Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-11-08 / 89. szám
yfrabad Földműves 1059. november 8, 6 Kovácsoljunk ekevasat a kardokból Ez a címe Jevgenyij Vucsetics szovjet szobrászművész alkotásának, a képen látható megragadó erejű szobornak. Ez az alkotás méltó kifejezője a szovjet művészek békevágyának, az egész szovjet népet átható békeszeretetnek, melyet Hruscsov elvtárs oly nagyszerűen juttatott kifejezésre az ENSZ elé terjesztett javaslataiban. Épp ezért szimbolikus és mélyen elgondolkoztató ajándéknak számít a szovjet kormánynak V. Kuznyecov külügyminiszterhelyettes, az ENSZ XIV. közgyűlésén résztvevő szovjet küldöttség vezetője által az ENSZ főtitkárának átnyújtott ajándéka, mely az első szputnyik modellje, és a Kovácsoljunk ekevasat a kardokból című gyönyörű szobor. A. KONONOV: Észak leánya ★ ★ ★ A Barátság Hónapjára Mint minden évben, az idén is megünnepeljük a CSSZB hónapját. Tizenegyéves iskolánk tanulói és tanítói a Barátsági Hónap kezdetén manifesztációt rendeznek és stafétát indítanak útnak tanulóink üdvözletével és hálájával a Szovjetunió iránt, mely felszabadította hazánkat. Városunk lakossága előadások keretében megismerkedik a szovjet hétéves terv távlataival és a szovjet tudomány sikereivel- Iskolánk pionír- és CSISZ szervezete értékes kultúrműsorral, • helyi m°zi szov^et «bekkel szórakoztatja majd a közönséget. Esek József-Misák János, Párkány Szavát klolthatatlan őrzik milliárdnyi emberszívek. Almából ő rázta fel a világot — jaj nektek lusták, jóllakottak! Lenin szava ostor, szökőár... Az áléit népek sorakoznak! Almából ő rázta fel a világot — ököllel — millió ököllel! Sztrájkolókkal, gyülekezőkkel, a felvonuló tüntetőkkel... Igen, a földet ráztuk fel mi — mégha szavuknak ára fogság, és akkor is, hogyha golyó! Mert szavunk: agy, szív, világosság. Mi ébresztjük fel a világot, amíg csak fel nem serken végül. A mi szavunk a Tett s nem nyugszunk, amíg a nagy Mű fel nem épül! XXVI. No, én nem állíthatom, hogy a hetedik napon megnyugodtam. Forgács gazda pihent olyankor, én a barmokkal bajmolódtam. És a hetedik napon fáradtam el a legjobban. Mert a hetedik napon mindent én csináltam a gazda kapuin belül. Még az ünneplő cipőket is én tisztítottam. Nekem inkább a csütörtök délután jelentett nyugvást. Amikor leventébe hívtak és felsorakoztunk a réten, tanultuk a fegyverfogást. A kalapos fiú Íendítgetett támadásba a képzelt ellenség ellen, de nekem ugyan beszélhetett, gyűlölettel csordultig telt lelkem szeme előtt a gazdám arca lebegett, őt akartam lerohanni. Józsi barátom és Gyuri öcsém közt álltam a sorban s összemosolyogtunk sokszor, játékosan lökdöstük egymást, kölcsönösen örültünk a találkozásnak. Szaladtunk, kúsztunk és guggoltunk a réten egész délután, s én mégis itt pihentem ki magam igazán a leventében. Erre a néhány órára lehullt rólam minden béklyó, amibe a gazdám kötözött. Felemelőt éreztem mindig a réten, ahogy vállamra fogtam a puskát, és végigmasíroztam a falut. A lányok kisorakoztak a kapuba és integettek, mi meg viszonzásképpen egytorokból fújtuk a nótát. Hármas oszlopban haladtunk legtöbbször, különbséget nem tettek, egyforma volt mindenki. Hogy mégis megcsúnyultak szememben ezek a leventéző délutánok, ennek okát majd később mesélem el. Szemlátomást öregedtek a nappalok, szakállat növesztettek. A szép tavaszi idő mind többet lopott el az éjszakából. A kártyázó partnerek elmaradoztak a gazda udvarából. A csendőrök restelltek már beállítani, különben is elhelyezték az udvarlót, valahová Kassa mellé. Vörös Pista meg a sértődöttet mutatta, nem kellette magát a lánynak. Mások jártak be az udvarba. A felkerekedő napszámosok, harmados kapások és részes aratók. Hol volt még az aratás ideje, mégis jöttek, sorakoztak gazdám elé az asszonyok és egymás elől kaparintották el a vetéseket, a kiadásra szánt harmados földek után. Szinte marakodtak a felesen, harmadoson, a betakarítható és megosztható termésen — a háború minimálisra szabta az élelmet. A minimum pedig mindenkor az éhség kezdete a nincstelenek házatáján. A gazda az udvar közepén állt és az asszonyokkal tárgyalt. Megmondta nekik kerek-perec, hogy a harmados földek felvásárlásában anyám az első. Csak azután veszi számításba a többieket. Virítottak az aszonyok, rikító ruhában a fiatalabbak, piszkos földszínű kötényben az öregebbek s nyájasan mosolyogtak a gazdára, amíg a harmados föld lehetőségében hittek, aztán megátkozták a családját elmenőben. Én keveset tartózkodtam az udvaron. A felmelegedett idő újabb erőfeszítéseket követelt; szántani, vetni, boronálni kellett a földeket. A tágas mezőn szétszóródtak az emberek és csakúgy porzott a föld a nyomukban. Amerre csak néztem, a mezsgyék végén mindenütt szekerek álltak, szénával a saroglyájukban. A tavaszi munka egész napokat követelt a parasztoktól, reggel mentek és sötét este tértek haza. Ebédidőben összeverődtek, aztán valamelyik szekér körül az itthonmaradtak és politizáltak... Nem szóval, nem végehosszanincs beszédekkel, hanem inkább csak szemmel. Végignéztek az igavonó állatokon és a tekintetük megállt a Lapos gazda tehenein, — lova volt többnyire — s mondták: — Elromlott a világ! Vagy a Verebes Lajos szekerében akadt meg a szemük, — két kisgazda egy-egy világtalan lova volt a lőcshöz kötözve — és megjegyezték megint: — Rosszul áll a rúdja! Ez a Verebes Lajos mindig ellenzékben állt a kormányzattal. Agrárszocialista párti volt valamikor és nem bocsájtotta meg soha senkinek, hogy a Sashegyi birtoka egy tagban szerepel a telekkönyvben. És ez tetszett a parasztoknak, a kisebbeknek. Leginkább az ő szekere körül gyülekeztek délidőben, leheveredtek a meleg földre és cigaráttázva, pipázva hallgatták uszító beszédeit a parasztnyúzó világ ellen, amelyben a kisgazda csak összehúzhatja a nadrágszíját. A búzának nem volt már gazdaságot feltartó ára, de az állatállományból sem pénzelhette magát rendesen a gazdaember. Lázította, felkorbácsolta az érzelmeket a németek ellen is, mert szerinte ők rángatták el a szakadék széléig az országot. Területeket akartak zsákmányolni és lerohanni Oroszországot és negyvennégy tavaszára mi lett az akarás vége? Meghátráltak, visszakozt csináltak, és lépésről lépésre adják fel a megszállt területeket. Az ország pedig teljesen kimerült, az árak emelkedtek, a minőség leromlott, fatalpú bakancsban jár a paraszt és műanyagba öltözik. Ezért és másért gyülekeztek a parasztok Verebes Lajos szekere körül. Ez a napszítta arcú ember, akit én nagyon tiszteltem azután a bátor szőkimondásáért, tizenkilencben fegyverrel harcolt a vörösök oldalán. A csendőrök le is fogták, be is börtönözték, de a nézeteit nem tudták elvenni tőle... Hát most magyarázza meg, hogy milyen lesz a világ további sora, ha a németeket megverik. Merthogy megverik, abban nem kételkedik már senki sem, még talán az én gazdám sem. Verebes Lajos nem tért ki a válaszadás elől. Megmondta nyíltan, hogy földbirtok nem lesz, urak sem lesznek... Fiatalnak, pelyhesállú suhancnak számítottam a felnőttek pipázó, bagózó, cigarettázó társaságában, nem megértették, hogy a távol-északon ugyanúgy nevezték ki a szovjet kormányt, ahogy azt Lenin tanította. Valóban megvilágosodott, hogy mindent helyesen csináltak és semmiféle hibát sem köveitek el. A leányka megpihent Moszkvában, ellátták bőségesen könyvvel, újsággal és plakátokkal, amelyekből kitűnt, miért is harcolt a szovjet kormány. így 1 elpakolva útrakelt a leányka haza, északra; vonaton, lovon, majd iramszarvason és végül kutyafogaton. Elmesélték az egész esetet Leninnek. Először haragudott, sajnálta, hogy senki sem szólt neki az éjszaki lányról. Bosszankodott, hogy nem , látta, nem beszélhetett vele. Sok mindenről kikérdezte volna. Ám hirtelen egész vidám lett; — Mondok nektek valamit — szemét furfangosan behunyta, mintha valamilyen titkot szándékozna elárulni. - Tudjátok mi van a dologban7 Hiba nem történt! Hist ez az ö saját kormányuk! Szovjetet választottak. Lenin figyelmesen nézett barátaira, majd hüvelykujjat mellényébe dugta és szapora lépésekkel járt föl-alá íróasztala előtt.- Épp abban van a szovjet hatalom ereje: a nép maga építi — mondta s öklével az aktacsomóra koppantott. Ford.: Sípos Győző ért hozzájuk ez a hír: nem tudta a leányka. Igaz, valaki említette neki, hogy az emberek egy tengerészt láttak a tengerparton, aki megszökött az ellenségtől, az ún. fehérgárdistáktól. Bizonyára ez az ember hozta hírét az új szovjet kormánynak. Akkor határozták el, hogy a távol északon igazságos kormányt létesítenek. Hanem hogy ez az ő kormányalakításuk valóban sikerült-e, helyes-e — nem tudják A forradalom legelején egy leányka írkezett Moszkvába a messze északról Olyan távol volt az a hely, ahol a eányka lakott, hogy Moszkvában csolálkoztak azon, miképp került oda. A lányka nyugodtan és szívesen maarázta: — Először kutyafogaton utaztunk, után iramszarvason, később lovon, légül pedig vonaton. A moszkvai állomásról egyenesen a Közoktatásügyi bizottságra ment, azzal a kéréssel, világosítsák fel, vajon ik odafent északon helyesen szervezek -e meg a szovjet kormányt; nem 'ebvettek-e el valami hibát vagy muasztást. Kiderült, hogy hozzájuk a városból \ohsem jött ki senki és se könyvek, :e újságjuk nem volt. Ám a közelnúltban annak a híre érkezett telepükre, hogy Oroszországban mindenütt gazságos kormány alakult. Honnan e A leányka elmondta, hogy először s szovjetet (tanácsot) választottak. Csak megbízható, jó embereket jelöltek. Egyetlen egy gazdag ember sem kerülhetett a szovjetba. A szegényeken pedig segítettek, most már az új kormány idejében nem éheznek. Így beszélt a leány, s mindnyájan : Oím>!OTO!!6>iDE3l(5WO«n^ csak ezután kerül sor. A szovjet filmek egész serege várja a nézőket, a járás falvai 55 vitaestet rendeznek a barátsági hónap alatt, 16 ezer korona értékű szovjet könyvet adnak el, s 500 új tagot szereznek a CSSZBSZ-be. Három előadássorozat is indul a Szovjetunióről. így sorolhatjuk még tovább azokat az akciókat, melyekkel a királyhelmeci járás népe köszönti a barátsági hónapot — hogy még jobban szívébe zárja a Szovjetuniót, forró szeretettel köszöntse azt az országot, mely a bőség és boldogság hazájává tette Csehszlovákiát. -iné A főúton staféta közeledik. Sportruhás CSISZ tagok, fiatalok hozzák. Mögöttük büszkén lépegető lovakon a szövetkezetek, majd kerékpáron, motorbiciklin a többiek, a tömegszervezetek küldöttei közelednek. A szentesiek gyönyörű, hímzett vörös zászlót, a járás iskolái, CSISZ szervezetei, CSES1ADOK csoportjai felajánlásaikat küldik a CSSZBSZ-nek. Közben kinyílnak az ablakok, s boldog mosolyú arcok hajolnak az utcára, hogy lássák, a vörös zászlótengerben hogyan adják St a stafétát. Mire az ünnepi menet megindul koszorúival a szovjet hősök emlékművéhez és Leczo meg Jakab elvtárs sírhelyéhez, már a város apraja-nagyja ott sorakozik mögöttük — hogy kegyelettel adózzék a szovjet hősöknek, akik szabadságunkért ontották vérüket. Amikor leszáll az est, megtelik a mozi nagy terme. A dobogón megjelennek az iskolások, hogy verssel, dallal köszöntsék a Szovjetuniót, hogy szlovák és magyar nyelven zengjen 1 szovjet szerzők alkotása — ékes tanúbizonyságaként annak a forró vágynak, mellyel népünk igyekszik na rá ti kapcsolatainkat elmélyíteni, =gyre szilárdabbá tenni. És ez az ünneplés még csak a kezdet. A Barátsági Hónap kezdete. A széleskörű akciók kibontakoztatására 1944 november hetedikén a hideg őszi esőben a sápadt falevelek úgy lapultak a királyhelmeci utcák kövezetéhez, mintha az egyre közelebbről hallatszó gépfegyverropogástől félnének ... Csak falevelek voltak, nem tudhatták azt, amit az emberek, hogy ezek a harci hangok a közeledő szabadságról hoznak hírt. Nem érezhették azt, amit a fasiszták által meggyilkolt két kommunista, Leczo és Jakab elvtársak hozzátartozói, hogy közeledik az a félelemmentes szép élet, melyért fiaiknak meg kellett halniok. És egyre erősebben hallatszott a fegyverropogás, az emberek szívében egyre nőtt, izmosodott a reménység a szovjet katonák testvéri közeledését látva, érezve. Most is november hetedlke van. 1959. Tizenöt éve szabad egész hazánk. A szorgalmas égi seprő, a reggeli szél végigszánt a királyhelmeci utcákon, hogy egyetlen száraz őszi falevél se bontsa meg az ünnepi rendet, hangulatot. Mert ünnep van Királyhelmecen. Ezen a napon nyitják meg a csehszlovák-szovjet barátsági hónapot nemcsak itt, hanem szerte az országban. Királyhelmecen mégis különös jelentőséggel bír ez a nap — az 1944-es november 7-re emlékezteti az embereket, arra az időre, amikor a baráti szovjet nép a szabadságot hozta hazánknak. Ünnep Királyhelmecen LENIN — a világ ébresztője JOHANNES R. BECHER: hadtesteket az éhség ellen, a gazság ellen vezetett. Minden betűje új eke, orosz ugart felszántó láng. Az ő szava hirdette váltig: „A miénk lesz ez a világ!“ Álmából 6 rázta fel a világot — és öt világrész felfigyelt! Viharharangként szállt szava s rá hulló rabbillncs felelt. Hangja szólított, felemelt: „Lázadj erő! Egy hús és egy vér — tűzrejtö, lefojtott parázs — a munkás- és a paraszttestvér.“ Álmából ő rázta fel a világot — szava a gépek százát adta: traktor készült, kazán, vasút. Szenet ontott a bányaakna. Dübörögtek az üzemek, erőt, fényt adtak a vizek.. * Álmából 6 rázta fel a világot — szaval villámok voltak, sínpáron jöttek, folyók hozták, országhatáron áthatoltak; lobogtak, mint a lobogók egy tér felett, mely ünnepel — s ajak adta tovább az ajknak: „Népek halljátok? Szól a jel!" Álmából 6 rázta fel a világot — szavából fegyver született: jóélű fejsze, puska, ágyú és barrikád és hadsereg. — Mínszktől fel az Uraiig vívta nagy harcát vas és tűz között a vörös had — s szállt mint a szikra Bálványnapok hullottak porba s a fénykupolás ősi Moszkva tisztító vihart tükrözött. Almából ö rázta fel a világot - szava kovászolt kenyeret,
