Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)

1959-03-04 / 18. szám

1959. március 4.

VIRÁGZÓ MEZÖGAZDASÄG 67

Termeljünk fehérjedús takarmányokat sertéseink számára

A sertéshús iránti igények az utóbbi évtizedben jelentős mértékben módosultak. Amíg régebben a zsírosra kihizlalt sertések iránt volt a legnagyobb kereslet, ma már az igények megnövekedésének következtében inkább a fiatal, kevésbé zsíros, könnyebben emészthető húsokat fogyasztják szívesebben az egész világon. Ez érthetőleg rányomja a bélyegét az értékesítésre is. így például a világpiacon 1 kg jő minőségű sertéshús áráért gyakran 2 kg zsír is vásárolható, annak ellenére, hogy 1 kg hús előállítási költsége sokkal alacsonyabb, mint 1 kg zsíré. Ez a tény aztán magával vonta az egész sertéstenyésztés átalakulását is, vagyis az áttérést a lassú fejlödésü zsírternrelő fajtákról a gyors fejlődésű hússertések tartására.

Ez azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy az első pillanatban látszik. Ugyanis a tenyésztői irányzat megváltoztatásával meg kellett változtatni az egész takarmányozási rendszert is, mivel a gyorsan növő hússertések megkívánják a gondosabb tartásmódot és a szervezetük felépítéséhez feltétlenül szükséges nagyobb fehérjemennyiséget. A hússertések aránylag nagyon rövid idő alatt építik föl szervezetüket, amihez jó minőségű, könnyen emészthető, fehérjedús takarmányokat igényelnek. A szövetkezetekben viszont éppen a magas fehérjetartalmú takarmányok szűkös készletei okozzák a legnagyobb gondot, és sok helyen a sertések takarmányozásában komoly fehérjehiány mutatkozik. Ugyanakkor keményítővel túletetik a sertéseket, amelyek ennek következtében idő előtt elzsírosodnak, lassan fejlődnek, úgyhogy ezáltal nagyon megdrágul a termelés.

Mielőtt a magas fehérjetartalmú takarmányok biztosításának lehetőségeiről beszélnénk, még egy igen fontos dolgot kell megemlíteni. Amint ismeretes, az állati szervezet a fölvett fehérjéket nem eredeti formában használja föl, hanem azokat újra alkotóelemeire, aminosavakra bontja, s azokból építi föl saját testének fehérjeit. Ehhez azonban fontos, hogy az elfogyasztott takarmányban jelen legyenek mindazok az aminosavak, amelyek az állati fehérjék felépítéséhez múlhatatlanul szükségesek, mert ezek határozzák meg a fehérjék biológiai értékét. Ha a szükséges aminosavak valamelyike hiányzik vagy kevés van belőlük, akkor ez határozza meg a többi aminosav, illetőleg fehérje kihasználhatóságát is. Ha például az emberi szervezet csupán búzakenyérrel táplálkozik, akkor a búza fehérjetartalmát csak 40 százalékban tudja felhasználni. Ellenben vegyes táplálkozás esetén (tej, tojás, hús) a 80 %-ot is felhasználhatja, mivel az elfogyasztott állati fehérjék aminosavai kiegészítik a búza hiányos aminosavtartalmát. Ugyanez a helyzet a sertések takarmányozása körül is. Ha sertéseinket egyoldalú takarmányokon tartjuk, például kukoricán, árpán, és nem adunk nekik hozzá aminosavtartalmú takarmányokat, akkor még azt a kevés fehérjét sem tudják mind felhasználni, amelyet a kukorica vagy árpa tartalmaz. Tehát a takarmányadagok összeállításakor nemcsak a fehérjék mennyiségét kell figyelembe venni, hanem ügyelni kell arra is, hogy az adag lehetőleg több takarmányféleségből álljon és a szükséges fehérjemennyiség egy része magas biológiai értékű, komplett fehérje legyen, mégpedig lehetőleg állati eredetű

(tej, vérliszt, halliszt), mert csak ebben az esetben használják fel sertéseink a fehérjetakarmányokat gazdaságosan.

Ha szövetkezeteink növénytermesztési terveit nézzük, sok esetben láthatjuk, hogy a hüvelyes takarmányok kimaradtak a vetéstervekből, annak ellenére, hogy magas fehérjetartalmuk közismert. A hüvelyesek közül is kiemelkedik a szója magas fehérjetartalmával. Jelentőségét még az is fokozza, hogy fehérjéje a legkomplettebb valamennyi növényi eredetű takarmány között, így a legközelebb áll az állati eredetű fehérjékhez. Sajnos, nálunk eddig nem tudott eléggé elterjedni. Ennek részben az az oka, hogy csak abban a talajban ad kielégítő termést, ahol megvan az a különleges baktériumfajta, amelynek segítségével a levegő nitrogénjét föl tudja használni. Ezt azonban talajoltással meg lehet oldani, s így a mi viszonyaink között is el lehet érni a 15 mázsa körül

Ettől a törzskönyvezett kocától egy év alatt 24 malacot választottak el. Az egész kocaállomány 1958-as átlaga is szép: 17,71 malac anyakocánként.

ingadozó hektáronkénti termést. A szója emészthető fehérjetartalma 30 — 36 %, vagyis kereken ötször annyi, mint az árpáé. Ha hektáronként 15 mázsás szójatermést számítunk, 30 %-os emészthető fehérjetartalommal, akkor hektáronként 450 kg magas értékű, emészthető fehérjét kapunk, ami 1800 kg sertéshús termeléséhez szükséges fehérjemennyiséget nyújt, ha 1 kg sertéshús növekedéséhez 0,25 kg emészthető fehérjét számítunk. Ha hektáronként 25 mázsa tavaszi árpát takarítunk be 7 %-os emészthető fehérjetartalommal, akkor 1 hektárról 175 kg emészthető fehérjét kapunk, ami csupán 700 kg sertéshúsra elég. Emellett még megvan az a hátránya, hogy nem komplett fehérjét nyújt, tehát föltétlenül szükséges, hogy állati eredetű fehérjékkel egészítsük ki.

A hüvelyesek közül nálunk legjobban a borsó terjedt el, s nagy általánosságban a legjobb hektárhozamokat is adja. Sajnos, a legtöbb helyen nem használják föl takarmányozási célokra, hanem eladják, mivel jó ára van. Pedig ha a sertések takarmányozására használnók föl, biztosan nagyobb jövedelem származnék belőle. Szokásos termelési viszonyok között 20 mázsa körüli hektáronkénti terméseket ad 17 — 18 %-os emészthető fehérjetartalommal. A sertések szívesebben eszik szemesen, mint daráltan, azonban jobb dara alakjában etetni, mert szemesen etetve fönnáll az a veszély, hogy a sertések nem rágják meg jól és így a táplálék egy része emésztetlen marad. A borsó nagymérvű felhasználásával jelentősen enyhíthetnek a fehérjehiányt a sertések takarmányozásában.

További magas fehérjetartalmú növény a lóbab. Emészthető fehérjetartalma 19-20 %. Bár a lóbab biológiai értéke nem olyan magas, mint a szójáé, a többi hüvelyesekhez viszonyítva még mindig igen értékes takarmány. A lóbabnak nincs rossz étrendi hatása, mint például a nyers babnak; nem okoz felfúvódást, sem dugulást. Etetéskor azonban állati fehérjékkel kell kiegészítenünk.

A bükkönyfélék szintén magas fehérjetartalommal rendelkeznek. Emészthető fehérjetartalmuk 17-18 %, de a sertések nem szívesen eszik kesernyés ízük miatt. Ha bükkönyt etetünk, ügyelni kell arra, hogy a napi adag ne haladja túl állatonként a 0,25 kg-ot, mert a magasabb adagok étvágytalanságot és emésztési zavarokat okoznak.

A babnak szintén magas az emészthető fehérjetartalma (17-20 % körül), viszont hátránya, hogy nyersen nem tanácsos etetni, mert étvágytalanságot, felfúvódást és emésztési zavarokat idézhet elő. Főtt állapotban azonban nincs káros hatása, tehát így nyugodtan etethető. Mivel termesztése költségesebb, mint a borsóé és kevesebbet is terem, ezért takarmányozási célokra mindig gazdaságosabb lesz a borsó.

Az édes csillagfürt emészthető fehérjetartalma ugyancsak igen magas (23 — 25 %), de termesztése csak mészben szegény talajokon szokott sikerülni. Sertések etetésére nyersen is használható, mert így sem okoz megbetegedést.

Hüvelyesek etetése alkalmával mindig figyelembe kell venni, hogy a nagyobb adagok étvágytalanságot, emésztési zavarokat és felfúvódást válthatnak ki. Tehát lehetőleg ne lépjük túl a napi 1 kíJ-°s adagot (növendékállatoknak körülbelül 50 dekát adhatunk, vemhes állatoknak ne adjunk), darájukat pedig tanácsos leforrázva etetni, különösen a bükkönyfélék, bab és a borsó daráját. Ezáltal jelentősen megjavul az étrendi hatás. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a szóján kívül a többi hüvelyest állati eredetű fehérjékkel kell kiegészíteni, mert így fehérjetartalmuk sokkal nagyobb mértékben érvényesül.

Nyári időszakban a sertések fehérjeszükségletének jelentős részét (15 — 20 %-át is) zöldtakarmánnyal fedezhetjük. A zöldtakarmányok közül erre a célra a lucerna a legalkalmasabb. Emészthető fehérjetartalma 2,5 — 3 %-os is lehet, ha nem hagyjuk megvénülni. Virágzás után a lucerna emészthető fehérjetartalma rohamosan csökken, rosttartalma pedig erősen emelkedik. Ilyenkor a sertések már nem szívesen fogyasztják. Ezért mindig ügyelni kell arra, hogy a sertések zsenge zöldlucernát kapjanak, mert csak ezt tudják jól hasznosítani. Téli időszakban a jó lucernából készült lucernadarával szintén jelentős fehérjemennyiséget juttathatunk sertéseinknek és egyben változatosabbá tesszük téli takarmányozásukat.

Noha a burgonya nem tartozik magas fehérjetartalmú növények közé, azonban a gazdaságos sertéshizlalásban nélkülözhetetlen. Bátran mondhatjuk, hogy a burgonya a legolcsóbb sertéstakarmány. Bár fehérjetartalma nem magas, mivel csak 1,5 %-nyi emészthető fehérjét tar-