semmit, beletörődtem a sorsomba. Ugyanakkor a lelkiismeretem valósággal tiltakozott a gazdánéval folytatott viszonyom ellen. Folyton a fertelemtől való szabadulás gondolatát ültette a fejembe. De csak nem bírtam kiszabadulni belőle. Próbálkoztam pedig mindennel. Még anyámhoz is behúzódtam sötét estéken. Elég nem jól tettem. Nem mertem ráemelni a szemem, lehajtottam a fejem előtte, mintha tetemes nagy bűnök terhelnék a lelkem. Szeget is ütött anyám fejében a viselkedésem, mert csak nézett rám és kérdezgetett. — Mi lelt téged, Bálint? — Semmi — feleltem kitérően és arcomat a tenyerembe ejtettem. — Mintha beteg lennél! — Nem vagyok beteg, hogy lennék én beteg — vetettem be ellenvetéseimet szaporán, mert ráhibázott a bajomra, a lelkem megbetegedett valóban. — Szótlan vagy, szomorú vagy .. i nem voltál te ilyen? — Lehet, hogy beleúntam az életbe! — Hát abba beleúnhattál — mondta és felnyitotta a láda tetejét, lássam, mennyi benne a termény. Nem sok volt, amiért aratott, hajlongott, süttette magát a napon, az biztos. De a semminél több volt. Én annyit sem kapok majd év végén. Anyám megtette a magáét ezen a nyáron is, gondoskodott a család szűkös kenyeréről és még harmados földeket is vállalt. Legnagyobb fia viszont csak a betevő falatért dolgozik, semmit nem hoz a házhoz. Míg az anyja izzad, fárad a mezőn, ő a gazdánéval enyeleg. Gyuri lett a becsesebb gyerek, a A Kreszcsatyik Kijev büszkesége.
