Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-09-02 / 70. szám
1959. szeptember 2. VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 277 A libák sántasága Levélben kért tőlem tanácsot J. E. a Szabad Földműves olvasója, hogy mi okozza a libák sántaságát abban az esetben, ha lábukon seb vagy egyéb elváltozás nem észlelhető. A tünetek leírása alapján, annak ellenére, hogy sántaságról van szó, a betegség okát nem a lábakban, hanem a liba zúzógyomrában kell keresni. Ugyanis a liba gyomorférgessége sántasággal jár, pontosabban: ingadozó járással. A liba gyomorférgességét az Amidostomum anseris nevű fonálféreg okozza. Ez a féreg hajszálvékony, alig látható, pár milliméter hosszúságú élősködő. A liba zúzógyomrának hámrétege . alatt főleg a mirigyes gyomor felől eső részen többtucatnyi mennyiségben szokott megtelepedni. Káros hatása főleg abban áll, hogy gyomorgyulladást okoz és vérszívásával, vérzések okozásával legyengíti a libát. A legyengült liba pedig sántikálva, ingadozva jár. Súlyosabb esetekben keveset mozog, üldögél, s ha mozgásra kényszerítjük, csak pár lépést tesz, azt is a földön csúszva, szárnyát is segítségül véve, miközben erőtlenségéről tanúskodó gyenge, szinte fájdalmasan jajgató hangot ad. A betegség súlyosodásával párhuzamosan egyre kevesebb eleséget fogyaszt, majd pedig teljesen elerőtlenedik, elveszti étvágyát és rövidebb-hosszabb betegeskedés után elpusztul. A betegség időtartama és kimenetele attól függ, hogy milyen erős a fertőzés és milyen erőben van a liba. Nagyon gyakran a gyomorférgek a vérszíváson kívül azzal is kárt okoznak, hogy utat nyitnak a különböző baktériumoknak. A zúzógyomorban okozott apró vérzések mintegy nyitott kapuként szolgálnak az emésztőcsatornában levő bacilúsoknak, amelyek azután annál könnyebben fejtik ki káros hatásukat, minél nagyobb a gyomorférgek okozta vérveszteség. Ha a gyomorférgességhez korán társul a baktériumos fertőzés, akkor a sántaság nem mutatkozik, mivel az állat hirtelen, a tünetek kifejlődése előtt elpusztul. A liba gyomorférgességének kezelése elég nehéz, mivel a férgek a zúzógyomor hámrétege alatt tartózkodnak és így a féregölő szerek egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen férnek hozzájuk. Mindenesetre a kezelést bízzuk az illetékes állatorvosra, annál is inkább, mert azokban a libákban, amelyekben gyomorférgek vannak, a legtöbb esetben galandféreg vagy egyéb bélférgek is előfordulnak, sőt az előbb említett baktériumos fertőzésre is gondolni kell, s így a kezelést mindenkor a körülmények szerint kell végezni. Nem szabad úgy cselekedni, mint két hete F. M., aki csak akkor hívott, amikor 46 libájából már csak 22 szomorkodó, szédelgő, ingadozva járó, beteg állat élt. Csak azután fogta a fejét és sajnálkozott, amikor a kezelés után mind a 22 meggyógyult, hogy miért nem fordult hamarabb szakemberhez. Mint minden betegségnél, ennél is érvényes, hogy könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. A libák gyomorférgességének megelőzésére a legfontosabb teendő, hogy abban az állományban, ahol már a betegség előfordul, a libákat ne tartsuk együtt a ludakkal, mert az etető- és itatóedények, valamint a talaj is fertőzöttek lehetnek. Az etetést és itatást olyan edényekből végezzük, amelyekbe az állatok nem tudnak belépni, azokat minden nap alaposan tisztogassuk és legalább 2 — 3 naponként forró vízzel fertőtlenítsük. A trágyát naponta gyűjtsük össze és olyan helyre vigyük, ahol az állatok nem férhetnek hozzá, mivel a trágyával rengeteg féregpete kerül ki, amelyekből 48 óra alatt fertőzőképes lárvák fejlődnek. Ha módunkban ál), változtassuk meg a libák tartózkodási helyét, legelőjét. Ha ezt nem tehetjük, akkor az udvart és legelőt mésszcl vagy műtrágyával fertőtlenítjük, esetleg fölszántjuk. Meg kell szüntetni az állóvizeket, pocsolyákat, mert a gyomorférgek petéiből a vizenyős területeken fejlődnek ki a fertőzőképes lárvák. A takarmányadagok összeállításakor, főképp a magas termelékenységű állatok takarmányadagjának összeállításakor nehezen lehet összeválogatni olyan takarmányokat, amelyek a legfontosabb ásványi táplálóanyagok mennyiségét és arányát illetően tökéletesen megfelelnek. Ilyen esetben a gazdasági állatok hizlalásakor is ásványi pótlékkal kell kiegészíteni a takarmányadagokat. A használt kereskedelmi és gazdasági abraktakarmányok jelentős része foszforfölösleggel rendelkezik, viszont mészben hiány mutatkozik bennük. Ezt a hiányt iszapolt kréta vagy takarmánymészkő pótlásával egyenlítjük ki. Az ásványi pótlékok értékének megítélésére a kalciumkarbonáttartalom mérvadó, ami az ásványi pótlékok 99 %-át is alkothatja. Az őrölt mészkő azonban rendszerint nagyobb mennyiségű különböző keverékét, főképp homokot tartalmaz, ezért nem olyan hatékony, mint az iszapolt kréta vagy az őrölt kagylóhéj. A mész és foszfor kiegészítésére mészfoszfáttartalmü ásványi pótlékokat használunk. Ezek közül leghatásosabb a precipitált takarmánymész (csontprecipitát). A csontok kilúgozásával és a feloldott foszfátok mészteljes kicsapásával állítják elő. A csontprecipitát annál értékesebb, minél több dikalciumfoszfátot tartalmaz, ami jobban oldódik, tehát hatékonyabb, mint a trikalciumfoszfát. Az égetett vagy kalcinált csontlisztet a csontok égetésével nyerik. Kevésbé hatékony, hiszen a foszforsävat alig oldódó Azon a vidéken, ahol a betegség már előfordult, ajánlatos, hogy a ludakat ősszel és tavasszal féreghajtó szerekkel kezeljük keltetés előtt. Ha csak néhány féreg marad is életben, már komoly veszedelmet jelent, mert naponta százezer számra termeli a petéket. Legokosabb, ha a gyomorférges állományból származó ludakat nem tartjuk együtt a libákkal. Dr. Patus Sándor (Gútaj trikalciumfoszfát alakjában tartalmazza. Az enyvtelenített és párolt csontliszt ugyancsak szerves anyagokat tartalmaz és tároláskor könnyebben bomlásnak indul. A takarmányadag nátriumos kiegészítésére, valamint a nátrium és kálium arányának szabályozására takarmánysót (nátriumkloridot), vagyis rendszerint vasoxiddal denaturált közönséges konyhasót keverünk az adagba. A vasoxíHot újabban egacidvörössel helyettesítik. A takarmánysó egy kevés földanyagot és nyomelemeket is tartalmaz. A takarmánysót rendszerint őrölt alakban adjuk az álatoknak. A takarmányokat és takarmánykeverékeket gyártó ipar ásványi takarmánykeveréket is előállít. Ez a keverék 70,96 % mészkőt, 25 % takarmánycsontlisztet, 4 % takarmánysót, 0,25 °/o zöldgálicot, 0,03 % kékgálicot, 0,02 °/o káliumjodidot és 0,06 % mangánszulfátot tartalmaz. A keverék tehát nemcsak fő ásványi táplálóanyagokat, azaz foszfort és meszet, hanem egyéb, fiziológiai szempontból igen fontos ásványi anyagokat is tartalmaz. Megfelelő hatásuk tökéletes elkészítésüktől függ. Elkészítéskor nagy gondot kell fordítani a felhasznált anyagok finom megőrlésére, valamint arra, hogy a vegyszerek és a többi alkatelem hozzáadásakor egyöntetű keveréket érjünk el. Az ásványi takarmánykeveréket valamennyi gazdasági állatfaj hizlalására célszerűen föl lehet használni. A vékei EFSZ-ben a sertések hamar megtanulták az önkiszolgálást és oly jól híznak, hogy a napi átlagos súlygyarapodás már több mint egy kiló. Az új tech nológia tehát sikerrel jár. (K.) Ásványi takarmánypótlékok
