Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-01 / 34-35. szám
132 VIRÄGZÖ mezőgazdaság 1959. május 1. Az állatállomány értékelésének néhány kérdése Közismert, hogy tehén és tehén tenyészértékében igen nagy különbségek mutatkoznak. Már pedig egy tenyészet indulásánál ejtett hiba évtizedekig ható veszteségeknek lesz forrása, a kellő gonddal végrehajtott tenyészkiválasztás pedig nagy termelésben és értékes utódban gyümölcsözik. Nem elég csak a külső testalkatot bírálni, sőt a közvetlen termelés (tej, zsír, hízékonyság) számadatai alapján se mondjuk ki a végszót. Fokozott jelentősége van azoknak a tulajdonságoknak, amelyek biztosítékai a hosszú időn át tartó eredményes tenyésztésnek és termelésnek. Lássuk egyébként a tehén tenyészértékét befolyásoló tényezőket! Termelékenység. Gazdasági érték csak abban a tehénben van, amely 12 — 14 havonként egészséges borjút hoz a világra. Ha ez a határidő kitolódik, akkor már számolni kell a „szárazonállás“ hosszú voltával, tehát tejveszteséggel és a borjúban jelentkező nyereség késlekedésével. Ha a legutolsó ellés óta már 5 — 6 hónap múlt el és semmi jele sem mutatkozik annak, hogy a méhben új magzat épül (újrafolyatás, vagy a méhvizsgálatkor egyik szerv sem növekedett meg a másikkal sezmben), ez már gyanús állapot. Ilyenkor indokolt a tehenet szakavatott állatorvossal megvizsgáltatni. Ha a vizsgálat a meddőségnek olyan okát derítené ki, amely rövid időn belül gyógyítható, akkor az alábbi ismertetendő tulajdonságok számbavételével döntsük el, hogy érdemes-e a tehenet gyógyítani vagy minden további nélkül feljavítani és húsra értékesíteni. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az említett kóros szervi elváltozások mellett a fogamzás elmaradásának oka lehet a tehén takarmányaiban bizonyos ásványi tápanyagok (például foszfor) és vitaminok (A-vitamin) hiánya, továbbá hónapokig szűk, sötét, páratelt istállóban jászolhoz nyűgözés, természet - szerűtlen tartás stb. Az állatorvosi vizsgálatnak erre is ki kell terjednie. Egészség. Mind a magzatnevelés, mind a tejtermelés kárát vallja annak, ha a tehén beteg. A hevenybetegség tüneteit könnyű megállapítani. A tehenek körül nagy tapasztalatot szerzett egyének véleménye, szükség ‘esetén állatorvosi vélemény alapján eldöntjük, hogy érdemes-e gyógyítani. Az ilyen hevenybetegségek mellett azonban érdeklődnünk kell, hogy nincsenek-e a tehénben idült betegségek vagy rejtett kóros elváltozások (gümőkór, fertőző elvetélés, mételykor stb.), amelyek a tehén istállótársainak megbetegedését is okozhatják. Ellenállóképesség, szívósság. Ha egy szarvasmarha tömör, rugalmas bőrrel, szívós izmokkal, acélos inakkal, erős csontokkal és kemény körmökkel, arányos testalkattal rendelkezik, akkor — több-kevesebb alappal — remélhető, hogy inkább képes a legkülönfélébb kórokkal (meghűlés, fertőzés, mostoha ápolás és tartás stb.) dacolni és így benne biztosítékát találjuk az állandó, egyenletes, hosszú életen át folyó termelésnek is. Ezzel szemben a megnyúlt, keskeny fejű, ideges tekintetű, túl vékony szarvú, csekély és lapos törzsű, elhegyesedó farú, ösztövér izomzatú, a túl vékony inakkal és gyenge szalagokkal bíró gacsos lábú, ritka szőrözetű példányok esetleges jó tejelésük ellenére sem megfelelő tenyészállatok. Az ilyen tehenek még meg is küzdhetnek bizonyos kórokkal, de nem lehetnek egészséges családoknak szülői, mert utódaikban előbb-utóbb az elgyengült szervezettel járó tünetek (újszülöttek hullékonysága, korai elöregedés stb.) lépnek föl. így bennük megrendül a gazdaságosság és a szervezet szilárdságának egyensúlya. Minél erősebben veszi igénybe a tehenet a nagytermelés és minél kedvezőtlenebbek az életfeltételek az illető tenyészetben, annál nagyobb súlyt keH helyeznünk az edzett, ellenálló szervezetre. A nagy munkára hivatott tőgyet legjobban a nagy testben rejlő vérkeringés, emésztő- és egyéb szervek képesek kiszolgálni. Képünkön jókötésű tejelékeny anya, ugyancsak jó tejelő lányával és egészséges unokájával látható. Az élettartam a legnagyobb bizonyíték arra, hogy a szervezet kifogástalan és életereje nagyfokú. Ezért becsüljük meg azokat a tíz évnél idősebb teheneket, amelyek a tejmennyiség és a rendszeresen világra hozott ivadékaikkal versenyre tudnak kelni a fiatalabbakkal. Amikor nagy tejtermeléssel párosult, szilárd, egészséges szervezetek kitenyésztésére törekszünk, ne ingassa meg elhatározásunkat az a sokszor hallható megjegyzés, hogy a két eredmény egymást kizárja. Éppen elég példa van már a hazai és külföldi elit-tehenek nagy tömegében arra, hogy sok nagy tejelőképességű tehén nagy ellenállóképesség» röl tanúskodik, hosszú életet ér meg. Testnagyság. A tehén nagysága természetesen nem végcél, hanem csak a gazdaságos tej- és hústermelés eszköze. A kérdést tehát leghelyesebb így fogalmazni: mekkora tehenekkel tudunk leggazdaságosabban tejet és húst termelni? öt-hat évtizeddel ezelőtt általános volt az a meggyőződés, hogy a kisebb tehenek közt több a „jó fejős". Amióta azonban az igények a 4000 — 5000 literes átlagokig futottak föl, azóta ritka kivétellel a nagyobb termetek felé irányult a figyelem. Bebizonyult, hogy a 500 — 400 kg-os szervezetben rejlő vérkeringési, emésztő- és egyéb szervek nem képesek kiszolgálni az ilyen nagy munkára hivatott tőgyet. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy szarvasmarháink a tejtermelés mellett hústermelésre is hivatottak. A tenyésztehenek tehát ebből a szempontból is megítélendők, mégpedig nemcsak azt illetőleg, hogy tejtermelésük befejezése után ők maguk kerülnek-e húspiacra, hanem azt is vegyük fontolóra, vajon felénél több ivadékuk, Űzött bika, tinó, vagy meddő üsző for- SRájában hústermeléssel hasznosít-e. Itt sem lenne eszményi a 300 — 400 kg -os test, mert ez aránylag kisebb vágósúlyt adna, másrészt a legfontosabb hústájék (gerinc, combok) kisebb szeletei nem elégítenék ki az igényesebb piacokat. Mindkét szempontból, tekintettel a tej- és hústermelésre is, legjobbnak mutatkoznak a 600 — 650 kg-os tehénsúly. Ne feledjük, hogy a húsipar is nem annyira a nagy rámákat, hanem a „telt" gerincet és combokat keresi, sőt bizonyos ellenszenvet érez a nagyobb testtel párosult durvább csontozatot, hosszabb lábat és aránylag kisebb törzset mutató példányokkal szemben. Tehát fontos, hogy a 600 kg-os súly keretében a mellkas és emésztőszervek, valamint az izomzat minél jobban kivegyék részüket a testtömegből, ellenben a csontozat, továbbá a végtagok annyira szoruljanak háttérbe, amennyire csak az egész szervezet kiszolgálása (fiziológiai szükségesség) ezt megengedi. Tejtermelőképesség. A tehénből fakadó jövedelemnek igen nagy százalékát az egyéni tejtermelés nyújtja. Átlagosan jó-közepes tejtermelőnek tekinthető az olyan tehén, amely friss fejős korában naponta 18 — 20 litert, s így az egész tejelési idényben a borjútejjel együtt 3000—3500 litert ad. Ez a szám mutatja a tényleg termelt tejmennyiséget, de nem azt a képességet, amit a tehén szervezete magában rejt. Csupán akkor lenne ez a képességnek hű mutatója, ha a tehén olyan táplálásban, ápolásban és tartásban részesülne, amely tejtermelő képességének teljes kifejtésére képesítené. A közepes, sőt néha csekély termelést eláruló adatok nem föltétlenül azt jelentik, hogy a tehén nem kiváló egyed. Lehetséges, hogy olyan volt a táplálása, ápolása, tartása, ami miatt nem tudta a benne rejlő nagy képességet felszínre hozni. Ha tehát kapunk is a tehén termeléséről hiteles adatot, mindig tájékozódnunk kell külviszonyai iránt, mert csak ezeknek ismeretében mérlegelhetjük megközelítőleg a valódi képességet. Megtörtént, hogy az elhanyagolt parasztistállóból származó tehenek gondos nagyüzemi táplálás és ápolás után lényegesen nagyobb eredményt mutattak föl. Közismertek a külsőből levonható „tejjelek" (finom szervezet, könnyen ráncolható bőr, könnyű fej, nagy terjedelmű tőgy, széles bordaközök) is. Mindezek azonban csak összességükben adnak némi támpontot arra, hogy a bírálat alatt álló egyed a jobb vagy gyengébb tejelők