Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-31 / 43. szám
A szovjet irodalom feladata a kommunizmus építésében Május 23-án fejeződött be Moszkvában a nagy Kreml palotában a szovjet írók kongresszusa, Ez a kongresszus hatalmas jelentőséggel bír, mert megszabta az irodalom feladatait a kommunizmus építésében. A kongresszuson felszólallak a szovjet irodalmi élet képviselői, a külföldi küldöttségek és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnézze. Az írószövetség titkára Alekszej Szurkov hangsúlyozta, hogy az irodalom legfontosabb feladata a Szovjetunióban végbemenő hatalmas gazdasági és eszmei változás, fejlődés megfelelő ábrázolása. Az irodalomnak meg kell mutatnia az írók szeme előtt születő kommunista emberek erkölcsi vonásait. Az irodalomnak a párt állhatatos segítőtársává kell válnia. A kommunista párt a nagy, a néphez méltó szovjet irodalom megteremtésére hívja fel az írókat. Azt várja tőlük, hogy tevékenyen segítsék a nevelőmunkát, az új társadalom emberének kialakítását, — hangsúlyozta Szurkov elvtárs. Továbbá elmondotta, hogy a legutóbbi kongresszus óta sok kimagasló alkotás született. így Solohov Embéri sors című, Polevoj, Kocsetov, Sztyelman, Nyilin és más regényei Tvardovszkij, Martinov, Ticsina és mások költeményei. Ezek az alkotások azt mutatják, hogy a szovjet írók lassan, de biztosan a mai téma felé fordulnak. Az írószövetség titkára köszönetét • mondott a pártnak a központi bizottságnak és személyesen Hruscsov elvtársnak azért a nagy segítségért, amelyet az irodalomnak adott az eszmei tisztaságért vívott harcban. Szurkov elvtárs rámutatott arra, hogy a párt nem azt várja az íróktól, hogy elsietve illusztrálják a jelszavakat, hanem azt, hogy művészi színvonalon, mély átéléssel ábrázolják a kommunizmus építéseinek életét, a szovjet társadalom fejlődését. Az írók a kongresszus folyamán megtárgyalták még az írószövetség Központi Revíziós Bizottságának jelentését az írószövetség alapszabályzatának módosítását és a vezetőség megválasztását. Beszédet mondott még Jurij Libegyinszkij az írószövetség Központi Revíziós Bizottságának elnöke is, Jermilov elvtárs és a kongresszus utolsó ülésszakán N. Sz. Hruscsov elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. Több mint másfél órás színes beszédében az irodalom legfontosabb kérdéseivel foglalkozott. -fc -fc 'll Tfc -Th -4________ \fzathad Földműves 1959. május 31. niusisuv eiviars nangsuiyozia, hogy a III. írókongresszus olyan időszakban ült össze, amikor a szovjet haza a kommunista társadalom széleskörű építésének korszakába lépett. A Szovjetország a fellendülés széles útján jár - állapította meg a Központi Bizottság első titkára, majd így folytatta — mi nem szédülünk meg az eredményektől, ellenségeink azonban félnek ezektől. Ez így van rendjén, mert ez a mi diadalunkat tanúsítja. A győzelmeket nehéz munkával kell kiharcolni, s ebben fontos szerepük van az íróknak is. Hruscsov elvtárs hangsúlyozta, hogy az író legszentebb hivatása a nép szolgálata. Nincs nagyobb megtiszteltetés annál, mint beleolvadni a szovjet nép közösségébe, együtt alkotni a közösséggel abban a tudatban, hogy a munka a társadalom javát szolgálja. Hruscsov elvtárs beszámolójában rámutatott még arra is, hogy a szovjet nép kiváló, szenvedélyes műveket vár, hogy a hamis írás irodalmi selejt, ami nem segíti a szovjet nép munkáját. Hangsúlyozta, hogy az íróknak az emberi agy megtisztítóinak kell lenniök. „íróinknak korszerűsíteniük kell fegyvereiket, hogy képesek legyenek tükrözni nagy korunkat, azokat a hatalmas tetteket, amelyeket a szovjet emberek visznek véghez“, fejezte be beszámolóját Hruscsov elvtárs, a kongresszus résztvevőinek lelkes tapsa közepette. A Szovjet írók Szövetsége vezetőségének megválasztása után a kongresszus üdvözlő levelet intézett az SZKP Központi Bizottságához, melyben többek között ezeket írja: Büszkék vagyunk arra, hogy Pártunk segítőtársai lehetünk. A legnehezebb szakaszokon, az ellenséggel szemtől szembe akarunk munkálkodni. Munkánkban a kommunizmus győzelméért vívott küzdelmet veszszük példaképül, azt a küzdelmet, melyet Hruscsov elvtárstól, az SZKP első titkárától kezdve a pártmunkások ezrei folytatnak. Fogadjuk, hogy a Párt példáját követve minden erőnket az uj társadalom, az új ember kialakításának szenteljük, hogy a Párt példáját követve, mindenütt ott leszünk, ahol művészi eszközökkel előrevihetjük népünket a kommunizmus útján. A kongresszus munkája véget ért, a szovjet írók munkájában új szakasz kezdődik. Oj művek, korunkhoz, s a kommunizmust építő egyszerű és nagyszerű dolgozókhoz méltó alkotások születnek. Mennyi megpróbáltatáson ment keresztül az egyszerű kádár fia, míg a világhírig eljutott! Mint szegény kisdiák fagyoskodott a bécsi szent István dóm kórusában, koplalt a fűtetlen padlásszobácskában, a puszta megélhetésért játszott úgyszólván minden hangszeren alkalmi zenekarokban. A XVIII. században a zene csak a kiváltságosok szórakozása, szórakoztatója volt. Neki, Haydn-nek kellett jönnie, hogy előkészítse a zenét igazi küldetésére, hogy a nagy gondolatok, ideálok művészi kifejezési eszközévé tegye. Merész vállalkozás volt ekkor a Haydn útja a világhírig zenei pályán kifejezésre juttatni azt a hangot, azt az érzésvilágot, népi táncritmust és dallamot, amit Jozef Haydn vitt a zeneirodalomba. Megélhetést e kor muzsikusa csak valamelyik zenekedvelő nagyúr házában találhatott. Egy Plzen melletti grófi rezidenciáról Magyarország egyik leggazdagabb föurához, Eszterházyhoz került. Mindenben igazodnia kellett urának óhajaihoz, családi alkalmakra kellett zenét szereznie. Müveit csakis a főúr beleegyezésével adhatta ki. Haydn túltette magát minden akadályon, s végre elindult sikerekben gazdag külföldi útjára. Számos kamaranégyes, szimfónia és különböző versenymüvek sikere Bécs és London hangversenytermeinek kapuit is megnyitották előtte. Több kitüntetésben részesült, de két utolsó nagy oratóriuma a Teremtés és a Négy évszak befejezése után elhagyta az angol királyi udvart. A kedélyes Bécsben fejezte be életét 1809. május 31-én. Megmaradt a mély érzések a békés élet, az emberszeretet eszméjét hirdető zenei alkotása, mely örök emléket állít neki. Sz. J. Szlovákia-szerte folynak az előkészületek a zselízi seregszemlére. Falvak, városok CSEMADOK-csoportjai versenyeznek az elsőségért, a döntőbe jutásért. Az első selejtezők a járási CSEMADOK-napok. Az innen győztesként távozó csoportok a kerületi versenyre mennek, A nagykaposi járás CSEMADOK- csoportjai még csak az elődöntőre, a járási CSEMADOK-napra készülnek. Lengyel elvtárs, a CSEMADOK járási titkára nagy bizakodással néz e nemes vetélkedés elé. — Igaz, hogy nemrég járásunk CSEMADOK csoportjai még csak elvétve dolgoztak, de az idén megélénkült működésük, s előadásaik színvonala is magasabb, mint ezelőtt volt, — mondja. Magában a járási székhelyben is rossz volt a helyzet. Hozzáláttak Egri Házasságá-nak tanulásához, de abbahagyták. Nem irányították őket, hiányzott a szervező munka. Január óta javul a helyzet. A járási titkárság mellett egy tánccsoport is alakult, mely lelkesen készül a versenyre. Minden héten kétszer próbálnak, habár nehéz Nagykaposra jutniok a vidékről bejáróknak — Tóth Marikának Szelmencről, vagy Polóka Endrének Dobóruszkáról. De nem sajnálják a fáradságot, mert bíznak benne, hogy munkájuk eredményes lesz; hogy a Húsvéti locsolkodót, meg a Ruhamosást bemutathatják majd Zselízen is. A járási kultúrcsoporttól nem akarnak lemaradni a dobóruszkaiak sem. Ők vőfénytánccal, karikástánccal készülnek a versenyre. A deregnyőiek, csicseriek, szelmenciek tánccal, jelenetekkel, szólóénekkel, szavalatokkal állnak majd a „porondra“. _ — a. . a a. a. a. a a. a. a. I» i im fii T> A nagykaposi járás CSEMADOK-csoportjai a nemes vetélkedés előtt — Szeretnénk, ha szirénfalvi híres énekesünk, Molnár Olga is eljönne a CSEMADOK-napra. Nagyon^ tehetséges. kár lenne, ha elkallódna — mondja Lengyel elvtárs, s aggodalom cseng hangjában. Bizony, nagy felelősség hárul CSEMADOK szervezetünk vezetőire. Népünk minden tehetségét, művészetét felszínre kell hozniok, s a járási, kerületi és országos seregszemléket ennek szellemében kell megrendezniük. A nagykaposi járás fejlődő tánccsoportjai, színjátszókörei, szólóénekesei arról tesznek tanúságot, hogy tudják, mi a feladatuk, érzik mi a küldetésük: kulturális életünk színvonalának emelése, falujuk kultúrájának gazdagítása. Reméljük, nem csalódunk bennük, helytállnak e nemes feladat teljesítésében. — iné — Nem volna jobb mindjárt írógépen tanulni az írást? magát és nagyon magosról mondta: Nem vagy te okos fajzat, mester! — Miért, ugyan miért, Rozikám? — tudakolta a menyecskét enyhe gúnynyal Fenyő bácsi, olajos arcában fehéren virítottak fogai. — Mert ha okos fajzat lennél, a kisbírónkkal doboltatod ki, hogy egy női nadrág kerestetik. — A kútra tettem, nem jöttél vízért! — Bolond! — fújta ki mérgét a fiatalasszony és úgy elszelelt, hogy csak nagyon ritkán láttuk azután. A férje szerepelgetett ráérőbb idejében a kerítésnél, nekidőlt a fának és különféle kisebbítő szavakat dobált át az udvarunkra, mint az eszelős, aki soha sem arra dobálódzik, amerről a veszedelem éri. De Lapos gazda is csak addig kiabált, míg hegyezgettük fülünket a trágárságaira. Mikor észrevette, hogy senki se hallgat a szavára, elcsendesedett magától s eltorlasztotta gazzal az átjárót, hogy a felesége ne jöhessen hozzánk vízért. S ezt az igyekezetét már nem nézhette szótlanul a mesterem, iszonyatos haragra fakadt és átkiabálta a serénykedő gazdának: — Szögeid a szekérre a feleséged, akkor hűséges párod lesz! Ekkor lobbant első haragja, mióta inasának elszegődtem. De ez is csak amolyan futó felhőnek számított az arcán, amelyből esetleg egyszer csap le a villám. Nem tartott sokáig a háborgása, ahogy az öregebbek mondják, nem ment le a nap soha az ő haragjával. Egyik percben robbant, a másikban meg szelídebbnek tűnt a báránynál. IV. De ezúttal sem nyúlt hozzám, a szemében villant meg valamilyen különös fény.- Ügy kell a telhetetlenjének! Ne csak a földjét tömje, meg a marháit, hanem a feleségét is! Ilyet mondott, ha színjózan volt. Nem ihatott még ezen a májusi reggelen sem. Nem szólt aztán többet az esetről. Néhány napig tartott nála minden újság. Elfelejtődtek, eltemetődtek a dolgok. A fiatalasszony járt azért a kútra és a neheztelését a szájába harapta. Sértődöttsége az ajkára lefutó vonalak közt feszült. Amikor először mutatkozott a történe után, hát kihúzta Most is, hogy a kifakadása után megnyugodott, a zsebébe süllyesztette kezét s megcsörgette benne a pengősöket. És pálinkáért futtatott a korcsmába. A pengősöket persze üzenetbe csomagolta és úgy számolta bele a tenyerembe. Az üzenet rövid pár szóból állt: — A mester úr kézcsókját küldi Sárikának! Elriogattam a gyerekeket, mert seregestül jártak bámészkodni, lábatiankodni az udvarunkra és a kerítéseket szökdelltem keresztül, hogy egyenesítsek valami keveset az út görbéjén. A Berger úr nagy bekerített rétjéről közelítettem célba! A korcsma udvarán két gazdátlan szekér előtt leinstrángolt lovak prüsszentgettek bele az abrakostarisznyába, a tyúkok meg a deresek lába körül gyülekeztek és marakodtak fenemód az elejtett zabszemeken. Legszívesebben felsepertem volna az udvart, úgy nézett ki. Noha jól esett szememnek ez a rendetlenség, emlékeket támasztott életre bennem. A szétszórt szalmaszálak a pajtába vezették képzeletemet, ahová Sárával surrogtam be játszani, akiből nagy lány lett, a mesterem üzenget neki. Kicsit el is fáradtak a lábaim, amikor a kerítésükön keresztül becsúsztam az udvarra s egészen lelassítottam a tempót, hogy az eszemnek is legyen ideje belopózni a pajtába emlékekért. A korcsmába is úgy léptem be, hogy előbb rápillantottam a szétszórt' szalmaszálakra! Az ivóban két fuvarosember féle susorászott egy sarokasztalnál: az arcuk fénylett, a szemük bágyadtan csillogott. Ostorukat a lábuk közé fogták, fejüket meg a tenyerükbe. Álmosan, unottan beszélgettek, mert kívülről a nap melege feküdt lustán a hátukra, belülről meg az ital gyengítette kitartásukat. Sára is azt kísérhette figyelemmel, hogy mikor borulnak horkolva az asztalra, mert nem vett észre. Köszönnöm kellett jó hangosan, hogy nekem szolgáljon. Szemének zöldjét rám fordította aztán és "szokásból szép hullámos haját is megigazította. — Mit parancsolsz, Bálint? — mondta csilingelő hangon. — Valami pecséteket. — Mi legyen az? — Törköly. — Szilvát adok, jó?... A mestered a szilvát kedveli! — Nem bánom. Szépen leemelt a polcról egy pecsételt üveget, letörölgette róla a port és míg ezt a szerény műveletet végezte, az én szemem úgy futkározott rajta, mint a hideg az ember hátán. Ahogy felnyújtőzkodott a szilváért, a cifra blúz majd elpattant a mellén. Mintha az áttetszőén könnyű selyemszoknyája is italért rándult volna feljebb. Megdörzsöltem a szemem, mert nem akartam hinni, hogy ez az a lány. akivel én a pajta rekeszeiben hemperegtem. — Parancsolsz még valamit? — nyújtotta váratlanul az üveget s én elpirultam. — Fizetek — dadogtam és csengett a pengő, ahogyan a nedves pultra zavartan lecsaptam. Egy gyors mozdulattal söpörte helyére a pénzt és lefogott hangon suttogta: — Mondd meg a mester úrnak, hogy nem árt meg néha egy kis séta! — Igenis. — Nem üzent semmit? — A kézcsókját küldi. Kikisért az ajtóig és ott újra üzenettel bocsájtott útra. — Mondd meg a mesterednek, hogy az emberek szántanak, az asszonyok meg főznek, a lányok pedig unják magukat! És belekacsintott a szemembe. Röpültem haza a pálinkával és átadtam a Sára üzenetét. De csak ne tettem volna! A mesteremnek mintha taplót dugtak volna a fülébe. Még a naptári idő rendjét is felborította. Köztudomású, hogy májusban meghosszabbodnak a nappalok, az ő napjai viszont délig tartottak csupán, délután — sürgős, nem sürgős, 'félretette a munkát és ment Sárához. És ez nem használt a tanulásomnak. Igaz, dolgozhattam volna egyedül is, hiszen elég jól kiismertem már magam a szakmában, de a baj ott kezdődött, hogy hívott engem is a korcsmába. Mentegetőztem, hogy minek lábatlankodnék én az ivóban, teljesen felesleges lennék ott, és anyámra gondoltam. Természetesen nem értem el semmit a kibúvóimmal. A mester tenyerébe fogta a fejem és beláttatta egy-kettőre, hogy a jó inas akárhol segítségére lehet a tanítójának. Valóban ráhibázott a szerepemre, mert valahányszor csak betoppant Berger úr az ivóba, szigorúságát és gyanúsító gondolatait egyből eloszlatta a kettejükhöz igazított harmadik személyem. Az ilyen váratlan rajtaütések megnövelték aztán a szerepemet s hogy ne unatkozzam, míg ők szórakoznak, síhalmoztak volna mindennel. A mester féldeciket rendelt volna slém, az övé mellé és magában neheztelt is, hogy olyan csökönyösen sllenkeztem. Sára meg tábla csokoládékat gyömöszölt volna a zsebembe ;s a nyalánkságokat el is fogadtam.
