Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-21 / 38. szám
JzaO-ad Földműves 1958. szeptember 21. Kommentár München, Buchenwald, Speidel A bratislavai Pohraniöník mozi előtt sorba állnak az emberek. A film a „Teuton kard" akcióra vet fényt. Hitler, Gőring, Speidel (a NATO mostani főparancsnoka) összeesküvése az ember ellen. Gyilkosság sorozat. A film megvilágítja, hogy a harmincas években a francia, lengyel, jugoszláv, csehszlovák és a Balti-államok szövetsége megakadályozhatta volna Hitler előretörését. De a Teuton-kard gyorsabban működött. Az első áldozat Sándor jugoszláv király. Utána következnek a többi haladó szellemű emberek. És a háttérben mindenütt Speidel keze látható. ö készítette elő Sándor jugoszláv király meggyilkolását is. Az 8 kezeírása nyomán végzik ki a francia kommunisták és zsidók százezreit. Mint tábornok, hadseregével felgyújtja az ukrajnai falvakat és városokat. Speidel látható mindenütt és barátai akik gyilkolnak. Varsó elpusztítása is az ö nevükhöz fűződik. A nézőközönség megborzong. Az atomfegyverekkel újra Speidelék akarják láng rágyújtani a világot. De a filmlátogatók sorfalai tiltakoznak. És tiltakozik az újsághír is, ami a müncheni események 20. éirl fordulója megemlékezéséről szól. És tiltakozik a1 buchenwaldi emlékmű, amit a nácista rémuralom mártírjai emlékére emeltek. B. J. Mili néni már a 85. esztendejét tapossa, de házában még mindig szíves vendég az újság. Képünkön is örömmel veszi át a lapot Szklenár Ernőtől, a zsigárdi postástól, aki szintén örömmel járja a nagy falut a sokféle újsággal, mert tudja, hogy azokat az olvasók is érdeklődéssel várják. Ponciustól Pilátusig, avagy ez is megoldás? Hírek ♦ Paul Robeson nejével együtt szeptember 15-én Prágába érkezett. ♦ Albán parlamenti küldöttség érkezett hazánkba. ♦ Bratislavában leleplezték Peter Michal Bohunnak, a XIX. század legjelentősebb festőjének szobrát. ♦ A prágai népbíróság szeptember 15-én megkezdte a tárgyalást a CEDOK étkezők'ocsíjainak 35 alkalmazottja ellen. Ezek 1955-től 1958-ig több mint félmillió koronával károsították meg az utazókat és az államot.-♦ A zvoleni panelgyár 500 lakás építéséhez szükséges panelt gyárt. O A bányásznap alkalmával 3353 bányászt tüntettek ki. ♦ A szenei járásban a brigádosok ezrei segítenek a cukorrépabetakarításban. ♦ Több jelentős belga lap hírt közölt arról, hogy a brüsszeli világkiállításon a pavilonok versenyében a csehszlovák pavilon kapta a legtöbb pontot. ♦ A világ legnagyobb személyszállító repülőgépe a Rossi ja TU—. 114-es szovjet gép az elmúlt napokban elrepült Prága felett. Turista ellátásban 220 utast szállíthat 909 kilométeres átlagsebességgel. Lapunkban közöltük Sucha János, farnadi olvasónk panaszlevelét „Ponciustól Pilátusig“ címmel. A napokban megkaptuk köszönőlevelét, amelyben a következőket írja: „Végre munkába helyeztek a besztercebányai Slovenkába. Mégis jobb szerettem volna dolgozni a mezőgazdaságban, segíteni a szövetkezetét. Kíváncsi vagyok, hogy eddig miért nem helyezett el a zselizi JNB munkaeröügyi osztálya?“ Erre mi is kiváncsiak vagyunk! A megoldás, természetesen, jobb is lehetett volna. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy a zselizi járásban ne kellene egy bognár. Jó a menetjegye? Sokszor bosszantó, ha az ember az autóbuszon utazik — a nagybetűs írás „Győződjön meg róla, jó menetjegye Teljesítettük a begyűjtést Jindrich Uher élelmiszeripari és mezőgazdasági terménybegyűjtési miniszter szeptember 13-án közölte Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságával és kormányunkkal, hogy az idei állami gabonabegyűjtési tervet teljesítettük. A szocialista szektor mezőgazdasági üzemei az idén első ízben adták be a gabonák túlnyomó többségét. Különösen örvendetes tény, hogy a ga-Az ógyaliai járásiban jól beváltak a kukoricatö'rö kombájnok. Elekes János kombájnos — a legjobb eredményeket érte el a járásban - a szentpéteri EFSZ földjén már több mint 25 hektár kukoricát „aratott“ le bonabegyűjtési terv sikeres teljesítésében a 3500 új egységes földművesszövetkezet is jelentős mértékben kivette részét. Az egységes földművesszövetkezetek az aratási munkák gyors elvégzésével és az állami beadás teljesítésével ismét kifejezően bebizonyították, hogy a szocialista szövetkezeti nagyüzemi termelés minden tekintetben előnyösebb a szétforgácsolt kistermelésnél. Az aratás folyamán további több ezer egyénileg gazdálkodó földműves győződött meg a szövetkezeti nagytermeléshez vezető út helyességéről. Több százezer szövetkezeti tag, az állami gazdaságok és a CTÁ-ok dolgozói, valamint az egyénileg gazdálkodó földművesek a gabonabetakarításnál végzett önfeláldozó munkájukkal és az állami beadások időbeni teljesítésével bizonyították be népi demokratikus államunk iránti jó viszonyunkat. Dicséretet érdemelnek a pártszervezetek, a nemzeti bizottságok, a tömegszervezetek, a városok dolgozói, akik brigádmunkával segítettek és a katonai alakulatok brigádosai is. A mezőgazdasági üzemek az állami begyűjtési terv teljesítése után is folytatják a gabonabeadást és a begyűjtési dolgozók arra törekednek, hogy minden mezőgazdasági üzem teljesítse beadási kötelezettségét. A nemzeti bizottságok szervezeti leiépítése A nemzeti bizottságok egyes osztályai az utóbbi időben túlméretezettek voltak, sok volt az adminisztratív munkaerő. Az új szervezési rend ezért megkövetelte, hogy szakképzettebb káderek beállításával és a munkafolyamatok leegyszerűsítésével csökkentsük a nemzeti bizottságok dolgozóinak számát. A bratislavai kerületi nemzeti bizottság, mintegy 28 százalékkal csökkentette alkalmazottainak számát és kidolgozta az új szervezési felépítést. Lapunkban — abból a célból, hogy olvasóink áttekinthessék a nemzeti bizottságok felépítését — a fenti grafikonnal mutatjuk be a bratislavai kerületi nemzeti bizottság osztályait, szakosztályait és állandó bizottságait. •— Mi történt Érsekújváron? - döbben meg az idegen. Az utca két oldalán sátrak, ruha, dinnye, televízió, heverő, sültpecsenye, van itt minden. Az elejtett szóból ért az ember. A szövetkezetek hagyományos őszi vá-Szedik a cukorrépát A bratislavai kerület GTÄ-ainak dolgozói szeptember 15-ig töibb mint 41000 hektárt szántottak fel az ősziek alá és több mint 10 000 hektáron elvetették az őszi árpát, rozsot és búzát. Csaknem 2000 hektárról szedték fel a burgonyát, az utóbbi napokban pedig megkezdődött a cukorrépa betakarítása. 150 cukorrépaeke dolgozik az EFSZ-ek földjein. Miért veszett el a visnyóiak és Hubaiak téglája?! A tornaijai járásban ebben az évben az önsegélyes akcióban 35 munkát fejeztek be. A vállalatok négy épületet adtak át a szövetkezeteknek és további 13 építés alatt áll. A félévi tervet csak 97 százalékra teljesítettük, az egész évit pedig csak 42-re. Nehézségek a nagyobb építkezéseknél mutatkoznak. Júliusban az ígért 200 tonna cementből csak 80 jött. Ez által veszélyeztetve van a felsővályi, alsókálosi, hubói sertésistállók építése. Ez az anyagellátók részéről történő hanyagság miatt fordult elő. Azonban sokszor a szövetkezetek is hozzájárulnak az anyagellátás megnehezítéséhez. A visnyói szövetkezet például ahelyett, hogy a kiutalt 20 000 téglát kihordta volna, más járásba fuvarozott. Hasonlóan cselekedtek a hubaiak is. Most aztán igényt tartanak a téglára, pedig ők a vétkesek. Németh János A fiatalokért A dunaszerdahelyi járás fontos feladatának tekinti a fiatalok toborzását a mezőgazdasági szakiskolákba. A JNB állandó érintkezésben van a járás szövetkezeteseivel, HNB-aival. Beszélgetéseket folytat a szülőkkel, megismerteti a lakossággal a tanulóviszony feltételeit, a mezőgazdasági szakképzés fontosságát. Fokozza a falvak kulturális színvonalát, hogy minden feltételt biztosítson azoknak a fiataloknak, akik a mezőgazdaságban találnak otthonra. Csiba Géza, Felsőpatony van-e, mert ellenkező esetben 30 korona büntetés sújtja." A CSAD elgondolása természetesen helyes. Az utas fizessen az útvonalnak megfelelően. Csakhogy hiba van ... Mégpedig nem is kicsi... Az utazó közönség — mivel nem örökutazó — nem tudhatja, hogy a kérdéses útszakaszra mennyit kell fizetni. A helyzeten változtathatnánk, ha kifüggesztenénk a menetdíjtáblát. Csakhogy ezt még egy autóbuszon sem láttuk. Hasonló a helyzet a vasúton is. A legtöbb állomáson nincs meg a fenti táblázat és ebből sok félreértés származik. A szeptember é-án Párkányból 18,53 órakor induló személyvonaton szóváltásra lettünk figyelmesek. Két kalauz hevesen vitatkozott egy kislánnyal. (Návojszká Olgával, címe: Trávnice, surányi járás). — Nem jó a menetjegye ..., fizessen négy korona büntetést és a hosszabbítási dijat az útvonal végéig. — Nekem jó a jegyem — felelte a lányka. — Azt mi tudjuk jobban. Megfizeti a 6 koronát, vagy 40 koronát írjunk?, így ijesztgették a lánykát. Az hiába bizonygatta, hogy jó a jegye, elvették az igazolványt, felírták a címét, azzal bíztatva, hogy majd a 40 korona büntetést postán küldik. De a lányka nem engedett. Amikor kérésére elővettük a menetrendet, összeadtuk a kilométereket és megnéztük a táblázatot, kiderült, hogy tényleg jó a jegye. Joggal kérdezzük, vajon mi volt a célja a két kalauznak? Prémiumhajhászás..., vagy jóindulatú tévedés? Tévedett mind a kettő?... Talán az ilyen esetek elkerülése végett jó volna a menet díj-táblát kifüggeszteni legalább a rövidebb útvonalakra. (b) Nagyobb tempót az agitáciős munkában a kassai járásban»17 EFSZ alakult» Több segítséget a meglévő szövetkezeteknek Az új év küszöbén a kassai járásban mindössze csak 45 EFSZ volt. Ezek nagyrésze is 1957 őszén alakult. Még messze tartottunk az 50 százaléktól. A járási pártkonferencia megvitatta a szövetkezetesítés lassú tempóját és határozatot hozott, hogy, 1958 végéig el kell érnünk, hogy járásunk földterületén legalább 90 százalékban szocialista szektor gazdálkodjon. Ez a határozat alig jutott el a nemzeti bizottságokhoz, máris nagy lendülettel indultunk7 a szövetkezeti' mozgalom fellendítésére. Hogy a munka nem volt hiábavaló, mi sem beszél annál jobban, minthogy ebben az évbén 17 EFSZ-et alakítottunk. A járás összes földterülete 53 369 hektár, ebből a szocialista szektor 38137 hektáron gazdálkodik és a magángazdák területe pedig 15 232 hektár. Van még mit tennünk, de ha az év elejétől értékeljük munkánkat, elég jól haladtunk a szövetkezetesítés útján. Mi eddigi sikerünknek a titka? Járásunk pártszervezetei és helyi nemzeti bizottságai megértették a nagyüzemi gazdálkodás előnyét és minden erejükkel agitálnak a szövetkezeti gazdálkodás kiszélesítése érdekében. Két-három évvel ezelőtt* ezen a téren bizony még voltak nehézségeink Polyiban, Enyickén, Kocická Pohánkán, Nov^ Salason és másutt a helyi nemzeti bizottságok tagjai sem értették még meg pártunk mezőgazdasági politikáját és nem egy HNB-tag fékezte a szövetkezetesítést Azonban a jó eredmények láttán a HNB tagjai meggyőződtek arról, hogy a parasztság felemelkedésének útja csakis a szövetkezetesítésen keresztül történhet. Annak idején sok éjszakát töltöttünk Zsebesen, beszélgettünk a HNB tagjaival, akik közül egyesek úgy vélekedtek, hogy ha a kis- és középparasztok aláírják a belépési nyilatkozatot, akkor ők is követik. Viszont a kis- és középparasztok azzal érveltek, hogyha a HNB tagjai nem döntenek a szövetkezet mellett, ők sem térnek a nagyüzemi mezőgazdaság útjára. Ebben egyrészt bizalom is vegyült, mert a község lakói a nemzeti bizottságok tagjaitól várták a példamutatást. Vasinsky, a zsebesi HNB elnöke, azt hangoztatta, hogy ha ő belép a szövetkezetbe, nem követik majd a parasztok. De két heti felvilágosító munka után, amikor aláírta a belépési nyilatkozatot, az ellenkezőjéről győződött meg. Van még tennivaló Még ebben az évben 10 szövetkezetét szeretnénk alakítani. Aprófalukon, Kisidán, Trebejovon, Teplicanyban, Bociaron, Alsó- és Felsőhutkán. A 90 százalék eléréséhez még jó agitációs munkára van szükség. Ehhez azonban tartani, sőt fokozni kell a tempót. Mégpedig nemcsak a szövetkezetek alakításában, hanem a mostaniak megszilárdításában is. Mert a legjobb agitáció a személyes meggyőződés a szövetkezeti gazdálkodás fölényéről. A HNB munkája nemi szűnt meg akkor, ha megalakult egy szövetkezet. Továbbra is segíteni kell a szövetkezetek vezetőségét. Ezen a téren bizony még vannak hiányosságok. Kalsán és Szaláncűjvároson már kétéves szövetkezeteink vánnak, de a lóállományuk még most sincs összpontosítva. Akinek lova van, egész tavaszi, nyári és az őszi munkák alatt jár a mezőre zöldtakarmányért, de egy „kicsit“ többet visz haza, mint amennyit a lova megeszik. A nemzeti bizottság, persze, nem nagyon akar a szövetkezet belügyeibe beavatkozni, azt számítja, hogy ez az „ő ügyük‘t. Ezt a jól dolgozó HNB-ok példája nyomán fel kell számolni. Vajkán, Rákoson például a helyi nemzeti bizottság elsőrendű feladatnak tartja a szövetkezet ügyes-bajos dolgainak megoldását. Segítenek, tanácsot adnak és agitációs munkával könnyítik a szövetkezet vezetőségének munkáját. Ez továbbra is követendő példa és enélkü! nem is gondolhatunk a járási pártkonferencia határozatának teljesítésére. Iván Sándor 2 sárén vagyunk. Zsibong a nép. Fogy a televízió, a lányoknak való tarka ruhaféle, a boroshordó meg az ínycsiklandozó pecsenye. Képünkön Száz István árúsító portékáját nézegetik a vásárlók O Indiában van egy fügefa, amely csaknem 3000 éves és árnyékában mintegy hétezer ember megpihenhetne.