Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-06-21 / 49. szám
4 \fxaü-ad Földműves 1959. június 21. A Győri Kisfaludy Színház vendégszereplése Dél-Szlovákiában Falujárás az országos dal- és táncünnepély előtt Június havában látogatott el hazánkba a Győri Kisfaludy Színház, a magyarországi vidéki együttesek egyik legjobbja. Látogatásuk nem csupán vendégjáték volt, hanem az egyre jobban mélyülő szlovák-magyar kulturális kapcsolatoknak, népeink barátságának meggyőző bizonyítéka. A nyitrai színház a múlt év folyamán barátságot kötött a győri színházzal. Januárban ellátogatott Győrbe és a Dunántúlra Holly „Kübo" című darabjával, mellyel nagy sikert aratott a magyar közönség körében nemcsak Győrött, de Sopronban és Magyaróváron is. Ezután nemsokára a győri színház rendezője, Giricz Mátyás jött Nyitrára, hogy megrendezze Fehér Klára „Nem vagyunk angyalok" című darabját, amelyet a nyitrai színház szlovák fordításban tűzött műsorra. A győriek most visszaadták a látogatást. Két — öszszesen 80 tagú — együttessel jöttek Szlovákiába. Komáromban, Ersekújvárott, Léván és Nyitrán tartottak előadásokat. A prózai együttes Mesterházy Lajos „Pesti emberek“ című játékát mutatta be. Az operett-együttes Lehár Ferenc „Mosoly országát“ játszotta. Délutánonként került előadásra a prózai darab, esténként az operett. A „Pesti emberek“ már ismert darab Szlovákiában, hiszen szlovák fordításban a pozsonyi színház is műsorra tűzte. Az új előadásban a magyar közönség anyanyelvén élvezhette. A drámai fordulatokban gazdag és lendületes színmű emberi típusokat, jellemeket mutat be történelmi események, az idő tükrében. A hét érettségizett diák, a hét pesti ember, aki egy osztály padjából indul el, s egy lányért, Mónikáért rajong, más-más útra tér. Sanyi, Tamás, László, Béla, Gyula, Dezső és Monika az élet tisztítótüzébe, harcába kerül. S évek során kiderül, melyik edződött igaz emberré, melyik volt gyönge a küzdésre. Tamás, a zongorista a könyörtelen fasizmus áldozata lesz, László az októberi ellenforradalomban veszti életót, Gyula és Dezső disszidál. Monika és Sándor hosszú évek után egymásra talál. A darab előadása lendületes és forró volt. Gyökössy Zsolt rendezési koncepciója egész modern volt, egyszerű fekete függöny mögött bontakoztak ki a múlt képei, míg Sanyi és Monika az oldalt álló kis eszpresszóban beszélgettek. A főszereplők, Olsavszky Éva Jászai-díjas (Monika) és a társulat igazgatója, Joó László (Sándor) valóban kiváló teljesítményt nyújtottak. A diáktársak, Lengyel János, Felföldy László, Bicskey Károly Jászai-díjas, Perédy László, Máriáss József, Jásszay László mind jól játszottak. Kedves volt Piriké szerepében Lelkes Dalma. A „Mosoly országa" Nyitrán, a zobori amfiteátrumban került előadásra. A kezdés előtt Melus elvtárs, a nyitrai KNB kultúrosztályának vezetője üdvözölte a vendégeket, a kedves fogadtatást Joó László köszönte meg. A győriek operettegyüttese kitűnő előadást nyújtott. Liza szerepében Bállá Ica, Szu Csöng herceg szerepében Köles Zoltán remekelt. A győri vendégek a Magas Tátra megtekintése után visszatértek Magyarországra. Elutazásuk előtt elbeszélgettünk Ondrej Rajniak nyitrai és Joó László győri színházigazgatókkal, a rendezőkkel és a színház tagjaival. Ez a beszélgetés megerősítette, hogy a két színház kapcsolata egyre szilárdabbá válik. Az együttműködés fejlődését tervük is vissza tükrözi: A győri színház Karvas „Éjféli misé"-jének előadását tervezi. A darab rendezésére 0. Rajniakot kérik meg. Szeretnének még egy szlovák operetett is bemutatni, amit majd a nyitrai színházzal közösen választanak ki. Tudjuk, hogy nem kell elbúcsúznunk a győriektől, mert még Sokszor ellátogatnak hazánkba, Mártonvölgyi IZSA, ez a Komáromhoz közelfekvő falu még sok érdekességet őriz, sok szokása beszél a múltról. Ezért is látogatottunk ide, hogy megnézzük, hogyan mentik át a mába ami értékes ami szép a régi szokásokban. , A tánccsoport munkájáról Kurucz Nándorné beszél. Megtudjuk tőle, hogy Izsán kevés a legény, hogy az országos dal- és táncünnepélyre is olyan táncot készítenek, amelyben többékevésbé nélkülözni tudják a férfinépet. IZSA1 VARROTTAS a címe a tánckompozíciónak, mellyel majd az országszíne előtt bemutatkoznak. Ugyanis hajdanában az izsai lányok, asszonyok varróházakban gyűltek egybe, ahol dobokra kifeszített selymekre szebbnél szebb mintákat varrtak, s ezt a kézimunkát „madérának, toledónak“ nevezték. Kelengyéket, blúzokat, kötényeket készítettek. A kötény még ma is visszatükrözi az egykori izsai szokást: ki milyen gazdag, olyan hosszú a köténye. A szegények köténye a szoknya hosszával egyenlő, a módosabbaké hosszabb, mint a szoknya. A falu törvényként tisztelte ezt Bizony nem egy faluban mégcsak legyintenek, ha a nöbizottságról van szó. — Az asszonyok? Mit tudnak azok csinálni? Hiszen csak azért alakítottak nöbizottságot, hogy ne mondják rájuk, semmit sem csinálnak. Nemrég még Bősön is így beszéltek. A férfiak morogtak, hogy minek a gyűlés, pletykálni otthon is lehet. De az asszonyok csak azért is megmutatták, hogy „legények“ ők is a talpukon. S csakhamar megtanulták a kakaskodó férjek, a bizalmatlankodó asszonyok, hogy nemcsak neve, de munkája is van az asszonyok bizottságának. Ma már kénytelenek tisztelni az asszonyszervezetet, mert látják, milyen szép eredményeket ér el. A feleségek, férjhezmennivaló lányok jobban feznek, mióta a nőbizottság főzőtanfolyamára járnak, s még a csirkenevelést is szakszempontból magyarázzák, politizálni is mernek, aztán a hivatalos dolgokat is jobban elintézik, mint azelőtt, mert szlovák nyelvtanfolyamra járnak. Plachtáné, a nőbizottság elnöke kitapogatta, mi is a bősi nők leggyengébb pontja, mit kell leggyorsabban megtanulniok, s úgy szervezte meg a nőbizottság munkáját, hogy a hiáa szokást, s az öregebbek még ma is tartják. De térjünk vissza a tánchoz, mely a varróházba vezeti a nézőt. Hat idősebb asszony üldögél, kézimunkázik, énekelget a varróházban. Majd jönnek a lányok, akik lábszékeket hoznak a kézimunkázóknak, s üde táncba kezdenek. Táncuk ősi gyerekjátékra emlékeztet. Ezekből a motívumokból pergő ütemű karikázóba váltanak át. Most a menyecskék jönnek, dobbal a kezükben, amire selymet feszítettek. A tánckompozíciónak ez a része a „dobtánc". A tánc után felhangzik a közeledő legények dala. A leányok figyelnek, s nagy az örömük, amikor a legények megjelennek. A büszke táncosok először a menyecskék körül legyeskednek, majd a lányok között megtalálja ki-ki a párját. A n'énikék lassan összeszedik a kézimunkájukat, s hazamennek. Utánuk a menyecskék, majd a fiatalok is kiperdülnek. A gyerekek, akik a vendéglátó néninek segédkeztek a székek behozatalában, most megint szorgoskodnak: kiviszik a székeket. Ez a szépen felépített tánc azt bizonyítja, hogy az izsaiak megmentik nyokat pótolja. — Nem tudunk szlovákul —, panaszkodtak az asszonyok, lányok. — Sokszor olyan munkahelyre mehetnénk, ahol a háztartási munkák mellett is tudnánk dolgozni; de szlovák nyelvtudás kellene hozzá. — Segítünk a bajon! — így a nőbizottság, s az ábc-től kezdve mindent megtanított, elmagyarázott. A húsz „tanuló“ május tizenötödikén vizsgázott. Még osztályozták is őket. Legjobb eredménnyel Brezovszky Márta és Máter Erzsébet végzett. Örülnek is, hogy most már könnyebb lesz elhelyezkedniük, s biztosabban állnak a lábukon, mert megértik szlovák polgártársaik beszédét is. — Nem érdekel minket a politika — ez volt az asszonyok jelszava, ha az időszerű nemzetközi kérdésekről, idegen országok politikai helyzetéről volt szó. A ncbizottság ismeretterjesztő előadásokat tartott, s bevezette az asszonyokat az időszerű politikai kérdések rejtelmeibe. Annakidején térkép segítségével Kinába, Tajvan szigetére utaztak, s már tudták, milyen veszélyt jelent a csankajsekisták mozgolódása. így ismerték meg a ketté osztott Berlint, Németországot, Afrikát is. Már élesedik politikai tisztána népszokások színe-javát, s a rövidebbre-hosszabbra fogott kötényekkel már csak emlékeztetnek, figyelmeztetnek: azelőtt különbség volt szegény és gazdag között, ma már kösse kötényét mindenki olyan hosszúra, amilyenre kedve tartja. Szuchy M. Emil Egészség és vidámság tükröződik a szórakozó fiatalok arcán. látásuk, már van véleményük a politikai kérdésekről. S ez nagy eredmény, ha felmérjük, hogy azelőtt ezek az asszonyok saját konyhájukon, a szomszédasszony kerítésén sem néztek túl. Vagy mikor fogott könyvet a kezébe egy falusi asszony? A kalendáriumban nézte meg a dátumokat, névnapokat. Ma vitaesteket tartanak Polevoj könyvéről, vagy Arany János verseit olvassák. Persze, még nem minden asszony ilyen Bősön. Csak azok, akik megértették, hogy a nőbizottság értük van, hogy ott a helyük. — Itt még sokat kell tennie az asszonyok szervezetének, hogy minden nőt megnyerjen,, csoportba tömnrítsen. Ügy látszik, jó úton haladnak, mert ismeretterjesztő előadásaik látogatottsága állandóan növekszik. S ezen keresztül már nem lesz nehéz megszerettetni minden bősi asszonynyal a segítséget, tudást nyújtó nőbizottságot. Azt kívánjuk a bősi nők bizottságának, hogy még sok-sok olyan szép eredményt érjenek el mint eddig, s nyerjenek meg szervezetünknek minden asszonyt, hogy öntudatosodjanak, művelődjenek, váljanak szocialista hazánk öntudatos építőivé. -iné A bősi nöbizottság - a műveltség emelésének eszköze VI. Ezek az udvaron átvonulok úgy festettek, mint a terhüket cipelő hangyák. S alig felejtettem el őket, máris más területre csaptam át, folytattam az ábrándozást a korcsmái délutánokkal és Sárával, akinek a nevetését az ágyban is hallottam. Sokáig nem szabadultam látomásaimtól, a lány kacarászó hangjától, szenvedő vonásaitól, amelyek vérpiros ajkára lejtettek. Anyám rég elfűjta már a lámpát, a szobában motozott, levette ruháját s én még nem aludtam. Forogtam a vackomon éjfélnek a másik oldalán is. Reggel álmosan ébredtem aztán és szédelegtem, mint az egy napos csirke. A tükörbe álltam és a frizurámat igazgattam, ez volt az első dolgom. Mert a hajammal nem voltam kibékülve. Olyan volt mint a drót, nem engedelmeskedett volna a gereblyének sem. Nem lehetett sem oldalra, se hátra szoktatnom. Anyám meg is mosolyogta a kínlódásomat és a hátamra veregetett, hogy sose hadakozzam a hajammal, nem vagyok én még legény. Jövőre törődjek jobban a sörényemmel. Gyöngédség és szeretet párnázódott puhán az ujjaira, ha hozzám ért. Nem árasztott el csókjaival, a szeretetét igen kimérten osztogatta, de ha adott belőle, boldog voltam és arasznyit nőttem. Gyuri öcsém elment már hazulról, könyvet kapott a hóna alá és elfeküdt a kertben, nagyon komolyan vette a tanulást. Még a tanítónknak is feltűnt a szorgalma, talán háromszor is dicsérte a fejét anyám előtt. És mindig buzdította, adja magasabb iskolába, nem vallanánk vele szégyent. Hányszor felemlegeti anyám a tanítót és nevetve mondogatja: — Még hogy gimnáziumba adjam. Az én gyermekemnek való az éppen. Ki vesz rá ruhát, ki fizeti meg a tandíjat és a könyvet? Jaj, bolond egy ember az a rektor! Hosszan elnevetgélt a tanítónk jóindulatán és szeméből rámszóródtak bizodalmának fényei. Engem bíztatott állhatatosan. Hogy njajd én segítek Gyurin és a kisebbeken. Majd ha a felszabadulás, a mesterség eligazította a szénámat. Haj, felszabadulás! Odáig még el kell érni... Két teljes esztendő nagy idő. S az utolsó,év csak súlyosbítja a helyzetemet. Hetenként egyszer tanfolyamra kell menni. Aztán állhatok a magam lábára. De ezen a járatlan úton Fenyő bácsi járjon előttem, ő ismeri ezt az ösvényt. Idáig vezet is a cél felé kielégítően. Minden tőle telhetőt megtesz értem. A jó szíve pótolja mindazt, amit apám nem adhatott meg. Hogy iszik? Igyon, ha jól esik neki. Bolondul Sáráért? Bolonduljon, - ehhez is joga van. Nincs különb ember nála a falunkban. S én vagyok a tanítványa. És nemcsak a tanulásban, hanem a széptevésben is. Újból a korcsma, Sára és a tegnap délután zűrzavaros tarkasága hódította meg az eszemet. Lélekben már felkészültem az e napi találkozásra is. Legényes tempóval vonultam ki a házból és fütyörészve ballagtam a mesteremhez. Fenyő bácsi az udvaron szívta magába a harmatozó reggel fényét, tiszta levegőjét. Mászkált a kút körül és néhány harmadéves almafájának a feltörő ágait nézegette. Meg kövér hernyókat fricskázott le a gyenge galylyákról. Régen elvirágoztak már a fák, csak itt-ott fehérlettek még hosszabb életű virágszirmok, amelyek csalogatták kelyhükbe a szárnyas rovarokat. Az udvar olyan volt, mint egy nagy zúgó kas, a kút fölött és a fák közt méhek, darazsak röpködtek s a mesteremre is rátámadtak olykor, aki hidegvérrel leütögette a rakoncátlanabbakat. Ami hirtelenében a szemembe ötlött, hogy a mester nem készítette ki a szerszámokat, a kút környéke és a fal melléke is tiszta volt. Köszönés helyett jobbnak láttam azt mondani, hogy megyek és kihozom a szerszámokat, meg a szecskavágó hajtómotorját, tudomásom szerint annak a javítása van soron! De ő leintette a buzgalmamat és a lavórt parancsolta az udvar közepére. Kihoztam hát a lavórt, ő meg levetkőzött derékig meztelenre és sápadtan világító hátát mutogatta a kút körül. Vizet loccsaltottam a lavórba s belemártogatta a karját, prüszkölt és mosakodott. Én meg bizonytalanságba estem a mai nap megítélésében. Vasárnap lenne s elfelejtkeztem volna róla? — Milyen nap van ma? — kezdett viszketni a nyelvem. — Szombat — emelte ki fejét a vízből, a cipőmre is ráfröcskölte a szappanhabot. — Nem vasárnap? — Nem. — Akkor mért mosakodik? — Mert mi a szombatból csinálunk vasárnapot! — mondta és szétszórta a vizet a testéről. — Hogyan? — értetlenkedtem jócskán. — Hát úgy, hogy nem dolgozunk. — Ünneplés következik? — Ahogy mondod. Sárával fogunk ünnepelni. Igaz, hogy ő ilyenkor templomba szokott menni, de most elmulasztja az istentiszteletet... Itthon marad. Fáj a feje. A szülei imádkoznak helyette. No hozzad frissen a ruhámat, a szekrénybe akasztottam. Ugrottam a ruhájáért és a félcipőjét is kéretlenül hoztam, ne futtasson megint, s az járt az eszemben, hogy fogom magam és hazamegyek. Nagyon a kedvemet vette a napnak ez az elkezdési módja. Odadőltem szonjorúságommal a kút kávájához és őszintén sajnáltam a motort, amelyet sürgősen meg kellett volna javítanunk. A mesterem azonban rá sem hederített az én kedvetlenségemre, bezárta az ajtót s a kulcsot a küszöb alá dugta. Aztán ellentmondást nem túron intett nekem és mentünk. Ráérősen persze, zsebredugott kézzel. Aki látott hímünket, annak eszébe sem jutott, hogy Sárához megyünk. Fenyő bácsi meg-megállt és ráijesztett gyakran a madarakra, amelyek a mi tiszteletünkre tollászkodtak a kerítésen. Verebeket riasztott, meg fütyörészett, meg végig-végignézett a ruháján. S a parasztok elfordították rólunk a szemüket, hogy dcflgos napon ne lássanak két dologtalant. Az elkésett kapások, többnyire éles nyelvű asszonyok, szóvá is tették a lődörgésünket s irigykedve mondogatták: — Hej, de jó az uraknak! A mesterem szélesen mosolygott és erősebben fütyült, nem válaszolt a gúnyos megjegyzésekre. így értünk a Berger úr házához! Sárát a konyhában kerestük, amelynek ajtaja sarkig tárva volt, s ott is találtunk rá a díványon, sárgafedelü könyvbe temette sápadt, színtelen arcát. — Kezétcsókolom, szép kisasszony! - köszöntötte a mester mélyen meghajolva, sarka rikított a lyukas zokniból. mormoltam én is utána a beköszöntőt. — Hozta isten a hódolókat — tárta szét Sára a karját s biccentett felénk és az arca megpiroslott, mint a szerepében bizonytalan színésznőnek. Fenyő bácsi a díványon foglalt helyet, én az asztalnál. A Sára könyvét kaparintottam a kezembe, borító lapján férfi ölelt egy nőt karjába, folyó partján, zöld gyepen, bokor hűsében. Belelapozgattam sűrűn a félpengős regénybe s örültem, hogy volt mivel foglalkoznom.
