Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-02-01 / 9. szám
4 •Jzcrkad Földműves 1959. február 1. Nagy irodalmi pályázatunkra beérkezett pályamű JÖNÄS ILONA: Megbékélés Az őszi alkony puhán lopakodik a házak közé. A faluban itt is, ott is felgyullad a villany. Szűcsék ablakai még sötéten bámulnak az utcára. A család a félhomályba burkolózó konyhában tartózkodik. Mari a vacsorát készíti, s már szívesen felgyújtaná a villanyt, de tudja, anyósa mindjárt a szemére vetné, hogy nem tud takarékoskodni. Bezzeg ő minden garast a fogához vert, lámpát is csak akkor gyújtott, mikor már szemernyit sem látott. Az öregasszony most a konyha egyik sarkában üldögél a kis zsámolyon. Ujjai közt olvasót perget. Szája hangtalanul mozog, de szeme lopva figyeli, mi történik körülötte. Vékony, aszott testét betegség gyötri, alig tudja magát vonszolni, csak két szeme villog elevenen ráncos arcából. Futó pillantást vet a konyha túlsó zúgában játszogató gyerekekre, majd fiára esik nyugtalan tekintete. István az asztal mellett ül magába mélyedve, látszik, tudomást sem vesz környezetéről. Gondolkozik, töpreng már hetek óta. Az anyja szeretné kifürkészni gondolatait, mert ösztöne homályosan azt súgja, valami nagy dolog készül. Kérdezni nem mer, tudja, hogy asszony nem avatkozhat a férfiak dolgába — erre még boldogult ura tanította meg, sokszor ütlegekkel kísérve a magyarázatot. Vacsora utálj mégis kipattant a titok. — Ezt a gürcölést már tovább nem lehet kibírni — jelenti ki István. — Éjjel-nappal dolgozunk, mégsincs látszatja. Hiába adok meg a földemnek mindent, mégsem hoz annyi hasznot, mint a szövetkezeteseknek. Én is belépek a közösbe. Öreg Szücsné kimeredt szemmel bámul fiára. A rémülettől még a nyelve is megbénul, de aztán összeszedi magát és kitör belőle a harag. Csak úgy árad belőle a szó. — A közösbe? Megbolondultál? Vályúból akarsz enni? Béres leszel! Itthon a magad földjén dolgozol, nem parancsol senki. Ott meg ide-oda rángatnak majd. — Ugyan mama, - próbálja csillapítani István — azt a vályú mesét már maga. se hiszi el... — Aztán azt mondtad, hogy gürcölsz! — kap újra a szó után. — Hát akkor Istvánkát mért nem tartod itthon? Mért akarsz belőle urat nevelni? — Istvánkából nem lesz úr. Hiszen mezőgazdasági iskolába jár —, magyarázza csöndes békítő hangon Mari. — Tanul, hogy ésszel csinálja, amit az apja Gsak erővel, fáradsággal tudott kikövetelni a földtől. — tódítja István. — Jaj, jaj! — siránkozik az öregasszony. — Képes lennél a földet prédára vetni? Hát nem emlékszel, mennyit dolgoztunk, izzadtunk apáddal míg ezt a hat hektárt összeragasztgattuk? Azt hiszed, ingyen adták? Tudod, hegy mennyi nyomorgás jelzi ennek az útját? — Tudom, — mondja komoran, tompán István. — Tudom, hogy apámat elnyűtte a munka. Azért halt meg olyan korán. Meg a testvéreim. Még orvosra se mertek adni, mert féltették a földet. Magát is az törte ★ ★ ★ Megérdemlik a dicséretet Este ötöt mutatott az óra, amikor a kis falu apraja és nagyja kisebb nagyobb csoportokban sietett a kultúrház jelé. Ugyanis a vékei fiatalok Kisfaludy Károly Kérők című színdarabját tanulták be, amit ezen az estén hoztak színre. Hosszadalmas volna a szereplőket kiüön-külön értékelni. Róluk csupán annyit: szívvel, lélekkel dolgoztak, hogy a siker ne maradjon el. A kultúrházban sem egy színfal, sem egy szék nem volt. Csupán az évekkel ezelőtt elkészített dobogd. A fiatalok munkához láttak. Sokan nem tudták azt, hogy Molnár Károly, az iskola igazgatója, Oltmán Klára és Lovas Jolán tanítónők mennyit fáradoztak, míg bemutatásra került a darab. A színfalat Kobák elvtárs, a királyhelmeci iskola tanítója készítette, aki esőben, sárban kijárt Vékére, hogy a kitűzött időre elkészítse. A szereplők a darabhoz illő kosztümökben léptek a színpadra, amelyeket Fecsóné szerzett be. A vékei fiatalok megérdemlik a dicséretet. Sz. Tóth Mihály, Véke meg ennyire, hogy reszketett a földért. Ma már másképpen van. Emberi életet akarunk élni. Nem csak dolgozni, de élni is! Érti, mama? — Mit értsek? Hogy a gyerekeid boldogságára nem gondolsz? — Hát a gyűjtés, zsugorgatás adja a boldogságot? Maga boldog volt? Engem boldoggá tett a hat hektárral? — István hangja szenvedélyessé forrósodott. Ö, hogyan is győzze meg anyját? Mért nem érti meg? — Hogy boldog voltam-e? Döbbent meg az öregasszony. Eddig nem is mert erre gondolni. Valamikor... igen, még fiatal volt, akkor úgy fájt itt belül, hogy mi értelme van az egésznek... de aztán dolgozott, gürcölt, fáradt, temette a gyerekeket, nevelte ezt, amelyik megmaradt. S gyűjtötte neki a földet. Most meg nem kell neki! Nem boldogítja. Még tőle, az anyjától is elveszi. Jaj, minden földet, amibe fiatalsága, reménysége beleveszett. Fiának nem szól semmit. Támolyog kifelé, kis szobájába. — Nem, nem adom, nem adom... — motyogja maga elé. Leroskad ágya szélére, de nem tud megnyugodni. Olyan gyámoltalannak érzi magát. Szeretne valahol bíztatást, vigasztalást találni. Felemeli a fejét, megköti kendőjét. Igen, átmegy Borcsáékhoz — azok majd adnak valamilyen tanácsot. Borcsa is ragaszkodik minden rög földhöz, mint ö. Óvatos léptekkel kisurran a házból, s átcsoszog a szomszédba. Rokonok, biztosan segítenek. Eorcsa az ő nővérének a leánya. Nagy megrökönyödéssel fogadják a hírt. L—! Jaj, nénémasszony, meg ne engedje! Koldúsbotra jutnak! A magáén is nehezen él meg az ember, nem még ha közösködik. — Mit csináljak akkor? — néz rájuk tehetetlenül öreg Szücsné. — István már megkapta a maga részét az Örökségből, lépjen be azzal. — nyelvel Borcsa. — Hát én mit csinálok a magaméval? Hogyan művelem, vetem be egyedül? — emeli fel reszkető kezét az öregasszony. — Akadnak még jő emberek, akik nénémasszonynak gondját viselik, megdolgozzák a földjét. Még egy fedél alatt sem kell azokkal a hálátlanokkal élni. Azok, azok a gyalázatosak! De biztosan Marinak nem ízlik a munka! Biztos! Biztos, hogy ő főzte ki. Mert csak a szép ruha meg a finom étel kell neki. Bezzeg, mikor én fiatalasszony voltam, két ruhával is beértem. Egy ünnepre, egy hétköznapra. Enni meg? örültem, ha főtt krumplit ehettem sóval. De hiába beszélek nekik!.... —. Tudja mit, néném? Költözzön át hozzánk. Majd mi gondoskodunk magáról. Szücsné nem bán semmit, beleegyezik mindenbe. János a sarokban bóbiskol, nem avatkozik a két aszszony megbeszélésébe. Az öreg asszony nagykendöjébe burkolózva hazaballag. Tétova lépésekkel az ajtóig megy, lenyomja .a kilincset. Nem nyílik. Bezárták. Persze, nem vették észre, hogy nincs idehaza. Most mit tegyen? Kopogni nem mer. Tanácstalanul álldogál, majd lassan visszaindul. Borcsáék ajtajánál kicsit megáll. A sok jövésmenés kifárasztotta. Bentről kihallatszik Borcsa éles hangja: — Te csak hallgass, János. Az a fontos, hogy a földet ránk írassa. — Tudod, hogy milyen • beteges. Néha hónapokig fekszik. Ilyen nyűgöt akarsz a nyakadba venni? Mikor hal ez meg ? Arra várhatsz. A földdel meg addig nincs jogunk rendelkezni. — Attól te ne félj — válik halkabbra Borcsa hangja, de az öregasszony most is tisztán hall minden szót. — csak a földet írassa ránk, addig törődök csak vele. Aztán meg csináljon amit akar. A maga tehetetlenségében már úgyis elpusztul. Szűcsnével forogni kezd a világ. Reszketve a falhoz támaszkodik. Lélekzote is elakad. Ügy érzi, zuhan, zuhan valami fekete mélységbe. Szeme döbbenten mered a sötétbe, majd kínlódva vonszolja magát hazafelé. Bekopog az ablakon. Évezredeknek tűnik, míg fény gyűl a házban. István csodálkozó arccal tárja szélesre az ajtót. — Hát mama?! Hol járt? — Vigyétek az én földemet is ... a közösbe — leheli hangtalanul az asszony és bebotorkál kis szobájába. Egy év pergett le az idő homokóráján. Tél van. A lenyugvó nap sugara még bevilágítja a fehér havat és elárasztja csillogással az alkohyi palástba húzódó falut. Szücséknél együtt ül a család. Körülveszik az asztalt. István kezében papír, ceruza. Össze akarja hasonlítani keresetét a múlt évivel. Számol, számol. Míg egyénileg gazdálkodott, a beszolgáltatott gabona árából kellett ruházkodniok, és ebből kellett a gazdaság költségeit is rendezni. A megmaradt gabonából biztosította a kenyeret, meg állatai részére a takarmányt. Most már ilyesmire nincs kiadása. Állatai a szövetkezeti istállóban állanak. A nyári munkákból már a Pista gyerek is kivette részét. Így a ledolgozott munkaegységek után kapott előleg is nagyobb volt, mint máskor az egész évi jövedelem. S most még itt van az évvégi osztalék. István boldogan feltételezett. Tudta ö ezt előre. Körülnéz a szobában, mindenfelől megelégedettség sugárzik feléje. Az anyja arcát szeretné látni, de az háttal az asztalnak a vacsorát készíti. Fürgén mozog a lábasok, fazekak közt. Nemhiába töltötte az év legnagyobb részét szanatóriumban. A gondos ápolás, pihenés meghozta gyümölcsét. Sajgó fájdalmai megszűntek. Már nem zsémbel, a földet sem emlegeti, megnyugodott. Most, hogy fia szavait hallgatta, csodálkozik. Nem tudja még hová rakni magában, hogy miért is van ez így? Hogy övék a föld, mégsem csupán ők dolgoznak rajta, hanem a többiek is. S mégis ilyen sokat keres a fia, mégis ilyen jól van minden. Hite a vágy: a boldog holnap álma... 1849-1921 A szlovák nép legnagyobb költőjéről, Pavol Országh Hviezdoslavról emlékezünk, 110 éves születési jubileumán. Hviezdoslav érdeme, hogy költészetet, hitet, reményt adott a szlovák népnek. Költészetet, mert nekik írt, egyszerűen, közvetlenül, s hitet, reményt, mert a holnapról, a jövőről, szebb életről, összefogásról énekelt. 1849. február 2-án született Felsőkubínban. Már gyermekkorában megismerte a nemesi erkölcsöt, felfuvalkodottságot, s az egyszerű nép becsületességét, jóságát. Iskoláit Miskolcon, Késmárkon és Eperjesen végezte. Megszerette és olvasgatta Petőfi és Arany verseit, s ennek hatása alatt ö is verselni kezdett. Első költeményeit magyarul írta, de csakhamar belátta: a költő feladata, hogy anyanyelvén, és saját népének írjon, azt akarja felemelni. Egyszerű, szépzengzésü, hazaszeretettel átszőtt verseivel népe, a szlovák nép felé fordult. Legkiemelkedőbb _ elbeszélő költeményében „A csősz feleségéiben is a szlovák nép erkölcsi erejének, tisztaságának, szépségének állít emléket, s rámutat arra, hogy a nemesi romlottságon az egyszerű emberek tisztasága győzelmet arat. Hviezdoslav világosan látta, hogy a nemesség nem alkalmas a nemzet, az ország felemelésére. A szlovák nemzetet csupán a nép tudja naggyá, erőssé, műveltté, s boldoggá tenni. Ezeknek az eszméknek adott kifejezést az Ezo Vikolinsky és Gábor Vlkolinsky című elbeszélő költeményeiben, s lírája is erről tanúskodik. Hasonlóan mint Petőfi, bírálta a nemességet, s gondolatai oltárán a népnek, az ifjúságnak áldozott, tőle várta a megváltást. Mikor megjelent Ady Endre verse, a'Magyar jakobinus dala, V ezdoslav költeményben válaszolt. i, te heroldja a derűsebb időnek: - /ágyunkból váljék közös akarat...“ S írt, irt, hogy magyarok, szlávok, oláhok „ ... holnap már együtt vigadozzanak". Rövid elbeszélő költeményeiben a falusi élet kedves képeit, szépségeit örökítette meg, balladáiban megelevenedett a falusi öreg anyókák képzelete, szerelmes szlovák lányok bánata, árvák sírása. Drámáiban a történelemből kiragadott eseményeken keresztül mutatta be a hanyatló és fejlődő világ harcát. Ilyen a „Herődes és Herődiás“. Fordításaival a szlovák nép kezébe adta a világirodalom remekeit: a Hamletet, a Szentiványéji álmot, Az ember tragédiáját, a Boris Godunovot, a Démont. A háború éveiben, az első világháború esztelen embermészárlása közben született meg Hviezdoslav legerősebbhangú költeménysorozata, a Vértes szonettek. Minden emberi panasz, minden élniakarás, megcsúfolt humanizmus, rettegés, gyötrelem ott sír, jajong szonettjeiben. Hiszen, mint mondja: .......Az én szívem is cafatokra tépték a mások szívén tátongó sebeír • • •“ De ráparancsol a véres fellegekre — oszoljatok — mert bízik az emberi holnapban, népével együtt vallja, hirdeti, írja: Hitük a vágy: a boldog holnap álma, — s ez enyhíti a harcok vad hevét. Életét versekben szétosztotta, szivét, gondolatát, mindent feláldozott a népért, mely büszke hordozója, hálás őrzője lett Hviezdoslav örök értékű életművének. —et P. 0. HVIEZDOSLAV: Véies szonettek 31. Térj vissza hát, ó béke szép kora! Köszöntsd felénk megváltó olajágad, s légy te a hit, melytől karunkba árad az új remények pezsdítő bora. Fojtsd el a testvérharcok ostoba tüzét, s ne tűrd, hogy árvákat s anyákat, kik esteien még egyre, egyre várnak, porba sújthasson a gyász ostora. Ö építsd fel a rombadőlt világot és hegeszd be a sajgó sebeket! Bontsd ki vezéri, diadalmas zászlód és gyújts alája minden nemzetet! És jöjjön végre el a te országod: békés jövő, testvéri szeretet! (Rácz Olivér fordítása) i Meghogy most a többi, minden föld, az a sok, ami a szövetkezetben van, a fiáé is. Meg az övé is, hiszen elküldték meggyógyulni. Pedig ő nem dolgozott nekik. Mégis ... — Jól van, igen jól van — mondja halkan, aztán hangos, sürgető szóval, mintha szégyellné az előbbit: — No, vacsorázzunk, terítek! A CSEMADOK járási konferenciája A VÄGSELLYEI járás CSEMADOK csoportjai január 18-án tartották járási konferenciájukat. 12 helyicsoport megbízottjai gyűltek össze, hogy értékeljék az 1958-as évben végzett munkát és irányt szabjanak az újabb feladatok teljesítéséhez. A CSEMADOK járási titkára, Pásztor Ferenc, beszámolójában ismertette az elért eredményeket. A deákiak helyi csoportja volt a legjobb, 35 új tagot szereztek, 3 irodalmi estet tartottak, 5 szakmai előadást, s jól megválasztott színdarabjukkal tizenhatszor léptek fel. (Ebből öt vendégszereplés volt.) Szelőcén 40 tag részére szabászati és varró tanfolyamot szerveztek. Farkasdon 500 személyt befogadó művelődési otthon épült, Pereden és Királyfán is építik a művelődési otthont. A CSEMADOK- tagok járási méretben 67 ezer korona értékű faluszépítési munkát végeztek. A múlt évben 26 háromfelvonásos színművet, 51 esztrádműsort mutattak be. A járási CSEMADOK napon hat helyicsoport vett részt. A szép eredmények mellett még jócskán vannak hibák, javítanivalók is a sellyei járásban. Rossz az énekkarok és tánccsoportok szervezése, nehezen tudják megnyerni a fiatalokat. Még nagyon sokan a vendéglőben keresik a szórakozást, s elsősorban ezeket kell a művelődés számára megszerezni. A tanítók sem kapcsolódnak bele sok helyen a kulturális munkába. így Királyfán a nyolc tanító közül csak egy dolgozik a CSEMADOK-ban. Itt a szövetkezet sem nagy súlyt fektetett eddig a kulturális fejlődésre. A tervezett 13 000 korona helyett csak 5000 koronával töltötte fel a kultúralapot, a járás által kiutalt 10 tátrai üdülésre szóló utalványt is visszaküldték. A CSEMADOK munkáján is visszatükröződik a nemtörődömség. Királyfán 80 taggal kevesebben vannak a CSEMADOK-ban, sok »a kilépők száma. A műsorpolitikájuk sem jó. Tehát még sok, nagyon sok javítanivaló van Királyfán és az egész vágsellyei járásban. Itt az ideje, hogy minden kultúrmunkás, minden tömegszervezet, a HNB, a szövetkezetek teljes lendülettel fogjanak hozzá a falu műveltté, magasabb kultúrájúvá tételéhez. G a c s ó István, Vágsellye Kulturális hírek iHnoooDoonoocmQnnaooGaooQ Pereden január 23-án nagy ünnepség és kultúrműsor keretében, a tanulóifjúság és a lakosság részvétele mellett megnyitották a korszerű új, emeletes iskolát és a kultúrotthont. (-ha-né-) Mihályfán az elmúlt napokban mutatták be az iskolások (a hatodiknyolcadik osztályosok) a Csodakarikás című mesejátékot. Az előadásnak nagy sikere volt, hiszen a tanítónők, Pollák Magda és Csicsai Zsuzsanna mindent megtettek, hogy a kis szereplők, Pongrácz Ernő, Csiba Éva, i Molnár József, Lelkes Boriska és | a többiek megállják helyüket a szln- I pádon. (Pongrácz G.) ! Hviezdoslav születésének 110. évfordulója tiszteletére a Szlovák Nemzeti Színház bemutatja a költő Heródes és Herődiás című tragédiáját. (-as-) A „Harcos művészet“ című kiállítás, mely decemberben Prágában a 40 éves Csehszlovák Köztársaság évfordulóján nyílt meg, Bratislavában is bemutatják. Itt, Bratislavában a kiállítás a SZNF évfordulóján nyílik meg. (as) A pásztói kultúrcsoport Ipolyvisken szerepelt. Nagy sikerrel mutatták be a Kincskeresők-et. (-b-)
