Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)

1959-11-15 / 91. szám

JratHret Földműves 1959. november 15. kosán veregetett a vállamra, hogy ezek szerint engemet még tanítani kell. No meg is gyűlt a bajom az asz­­szonnyal. A piüogatásaimból, bizal­maskodásaimból az következett, hogy a gazdáné kutyahűséggel mászkált utánam az udvarban. Ha a csűrbe mentem be? Bejött ő is valamiért és mélyen meghajolt a szecskáslyukban. Ha meg anyámhoz léptem be? Kopogott a« ajtónkon és érdekelni kezdte a hajlékunk. Egyre kellemetlenebből érintett az utánam járása, mert anyám is bele­látott rögtön a kártyába és megdor­gált, hogy miattam teszik ki a szű- Kinket, ha a gazda megsejt valamit. A nyilvánvaló botrány elkerülése vé­gett Verebes Lajosékhoz lépegettem át vacsora után. Szívemhez szólt a mezőn, azért vettem oda az utamat. Otthon anyámmal különben sem tud­tunk miről beszélgetni. Annak idején az erdő megoldotta a nyelvünket, az új helyen azonban semmi jóval nem kecsegtetett a jövő: reménység lenne pedig a szavak forrása! A verebes porta. Szűk udvar, sző­lővel befuttatott fal, alatta lóca. Ott ülünk holdvilág fényénél a gazdával. Nem mondható csendesnek az éjsza­ka, repülök döbörögtetik a levegő­eget, s mint égi háború előtt, úgy villannak fel a foszforos lövedékek Miskolc felett. Beszédes az utca, az emberek kitódulnak a kapuba és ösz­­szebújva, susogva rémisztgetik egy­mást. Mi nem mozdulunk a lócáról, nyugodtan ülünk, beszélgetünk. Az én bajomról. Verebes Lajos bácsi ki is veszi a pipát a szájából s úgy mondja, ismétli: — Jobban megnézhetted' volna, hogy merre menj ki az erdőből. — Megnéztem én jól, de más utat nem találtam. — Egyezkedhettél volna Forgács­csal. — Miről? — Hát arról, hogy a házért anyád dolgozik neki, te meg jártál volna tovább az erdőre. — Engem akart. nem. anyámat. — Azt elhiszem. Erős fiú vagy. Te kellettél. Meg tapasztalatlan is vagy. Ügy csavarhat az újjára, ahogy akar. Biciklizett már ő eleget a völgyön szolga után, de a rossz emberbánónak híre van. Ha Máriásék Rozsnyón ma­radnak, máig sincs neki szolgája! Elgondolkoztató szavakkal traktálta Lajos bácsi az estéket. A jó tanácsok osztogatásáról sem felejtkezett meg. Figyelmembe ajánlgatta többször,' hogy az udvarban ne maradozzak, mert akkor ezeregy dolog elvégzésé­vel bíz meg a gazdám. Igyekezzek ki a mezőre, ott vígabban süt a nap. Ezeket a megszívlelhető megjegyzé­seket aztán rendszerint a lánya sza­kította félbe, aki későn állított haza a faluból. Lajos bácsi meg is dorgálta rendesen. — Anyád betegen fekszik. Mellette lehetnél s nem bolondságok körül — mondta a besündörgő lánynak és be­letemetkezett gondjaiba. Abban meg olyan volt, hogy ha valamiért meg­haragudott, kedvét vesztette, akkor nem ocsúdott fel többé a nyelve. Olyankor elköszöntem tőle s men­tem haza a vackomra. Persze lázongó magatartásának és hirtelen elborulá­­sának még hazafelé mentemben meg­találtam az okát. Azok közé tartozott világéletében, akinek soha semmi nem sikerült. Egyesek annyi földdel, mint az övé, szépen boldogultak. Neki nem kedvezett a szerencse. Hol a hízónakvalója pusztult el időnapelőtt, hol pedig a tehene döglött meg. Ss a háborúval a lovától is meg­szabadították. Mintha a világ háboro­dott volna fel s állt volna pártjára s most ezért köröznének úgy éjszaka a repülők a falunk fölött, azért ro­pognának fényes nappal fegyverek az erdőben. A napok egyre nyugtalanabbul fo­rogtak. A csendőrök teljes készült­ségben álltak és a városból kirendelt katonákkal fésülgették az erdőt. Par­tizánokat azonban soha nem találtak. Közel volt a határ, ha szorított a kapca, átvonultak Szlovákiába. Sok.izgalommal tartottunk a’nyárba. ’A falunkban valóságos pánik uralko­dott. Az emberek nem mertek az erdő alá járni, féltek a partizánok eltévedt golyóitól. Csak Bogár bácsiék nem féltek a titokzatos erdei embe­rektől, ők rendületlen biztonságérzet­tel jártak az irtványokra és a hajuk szála sem görbült meg. A parasztok hozzájuk nvitogattak be estének évadján, tőlük tudakolták meg, hogy mehetnek-e galyért az er­dőre. De a csendőrök sem kerülték XXVII. Tapasztaltabb legénynek számíthat­tam szemében, mert soha nem fogadta el az érveimet. Másképpen kellett meggyőznöm ártatlanságomról. Azt mondogattam neki tréfásan: — Ahol két nő van az udvarban és az egyik szebb mint a másik, onnan á szolgafiú nem jár sehová! Ezzel a mondásommal elismerést értem el, mert nem kis büszkeséggel felelte: — Van neked magadhoz való eszed, Bálint! És az ételhordóban hamarosan lát­szatja lett a kijelentésemnek. Jobb falatok kerültek terítékre, a léből nagyobb szelet füstölthúst halászott ki az asszony és kicicoriiázta magát, ha a szekeremre ült. A gazdát nem szíveltem, de a felesége kíséretének örültem. A döcögő szekéren elnéze­gettem vérpiros ajkát, húsos lábaszá­rát. És az motoszkált a fejemben, hogy a mesterem is így cselekedett a Lapos gazda, feleségével, mindig a lábát leste, ha a kútra átszaladt vízért és mi lett az eredménye? A gazdáné sem palástolta, hogy tetszik neki, ha rajta felejtem a sze­mem. Nekem meg nem került pén­zembe a nézés, ráhunyorítottam min­den döccenönél. A bizalmasabb légkör a nyelvem csomóját is megoldotta. Már nem titkolóztam előtte, megfe­leltem egyenesen a kérdéseire. A bá­bánkkal nem tudott nyugodni. Nem hitte el sehogyan sem, hogy nem tör­tént köztünk semmi. Egy alkalommal elmondtam hát töviről hegyire annak a bizonyos éj­szakának a történetét. Nagyokat ka­cagott a bátortalanságomon és paj-TÁNYA a? Ob vidékére megy Tanyával a Gum árúházban talál­koztunk. Mint minden külföldi, em­léktárgyat akartunk venni. Először bizony a labirintusban nem is tudtunk eligazodni. A tízezernyi vásárlótö­megben első pillanatra elvesz az em­ber. De ha jobban körülnéz, elolvassa a világítóbetüs táblákat, hallgatja a mikrofont, amely tájékoztatja a ve­vőket, hogy melyik részen mit lehet venni, könnyen vásárolhat Bizony kissé gyötörtük az orosz nyelvet, mig meg tudtuk értetni magunkat. Beszél­getésünkre felfigyel az előttünk lévő két vásárló közül az egyik lány. — Csekoszlováci? ... Hogy tetszik a mi Moszkvánk? — Nagyon szép - válaszoljuk. — Mit olvas? - kérdezzük - a retikiiljéböl kikandikáló könyvre mu­tatva. Kissé elpirul, de kedvesen válaszol. — Az angol nyelvet tanulmányo­zom. — Akkor ismeri Shakespeare Ham­let jét ? — Lenni vagy nem lenni — idéz belőle nevetve. Aprólékosan felvilágosít, hogy ere­detiben is tanulmányozzák az angol irodalmat, a főiskolai tanulmányok tantárgyain kívül. — Hol dolgozik majd, ha elvégzi az iskolát? Talán Moszkvában? — Nem ... — Novoszibirszkben? — Lehetséges ... — A Lénánál ? ... — Lehet... — Vagy az Obnál? ... — Valószínű ... — Miért olyan messze? ... — Mert olyan a szakmám. Hídépí- I tőmérnök leszek. — Nem sajnálja itthagyni ezt a ! gyönyörű várost? — Szép az élet másutt is. Novoszi­birszkben, Vlagyivosztokban vagy az Obnál. Az ember nem fű. Meglehet élni mindenütt. Moszkvában már elég híd épült. Tán csak nem gondolják, hogy itt tervezzük a hidakat messze a foly óktól... — mondja tréfásan. Megvesszük az emléktárgyakat. Fellélegzünk, amikor kikerülünk a ha­talmas árúházból. Átvágunk a Vörös Téren, ahol már hosszú sorok állnak a Lenin-Sztálin Mauzóleum előtt, hogy lássák az Októberi Forradalom nagy vezéreit. Elsétálunk a Kreml előtt, ahol épp a Legfelsőbb Szovjet ülésezik. Hruscsov elvtárs és az ország minden tájából összesereglett küldöttek nagy célkitűzésekről, merész feladatokról beszélnek. Érezzük, hogy itt, ebben a percekben is történelmet írnak, és amiről bent beszélnek, az mind meg­valósul. Erről győz meg minket Tánya mosolya is, aki már messziről integet és csatlakozik a hatalmas emberára­dathoz. Egy fiatal lány, egy ember a sok közül, aki kész minden áldozatra a hétéves terv megvalósításáért. Bállá József „Minden művészet közül számunkra a legfontosabb a film“ — mondotta annak idején Lenin elvtárs. Igen, na­gyon fontes ágazata a művészetnek, mert különböző zsánerekben neveli az új embert, ostorozza hibáit és ne­mes eszmékre tanít. Ennek a külde­tésnek eleget tesz a szovjet filmmű­vészet is és ezért szeretjük, tisztel­jük alkotóit. B. Sole Gita Bratislavában a Nová Scéna (Uj színpad) bemutatja a „Moszkva Cerio­­musky“ című operettet, a Kultúra és Pihenés Parkjában pedig több eszt­­rádműsor megrendezésére, az ének­karok hangversenyére, M. Bauer, a moszkvai konzervatórium tagjának hegedűversenyére kerül sor. linszkij, a nagy orosz forradalmi de­mokrata száz évvel ezelőtt. Ez a megállapítás napjainkban is helytáll. Schiller halhatatlan remekműveit ma is magáénak vallja úgy a német nép, mint az emberiség haíadószellemű tábora. Ma is haragra gyújtanak esz­méi mindenféle zsarnokság és elnyo­más ellen, szenvedélyes szabadság­pátosza lelkesítőn közvetíti felénk gondolatainak eszmei magasságát. Politikai megtorpanásai és idealizmu­sa ellenére követésre méltóvá teszi őt fáradhatatlan munkássága és ki­tartása a haladás ügye mellett, annál is inkább, hogy még élete legnyomo­rúságosabb körülményei közepette is tollával síkraszállt az igazságért. Schiller már ifjúságának hajnalán vette kezébe a tollat. Mint a „Károly­­iskola“ növendéke írja meg első drá­máját, s a tanulók titkos irodalmi körében adja elő. Nem sokkal később kerülnek napvilágra a Haramiák első jelenetei. I Mint a hercegi katonai akadémia orvosi fakultásának hallgatója ismer­­! kedik meg Goethével, a német nép legnagyobb költőjével. Ez ismeretség nagy hatása megmutatkozik későbbi alkotásaiban is. Olvasóink körében ha lírikus és a szabadság eszméjével átitatott költe­ményei kevésbé is ismeretesek, szín­müvei annál inkább meghódították közönségünket. Gyakran találkozunk úgy hivatásos színészeink, mint mű­kedvelőink előadásában az „Ármány és szerelem“-mel és a „Haramiák“­­kal. Friedrich Schiller „Schiller teremtő géniuszával egy­részt az emberiség közkincse, más­részt a német nép igazi fia“, — írta a német költőről és drámaíróról Be-Immár hagyomá­nyossá vált éle­tünkben a Cseh­szlovák-Szovjet Barátsági Hónap. Ennek rendezvé­nyei keretén belül évről évre türel­metlenül várjuk a szovjet filmművé­szet alkotásainak bemutatóját. Az utóbbi évek filmtermékei mind­inkább arról tanús­kodnak, hogy a Szovjetunióban a művészet ezen ága­zata teljes felvirá­goztatásának sza­kaszát éli. Emlé­kezzünk csak visz­­sza a tavalyi szovjet filmfesztivál műsorára: A cannesi nagydíjas, le­nyűgöző filmre: „Szállnak a darvak“, vagy „A ház, amelyben lakom“, Solo­­hov világhírű könyvének filmváltoza­tára a „Csendes Don“-ra, s nem utol-Alexej Tolstoj Golgotájának filmvál­tozatát is meglátjuk a mozik vásznán A szovjet film fesztiválja Képünkön Ejzenstejn remekműve a Rettenetes Iván Vegyük például John Reed ’könyve nyomán készült „Tíz nap, mely meg­rengette a világot", amely kiváló ké­peivel mutatja be a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eseményeit. Ügyszintén ezt a témát dolgozza fel a „Vakmerő szív" című első szovjet­­jugoszláv koprodukció is. A „Szülői ház“ a mai szovjet falu problémáit érzékelteti, s így közelhozza a kolhoz­paraszt életét a mi földműveseinkhez. Az utóbbi időben nagyon sok filmet láttunk az ifjúságról. A most bemu­tatásra kerülő „Nyertesek“ kedves és humoros eszközökkel bírálják a szov-Gogoly Revizorja a Nyitrai Kerületi Hazánkban a kulturális rendezvé­nyek november 7-töl december 12-ig' a Csehszlovák-Szovjet Barátsági Hó­nap jegyében zajlanak le. így van ez Nyitrán is, ahol a kerületi színház Gogoly halhatatlan remekmüvévef a „Revizor“-ral nyitotta meg a Barát­sági Hónapot. A színház egész gárdája igyekezett tudása legjavát nyújtani, hogy kife­jezze az író elgondolását, a kímélet­len leleplezés, komédfázás eszközével bemutassa a burzsoá társadalom hi­báit, bűneit. A revizortól rettegő korrupt pol­gármester személyében elsőrangú alakítást nyújtott Vlado Müller, az úrhatnám feleség (Magda Paveleko-Színház műsorán vá) és a bamba lány (Éliáka Kováci­­ková) szerepe is kitűnő tolmácsolók­­ra talált. Sikerült alakítás volt Ján Kusendáé, a tanfelügyelő, Gustáv Trnka-é a járásbíró szerepében. A Revizort Jaroslav Veskrna játszotta, s bár többször kapott nyíltszini tap­sot, mégsem nyújtotta lélektanilag hibátlanul a revizort, inkább annak felszínes karikatúráját. Egészbevéve a Nyitrai Kerületi Színház bemutatója kifejezte a szí­nészgárda azon igyekezetét, hogy méltóképpen köszöntse a barátsági hónapot, s egyben kegyelettel adóz­zék Gogolvnak, akinek az idén ünne­peltük 150 éves születési jubileumát. Mártonvölgyi László jet ifjúság hibáit. A néző „Az én pá­rom“ című színvonalas filmben a má­sodik világháború súlyos éveivel talál­kozik. A kémkedés problémáit nagyon érdekes módon vetíti elénk a „Kaló­zok“ című színes szovjet film. Nem utolsósorban kell megemlékez­nünk arról, hogy ezidén ismét bemu­tatásra kerülnek a szovjet klasszikus filmek, mint például Ejzenstein re­mekművei a Potyemkin és a Rette­netes Iván és sok egyéb kiváló alko­tás. A kassai kerületben a barátsági hónap alatt több mint 2500 előadást, 550 vitaestet, 6 olvasókonferenciát, 300 mesedélutánt rendeznek. Novem­ber elejétől 516 orosz nyelvtanfolya­mon sajátítják el a kerület dolgozói a testvéri szovjet nép nyelvét. Ezeknek az akcióknak és a nyelvtanfolyam­nak a segítségével még közelebb ke­rül népünk a Szovjetunióhoz. Születésének 200. évfordulóján mi is nagy elismeréssel adózunk a hu­mánum nagy költőjének. — bsg — sági Hónapban bei,, .itatott filmek méltóknak bizonyulnak a szovjet filmművészet eddigi kiváló alkotásai­hoz. sósorban a „Kommunistá“-r;:. Érthető, hogy az ilyen művészileg iginyes fil­mek után türelmetlenül vártuk az ezidei szovjet filmfesztivált. A Barát­£____ üúdturábs hireíz^ A CSSZBH tiszteletére Jelenet az Otthon című filmből

Next

/
Thumbnails
Contents