Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-01-21 / 6. szám
24 VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 1969. január 21. A z egykori lengyel sztaroszták sasul fészkének tövében: a Poprád partján állt a vámház, a túlsó oldalon Kasparek városa, a folyót pedig átívelte a zsindelytetös fahíd. Aki akár innen, akár onnan akart áthajtani, annak a híd használata fejében vámot kellett fizetni. A kétlábú lények: emberek, csirkék, kacsák, libák nem fizettek vámot, csak a négylábúak. Malac, bárány után egy, a többi után pedig két rézkrajcár volt a taksa. Abban az időben, úgy egy félszázaddal ezelőtt, Mikszáth Kálmán: „Kísértet Lublón" című regénye Pawlowszky nevű hősének unokája szedte a hidvániot. A kis rézkrajcárokat, meg a nagy „susztertallérok“-at négy krajcár értékben. Aszerint, hogy egy vagy kétfogatú jármű gördült át a hídon. Ez a Pawlowszky nevű szakállas ükunoka a sorompó melletti padkán sütkérezett, ha nem volt járókelő és pompás kacsáiban gyönyörködött, amelyek hol a parton totyogtak, hol meg a vízben bukdácsoltak. A zöld legelő és a friss víz nagyra növeszti a búvárbajnokokat. Ezt nemcsak a gazdájuk, hanem a hídon átkelők is állították. A kacsasereg volt a vámőr minden öröme és büszkesége. Ősszel és tél elején nem is ette meg őket mind, hagyott belőlük féltucatnyi tojót tavaszi szaporulatnak, de a gazdaasszonyok is szívesen vették tojásaikat. A veszedelem mindig váratlanul jelenik meg. Egy reggelen a felesége ismét kinyitotta a tágas ólat és akkor fölsikoltott: — Tolvaj járt a házban, egy kacsa hiányzik! Pawlowszky is megszámolta a totyogó-JURÁN VIDOR: A lazcsatólvaf kát, csak öt volt. Egy hiányzott. Valaki ellopta! Nappal a vámház környékét figyelte, rosszszándékú ember nem környékezte. Délután a kacsák besétáltak az ólba, este rá jók lakatolták az ajtót, másnap hiányzott ismét egy belőlük, pedig a lakat érintetlen volt. Csak nem vitte el a fránya Kasparek? Harmad- és negyednap is hiányzott kacsa, pedig ezen az éjszakán már láncos eb őrizte őket. A városkában feléledtek a régi legendák ama bizonyos Kasparek nevezetű esküszegőről, akit holta után sem a föld, sem a víz nem fogadott be és akinek tetemét a krakkói érsek rendeletére nyilvánosan elégették. Hát ki és más vihetne Pawlowszky kacsáit, mint a sátánnak ez a pribékje! Volt a vámőrnek egy tüzek nevű lengyel kocsisa. Ötödnap alkonyán valami állatot látott a kacsaólba sompolyogni. Nagyobb volt, mint a házimacska, kisebb mint a kutya. Kasparek biztosan ebben az állati formában dézsmálja gazdájának kacsáit, azért előbb keresztet vetett, aztán karót markolt és az ól ajtaja mögé lesbe állt. Egyszerre hápogás és szárnyverdesés hallatszott az ólban, pár perc múlva szájában a kacsával megjelent a Kasparek néven ismert rém. A karó suhant, a tolvaj eleresztette a zsákmányát, prüszkölve a földön vergődött, Juzek pedig addig csépelte, míg mozdulatlanul fekve maradt. Egy hatalmas vadmacskakandúr volt. Pawlowszky fogta a fenevadat, elvitte a városka polgármesteréhez és kártérítést követelt! Bogyányi János megnézte a ritka zsákmányt, leült a zöld asztalhoz és kártérítés címén kiállított egy huszkoronás utalványt, lévén akkor egy kacsa ára három korona, a vadmacska gereznáját pedig öt koronára becsülte. Vadász létére a kandúrt becsomagoltatta és elküldte dr. Lendl laboratóriumába kitömes végett. A kacsatolvaj három hónap múltán visszajött, úgy mint rendelték: villogó szemekkel, tátott szájjal, acsarkodó fogakkal. BŐgyányi polgármester fogta a kandúrt és a tanácsterem szekrényére állította. Egy hét múltán megkezdődött a városka költségvetési vitája. Az ellenzék Pawlowszky vezetése alatt felvonult. Természetesen ö volt a vezérszónok is. Csak úgy dűlt belőle a sérelmek és panaszok sorozata. A polgármester egy ideig nyugodtan hallgatta aztán megrázta a csengőt az elnöki székben, mutatóujjával a szekrény felé bökött, csak annyit mondott: — Kasparek! Pawlowszky elsápadt, néhány szót még hebegett és leült. A kupaktanács egyes tagjai vigyorogták, az ellenzékiek fészkelödtek, s mivel senki sem szólalt fel: János bátyánk a városi költségvetést egyhangúan elfogadottnak nyilvánította. Ügy tudom megvan még az a nagy vadmacskakandúr, amely abban az időben — úgy egy félszázaddal ezelőtt — a városi ellenzék leszerelöje volt, csak szállást változtatott: ma az iskola egyik szemléltető taneszköze. Menyét Miska kalandjai Boriska néni, a szövetkezet baromfigondozója bosszankodva tapasztalja, hogy a baromfiállomány meg nem engedett úton napról napra fogy. Az egyik reggel is három döglött csibét talált az ól egyik szegletében. Ekkor fogott gyanút: csak Menyét Miska lehet a törzsvendég. Ugyanis a csibék nyakán, közel a fejhez kis, vörös és véres folt jelezte, hogy ott szívták ki vérüket. Azonnal intézkedés történt, hogy tisztes fogadtatásban részesüljön a hívatlan vendég, Hiába volt a legagyafúrtabb csalafintasággal kiagyalt csalétek. Miska nem állt kötélnek. Úgy látszik egyetemre járt, vagy ami valószínűbb, valahol már egyszer hurokra került. így saját bőrén tanulta meg, hogy ne higgyen semmilyen könnyű zsákmánynak. A könnyű zsákmány mindig valami veszélyt rejt magában. Még egészen fiatal volt Miska, amikor egy reggel hiába várta haza anyját élelemmel. Nem jött! Egynapi koplalás után belátta, hogy neki kell élelem után néznie, ha nem akar éhen dögleni. így jutott el a nagy udvarba, ahova anyjával párszor már ellátogatott. Az első kísérletnél majdnem életével fizetett falánkságáért. A bejárathoz közel egy csibe vergődött zsinegen. Úgy látszik belekeveredett az este, hiába akart tőle szabadulni, nem tudott. Miska, jó szívétől vezérelve, segítségére sietett a bajba jutott csibének, de ő is bajba keveredett. A kikötött csibe csalétek volt. Amikor ráugrott a csibére, a csapda működésbe lépett. Miska érezte, hogy éles fogú valami mar hátsó lábába. Kimondhatatlan fájdalom hasított minden porcikájába. A váratlan támadás megfosztotta józan gondolkozásától. Jobbrabalra vágódott, csakhogy megszabaduljon kínzójától. Végre egy roppanás, s kiszabadult a vasfogak harapásából. De ó, jaj! Ott maradt jobb hátsó lábának térden aluli része. Kínzó fájdalmában elfelejtette éhségét, iparkodott minél messzebb lenni gyászos vereségének színterétől. Czúszva-mászva sikerült bekúsznia tanyájára. Csonka lábát azonnal ápolásba vette, hogy minél hamarabb talpra állhasson. Párnapos éhségében az addig lenézett kukacok és egyéb rovarok képezték élelmét. Szívósságának meglett az eredménye. Lába szépen beforrott. Kissé bicegve, felderítő útra indult. Kínzó éhség űzte, hajtotta. Ez az óvatossága tette azután hírhedtté a környék baromfi udvaraiban. Többé nem lehetett őt lépre csalni. Még a legrafináltabb módon lerakott csalétket is kikerülte. A legfinomabb falatokat könnyű szívvel otthagyta, ha valami gyanúsat észlelt. Ilyen előzmények után elképzelhetjük Boriska néni bosszankodását afölött, hogy nem tudja lépre csalni a vámszedőt. A gazdag vadászterület jó hatással volt Miska szervezetére. A sebesülése folytán elveszett súlyát hamarosan dup- Iájára emelte. Boriska néni intézkedései rendre kudarcot vallottak. Végre a mellé beosztott Szendrő Juliska megszívlelendő javaslattal állt elő: — Egy-két napig más helyre szállásolják el a csibéket, hogy a hivatlan vendég ne találjon élelmet. Majd egy megmérgezett csirkét engedjenek szabadon az ólban. A javaslatot tett követte. Miska szokott útján hiába kereste a zsákmányt. Üres ól fogadta. Nem tudta elgondolni, mi lehet az oka, hogy ilyen gazdag vadászterület egyszeriben kihalt legyen. A harmadik éjjel azonban gyenge csipogást hallott az ólból. Rávetette magát az egyedül lézengő csirkére, kiszívta vérét, majd jóleső érzéssel osont vissza odújába. Lomhán vetette magát vackára, hogy esti vadászatáig pihenjen. Kis idő múlva azonban görcsös fájdalmak gyötörték. Vonaglott, forgott kínjában. Reggel a lyuk szájában találták elpusztulva. Juliska botra tűzte, s diadalmasan hordozta körül a baromfiudvarban. Mindenkinek megmutatta, hogy jár az, aki a közösből mer dézsmálni. Hegedűs Ferenc ★ Vigyázat a bikákra! Az egyik amerikai mezőgazdasági szaklap arról számol be, hogy a lovak állományának számottevő csökkenése óta a mezőgazdaságban a legtöbb halálos áldozatot a bikák követelik meg. Statisztikai adatok szerint az Amerikai Egyesült Államok területén minden negyedik nap meghal egy bikagondozó.
