Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-10-18 / 83. szám
4 sí? alt-ad Földműves 1959. október 18. Kiss Kati a szövetkezet fiatal fejőnője már a kilincset fogta, éppen köszönésre nyitotta a száját, hogy siet mert idejében akar végezni az estéli fejőssel, amikor nagyanyja suttoghangja megállította: . - Várjál, lelkem, fogd ezt a szaty rőt... Csatos üveg van benne, iiozzdl este egy kis friss tejet. Anyád mondta. Sütni akar holnap. Sok kell az ünnepre, azt mondja. A csarnoki tej meg nem sokat ér, meg azért pénz is kell___^ hadarta az öregasszony Kati elkedvetlenedett. - Aztán nem bírnánk ki azt a pár koronát?- Kibírni kibírnánk, de hát anyád azt mondja, az ember olt spórol, ahol tud. Meg hogy viszi más is, neked is lehet egyszer.- Nem szeretem én azJ ilyesmit. Még rajtakapnának.- Á lányom, szemesnek áll a világ! Kati kelletlenül nyúlt a vászonszatyor után. - Hát jó, majd meglátom De fillérekért nem kockáztatom a becsületem. Még telebeszéli a fejem. . Viszontlátásra, nagymama. * * * Mikor Kati az istállóhoz ért. mögötte az úton feltűnt Kovács Jóska felesége. Csakhogy 8 nem az istállóhoz szaporázta lépteit, hanem a baromfitelep felé. Ott dolgozott a *érje. Megállt a kerítésnél, körülnézett, majd meglátta, hogy embere éppen az udvarra lép.- Jóska, Jóska... Hallod-e? — kiáltotta. Kovács Jóska kelletlenül hagyta ott munkáját. - Jövök már, mit akarsz? Mért nem jössz be, ki hajlott olyat. — a kerítésen át kiabálni?- Nem akartam bemenni a ^zájtótoktól, még meghallanák, mit akarok ...- Hát mit akarsz?- Levelet kaptunk. Örzse húgom írt, hogy holnapután lesz a keresztelő Sütnöm, főznöm kellene, ahogy illik.. De nincs miből. A tyúkjaim aVg-alig tojnak.- És aztán?- Hát aztán, azért jöttem, hogy estére hozzál haza tíz-tizenöt tojást. A zsebedben kényelmesen elfér. Jóska felfortyant: - Már százszor megmondtam, hogy nem lopok.- Hát nem is lopsz - mézeskedeit az asszony. — Mióta lopás az, ha valaki a sajátjából hazavisz egy-két apróságot. Lehet, hogy más minden nap hordja a tojást, te meg akkor is morogsz, ha egyszer egy évben rászorulok ...- Jól van no, - mordult Jóska, hogy mielőbb szabaduljon a kellemetlen helyzetből. - De most csinálom utoljára. S már, indult is munkája után.- Apjuk ...- Mi az?- Hát tudod, egy tyúkot is hozhatnál... No, tudom, mit akarsz mondani. Számontartják. No és? Elveszett egy és kész! Olyan szép kövérek ezek a jószágok ... — Van otthon elég. Fogjál egyet és vidd el, ha már annyira ki akarsz tenni magadért. . — Hogyisne! ? Azért etettem őket egész télen, a számból adtam nekik a falatot és most, amikor tojni kezdenének, lemészároljam íket? Azt már nem! — Akkor nem viszünk tyúkot és kész! — mondta Jóska és újra elindult. Az asszony felzokogott, mire Jóska hirtelen megtorpant. — Tudom, hogy neked nem számít, ha a falu szájára kerülök. Ha megszólnak, hogy na, híres szövetkezetesek, azelőtt tudtak hozni egy tyúkot, most nem telik nekik rá! Azt akarod, hogy lenézzenek? - vágtak szívébe felesége szavai. — De hiszen telik. Ott a pénz vegyél, ha nem akarod a magadét kiirtani, — akart véget vetni a sírásnak. De az asszony csak folytatta: — És a ház... mi lesz a házzal? Arra kell a pénz. / — Na jól van, hogy az ördög szedné össze, valahány asszony van ezen a keserves világon, — dünnyögte Jóska, majd eltűnt a bejárati ajtó mögött Az asszony elmosolyodott, csak magában mondogatta, hogy - tutyimutyi ember... ha neki nincs magíhozvaló esze, lesz nekem. * * * Lassan estébe hajlott az idő. Az úton három ember alakja tűnt fel A szövetkezet elnöke, Jani bácsi közeledett két járási ellenőr kíséretében. — Errefelé járnak haza az istállóktól és a baromfitelepről, úgy-e? - Érdeklődött a fiatalabbik ellenőr. — Ez az egyetlen út a falu felé, — bólintott helyeslőén az elnök. — No, akkor itt megállunk. Úgyis indulnak már hazafelé. Belekukkan tűrik a táskájukba ...- De mindenkit ellenőrzünk ?.. . nézett kelletlenül Jani bácsi a kél ellenőrre- Természetesen. Csak így tudjuk leleplezni azokat, akik miatt a jó takarmányozás sem emeli a tejhozamot meg az egészséges tyúkokban ..bennmarad" a tojás .. Maga mondta elnök elvtárs, hogy végre ezen a téren is rendet kell teremteni - magyaráz gáttá a másik.- Jól van no, hiszen tudom én Akkor mindjárt kezdhetjük is. Mert már egy jön. Varga Sanyi. Fejő. Mindig csak hallgat meg dolgozik Gyerekkorában lopott, hát nem lehat tudni... Igaz, akkor szegények voltak — mondta útbaigazításképpen az elnök, míg a negyven év körüli szikár ember a közelükbe nem ért. — Jó estét, mi járatban? — köszönt rájuk a fejő. — Razziáznak az ellenőr elvtársak, hogy nem visz-e valaki haza egyet - mást a közösből. Hát ha van táskád fiam, akkor mutasd, hadd lássák. — — Most nincs is nálam táska. Nem nagyon hordok én táskát, hanem a zsebeim, azt megnézhetik. Igaz, nincs bennük semmi. Nem is volnék bolond koronákért százakat veszíteni. Csak folytassák! Ellenőrizzenek. - No, jó éjszakát!... - rázott kezet a három emberrel, miután mély zsebeit a nagyobb nyomaték kedvéért sorba lapitgatta, tapogatta. — Hát, ilyenek a mi embereink duzzadt nagyra az önérzet az elnökben — aki itt siet, úgy látom Kovács Jóska... az is rendes, szorgalmas gyerek. A tyúkfarmon dolgozik. — Űgy-e fiam? Tüzbre tehetem érted a kezem?! - csapott nagyot üdvözlésképpen az eléjük toppanó fiatalember vállára. — Mi... miről van szó? - kezdett dadogni'kínjában Jóska, mert érezte, hogy hóna alatt az elemózsiás táskában lapult tyúk a baráti vállveregefés nyomására erős mozgolódásba kezd i — Ellenőrzés, Jóska fiam! Éppen azt mondtam az elvtársaknak, hogy szorgalmas, becsületes emberek a mieink. — Persze ... nyögött egy kínosat Jóska, s jól odaszorította a táskát a hóna alá, hogy a tyúk ne mozogjon. De úgy érezte, megnyílik alatta a fold A tojások megroppantak, a tyúk meg éktelen rikácsolásba kezdett. Jani bácsi döbbenten bámult Jóskára. - Te gyerek! A táskád! ... Mutasd a táskád . — Ne mérgelődjön elnök elvtárs, csitította később az ellenőr Jani bácsit. Majd a gyűlésen elintézik... De ö még mindig görcsösen szorongatta a táskát és bámult a falu felé, amerre Kovács Jóska némán, szégyentől sújtotton elódalgott. Mikor az utolsó ember is hazatért, akinek lejárt a munkaideje, ők is visszaballagtak a faluba. * * * A teremben csend volt. Figyelő szemek szegeződtek az elnökre, aki a sok beszédtől rekedtre vált hangon most fejezte be a szavazásra bocsájtott javaslatok felolvasását. — Elvtársnők, elvtársak! Kovács Józsefet alapszabályaink értelmében a közös vagyon megkárosításáért átmenetileg más munkacsoportba, a mezei munkákhoz osztjuk be és 15 munkaegység levonásával figyelmeztetjük arra, hogy megsértette a közös tulajdont, minket munkatársait. Aki elfogadja ezt a javaslatot, kérem, nyújtsa föl a kezét. Jóska idegesen, dobogó szívvel, égő szemmel látta, hogy az ismerős kezek egytől egyig mind felemelkednek. Határozottan, szilárdan állnak a levegőben, mintha csak rászegezödnének. A felnyújtott kezek rengetegében kiszáradt szájpadlással súgta feleségének: — Ilyen drága „keresztelőt“ sem csinálsz többet, hallod-e! Most aztán dolgozhatok, hogy a becsületem viszszaszerezzem. Az utolsó sorban egy szék nyikorgóit. Kiss Kati mocorgott, forgott rajta. Nem fért a bőrébe. A mellette ülök ránéztek, aztán egy pillanatra eltűnődtek. Mi van ezzel a lánnyal? Miért olyan jókedvű? Ö pedig kifelé menet nagykendőjébe burkolózó anyjának azt súgta a fülébe: — No, porol-e még, hogy üresen vittem haza az üveget? Az meg tán nem is hallotta, mert fejcsóválva egyre azt hajtogatta: — Ej, ej, ez a Jóska. Ilyenekre volt esze! Meg akart bennünket károsítani ... Még szerencse, hogy kevés ilyen ember akad. VIGH RÓZSA J. G. TAJOVSKY 85 évvel ezelőtt született J. G. fajovsky, a szlovák realista írók egyik legnagyobbika, aki írásaiban feltárta a szlovák falu minden égető problémáját, bírálta a társadalmi élet fogyatékosságait, hibáit, nevelte jobb, új élet teremtésére buzdította a szlovák népet. Iparos szülök nyolc gyermeke közül ö volt a kiválasztott, akit nagyszülei gondjaira bíztak, hogy ezzel is könnyítsen a népes család gondján, baján. így eléggé nyugodt körülmények között tanulhatott. Iskolái elvégzése után egy ideig tanítóskodott, majd hivatalnokként dolgozott. Korán kapcsolatba került a haladó cseh és szlovák írókkal, költőkkel, s a nagy orosz szocialista író, Maxim Gorkij hatására az egyszerű nép szociális problémái felé fordult. Irt elbeszéléseket, novellákat, színműveket. Legismertebb színműve a „Zavaros örökség“ (Statky-zmätky), melyet most is játszanak színházaink, műkedvelőink. Ebben a vagyongyűjtés, pénzszerzés átkos hatását mutatja be. Sokat játszott vígjátéka a „Ha az asszony kezében a gyeplő' (Zensky zákon), mely a falu jellegzetes aszszonytípusain keresztül a kapzsiságot gúnyolja ki. Elbeszéléseiben megrázó képet nyújt a szlovák falu fájó problémáiról. A szegénység, elesettség, kiszolgáltatottság szívbemarkoló példája a „Keserű kenyér", „Maco Mliec“ „A kenyérért“. J. G. Tajovsky érdeme, hogy segített a társadalmi bajok orvoslásában, hogy küzdött, dolgozott az emberibb életért, népe felemelkedéséért. Ezért őrizzük szeretettel, kegyelettel emlékét, ápoljuk hagyatékát, olvassuk könyveit. XXHI. Anyám a konyha földjére ejtette a tekintetét. Én sem mertem a vendégünk szemébe nézni. Ajkunkra fagyott a szó, megnémultunk valamennyien. És percekig ültünk így némaságban, a falióra ketyegése a fülünkbe vert. A sorsunkat verte le a legrosszabb pontig, ahol fedél nélkül marad az ember. Fogalmam sincs, mire gondolhatott anyám, mi játszódott le benne, csak azt láttam, hogy felemeli a fejét, és mikor a vendég felszedelőzködik, megszólal bánatos keserűsége. — Oszt hova tegyem a családomat, Máriás úr? — Kerül ház a faluban, Magyarné asszony — mondja könnyen Máriás István a vigasztalást. És magunkra hagyott a riadalmunkkal. A hét csapás a bibliában semmi volt ehhez az egyhez képest, amit mi kaptunk ezen a héten. Hova legyünk fedél nélkül? Anyámot a székre ragasztott# a kilakoltatás előszele s estéről estére csak gubbasztott, hallgatott, s arcára leömlő könnyeiből láthattuk csak. hogy még él, gondolkozik. Alig főzött, alig mosott ránk ezekben a kínos napokban, csak nézett egy pontra, meg hisztériásán kiabálni kezdett, hogy majd ő megmutatja nem hagy magával kibabrálni. Ne gondolja senki, hogy egy négy-gyermekés özvegyen mindenki rúghat. Aztán elment néhányszor a főjegyző úrhoz, pálinkát is vitt a kosará ban, de a jegyző azon túl, hogy a pálinkát elfogyasztotta, semmit nem tett az érdekünkben. Csak ötölthatolt és azt hajtogatta, hogy a tulajdonosnak jogában áll felmondani. Én meg jártam az erdőre, de úgy olyan elesetten, mintha ott sem lettem volna. Bogár bácsi és Józsi öntötték belém a hitet, mert nagyon el voltam keseredve, s mondták, hogy ne essek kétségbe, kgrül ház a faluban, és fel is soroltak néhány nekünk megfelelőt. De nem az kiadó egy sem! Anyám a szomszédos falvakat is beszaladgálta ház után, mert Máriás István egyre türelmetlenebbül sürgette a kiköltözést, azonban az útja egyszer sem járt sikerrel. A húsvét ilyen nagy bajban ért bennünket, nem kóstálhattunk bele az ünnepbe. Édesanyám telesírta a szobát, amelyből hiányzott a sütemény, keltkalács. Milyen más volt tavaly az ünnepünk! Osztunk a boldogságban és reménykedtünk a jobban, hogy a szegényt is segíti az Isten. És a leszórt bombák kettétörték a szerencse kerekét, nem maradt belőle szilánk sem Kereshetjük az új hajlékunkat lélekszakadva, mert az ember fészke korántsem olyan, mint a madáré. Az összehordhatja a hajlékát sárból szalmából, de az ember nem hordhatja össze. Annak nem lehet könynyen hajléka. És ha csak a fedelet vették volna :1 a fejünk fölül? Veszélyben forgott a munkahelyem is az erdőn. Ha történetesen egy távolabbi faluban szerezhetnénk házat, fel kellene adnom az erdőt, amely nem bántott, nem szekírozott hanem kibékített a sorsommal a mesterem elvesztése után. így emésztődtem a bajban s az egyik napon azzal állt elő anyám, hogy lenne ház, Bálint. Majd az ölembe kaptam örömömben. — Kié? — A gazdáé. De nagy ára van. — Mit kér? — Nem merem mondani se. — Mondja csak, ne féljen! — Az erődet. Leereszkedtem aztán a dikóra és beszámolt a történtekről. Fordult ki a boltból és az ajtóban beleütközött Forgács gazdába. — Csak egy szóra, Magyarné — kezdte a gazda és ömlött belőle a szó. Hogy ő megérti a helyzetünket. Fedél nélkül maradni négy gyerekkel, a leggonoszabb ellenségének sem kívánja. Gondolkozott a sorsunkon, hogy hogyan segíthetne rajtunk. Rájött azután, hogy van az ő udvarán egy öreg ház, a szülei valamikor színnek építették, de használták ők azt nyári konyhának is. Hát nem bánná, ha mi azt elfoglalnánk. El is hívta anyámat az udvarába, s neki egyből megtetszett az új hajlék, de igent mondani nem.mert énrámvaló tekintettel. Az ára felöl tudakolódott jobban, de a gazda pénzről hallani sem akart, megelégszik ő csupán annyival, ha engem a szolgálatába állíthat. És még az én munkámat sem kívánja ingyen, megadja az évi bért rendesen. — Édesanyám mit mondott erre? — Azt mondtam, hogy tiéd a dönt: szó, fiam! — És a gazda mit felelt? — Hogy majd benéz a végszóért. Ennyi volt röviden az anyám ko zölnivalója és én elhúztam a számat kibotorkáltam az udvarra. A kerítésünk tövében kerestem egy alkalmas helyet, s elterpeszkedtem egy hasáb fán. Mert lázadt a vérem, az eszem a gazda ajánlata ellen, szolgafiút akar belőlem, holott én nem szeretnék az udvarába kerülni. Semmi pénzért el nem hagyom az erdő csendjét, végtelen nyugalmát. Az erdőn senki nem parancsol, senki nem hajszol a szeszélye szerint. Bogár bácsi olyan, mint egy falat kenyér. Apám helyett apám. És ezt a helyet cseréljem fel bizonytalannal? A halált választom inkább! Szakadt rám a gond, s hogy szabaduljak tőle, fogtam magam és beállítottam megint anyámhoz. Azzal áz eltökéltségemmel persze, .hogy bejelentem: Forgács gazda háza szóba sem jöhet! De az anyám gyűrött, s nagyon megviselt arca egyszerre megfordított mindent. Ránézegettem lopva, meg a testvéreimet is szemem sugarába vettem, s valami nagyon erősen azt parancsolta bévül, a szívem táján: — Ezeknek fedél kell, Bálint! S az előbbi fogadkozásaim ellenében, egyszerre kimondtam a döntő szót. És anyám a nyakamba ugrott és sírt megkönnyebbedetten. A mellemre borulva szipogta el szegény, hogy lássam be, nem akarja ő nekem ezt a legrosszabb helyet, de a családjával mégsem költözhet az erdőbe, vagy az ég egyéb szabad helye alá. Beláttam én, csakhát fájt a szívem, ha az elkövetkező időre gondoltam ... Forgács gazda eljött azután értünk, cukrot szórt a legkisebb testvéreim tenyerébe és engemet is kínált. Elfogadtam a cukrot, pedig eszembe jutott, hogy a medvét is mézzel csalják a befogó rúdhoz ... Bedöcögött velünk a szekér a gazda udvarába. A házfeljárő lépcsőn a
