Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-21 / 38. szám
6 Jzakad Földműves 1958. szeptember 21. Ünneptől ünnepig Készül az Irodalmi Szemle MÁR MAGA A SZŐ: ünnep, valami különös varázzsal bilincsel le. Többet, magasabbat jelent a hétköznapok szürkeségénél. Olyan időt, pirosbetűs kiemelést, amikor egy pillanatra megáll a dolgos kéz, s az embert mozgató akarat elidőz, széttekint egy múló Nagyon fontos a sorközi művelés — magyarázza Ján Vimr könyvelő pillanatra egyre szépülő életünkben, épülő hazánkban. Széttekint, hogy aztán bátrabban lendüljön munkára a kar, leleményre az ész, s az örömteli lelkesedés irama betöltse egész valónkat. Megközelítőleg ezek a gondolatok foglalkoztattak, ahogy a CSISZ szlovákiai kongresszusát követő napokban fiatalok közt, brigádosok közt jártam. Mintegy 1200 .ipari éá középiskolai tanuló cserélte ugyanis fel nyári szünidejének egy részét - összességében három hetet — komoly, országépítő munkával. Napjaink valósága, népünk dolgos igyekezete ott élt ezen fiatalok mindegyikének a tettében. De ott élt egy másik elszánás is: becsülettel készülni 1958. decemberére, a CSISZ országos kongresszusára. Hrbek Bedíich a GTA brigádvezetője, a kis Holder hasznosságát magyarázza a csoportvezetőnek. — Kitünően megfelel a komló munkálatainál állítják mindketten l\/fint minden nagyapának, állapot-beli kötelességeim közé tartozik a mesemondás. Kisunokáim csillogó szemmel várják, hogy képzeletem csikóját meg sarkantyúzva vágtassak velük árkon-bokron, hegyen-völgyön át egyenesen Meseországba. Tessék elhinni, hogy magam is szívesen kirándulgatok oda, mert ilyenkor szigorú, de igazságos bírónak érzem magam: büntetem a gonoszt, jutalmazom a jót, undorral fordulok el a tisztátalantól és csodálom a szépet. Nemcsak szeretetreméltó utódaim, hanem magam is szívesen ruccanok ki ebből a józan világból a megálmodottba, ahol nem kötnek sem a logika, sem a fizika törvényei, minden lehetséges és megengedett. Ilyenkor nincsenek útlevél-gondjaim, valutanehézségeim, nem dugja az orrát poggyászomba a finánc, sőt az sem baj, ha a világ öszszes nyelveit magyarul beszélem, mert így is kitünően megértjük egymást a Burkus királlyal, a kínai mandarinnal, a kincset tfányászó törpével, a fanyüvö óriással, vasorrú boszorkánnyal, de még az aranytallérokat szemetelő csacsival vagy az aranyhalacskával is. Előttünk nincs akadály. Nyitva a királyi palota és a szénégető kunyhója egyaránt. Tarisznyánkba tesszük a hamuba sült pogácsát és a szerencsét próbáló kis árva utitársául szegődünk, máskor pedig a szitakötőszárnyú tün-HA SZAKMAI SZEMPONTBÓL akarnánk vázolni a komlótermesztés sajátosságait, akkor ott kellene kezdeni, ahol Ján Vimr könyvelő, aki a középkorra teszi falujuk komlótermesztésének idejét. Büszkék is erre, hisz ők is egyikei azoknak, akik megalapozták hazánk jó hírét a világban. ' Sok, hosszadalmas munkát igényelt, míg a vadkomlóból gondos művelés és kiválasztás útján honosítottak pemes komlófajtákat - mondják a falusiak. S a beszédfonalát fűzve szóba kerülnek az olyan szakmai kérdések, mint például az, hogy a komló középkötött talajt igényel; kétlaki növény, s kultúrértéke csak a női virágokat termő ún. tobozos komlónak van. A női virágokból fejlődő tobozpikkelyek aljában képződő komlólisztben tartalmazott lupulin végett termelik a komlót, mely a sörnek kellemes, kesernyés ízét és tartósságát adja. Ma a szövetkézét 77 hektáron termel komlót s a bevétel pénzértéke H a tervek szerint r—' 1 millió 152 ezer 512 korona, míg szabad eladásból 391 200 Kcs jut. Ezekhez a számokhoz azt is meg kell jegyezni, hogy a most épülő hatalmas szárító — közel 1 millió 200 ezer Kcs értékben, — valamint az új ültetvények terve a jövőben tovább gyümölcsözted a közös vagyont. * * * ILYENKOR, KOMLÖSZÜRET idején száz és száz azoknak a száma, akiket a segíteniakarás hoz erre a tájra, így kerültek ide ezen a nyáron a pozsonyi és Eozsony környéki fiatalok, akik itt tartózkodásuk három hete alatt munkaszeretetből, áldozatvállalásból adtak messzire világító példát. 116 500 vertei dicséri jő munkájukat, (egy vertei 30 liter), s ugyanakkor a falu, s mindannyiunk köszöneté a halasztást nem tűrő munkáért. dérke ad kezet és vezet, vezet bennünket a tündérkirály víz alatti palotájába, ahol aztán van ám álmélkodás és csodálkozás. Ha hiszik, ha nem, nekünk még az Őperenclás-tenger sem akadály! Belevágom a sarkantyúmat a Ráró lovam véknuába, és hipp-hopp, átugratunk rajta. Ügy úszunk a levegőtengerben, hogy az igazán a legnagyobb gyönyörűség. A kisebbik unoka előttem ül, a nagyobbik mögöttem a nyeregben. Hárman örülünk: egy nagy gyerek, meg két kis gyerek. T egszívesebben a szigorú házi " használatra szánt, saját rögtönzésü meséket szeretem. Nem szívesen mondok el Andersen- vagy Grimmmesét, mert nem szeretem a vitát. Ugyanis a harmadvirágzás tiltakozik, ha árnyalati eltérések mutatkoznak eddigi ismereteik és az én előadásom között. — Ajaj, te rosszul tudod, nagyapó! — mosolyog a kisebbik. — Piroska nem harangvirágot szedett az erdőben. A tanító néni az óvodában azt mondta, hogy margarétát vitt nagyanyának. Es most mit csináljon az ember? Ki van jobban értesülve: a tanító néni, vagy én? Nekem az egész mese csak Nagy úr az éhség. S ha már oltja az ember, — ám legyen — vallja Pál Andor Három hét alatt 8-9 órán át megtanulták, mit jelent fizikai munkát végezni. S önkéntesen, attól a tudattól hajtva, hogy a közvetlen haszon sokszorosát jelenti munkájuk a közösség, az ország, mindannyiunk számára. És ha azóta „rangos“ lett a munka becsülete előttünk, — az iskolát a három hét adta! A SZÁMOK, SZÁMHALMAZOK rengetege az, ami e brigád nyomán adódott. Kombájnosok, szedők összteljesítménye váltakozik az egyéni' eredményekkel s mindez valutában kifejezve nagy, hatalmas érték. Mellette azonban mégis kifejezhetetlen marad az emberi szorgalom, mely ünneppé avatja a szürke hétköznapok sorát. „Rangos“ napokká, ahol a jő küzd a jobbért! S a közös munka öröme egybefolyik az emberek, népek közti testvériség fokozott elmélyülésével. ... De nemcsak a barátság acélosodik. Ilyenkor születnek a győzelmi jelentések is. Nevükben — spártai rövidséggel ennyi: Vállaltuk, .- teljesítettük! L— zsolt annyiban fontos, hogy a nagymamafaló, gonosz farkas megbünhödjék, de őket a részletek is érdeklik. — Csacsi! — vágom ki magam fölényesen. — Az erdei tisztáson mindenféle virág nyílik: margaréta is, meg harangvirág is. A csokor fele margaréta volt, a másik fele meg harangvirág. így aztán ötven százalékra megvédtem a tanítónő becsületét is, meg hát a magamé is csorbítatlan maradt. Hja, így van ez! A mese-klasszikusokkal az Alí-Sí baba meg a negyven rabló miatt szakítottam. Ügy történt az kérem, hogy nagy lendülettel mesélem apró útódaimndk, hogy: — Ali baba lódobogást hall. Erre-behúzódik a bokrok mögé és mit lát, hogy a rablók megérkeztek a tenger kinccsel. A sziklafal előtt leugráltak lovaikról és a rablóvezér nagyhangon rákilált a sziklafalra: — Szézám, nyílj meg! És halljatok csodát! A sziklafal ketté vált és a rablók bementek a barlangba ... — Ez nem volt csoda, — biggyeszti Kattognak, zörögnek a gépek, a nyomdafesték jellegzetes szaga érzik a levegőben. A nyomdászok fürge újjal zongoráznak a szedőgép billentyűjén, fut a matrica, egymás mellé sorakoznak az ólomkatonák. Az ablakon beincselkedik az őszi napfény és táncot lejt a kutyanyelveken, a kefelevonatok kötegén, megcirógatja a betűerdct. A szedőteremben csendesebb az élet. Itt már elmélyültebb munka folyik. Metőr — és korrektor hajlik a friss kefelevonat fölé, éles szemmel futja végig a sorokat,- javít, igazít. A komáromi nyomdában új folyóirat kerül napvilágra, a csehszlovákiai magyar írók folyóirata. Elfogódottan állok az ólomlemezokkel telített asztalnál, az új folyóirat bölcsőjénél. Eszembe jutnak a harcok és viták, az éjszakába nyúló eszmecserék, amelyek mind, mind a folyóirat körül forogtak, elősegítették vllágrajöttét. Lám. Erről nem beszélnek az ólombetűk. Erről csak a gondolat beszél, s a gond, amely ott vigyáz az új folyóirat felett s kérdi: mit hoz, mit ad a magyar dolgozóknak? A kérdésre még nincs felelet, de az írók, irodalombarátok vállalják a felelősséget, vállalják a mondanivalót. Irodalmat csinálnak, irodalmat erősítenek, szellemet élesztenek. Fórum létesült, irodalmi fórum, amely nevelni akar írókat — és olvasókat, nevelni szocialista életszemléletre. József Attila szavai jutnak eszembe itt a nyomdaasztal mellett: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, tanítani". Az új folyóiratnak is ez lesz elsődleges feladata. A címlap már ott fekszik a nyomdaasztalon. Egyszerű, hivalkodás nélküli szavak: IRODALMI SZEMLE. Találó cím, mert szemlére vonultat fel írókat, szemléletre késztet olvasókat. Vallatom az első olvasót, a fiatal korrektort, Bucsek Imrét. Mit gondol a folyóiratról, a folyóiratban megjelenő munkákról. — Nagy örömet érzek, hogy én is részese lehetek annak a munkának, amely az új folyóiratot készíti útra — mondja Bucsek Imre. — Mint első olvasónak, az a benyomásom, hogy a folyóiratban szereplő írók keresik az emberi hangot, keresik a dolgozók felé vezető egyenes utat. Sok megkapó verset, elbeszélést olvastam. Tetszett Fábry Zoltán mélyreszántó bevezetője, amely tanácsol és utat mutat a fiataloknak. Megleptek Tőzsér Árpád versei; férfias, József Attilára emlékeztető hangja, Bábi tömör, balladás versei, Dávid Teréz lélekelemző elbeszélése és a többiek, Csontos, Egri, Veres János, Monoszlőy. Mélyen lekötött Szabó Béla naplórészlete, amely a magyarországi ellenforradalom napjait idézi. Intő figyelmeztetés az a szlovákiai magyar íróknak, hogy soha se feledkezzenek meg a nép szolgálatáról. — Tetszik az Irodalmi Szemle sokoldalúsága is — folytatja Bucsek Imre. — A cseh- és szlovák irodalmat ismertető írások, a Figyelő rovata, ahol a kritika kap helyet, a nyugati-, illetve a világirodalommal foglalkozó rovat, a könyvismertetés az ajkát a kisebbik utód. — Hogy-hogy? — lepődöm meg. — Az a kérdés, hogy hol volt a gomb, — ráncolja össze a homlokát a kis ember és szörnyen töri a fejét, hogy rájöjjön a titokra. — Milyen gomb? — nő a csodálkozásom. — Hát amivel kinyitották az ajtót. — Gomb? — védem Seherezádét. — Az nem volt sehol. — Az ki van zárva, — állapítja meg fellebbezhetetlenül a kis tudós. — Hát nem tudod, nagyapó, hogy az ajtót az autóbuszon vagy a sofőr nyitja ki, vagy az a *néni, aki a jegyeket adja. Csak megnyomja a gombot és az ajtó kinyílik. JDüff neki, Seherezádé! A huszadik század gyermeke számára jobban meg kellett volna erőltetned a fantáziádat. Allíthatod-e, hogy csoda az, ha magától nyílik ki az ajtó, hiszen — ami igaz, az igaz, — minden megállónál magától kinyílik, csak hát nem azt a varázsigét kell mondani, hogy: — Szézám, nyílj meg! Hanem, hogy: — Leszállók! KONYA JÓZSEF és így tovább ... Még nem tudom milyen lesz a folytatás, de azt gondolom, hogy dolgozóink ugyanolyan örömmel veszik a kezükbe a folyóiratot, mint jómagam. Ennyit mondot Bucsek Imre és én a további kérdésekkel a folyóirat szerkesztőihez fordulok, Dobos Lászlóhoz és Tóth Tiborhoz, akik látható izgalommal végzik az utolsó simításokat. Nincs sok idejük a beszélgetésre, csak néhány mondatban vázolják a fontosabbakat. — Arra törekedünk — mondják hogy egyre emeljük a folyóirat színvonalát, egyszóval olyan irodalmat teremtsünk, amely kielégíti a legigényesebbeket is. Nem könnyű a feladat, mert sok gyenge munkát kapunk és be kell vallani, a jó próza különösen kevés. Mindenesetre az új folyóirat serkentőleg hat majd különösen a fiatalokra ... Mindent megteszünk, hogy minél több előfizetőt szerezzünk. Bár még ma kevés előfizetővel dicsekedhetünk, hisz sokan még nem is tudnak a folyóirat megjelenéséről, - reméljük, hogy dolgozóink, az irodalom barátai megszeretik az Irodalmi Szemlét és egyre többen beneveznek az előfizetők táborába. A folyóirat terjedelme kb. 160 oldal lesz, tehát eléggé vaskos, az árát viszont nem szabtuk magasra, mindössze 5 koronába kerül. Traub bécsi, a nyomda veterán szedője is szót kér. — Nagyon sok lapot szedtem már életemben — mondotta —, de az Irodalmi Szemle szedése különösen nagy örömet szerzett. Benne látom a szlovákiai magyar irodalom új, nagyobb kibontakozását, jövőjét. Azt üzenem az Íróknak, induljanak bátran a megkezdett úton, s írjanak, alkossanak olyan müveket, amelyekben magunkra ismerünk, amelyek nekünk szólnak, értünk beszélnek. Bizakodás, öröm csendül a szerkesztek és nyomdászok szavaiból és hiszem, hogy az olvasótábor is bizalommal veszi majd kezébe az új példányszámot. A szlovákiai magyar írókon, szerkesztőkön múlik, hogy ezt a bizalmat állandósítsák, szép igényes folyóiratot adva a dolgozók kezébe. Dénes György Hol volt a gomb? Az 5 méteres indák szomszédságában jó a hangulat. A képen: A Zoch utcai 11-éves iskola növendékei Öröm volt látni ezeket a fiatalokat Dcmouáicén, a Louny járás e 800 lelket számláló községében, ahol a komlótermelésnek régi hagyománya van. Igyekezetüket vertelekre váltva versenyeztek a legjobb eredményért. Isßlöüfef **»»• U«S| Szorosabbra fűzik a barátságot A királyhelmeci járás dolgozói is megünnepelték a csehszlovák-német barátság hetét. A gyűlést még ünnepélyesebbé tette egy fiatal német — Otto Schebotha — jelenléte. A 21 éves Otto a „Vilhanya“ munkahelyről jött a dolgozók közé. Többek között kijelentette: „Már öt hónapja dolgozom Csehszlovákiában, de mindenütt megértéssel, jóindulattal találkoztam. A csehszlovák nép a mi igazi barátunk.“ Az ünnepi beszédek után a fiatal Ottó az ifjúsággal folytatott eszmecserét, többen elkérték tőle a címét. Az iskolások a német Iskolákkal levelek útján kapcsolatokat teremtenek. A gyűlés tüntetés volt a fasizmus ellen és kiállás a demokratikusan gondolkodó német nép mellett. Ján S á d e 1, a királyhelmeci JNB dolgozója JÖ PÉLDA A nagyölvedi tanítók példája követésre méltó. Hogy miért? Mert nemcsak a gyermekek, iskolások nevelésével, hanem a helyi rádióban tartott előadásaikkal is hozzájárulnak a falu kulturális felemeléséhez, politikai irányításához. Esténként, amikor a földművesek, asszonyok kiülnek pihenni a házak elé, megszólal a helyi rádió, s tanítja, szórakoztatja az embereket. Mindig más a műsor. Egyszer gazdasági híradó, máskor nők negyedórája, majd tudományos érdekességek, gyermekműsor. pedagógiai tanácsadó, a helyes viselkedés titkai, saj tőbeszámoló, vagy sporthíradó. • Különösen nyáron lesték kíváncsian a hírek: melyik csoport mennyit aratott, hol mennyit csépeltek, hová kell segítség: szóval a helyi rádió előadásai nagy szerepet játszanak a falu életében télen-nyáron egyaránt. Jő lenne, ha minden községben követnék a nagyölvedi tanítókat, s egy kis fáradsággal, ügyességgel hozzájárulnának a többi tanítók is a szocialista kultúrájú falvak kiépítéséhez. Dánó Viola, Nagyölved
