Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-04-08 / 28. szám
1959. április 8. VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 109 A gazdasági eredmények elemzése megmutatja az EFSZ-ek fejlesztésének helyes irányát A párkányi járás szövetkezetei az elmúlt évben sikeres fejlődésről tettek tanúságot. Két új szövetkezet alakult, nyolc község pedig szövetkezeti faluvá lett, s így az esztendő végén a parasztgazdaságok 77 %-a gazdálkodott már szocialista nagyüzemi alapon. Bár az új szövetkezetek nem értek még el kimagasló eredményeket, de már az első évben bebizonyították, hogy a kitaposott szövetkezeti úton csupán át kell venniük a régiek bevált tapasztalatait. Sőt ha a régi szövetkezetek nem hallgatnak az idők szavára, az újak még meg is előzhetik őket. A legnagyobb sikert mégis abban látjuk, hogy a szövetkezetek járási viszonylatban helyesebben osztották föl a tiszta jövedelmet. Az előző esztendők gyakorlatával szemben aránylag kevesebbet fordítottak egyéni szükségletekre, aminek következtében több jutott a szövetkezeti alapokba. Hogy az ilyen előrelátás mit jelent a szövetkezet részére a következő időszakban, erről mindenki meggyőződhet. A szövetkezeti alapok bő ellátása zavartalan és gazdaságos termelést jelent, ami hatványozott mértékben mutatkozik meg az eredményekben. De a siker arra is figyelmeztet, hogy gondos elemzéssel vizsgáljuk meg azokat az összefüggéseket, amelyek alapos értékeléséből megállapíthatjuk, vajon hol és mit kell elsősorban szem előtt tartanunk a még gazdagabb eredmények elérése végett. Az elemzés példájaként három olyan szövetkezetét választottunk, amelyekben a közös gazdálkodás még csak rövidebb időre tekinthet vissza. Helemba községben csupán egy esztendeje bővült ki az egészen kis EFSjZ a falu minden dolgozó parasztját magában tömörítő szövetkezetté. Kicsinden másféléves, Kisgyarmaton pedig hároméves az EFSZ, s a két utóbb említett községben a termelési forma szerint még két tábor áll egymással szemközt. Az elemzés bevezetéseként említsük meg, hogy a három szövetkezetben a munkaegység értéke 11. — , 9. — , illetőleg 12.— korona. Ez magában még nem sokat árul el arról, hogy melyik szövetkezetnek miben rejlik a gyöngéje, s melyikük ugorhat hamarosan az élre. GONDOSKODJUNK A TERMELŐESZKÖZÖKRŐL Az egy hektár területre eső termelési alapeszközöket illetőleg a két idősebb szövetkezet csupán 1000 koronás többlettel előzte meg a legifjabb versenytársat: a kicsindi szövetkezetét. Ha csak az épületek értékét vesszük alapul, akkor az újonc hátránya mindössze 200 koronára zsugorodik. Ez mindenesetre hízelgő a kicsindiek szempontjából, s nyomban hozzátehetjük, hogy a társadalmi munkával végzett építkezés terén sok tekintetben példaként említhetjük meg a kicsindieket a többi szövetkezet előtt. Kicsinden közvetlenül a megalakulás után T 1 — 96 mintájú tehénistálló épült, éspedig öt hónap alatt tető alá került, úgyhogy az állatok közös istállózására fél esztendőt sem kellett várni. A helembaiakat azért illetheti dicséret, mert még mint kisebbségi szövetkezet tagjai 1954-ben egy 100 férőhelyes tehénistállót építettek. De a már kiszélesített szövetkezet tagjairól kevesebb jót mondhatunk. Ebben a szövetkezetben egy-egy dolgozóra csupán 2,5 hektáros mezőgazdasági talaj esik, ráadásul a falu lakosságának zöme az építőiparral kacérkodó törpebirtokosokból tevődik öszsze, Ennek ellenére a helembai építkezési munkacsoport dolgozóit inkább a járás többi falujában találjuk meg, ugyanakkor a szövetkezetben az építési problémák megoldása komoly gondokat okoz. Sokat kell javulnia tehát a szervező munkának, hogy a tagok megértsék: társadalmi munkával építkezni annyit jelent, mint olcsón és gyorsan megteremteni a gazdaságos termelés feltételeit. Ennek jóvoltából kisebb mértékben kell igénybe vennünk az állami pénzeszközöket, s ezáltal csökkenthetjük a következő esztendőkben a törlesztési kötelezettségeket. Viszont Kisgyarmaton az egy tagra eső 7 hektárnyi terület ellenére is nagy építkezési tevékenységet észlelhetünk, de ha közelebbről is megvizsgáljuk a dolgot, egyebet is látnunk kell, nem csupán kezdeményezést. Vajon helyes-e, hogy a kisgyarmatiak télire a sertésólba borjakét is bekvártélyoztak? De a birkaistálló sem egészen szolgálja rendeltetését. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYA Ha az állománysűrűséget vesszük elemzés alá a községek sorrendjében (Helemba, Kicsindi Kisgyarmat), a következő adatokra jutunk: a) a szarvasmarha állomány sűrűsége a mezőgazdasági talajterület 100 hektáraként: 41 — 30 — 40; ebből a tehenek száma: 17,7 — 9 és 11; b) a sertések állománysűrüsége a szántóföld 100 hektáraként: 79 — 62 — 99; c) évi tejelékenység teheneként literekben: 1439 - 1492 és 1338. Kicsinden az állatállomány fellöltése lépést tart a férőhelyek biztosításának ütemével, s az állatokra fordított gon • doskodás a nagyobb tejelékenységben is megmutatkozik. A másik két szövetkezetben az aránylag nagyobb állománysűrűség mögött egyéb is rejtőzik: Kisgyarmaton az állattenyésztési termékek kétharmadát, Helembán pedig még ennél is nagyobb hányadát a szövetkezet állami felvásárlás útján értékesítette. Nem vitás, hogy ebben a két szövetkezetben az év végi állomány is ezzel a célzattal gyarapodott föl, vagyis túlzott előnyben részesítik az árutermelést az állatállomány minőségi és távlati fejlesztésének hátrányára. Kicsinden egészségesebb a termelés iránya, mert figyelembe veszik az adottságokat is. A község határában a földterület negyede rét és legelő, s a szövetkezet 1959. évi tervében is azt látjuk, hogy az itteni dolgozók a szarvasmarhatenyésztésben a fajállatok nevelését előtérbe helyezik a túlhajtott hizlalással szemben. Ez az irány nemcsak a járás többi szövetkezetének biztosít majd kitűnő tenyészállatokat, amelyek az adott éghajlati és egyéb körülmények között nőttek föl, de a fajállatok nevelésével foglalkozó szövetkezet is megtalálja számítását. Az állatok értékesítéséből származó jövedelem mellett a szövetkezet nem szűkölködik majd nagy termelékenységű állományban, ez pedig a termelési önköltségek szemszögéből sokat jelent mind a takarmányfogyasztás, mind az istállótérségek biztosítása terén. A rétek és legelők problémájának vizsgálata Kisgyarmaton még kedvezőbb helyzetet tár föl, csupán a szövetkezet fejlesztésének kérdésében tér el a vezetők nézete. Most már megérthetjük a lázas építkezési kedvet és a zsúfolt istállókat; mindez fontos az aránytalanul nagy árutermelés és a pillanatnyi probléma szűk látókörű megoldása érdekében. De hol marad a gondoskodás a kibővítésre váró szövetkezet szükségleteiről, vagy akár a termelés gazdaságosságának biztosításáról? MIT KELL TUDNUNK A KÖLTSÉGEKRŐL? Mindenki nagyon jól tudja: minél kisebb a költségek aránya a jövedelemhez, annál nagyobb a tiszta haszon. Viszont nagyon káros lenne ezt az elvet alapos megfontolás nélkül valamennyi költségtétel esetében alkalmazni. Helembán és Kicsinden igen szűkmarkúan bántak a műtrágya használatával, ugyanis a járási átlagfogyasztásnak csak a negyedét adták meg a földnek. Ez a magyarázata, hogy a gabonafélék mindössze 13 mázsás átlaghozammal fizettek. Kétségtelen, hogy a szükséghez képest adagolt műtrágyamennyiség, mondjuk hektáronként 80 koronás értéktöbblettel, hatványozottan megtérült volna a nagyobb hozamok révén. Az erre vonatkozó összehasonlítási példát azonban az említett három szövetkezetben nem találjuk meg, s inkább Bélán vagy Sényben kell körülnéznünk, ahol több műtrágyát adagoltak, mint a járási átlag. Ennek eredményeként a gabona nagyobb hozamot adott, mint amennyit az állami terv előír, tehát a befektetett koronák még az olyan válságos évben is szépen kamatoztak, mint amilyen az 1958-as esztendő volt. A termelési költségek megtakarításának legbiztosabb és leggazdaságosabb formája azonban mégis az marad, hogy az évi termésből a következő időszak szükségleteinek alapján termékekkel feltöltjük a vetőmag- és takarmányalapokat. Ha ezt maradéktalanul nem tehetjük meg, úgy termékek helyett megfelelő pénzösszegeket tartalékolunk az említett alapok kellő ellátásának biztosítására. A három szövetkezet eredményeit nemcsak az anyagi értéket kifejező számok tükrében igyekeztük megvizsgálni, hanem azokat az elveket is hangsúlyoztuk, amelyek szellemében a szövetkezet vezetőségének érvényesítenie kell a fejlődés helyes irányát és ezen keresztül meg kell szilárdítania a tagságnak a szövetkezet iránt tanúsított jó viszonyát. Ha a szövetkezeten belül megfelelő összhangba kerül az egyéni és közös érdek, a fölmerült problémák helyes megítélése és megoldása okvetlenül meghozza a tartós sikert, továbbmenőleg pedig a termelés arányában emelkedő igényeket is kielégíthetjük. Gábris József
