Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)

1959-11-01 / 87. szám

1959. november 1. Jzatnrd Földműves 5 pefi be^7élcret@<! panasszal keverve... wAA ill!lilllij|llll!ll!liiiill!i!lll!llllllllll!!ll!ilil!illl!i!llll!!!l!!!l!ll!!lllill!íliliilllll!!lll!lilll!ll!!lll!!!lll!IIIIIIIIK Délután hat óra, esteledik. A gu­lyások már végeztek az etetéssel, itatással, fejeshez készülődnek. A ju­hász sem fújja már furulyáját: haza­felé terelgeti nyáját... A falu kicsi és csendes. Csupán az éter hullámain peng a hegedű húrja, száll a vidám cigányzene! Bölcsé Barnával, a Füleki ÄG ke­resztúri részlegének vezetőjével jár­juk a kis falu frissen hengerelt, szurkozott utcáját. Egy magas, piros­cserepes épület előtt megállunk. — Ez a mi kultúrházunk! — mond­ja némi büszkeséggel Bölcső elvtárs. — Most építettük! — Sokba került? — Felül 70 000 koronába! De a ja­varészét társadalmi munkával dol­goztuk le! Jó ideig néztük az új, modern épületet. Majd belülről is megtekin-A mi kultúrházunk Kétféle atomhajó < A Szovjetunió partjait 12 tenger, köztük három világtenger: az Északi Jeges-tenger, az Atlanti- és a Csen­des-óceán hullámai verdesik. Ezért már a cári Oroszország is — rend­kívül fejletlen iparához képest — jelentős figyelmet szentelt a hajó­építésnek. A Szovjetunió pedig főleg az utóbbi időben fokozott figyelmet szentel kereskedelmi- és hadiflottája kor­szerűsítésére, mivel nem akar elma­radni a többi, tengerek-övezte hata­lom mögött. De mégis különbséget találunk a Kelet és a Nyugat kétfajta, merőben ellentétes flottaépítésében. Amint a technika fejlődése folyamán^ vitor­lások kiszorításával a gőzkazános, majd a Diesel-motorral, illetve vil­lanyerővel hajtott hajók után eljutott az emberiség az atomenergiáig, Ame­rikának első dolga volt megépíteni a „Nautilus“ nevű atommeghajtású tengeralattjárót. A búvárhajó hábo­rús célzata és támadó jellege nyil­vánvaló, nem szorul bővebb magya­rázatra. Mert amiről az amerikai hi­vatalos körök a „Nautilus“ vízrebo­­csátása alkalmával bölcsen hallgat­tak. azt a száz méter hosszú „Őriás­­ha!" első útján részt vett újságírók kifecsegték: a tengeralattjárón sem­miféle tudományos vagy kutatási célokat szolgáló berendezések nem léteznek. Ellenkezőleg, azok helyén hatalmas torpedó- és rakétakilövő csövek tátonganak! A szovjet tudósok a hajózás szol­gálatába állították az új üzemanya­got. Még a „Nautilus“ vízre bocsá­tása előtt, 1956. október 5-én meg­kezdték a „Lenin“ nevű atommeg­­hajtásos jégtörő építését. A legöre­gebb orosz hajógyárból, a Nagy Péter alapította „Admirality“-ből - amely ezidén ünnepli fennállásának 250. évfordulóját — indult el első útjára, és f. évi szeptember 12-én kikötött a Néva-folyó partján Leningrad szí­vében. Ott, ahol 1917-ben a legendás hírű „Auróra“ ágyúi jelezték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vir­radatát. Az új jégtörő 134 m hosszú, 28 m széles, több emeletes, felülépítmény­­nyel ellátott hajó, 16 ezer tonna víz­kiszorítással. Átlagos óránkénti se­bessége 18 csomó (kb. 33 km), tur­bináinak teljesítőképessége 44 ezer lóerő, tehát kétszer annyi, mint a legnagyobb amerikai jégtörőé. A „Le­ninben nem találni sem gépészt, sem fűtőt, csupán a reaktorok működését ellenőrző mérnök-operatőrök szor­goskodnak rajta hangtalanul. A vitor­lások kivételével ezelőtt el sem tud­tunk volna képzelni kémény nélküli óceánjárót. Az új jégtörő fedélzetén viszont kémények helyett helikopte­rek „tanyáznak“, akár egy kisebb repülőtéren. Ezeket a gépmadarakat küldik ki „előőrsnek“ a környező jégtakaró kikémlelésére és egyéb tudományos megfigyelésre. A „Lenin-t három különböző típusú reaktor hajtja, amelyek mindegyike 90 ezer kilowatt hőteljesítményű. A hajó váza különleges acélból ké­szült, amely a 2 — 2,5 méter vastag jégtáblát is széthasítja. Belsejét víz­mentesen záródó rekeszfalak osztják 11 főhelyiségre. Ha ezek valamelyike léket is kapna, a hajó nem süllyed el, nyugodtan folytathatja útját, legfel­jebb kissé mélyebben merül a vízbe. Az eddigi jégtörők csak korlátolt távolságra hagyhatták el hazai kikö­tőjüket. Állandóan az üzemanyag ki­fogyása, az ennek folytán előálló megrekedés és végül a „jégbe­fagyás“ veszélye fenyegette őket. És a sarki vizeket borító végtelen, jég­mezőkön ugyan hol tölthették volna fel szén- vagy' fűtőolaj-készletüket? Ezzel szemben a „Lenin" a hosszú sarki telet is távoli vizeken töltheti, sőt háromszor körülhajózhatja a föld­gömböt megállás, illetve üzemanyag­­pótlás nélkül. Egy ilyen kb. 400 napig tartó útra egy közönséges hajónak 30 — 40 ezer tonna üzemanyagra volna szüksége, amit persze sohasem vihet magával egyszerre. Az új jégtörő pedig egy napra csupán egy gyufa­­skatulványira való urániumot fo­gyaszt. A „Lenin" belseje és felülépítménye 900 kisebb-nagyobb helyiségből áll. Ezeket olyképp kötötték össze egy­mással, hogy átjárás esetén senkinek sem kell felmennie a fedélzetre, a dermesztő sarki hidegbe. Minden egyes fülkét hőszabályozó berende­zéssel, központi fűtéssel és folyó melegvízzel szerelték fel. A személy­zetnek azonkívül sportcsarnok, mozi, klubhelyiség, könyvtár, olvasó- és hangversenyterem áll rendelkezésére. A hajókórháznak külön belgyógyá­szati, sebészeti és fogászati szak­osztálya van. Ami pedig a legfonto­sabb — magyarázta Pavel Akimovics Ponopariov kapitány az újságíróknak, a. hajó elindulása előtt — a szovjet tudomány legkorszerűbb berendezései védik a személyzetet a rádiőaktív kisugárzás káros hatása ellen. A csodahajó közben az Arktisz felé vette útját, hogy további megfigye­lésekkel és tapasztalatokkal gazda­gítsa az emberiséget az örök jég birodalmából. A Finn-öbölben máris derekasan megállta első „viharpróbá­ját“. Az amerikai búvárhajóval ellen­tétben nem visz magával sem torpe­dót. sem rakétát, hanem békés, mind­nyájunk javát szolgáló mérő- és kutatóberendezéseket. A „Nautilus“ a rombolás és pusztulás, a „Lenin“ a szocialista építés és tudomány ügyét szolgálja. Mert a jégtörő nem — páncéltörő! K. E. tettük. Szép volt, és jól berendezett. Bátran mondhatjuk, hogy igazi kul­­túrházban jártunk!... Az utca másik oldalán vagyis a kultúrotthonnal szemben öreg, roska­­dófélben levő épület gubbaszt. Előtte — karámok között — fiatal borjak futkároznak. Közelebb megyünk, s csodáljuk a jószágot, az épületet! A borjak kövérek, jól gondozottak. Fényes szőrük arról tanúskodik, hogy szorgalmas, lelkiismeretes ember a gondozó. — A munka nálunk megy, mint a karikacsapás — jegyzi meg Bolcsó Barna, a részleg vezetője. — Ter­veinket is mindig időben száz száza­lékon felül teljesítjük. De hogy mit hoz a holnap, vagyis a jövő... nem tudom?! — Miért? — Hát, lehet az ilyen istállókban jövedelmező állattenyésztést folytat­ni? Csak a nagy kiadás és kevés ha­szon! ... — Mennyibe kerül egy kiló hús kitermelése? — Még nem kaptuk meg a kimuta­tást az igazgatóságtól! — És milyen terveik vannak a jö­vőre nézve ? Mondjuk az új begyűjtési árak rendezése alapján, hogyan válik rentábilissá, belterjesebbé gazdasá­guk? — Belterjesebbé? — csodálkozik. — Mi azt termelünk, amit az igazga­tóság előír! Hogy aztán az mennyire kifizetődő, arról... nincs tudomá­sunk! Szava elakad, arca elkomorodik. S csak aztán vidul fel, amikor az őszi munkálatokra terelődik a szó: — Hogyan állnak a szántással, vetéssel? — Búzát a tervezett 40 hektár he­lyett 42 hektár földbe vetettünk. A rozs 10 hektáron már zöldell. Az őszi keverékek magját is idejében földbe tettük. — Minek köszönhető ez a szép siker? — Elsősorban is Deine Sándor és .Gál Béla traktorosok jó munkájának, akik két műszakban éjjel-nappal szántottak a DT 54-es traktorral. Dicséretet érdemel Lopusan Károly és Kósik József traktoros is. Ők Skoda 30-as traktorral sürgették a vetést!... Már teljesen besötétedett. Bolcsó elvtárs tágas, tiszta szobájában foly­tatjuk a beszélgetést. Szó esik sok mindenről... Gazdasági iskolát vég­zett — szép sikerrel. Aztán megnő­sült. Most 41 éves, hat egészséges gyermek apja. Keresztúron, vagyis szülőfalujában csak egy éve vezeti a gazdaságot. Azelőtt a Dóra-részleg­nek volt a vezetője, örül, hogy itthon van — családja körében. Az viszont bosszantja, éjjel-nappal nyugtalanít­ja: miért kell az öröm közé űrömnek vegyülnie? Vagyis mért nem gazdál­kodhatnak még gazdaságosabban, eredményesebben?! Talán nem tud­nának? Dehogyis nem! Hiszen ez év­ben is 22,47 mázsa búzát — 2 mázsá­val többet a tervezettnél —, 21,81 mázsa rozsot takarítottak be átlago­san egy-egy hektár földről! Ez igen szép eredmény. És a jövő még többet adhatna, ha...! Igen, ha a Füleki Állami Gazdaság igazgató­sága idejében megbeszélgetné a rész­legek vezetőivel, dolgozóival a jövőre vonatkozó terveket, feladatokat. Kár, nagy kár az olyan embereket mostoha gyermekként kezelni, akik szívvel­­lélekkel a jövő formálásán fáradoz­nak! Az ilyen „irányításnak“, „veze­tésnek“ mindnyájan kárát látjuk!... ZATYKÖ JÓZSEF Egyre több levél érkezik szerkesztőségünkbe. Levelezőink, olvasóink a szövetkezetekben, az állami gazdaságokon és a tömegszervezetekben fel­merülő problémákról írnak. Ezekből a levelekből közlünk most néhányat. Egybeforrva ... Szoros barátság alakult ki a mar­­tosi és a lándori CSISZ szervezet kö­zött. Tapasztalatcserére jönnek össze, melyen igazán értékes vitát csinálnak, A közelmúltban a martosiak Lándo­­ron, a lándoriak pedig Martoson adtak színes esztrádműsort. Ez a járás töb­bi CSISZ szervezetének is példaképül szolgálhat. Lábszky István, Martos Az Októberi Forradalom tiszteletére A csifári szövetkezet tagjai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy a száz hektárra eső marhaállomány számát a jelenlegi 49,8-ről 51,7-re emelik. Ebből 16,6 lesz a tehén. Vál­lalták még, hogy a fejőstehenek évi tejhozamát is nagyban növelik. Most ez a hozam tehenenként 2030 liter. PUSZTÍ JÁNOS, Csifár Várgedei hír Jó szervezőmunkát végeznek a vár­gedei szövetkezet vezetői, amely — bátran mondhatjuk — gazdagon gyü­mölcsözik a tagoknál. Minden munkát időben és jól végeznek. Igyekeznek, hogy a CSKP XI. kongresszusának cél­kitűzéseit határidő előtt teljesítsék. Az eredmények nem születnek ma­guktól. Aktívan dolgozik a szövetke­zet pártcsoportja is, és a kommunis­ták élenjárnak a feladatok teljesíté­sében. Veres János, Fülek Közös levél.,. Misák János és Esek József közös levéllel keresték fel szerkesztőségün­ket. A garamkövesdi szövetkezetnek az őszi munkákban elért eredményei­ről írnak: — A garamkövesdi szövetkezet mind a cukorrépa, mind pedig a burgonya begyűjtési tervét 100 százalékon felül teljesítette. A kukorica törése azon­ban lassan megy, mivel nincs hely az elraktározásra. Igaz, idejében meg­kezdték a kukoricaszárító építését, de a dróthiány miatt nem tudták a meg­határozott időre elkészíteni. Kaptak ugyan valamennyi drótot az eperjesi üzemtől, azonban az nem elegendő a közel 25 m hosszú szárító körülhúzá­­sára. Levelük további részében arról szá­molnak be, hogy a szövetkezeteseknek nem fog fájni a fejük a takarmány miatt, mert a szálas takarmány mellé több mint 1000 köbméter jó minőségű silótakarmányt készítettek. ★ ★ ★ Nincs mire várni Reggelenként egyre vastagabb dér borítja a határt. Ez egyre jobban sür­geti a mezőgazdasági dolgozókat, hogy siessenek az őszi munkák elvégzésé­vel. A tornaijai EFSZ dolgozóinál azonban hiányzik az igyekezet. Ha­­laszgatják az őszi kalászosok vetését. Igaz, a rozsot elvetették, de az őszi árpának csupán a 60 százalékát, búzá­ból 14 hektárt, s az őszi keverékekből pedig egy hektárt sem vetettek el. Az említett szövetkezetben megkésnek a talajejőkészítésével is. Ennek legna­gyobb oka az, hogy a GTÄ traktorja, mely a szövetkezetben dolgozik, nincs kellően kihasználva. Nem dolgoznak két műszakban. A kapások betakarítása jobban megy. A burgonyát és a cukorrépát már ki­ásták, de a kukoricának pedig sajnos, még a fele töretlen. A betakarítási munkákban nagy segítséget nyújta­nak a helyi mezőgazdasági technikum diákjai, akik több mint 7000 bri­gádórát dolgoztak le az említett szö­vetkezetben. Orbán Erzsébet, MT Tornaija VASÁRNAP VOLT, amikor a pár­kányi járás községeit járva Bátor­­keszire értünk. A község utcáin vi­dám lányok, fiúk, idősebb emberek igyekeztek a futballpálya felé, ahol a helyi labdarúgócsapat a Zselízi Dyna­mo csapatával vetélkedett. A mérkő­zés kezdetekor hangos hajrában tört ki a közönség. Egy ideig mi is fi­gyeltük a fiúk igazán gyorsiramú játékát, majd Tóth élvtársat, a lab­darúgó-osztály vezetőjét, de úgy is mondhatnánk, hogy a helyi önkéntes sportszervezet mindenesét kerestük. A szurkolók között találtuk. — Jól dolgoznak a fiúk a pályán — mondta. — Ezen a mérkőzésen az első három közé való bejutásért harcol­nak. Ugyanis idehaza minden mérkő­zést megnyertünk, idegenben 6 pon­tot hagytunk. — Milyen beosztásban játszanak? — A nyitrai kerület I. B-ben — válaszolt. Majd így folytatta: — Nem elégíti ki már igényünket ez a sporttelep. Üj kellene helyette. : — És tervezték egy újnak az épí­tését? — Igen. Már a jövő év elején meg­kezdjük a munkát. Lesz ott minden­nek helye. Futballpálya, röplabdapálya, teniszpálya ... Olyan lesz az, mint egy városi stadion. Kíváncsiak voltunk, hogy jelenleg a labdarúgáson kívül még milyen spor­tot űznek. Sajnos, itt is csak a labda­rúgás, csak a labdarúgás a minden ... Pedig nem is olyan régen — tavaly is - az asztaltenisz is nagy érdeklő­désnek örvendett. De hol van már a tavalyi hó? Mi ennek az oka? A támogatás hiánya!... Természe­tes, hogy emellett a tagoknak is aktí­van kell dolgozni. Azonban e szerve­zet felől egészen elvették az „anyai kezet". Sem a szövetkezet, sem pedig a helyi nemzeti bizottság nem nyújt valami hathatós támogatást. Igaz, hogy a szervezet tagjai sem tanúsí­tanak nagy rokonszenvet a szövetke­zet iránt. Itt Polák elvtársnak, a helyi szövetkezet zootechnikusának és mint a labdarúgó-csapat „gólkirályának“ kell jó szervezőmunkát végezni: a szervezet tagjai közül minél többéi megnyerni a szövetkezetbe. ANNAK IDEJÉN, amikor az üzemek dolgozói és a diákok megkezdték a II. Országos Spartakiád gyakorlatai­nak gyakorlását, 30 bátorkeszi leány és fiú is munkához látott Hrenko elvtárs, a helyi iskola tanítójának vezetésével. Eredményesen gyakorla­toztak, amit az is bizonyít, hogy a járási bemutatón az elsők között vé­geztek. Most pedig a kerületi bemu­tatóra készülnek. Polák zootechnikus — A járási bemutató után egészen elmaradt a gyakorlás — mondotta Tóth Gyula. — Hrenko elvtárs el­ment a faluból, s a fiúk, lányok elő­tornász nélkül maradtak. Sidó elvtárs — szintén a helyi iskola tanítója — sietett -segítségünkre. Legutóbb azzal az örömhírrel lepett meg, hogy a ke­rületi bemutató után a strahovi sta­dionban is fel akarnak lépni. Ez a hír nemcsak Tóth elvtársat és a szervezet többi tagját vidította fel, hanem minket is. Örülünk annak, hogy a párkányi járásban is vannak olyan lelkes fiatalok, akik nagyra becsülik ezt a szép tömegsportot. És ez a példa bizonyára serkentőleg fog hatni a járás többi községeinek fia­taljaira is, akik — valljuk meg az igazat — mire sem értékelték az ilyen sporteseményeket. Horosz Árpád Nagy a kiadás — kevés a haszon — mondja Bolcsó Barna

Next

/
Thumbnails
Contents