Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-27 / 42. szám
1959. május 27. 168 VIRÁGZÓ MEZÖGAZDASAG Használjuk ki a hordást az építtetésre Ne csak mézet, de viaszt is termeljünk Tavasszal, főhordás előtt évről évre nagy az érdeklődés a mülép iránt. A méhésznek ilyenkor égető szüksége van mülépre, mert új kaptárakat és mézkamrákat akar betöltetni. A műlépvásarláshoz azonban egy kis szerencse is kell, mert nem mindig kapható, vagyis hiány mutatkozik belőle. Ilyen esetben a kezdő méhész fűhöz-fához kapkod, sokszor nagyon helytelenül csak műlépcsíkokkal vagy öreg lép bekötésével helyettesíti az egész mülépet. S_ ennek mi, méhészek magunk vagyunk az okai. Hogyan lehet a kezdőnek műlépje, amikor a már régóta több családdal rendelkező méhésznek sincs elegendő. Viaszellátásunkban nehézségek mutatkoznak, mert kevés viaszt termelünk, a szükséglet viszont a nagyüzemi méhészetek alakulásával és a viasz ipari felhasználásával egyre nagyobb. Méheinkkel keveset vagy semmit sem építtetünk, pedig minden méhésznek saját érdeke, hogy több viaszt termeljen, mert így magának is van bőven belőle és a felesleget jó áron értékesítheti A viasztermelés nem megy a mézelés rovására, mint azt a régi tudomány bizonyítgatta, amely szerint egy kilogramm viasz termeléséhez 12 — 15 kilogramm méz szükséges. Viasztermeléssel és építéssel a fiatal, 10 — 20 napos méhek foglalkoznak. Ugyanezek etetik a Hasítást is. A gyűjtőmunka viszont az idősebb méhek feladata. A két tevékenységet tehát nem ugyanazok a méhek végzik. A fiatal méheknél a bőséges táplálkozás és a meleg hatására működni kezdenek a viaszmirigyek. Ha a kaptárban építésre nincs hely, akkor a méhek a sejtek szélét vastagítják, zúgépítményeket húznak vagy a termelt viaszpikkelyeket a kaptár fenekére hullatják. Ezen a folyamaton minden olyan méh átesik, amely fiatal korát a hordás alatt éli le. Azzal tehát, hogy a családoknak nem adunk lehetőséget az építésre, olyan energiát hagyunk kárba veszni, amelynek kihasználása kötelességünk. A kísérletek kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy az a család termel legtöbb viaszt és nevel legtöbb fiasítást, amelyik e két munkát — a természet évezredes rendje szerint, ösztönének és szervezetének megfelelően — egyidejűleg végezheti. Ennek az egyensúlynak a megbontása a család kárára, a hozam rovására megy. A méheket a viasztermeléssel sem a gyűjtőmunkától, sem a fiasítás ápolásától nem vonjuk el. A méhcsalád munkakedve és ezzel teljesítménye akkor a legnagyobb, ha egyszerre gyűjthet, építhet és fiasítást is gondozhat. A lökőerő természetesen a gyűjtés“ a friss nektár és a virágpor. Ha ez nincs, akkor nincs építés, csökken vagy teljesen megszűnik a fiasítás. Ebből az a tanulság, hogy építtetni akkor a legalkalmasabb, amikor hordás van. Ilyenkor mindig kell, mert ha nem építtetünk, viasztermelésünk egyenlő lesz a semmivel. Az építtetés szorosan összefügg a lépcserével is. Számos méhészetben nem fordítunk kellő gondot az öreg vagy hibás lépek kicserélésére. Az öreg, megfeketedett lépek bábinges, sejtjei alkalmatlanok fiasítás nevelésére, de méz tárolására is. Öt-hat évenként tervszerűen cseréljük ki a lépeket. A kiszedett, összegyűjtött öreg, pergetóben szétszakadt, heresejtes lépeket és zúgépítményeket ne hagyjuk henteregni; olvasszuk ki, mert rövid idő alatt a molyok martalékává válnak. Az olvasztást viaszolvasztő segítségével végezzük, azonban sokkal jobban járunk, ha nem vesződünk az olvasztással, s azt a műlépet gyártó üzemnél becseréljük mülépre. Ma már a házilag történő olvasztás, mülépnyomás elvesztette célszerűségét, mert nagy veszteséggel jár. Olvasztáskor - még viaszolvasztó esetében is — rengeteg viasz a bábingek közt marad, amellyel megkárosítjuk magunkat és népgazdaságunkat. A házilag kinyomott mülép vastag, távolról sem közelíti meg a gyári műlépet. Erről akárki bármikor megyöződhet. Egy bizonyos, ha üzemben dolgoztatjuk fel a ‘ viaszt, kétszer annyi müléphez jutunk. Az is bizonyos, hogy a vastag vagy vékony mülép egyforma célt szolgál. Számos méhész felismerte ennek a jelentőségét és a viasznak szánt lépet, illetve kiolvasztott viaszt elküldi vagy elviszi az üzembe, ahol azt kész műléppel becseréli. Több érdeklődő kérésére, s a méhészek munkájának megkönnyebbítése érdekében ellátogattunk a pöstyéni viaszfeldolgozó üzembe, s az ottani dolgozókkal elbeszélgettünk a mülépnyomás problémáiról. Többi között megtudtuk, hogy az üzem legszívesebben lépet fogad el. Márpedig részünkre ez a legáldásosabb megoldás, mert az olvasztással nincs munkánk és veszteségünk. Ha a lépet mégis kiolvasztjuk, a viaszt öntsük formába és úgy küldjük vagy vigyük el. Mindkét esetben a lép, illetve a viasz épségétől, tisztaságától függ, hogy a beküldött viaszból hány százalék lévonás történik. Ha tiszta a viasz, akkor csak 3 % a levonás. A lép esetében, minden kiló lépért 40 dekagramm műlépet kapunk. Minden kiló műlép után, feldolgozás címén 6,30 koronát számít fel az üzem. A’ gyári műlép vékony sejtjei élesek és szabályosak. Nagy előny még az is, hogy a méhész által meghatározott méretre készítik, ezért abból egy darabka sem megy kárba. Ezekután, ha valaki postán küldi a lépet vagy viaszt, írja meg pontosan, hogy milyen nagyságra kívánja vágatni a műlépet. Ezek a tények minden bizonnyal kedvezőek a méhészek számára; nagyban hozzájárulnak a már kitermelt viasz gazdaságos felhasználásához s egyben a műlépprobléma megoldásához. Sándor Gábor Vándorlással növelik a méztermelést A Betléri Állami Gazdaság (rozsnyói járás) 298 családos méhészetét eddig leginkább az erdei fák virágainak beporzására használta fel. A méhállomápyt három helyen telepítették le az erdőben, a beporzás tökéletességét szem előtt tartva. Ezen a téren szép eredményeket értek el minden éven, de a méz- és viasztermelés nem sokat jövedelmezett, egymástól 2 — 3 km távolságra telepítették volna a méheket, bizonyára megkétszereződött volna a méztermelés. Igaz, hogy a munka is megszaporodott volna. Ezért a gazdaság jobbnak látja, ha inkább vándorlásra rendezi be az erősebb családokat. így méz is lesz bőven és beporzásban sem lesz hiány, mert a száHodermarsky Sándor méhészmester az erős családokat válogatja vándorlásra. a családok átlagos mézhozama 6 — 7 kg (kipergetett méz) volt évente. Az olyan erdőben, ahol rengeteg virág nyílik, ez az eredmény nagyon kevés, hisz ilyen, sőt 10 — 15 kg-os mézhozamot közepes legelőn is el lehet érni. Itt az okozta a bajt, hogy 90 — 100 családot telepítettek egy helyre. Ha 20—30 családonként, mításba vett erdei virágokat a méhek még a fejlődés időszakában porozzák be, addig pedig teljes az állomány. De azután is marad méh az erdei település helyén, mégpedig a gyenge családokat hagyják ott. Ezáltal ők is jobban felerősödnek és fölösleges mézet is termelhetnek.
