Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-06-17 / 48. szám
192 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. június 17* ,uii4N v,D<"l, I Medvetragédia a Magas-Tátrában Futótűzként terjedt el a Magas-Tátra fürdőhelyein az a megdöbbentő hír, hogy a javorinai vadászok Észak-Tátra egyik völgyében a zergesózók felújítása és a levetett szarvasagancsok keresése közben farkasok által szétmarcangolt öreg anyamedve, valamint egyéves bocsának maradványaira akadtak. A természet- és állatbarátok mély sajnálkozással vették tudomásul a hírt, a rendkívüli eseményekre mindig éhes képzelet pedig túlzott formában terjesztette a véres részleteket. A Kárpátokban igen ritkán előforduló drámai esetről lévén szó, a valószínű tényállást szeretném ismertetni, hiszen a tragédia lefolyását tulajdonképpen senki sem látta. Dr. Balis Milán, a Tátrai Nemzeti Park dolgozója, aki a helyszínen szemlét tartott, szakvéleményét a következőkben foglalta össze: „A szomorú eset május 12-én vágy 13-án játszódott le a Poduplasky-vötgyben. Az öreg anyamedve valószínűleg sebesült volt, s úgy sérült meg, hogy a ködös, esős időben megcsúszott és egy hegyes fakaró fölhasította a hasát. A farkasok olyan helyzetben támadták meg, hogy nem tudott védekezni. A támadás időpontjában alighanem feküdt és sebét nyalogatta. Bocsa közben fölmászott a közeli magányos cirbolyafenyőre, amely alatt az anyamedve feküdt. A farkasok azon a vadcsapáson közeledtek, amely 25 méterre a fekvő anyamedve fölött vezetett. A felülről érkezett támadás meglephette a medvét, amely súlyosan sebesült állapotban nem helyezkedhetett védekező állásba. Miután az öreg medve a farkasok figyelmét el akarta terelni a fán rejtőző bocsáról, nagynehezen egy kisebb sziklafal alá vánszorgott, ahol azután a támadók végeztek vele. A cirbolyafenyőre fölkúszott medvebocs, amikor látta anyja fenyegető helyzetét, aggodalmában lemászott, de a földön, mielőtt még az anyjához érkezhetett volna, a farkasfalka széttépte. A két elpusztult medve maradványait 15 m-re találták meg egymástól. Véleményem szerint legalább hat ordas vett részt a támadásban. A tragédia színhelyére már nem tértek vissza, hiszen egyszerre 80 — 90 kg húst fogyasztottak el. Vegyes farkastársaság lehetett együtt, s a tapasztalt idősebb kanok mellett részt vett a múlt évi fiatalság is. Lengyelországban nagy farkasvadászatokat rendeznek, s rendszerint több nőstény kerül terítékre, mint kan, tehát az ivararány nincs egyensúlyban. így azután a kivert kanok falkába tömörülnek. Ezúttal is ilyen, fiatalokkal kiegészített falka lehetett a támadó. Még az is említést érdemel, hogy a szakirodalomban ismertetett hasonló esetekben is mindig sebesült medvékről van szó; kivételt csak az képez, ha a farkasfalka nagyon erős." Eddig tart a jelentés. Magánvéleményen a következő: A szomorú sorsú anyamedve akár betegség, akár súlyos sebe miatt egészen legyöngült, s védekezésre képtelen helyzetében egy alkalmilag összeverődött íaskasfalka zsákmánya lett abban a végzetes találkozásban, amikor Európa két legnagyobb ragadozója, a medve és a farkas, egy évszázad után ismét összecsapott a Magas-Tátrában. Mindkét ragadozónak ez a hegycsoport már egy évszázaddal előbb közös élettere volt, amikor az ordasok kelet felé kezdtek vonulni és eltűntek. A Magas- Tátra alján az utolsó farkast 1879-ben Késmárkon lőtték, azóta emléke már csak a mese- és mondavilágban élt. Olykor egy-egy idegenből elcsavargott példány ellátogatott ugyan hozzánk, de az ordasok nagyobb beszivárgása csupán 1939-ben kezdődött. A medveállomány rohamos csökkenése az első világháborút követőleg következett be, amikor az elöltöltő puskától a rejtett katonafegyverig minden öldöklő szerszámot fölvonultattak a medvék ellen. Az állomány olyan rohamosan szűkült, hogy az 1932-ben Csorbán megtartott zergeankéton a szakemberek a medvék számát mindössze 18 — 20 db-ra becsülték. Azóta a medve védelem alatt áll. A második világháború tovább tizedelte a medvét, amíg végre az új vadászati törvény és a Tátrai Nemzeti Park mint természetvédelmi terület biztosította a medve fennmaradását. Állománya a Tátrai Nemzeti Parkban ismét 20 db körül mozog. Ezt az állományt érte most kettős veszteség. Az egészséges, fejlett medvét bármilyen támadással szemben három hatalmas fegyver védi: a nagy csontokat is összemorzsoló fogazat, a vasgereblyéhez hasonlítható és szörnyű sebeket ejtő karmok, valamint a tulkot is leütni képes óriási erő. A múlt század emlékeiből idézzük talán a tátrakotlini esetet, amikor az erdei legelőn a gulyából visszamaradt egyik tehenet a csavargó medve levágta, majd hátsó lábain a több mint 4 mázsás zsákmányt az országúton 200 — 250 m-es távolságra az erdőbe vitte. Ott lakmározott a tehén húsából, azután a tetemet gallyakkal és földdel betemette. Mancsának halálos sújtása, körmeinek borzalmas hasítása tehát távol tartja még a csapatban közeledő ellenfelet is. Ez a magyarázata, hogy a farkas minden épkézláb medvének kitér. A szabadon élő állatok ellenállása a betegségekkel és balesetekkel szemben rendkívül nagy, mert igen edzettek, de ha mégis előveszi őket a baj, ez rendszerint végzetes. A beteg vad csapája jellegzetes és már messziről érezhető, úgyhogy a ragadozó kitűnő szaglása ezt a szagot hihetetlen távolságból megszimatolja. A prédaleső kitartó szívóssággal követi kiszemelt áldozatát, amíg csak el nem hull, vagy pedig annyira le nem gyöngül, hogy védekezésre képtelen. Az állatvilágban ez a selejtezésnek, a „selectio naturalis“-nak egyik változata. Másik viszont például az árvíz, a rendellenesen zord tél; stb. Esetünkben a betegség vagy zuhanás miatt súlyosan elgyöngült anyamedvc addig vánszorgott a sziklabirodalomban bocsával együtt, amíg kimerültén az említett cirbolyafenyő közelébe nem ért, ahol mindkettőjüket utolérte a kérlelhetetlen végzet. Ahány ordas, öreg és fiatal egyaránt, a beteg nyomát keresztezte, mind követni kezdte, s alkalmi falkába verődött. Lehet, hogy a farkasok már élettelenül találták a medvét, s minden további nélkül szétmarcangolták, de az is lehet, hogy a tehetetlen áldozatot kivégezték, mivel a színhelyen semmi sem árulta el a dulakodást vagy viaskodást. Az elfogyasztott hús nagy mennyiségéből arra következtethetünk, hogy sok farkasgyomrot töltött meg. Becslésem szerint a falka 8 — 10 farkasból állhatott. Májusban ez szokatlan jelenség, mivel a nagyobb farkasfalkák télvíz idején verődnek össze, viszont olyankor a medve téli álmát alussza. Az anyafarkas tavasszal kölykezik, s csemetéit elkülönülten neveli föl. Ez a családtörzs, ősszel az ivadékokat bevezeti a vadászat titkaiba; egy ilyen vacokalj átlagban 4 — 6 tagból áll. Tél elején ez a szám a nyáron át külön élő egy- és kétéves kölykökkel gyarapodhat. Újév táján csatlakoznak a társasághoz a lakodalmazó, ismeretlen vőlegényjelöítek. A falka télen ilyen időtájt a legszámosabb. Koslatás után elsőként a vendégkanok tűnnek el, aztán a felnőttek válnak le az egyéves fiatalokkal és egyhárom tagú füzérekben ismét szétszóródnak a vadászterületeken. A selejtezés örök törvénye tavasszal vagy nyáron hoz össze rendellenes esetekben nagyobb létszámú alkalmi csapatokat. így történt ez most a Magas-Tátrában is. Mertz orosz tudós a farkasgyomor befogadási képességét egyszeri étkezésként legföljebb 3 kg-ra becsüli, s ezt minősíti egy napi élelemnek. Lehet, hogy az orosz tudós a kisebb, barna orosz pusztai farkasra gondolt, viszont a testesebb kárpáti ordasnak nemcsak a falánksága, hanem a gyomra is háromszorta-négyszerte nagyobb. Ezt az imént leírt eset is igazolja: ha 80 — 90 kg medvehús például 10 ordasgyomrot töltött meg, akkor minden gyomorba 8 — 9 kg és nem 3 kg hús jutott. A medvebocs korai pusztulása sajnálatos veszteség. De ha a cirbolyán marad, étlen-szomjan akkor is lezuhant volna előbb-utóbb az alatta tátongó 40 m-es szakadékba. Ám anyaféltésében lemászott, s a leselkedő ordasok martaléka lett. Huszonhét esztendeje javaslatomra a medve védelem alá került. Ezzel az írással, mint a medvevédelemre irányuld javaslat elindítója, adózom a végzete« sorsú tátrai medvemama és fiacskája emlékének. ¥ ¥ ¥ Érdekességek az állatvilágból A szarka tolakodása és szemtelensége néha nem ismer határt. Igen sokszor megdézsmálja gazdasági udvaraink csibe- és kacsaállományát. De sokszor az énekesmadarak fészkéből emeli ki napi pecsenyéjét. * * * A túzok étlapján fű és magvak, de leginkább gyümölcsfélék és egerek szerepelnek. A mezőgazdaság kártékony, állatainak pusztítása által hasznosnak' bizonyult. Ezért óvjuk! Egyesek szerint néha a pacsirta-fészekben is tesz kárt. Tény, hogy elvétve ez is előfordulhat. Például egy földműves verébbel tartotta a túzokcsibéket. * * * Ritka jelenségre figyeltek fel a vadászok a Bakony-erdőségekben: a szokottnál jóval korábban jelentkeztek az erdő újszülöttei, a csíkos vadmalacok. A legsűrűbb és legcsendesebb erdőrészekben már két alkalommal láttak anyadisznót 4 — 5 malaccal.
