Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-06 / 27. szám

1958. július 6. Jratetd Földműves Halál jár az utakon TAVALY 410 HALOTT ÉS 2649 SEBESÜLT ♦ EGYHARMADDAL NŐTT A SZERENCSÉTLENSÉGEK SZAMA ♦ AZ ALKOHOL A FŐBÜNÖS KARINTHY FRIGYES: LŐPOR Utainkon napról-napra több az autóbusz, a teherautó, személyautó és a motorkerékpár. Ez igen örven­detes jelenség, mivel nemzetgazdasá­gunk előretörő lendületét és élet­­színvonalunk emelkedését jelzi. De a növekvő gépkocsi forgalomnak meg­van a? árnyoldala is — az állandóan szaporodó forgalmi - szerencsétlensé­gek és balesetek. Mit mond erről a statisztika ? Szlovákia területén tavaly 3758 forgalmi szerencsétlenség történt, ami 18 százalékkal több mint 1956. évben. Országos méretben a szeren­csétlenségek száma csak 13,3 száza­lékkal emelkedett, tehát Szlovákiá­ban a gépkocsivezetők felelötlenebbül látják el munkájukat. A legtöbb sze­rencsétlenség a bratislavai kerület­ben fordult elő, ahol 1957-ben 34,4 százalékkal emelkedett a szerencsét­lenségek száma. A második helyen a zilinai kerület áll, ahol az emelkedés 19 százalék. A többi kerületek a szlovákiai átlag alatt vannak. A leg­kevesebb emelkedést a presovi kerü­let mutatja fel 5,6 százalékkal. Minek köszönheti a presovi kerület ezt a viszonylagos jó eredményt? A presovi kerületben a KNB forgalmi igazgatósága mellett „balesetek elleni tanácsadó testületek“ működnek. Ezek a testületek a nemzeti bizott­ságok, közbiztonsági szervek, a CSAD, a szakszervezetek, a Sväzarm és más intézmények tagjaiból állnak. A ta­nácsadó testületek beszélgetést foly­tatnak a polgárokkal, plakátokat, röpiratokat adnak ki, rendszeresen felülvizsgálják a CSAD kocsiparkjá­nak technikai állapotát, ellenőrzik a kocsmákban, hogy a gépkocsivezetők­nek nem adnak-e szeszes italokat. Ezenkívül beszélgetéseket tartanak a büntetett és a többi gépkocsi veze­tőkkel. Mint az eredmény mutatja hasznos volna ha a többi kerületek is követnék a presoviak példáját s meg­honosítanák ezeket a tanulságos és hasznos beszélgetéseket. Természetes, hogy a szerencsétlen­ségek növekedésével lépést tart a ha­lálos kimenetelű forgalmi balesetek száma is. Tavaly Szlovákiában 410 emberélet esett áldozatul a forgalmi baleseteknek. Ez 7,9 százalékkal több mint 1956. évben, míg országos mé­retben az emelkedés csak 1,2 százalék volt. A súlyos sebesültek száma 1277 volt. A súlyos sebesültek száma 1230- ról (1956) 1957-ben 1372-re emelke­dett. A könnyű sebesülteké 1277 A legtöbb halálos áldozattal szintén a bratislavai kerület „dicsekedhetik“, ahol a halálos áldozatok száma 102 volt. A nyitrai kerület 74, a zilinai 70, a Banská Bystrica-i pedig 65 áldozat­tal szerepel a statisztikában. Minden tizedik forgalmi szerencsétlenség ha­lálos áldozatot követel. A 410 áldo­zatból 57 volt a 15 éven aluli gyer­mek. Ez súlyos vád a motorvezetők ellen, mert a szerencsétlenségeket 81 százalékban a vezetők okozták. S most meg kell jelölnünk a fő okot, a legfőbb kártevőt. Ez az alkohol. Ugyanis a statisztika megállapítja, hogy a legtöbb szerencsétlenségben az alkohol jelenlétét lehetett meg­állapítani. És még valami, ami mellett nem Az embernek mikor a hajója elindul nem tudja, és nem is sejti hogyan ringatja majd az élet. Sokan hajó­törést szenvednek többször is. De vannak olyan szerencsések is, akik simán, zökkenő nélkül élik életüket. Pivarcsi Pál 1908-ban nősült. Most nemrégiben tartották az aranylako­dalmat, 65 utód köszöntötte az arany­lakodalmas házaspárt. Pivarcsi Pali bácsi és felesége most is jól érzik magukat, békességben egészségben élnek, amihez jó egészséget kívánunk. lehet szó nélkül elmenni. A szocia­lista szektorhoz tartozó gépkocsive­zetők sokkal több szerencsétlenséget okoztak, mint a magánszektorban dolgozó vezetők. Ezt némiképpen ugyan magyarázza az a tény, hogy a szocialista szektor kocsijai jóval magasabb teljesítményt nyújtanak, mint a magánszektoréi. A magyará­zat azonban nem mentség, mert a szocialista szektor felelős forgalmi vezetőinek és dolgozóinak jobban kell ügyelniök és törődniök a közös vagyont képező forgalmi eszközök karbantartásával, a nevelő munkával és még határozottabban kell harcol­­niok az alkoholfogyasztás ellen, mely országutaink biztonságát, az embe­rek és a gyermekek életét halállal fenyegeti. Levél Naszvadról Naszvadon a zenekar tagjai tevéke­nyen működnek. Tanulnak és emellett még szórakoztatják a falu népét. Szabad idejükben brigádmunkában is részt vesznek. Mostanában például a cukrászda udvarát hozták rendbe, hogy a jó zenére táncolhassanak a falu lakói. Fiataljaink már készülnek a nagyobb kulturális eseményekre, mert a mi falunkban is kultúrház épül és az új otthonba jó zene is kell. Dobosi József, Naszvad Az atnerikai murúciótelep felrobbant és levegőbe repült. Romhalmaz jelzi a helyét — ahol a főépület volt, fekete lyuk tátong, tátott szájjal mered a felhőkbe, mint egy rémült kiáltás. A kár százötvenmillió dollár. Hatvan munkás, aki az épület körül tartózkodott, hallgat már a homályban — harminc mérföldnyi körzetben nem maradt kő kövön s a katasztrófa szín­helyét nem merik még megközelíteni, mert távoli durrogás és rengés jelzi, hogy még nem pihen a felidézett bo­szorkányinas; a távolabb fekvő épület­részekben sorra robbannak fel a srap­nellek, torpédók, gránátok. Fellázadt az ostoba anyag s most maga vezeti a csatát, tombolva dühében, a •eneggyul-Dobrán is lesz kultúrház Bár a júniusi nap melege erősen tűz, a dobrai kultúrház fala rohamo­san emelkedik. A falu apraja-nagyja tesz-vesz, építik a jövő kultúrottho­­nát. Ragán elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke megelégedéssel szemléli a serénykedőket. Nagy ese­mény ez Dobra község életében, ahol már régen várták az igazi kultúréle­­tet. A lakosság kezdeményezően be­kapcsolódik az épftési munkákba. Már eddig számos brigádórát dolgoz­tak le. Kertész elvtárs a HNB titkára szin­tén nagy odaadással szervezi a kul­túrház építésének munkáit és már tervezget Adaházi elvtárssal, az iskola igazgatójával a jövendő kultúráiéiról. Reméljük, az új kultúrotthon meg­hozza a várvavárt fellendülést Dob­­rán is. Iván István, Dobra ladt pokol közepén, a senki parancsát meg nemhallgató tüzértébornok: Va­keset. A kár százötvenmillió dollár. Cementtornyok, kőbástyák, aszbeszt­­falak hármas kordonja védte a kényes anyagot, külső támadás és belső ve­szedelem elől. De nagy vihar volt, égi háború — s a rejtelmes hadvezér, aki azt a háborút vezeti odafent, úgy lát­szik jobban ismeri a fegyvernemet. Egy villám keresztülhasitott a védő­szerkezet bonyolult hálózatán, szíven találta a kolosszust. A kár százötvenmillió dollár. Kár, kár, ó szörnyű kár ... mennyi drága lőpor! Gondold meg, mennyibe került! A sok salétrom, kén, karbo­­nium — hát még a dinamitok, melini­­tek, ekrazitok különféle finom vegyü­­letei, száz laboratórium dolgozott rajta, ezer meg ezer ember, görnyedve lombikok fölött, izzadva a műhelyben — készült a srapnellek precíziós burka, a tempirozott gránátok s a sok remek­művű torpedó, mindegyik valóságos kis automatagép, önműködő szerkezet. A kár százötvenmillió dollár. S ez most kárbaveszett! Nem hasz­nálható semmire többé, elemeire bom­lott, ártatlan hamuvá esett szét a fe­nyegető hatalom, pillanat alatt vesz­tette el szörnyű helyzeti energiáját, amit vissza nem adhat senki többé. Nem erre volt szánva. Arra volt szán­va, hogy szét vigyék szerte a frontokra, ha egyszer szükség lesz rá, mint ahogy a fertőzés anyaga, a fertőzés helyéről szerteáradni igyekszik, messze, a test minden részébe. Istenem! Mennyi min­dent lehetett volna csinálni vele! Fal­vakat, városokat gyújtani fel! Vonato­kat rombolni pocsékká, hidakat rob­bantani szét — s a sok ház, épület, ember, vonat, híd, amit szét lehetett volna lőni vele, most megmarad, meg­marad, megmarad! A haszon ezermillió dollár. A falu fölött bárányfelhők vonultak az üde égbolton. Mögöttük, mint aranysubás juhászuk ballagott a nap a nyugati égbolt felé. A Bányatető nevű kúpalakú hegy úgy kapaszko­dott a felhőfoszlányok felé, mintha vissza akarta volna őket terelni. De azok pajzánul siklottak fölötte. A nap pedig mintha mosolyogna a tréfás öreg hegy meghiúsult tervén ... Vele mosolygott az egész rügyező táj, a zöldelő rétek, a megkelt barnás szán­tók, az ezüstös patak partján és a kertekben ébredező fák... Valódi szép tavaszi délután volt... A vonat is mintha vígabban pöfögne megállván a falu kis állomásán. A ki­szálló tarka tömeg zajosan igyekszik hazafelé, nem törődve azzal, hogy csetlik-botlik a nagy kövekkel tele­szórt úton. De egy kisebb csoport arca fagyos. Ha valamelyikük meg­botlik, együtt szidkozódnak. Ördög vinné el az elöljáróságot, Fn tört ki Nagypál Ferenc, — mikor ilyeneket talál ki... Nagy kővel szórja tele az utcát, azután úgy hagyja... — Ugyan ne morfondírozzon min­dig, hanem örüljön ennek a gyönyörű tavasznak, - szólt rá Kiss Feri, a gyárból jövő munkások, csoportjából, amint megelőzték a lassabban haladó Nagypálékat. Nagypál szóra se méltatta Kiss Ferit. Somi András volt úrbéres elnök felé fordult, aki így kezdte: Ilyen a brigádmunka ... Haszon­talan naplopás ... Csak azért űzik az embert, hogy ne legyen vasárnap­ja .,. A többiek helyeselték Somi beszé­dét, de hirtelen abbahagyták. Ott ahol az Allomás-utca a Fő-utcába torkolt, Verő válogatta és faragcsálta a ra­kásra hányt köveket..i LÖSKA LAJOS: Verő József jól ... r— Nem kalács az, —' fordított a beszéd tárgyán Nagypál gunyorosan, — sose rágicsáld ... Vagy nincs jobb dolgod? — Szórj még több nyaktörő követ az útra, — bátorodott neki Somi is ... Kevés van még rajta ... r— Hallgassátok meg a dobolást eresztette le Verő kalapácsát, — este nyilvános pártgyűlés. Szóba kerül mindaz, amit legsürgősebben el kell végeznünk. Ott megtudhatjátok miért faragom én itt a követ... — Hiszen ha mi is úgy ráérnénk mint ti, akik, ha eljön a nyolc óra vége, ledobjátok a szerszámot, aztán csináltok, amit akartok. Heverésztek, pihentek. Nekünk csak akkor esör­­ren a garas, ha látástól vakulásig dol­gozunk. Nem sok időnk van a gyülé­­sezésre — vélekedett Nagypál —, de azért lehet, hogy elnézünk. Mikor már jól elhaladtak, arról tárgyaltak, mit keresnek a falu veze­tőségében az ilyen Verő-félék. Bá­nyászok, munkások akarják intézni a falu ügyét ott, ahol a lakosság zöme földműves... De azért mégis kidugták fejüket az istállóból meghallva szürkületkor a dobpergést... Lesöpörgették ma­gukról nagy eres kez:ükkel a szalmát vagy a szénapernyét, lecsutakolták a trágyát, beballagtak a házba, harap­tak valamit, rántottak egyet-kettőt a kabáton és közülök is elnéztek né­­hányan a nyilvános pártgyűlésre, mely egyúttal néppel való beszélge­tés is, a dobszó szerint... Mivel alkalmasabb hely nem volt, a kocsmában tartották az ilyen szé­­lesebbkörű gyűléseket. Az iskola kicsi, meg erősen befüstölnék... A kocsma azért is alkalmas, mert oda úgyis elvetődnek a gazdák estefelé egy sörre, féldecire vagy két deci borra, a fiatalaobja társasjátékra ... Sűrű pipafüst terjengett. A kocs­­máros elő-előjött a söntés mögül, hogy igazítson a fuldokló gázlámpán. Egyúttal bevitte az üres poharakat, vagy kihordta a megrendelést a ki­sebb nagyobb csoportban ülő megje­lenteknek. Voltak úgy ötvenen-hat­­vanan. A középső asztal körül a pártvezé­­tőség foglalt helyet. Rövidesen meg­érkezett a járási pártszervezet ki­küldöttje is. Verő, mint a helyi pártszervezet elnöke, csendet kért. Lassan elült a moraj. A fiatalabbja kelletlenül tette le a kártyát. Talán le se tette volna mind, de Verő ha­talmas bányászökle tiszteletet paran­­csolóan pihent az asztalon. Márcsak Kajma Dani morgott, aki minden este bepityizál. Verő fejcsóválva né­zett rá, majd Dani sarokban kucorgó kisfiára, akit anyja szalajtott apjá­ért... A kiküldött ismertette a járási pártkonferencia falvakra vonatkozó határozatait. Következett a vita... A gazdák tétovázva kezdték meg hozzászólásaikat. Néhányan ellenez­ték a burgonya négyzetes ültetését. Egyes takarmányfajták silózását. Megfelelő érvek híján rendszerint azzal fejezték be, hogy kár a járt utat elhagyni a járatlanért. t— Olyan lenne ez az új út a gaz­dálkodás terén — bökte ki epésen Somi, aki mégis csak eljött a gyűlésre L— mint az állomási út, nyaktörő ... Verő nyugodtan megvárta míg el­ült a Somi megjegyzését követő derűs hangulat, azután higgadtan kezdte: — Mi megkezdtük az út kikövezé­sét. Nem végeztünk tökéletes mun­kát. Miért? Mert nem kaptunk segít­séget. Pedig nemcsak a község vezetősége, nemcsak az a néhány munkás jár azon az úton, hanem az egész falu, gazdák, munkások... Sokan bírálnak, sőt mint ma is hal­lottam, szidalmaznak minket, de ke­vesen segítenek. Helyes a bírálat, különösen akkor, ha azt is megmutat­juk, hogy kell helyesebben eljárni! Éppen Somi gazda kérdezte máma, mért faragcsálom a követ. Most meg­felelek rá. Elhatároztam, hogy mikor hazajövök a bányából, ingyenes bri­gádmunkában kockaköveket faragok, hogy egy méter széles járdát rakhas­sunk ki az állomásig. Megkezdtem. Most rajta, jöjjön mindennap, leg­alább két-három ember a megfelelő köveket kiválogatni, adogatni, szét­hordani, lerakni, akkor néhány hónap alatt kész a gyalogjáró. Verő beszédét először csend kö­vette. A hát mögül piszkálódók meg­hunyászkodva hallgattak. A legrosz­­szabb májúak Kajmát biztatták fel, hogy szóljon. M Szeretném látni, betartod-e ígéretedet — dadogta Kajma — fa­ragsz-e ingyen kockaköveket. Ha megteszed, én is ott leszek. Kezet rá r— lépett hozzá Verő biztató mosollyal. .— Eb aki nem állja szavát... Kajma megtántorodott, de erőt vett magán és kezet nyújtott. r— Köszönöm Dani, most pedig menj haza. Pihend ki magad a munka előtt. Kisfiad is álmos. , Kajma szótfogadott Verőnek. Az uszítok szégyenkezve néztek utána. — Éljen Verő — kiáltotta valaki Kis Feriék csoportjából. Fölzúdult az éljenzés a földműve­sek és a munkások ajkán egyaránt. — Ne engem éltessetek — harsog­ta át az egészet Verő érces hangja, hanem a közös akaratot és munkát. Azok segítségével oly utakat építünk, melyek sokkal járhatóbbak lesznek mint a régiek. Másnap az aranyos délutáni nap­fényben sűrűn kopogott Verő kala­pácsa. Kis Feriék csoportja versengve válogatta az alkalmas köveket és hordta a lerakáshoz a készenlévőket. Kajma Dani a legnagyobbakat emelte, pedig saját beismerése szerint aznap még csak egy féldecit ivott... Most kacagott még csak a táj, a fák virágzottak, a madarak daloltak. Az egész falu olyan volt, mint egyet­len óriás feszülő rügy, melyben egyre jobban pezsdül az életadó nedv. A hét végén már Somiék és Nagy­­pálék is odasompolyogtak és válogatni kezdték az alkalmas köveket. — Ez az élet — törölte végig Verő izzadt homlokát — lassan mindnyá­jan együtt dolgozunk. De halad is a szép síma gyalogjáró az állomás felé mint a karikacsapás. A többiek helyeselve bóüntqattak. Még Somi és Nagypál is. Ami igaz, igaz .. . Verő jól gondolta, jól kezdte és közösen meg is valósítjuk. _7 Aranylakodalom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents