Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-05 / 40. szám
1958. október 5. Jxatsad Földműves 5 Á hetényi szövetkezet pár évvel ezelőtt még az ógyallai járás legelmaradottabb, szövetkezete volt. Ma lényegesen más a helyzet. A falu minden földművese meggyőződött arról, hogy csak a szövetkezetben lehet jobban gazdálkodni, többet termelni. Mind többen kérték felvételüket az EFSZ-be. így Hetény 1958- ban szocialista faluvá vált. A szövetkezet gazdálkodása fokozatosan javult. Az állattenyésztés és a dohánytermesztés terén érték el a legszebb eredményeket. A szarvasmarhaállományt az 1956-os évhez viszonyítva kétszeresére emelték. A tervezett 92 ezer tojásból eddig már 86 ezret beadtak. A dohányból túlszárnyalták a tervezett 260 ezer korona bevételt. Év végéig még jelentős jövedelemre számítanak. A kertészetben, sajnos, eddig még a rossz szervezés miatt nem javult meg a munka, ráfizetéssel termelnek. Bízunk benne, hogy a következő' gazdasági évben a szövetkezet minden gazdasági részlegében zavarmentesen folyik majd a munka, s fejlődésük állandóan felfelé ívelő» lesz. György Elek, Hetény Fiatalok a mezőgazdasági kiállításon Nyitrán fiatalok, öregek, földművesek, tisztviselők, tanítók mind-mind érdeklődéssel, kíváncsian sietnek a kisebb-nagyobb pavillonok felé. Van itt bőven látnivaló. Hatalmas kukoricacsövek, pirosló, kövér búzaszemek, óriáskaralábék, habfehér karfiolok, hordónagyságú tökök, haragoszöld görögdinnyék, dagadthasú, édes ízű cukorrépák, s ki tudná mind felsorolni a sok szép terményt, amivel a jólgondozott anyaföld jutalmazta meg ápolóit. Hogy hol termett ez, vagy amaz? Hiába az útmutató, irányító táblák. Az emberben összekeveredik a sok cékla, sárgarépa, káposzta, dohány. Léváról, Zsitváról, vagy valamelyik sosem hallott nevű faluból hozták ide, hogy megmutassák: nálunk ilyen is van. Amit pontosan megjegyeztem, s nem felejtettem el, nem kevertem öszsze mással, az a Nyitra-környéki úttörők Micsurin-köreinek a pavillonja. Hatalmas céklák. Különböző nagyságú, fajtájú paradicsomok. Édesek, jóízűek. Vagy húsz iskola földszeretö, növénykedvelö kisdiákjai állították ki legszebb terményeiket. Milyen jó, hogy itt is van utánpótlás, ígéret. A felnőttek mögött már sorakoznak a fiatalok, s várják, hogy kivehessék részüket a munkából, építésből, termelésből, az ország életének irányításából. SZABÖPÄL G1TA, Bratislava A Tornaijai Tizenegyéves Középiskola kultúrcsoportja sok fényes sikerre tekinthet vissza, s jelenleg is nagy megbecsülésnek örvend, mivel szórakoztató jeleneteivel, szép táncaival gyönyörködteti a dolgozókat. Legeredményesebb kultúrmunkát a képen látható lányok végeztek; nem csoda, ha mosolyognak, büszkék a szép eredményekre. • • Öröm az élet Gyermekkori emlékeimben úgy maradt meg a pelsöci Nagyhegy, mint az elátkozott birodalom, melyben tikkasztó a forróság, s a réten sárgáraégett a fü, vizet szom júhozó a föld. Most, hogy újra széttekintek a Nagyhegyen, mintha minden megváltozott volna. Kellemesen csobog a víz, élénkzöld a rét, s egy nagysereg fehérgyapjas juh lustán tolong az itató körül. Hunyák bácsi, az újfalusi juhok őrzője mondja el pihenés közben e nagy változás okát; hogyan is kapott ez a száraz pelsöci Nagyhegy vizet. — Az újfalusi és bisztrói legelőn át vezették ide a faluból, a mészkőbe vágott csatornán, csöveken a vizet — magyarázza. A szövetkezet csináltatta, hogy ne kelljen a völgybe hajtani a jószágot, ha itatni akarunk. Hej, mostmár öröm az élet. A lábam se fáj, nem kell mindennap le-föl gyalogolnom. A birkákkal sincs annyi bajom. Nem sántulnak meg a nagy rohanásban, nem szomjaznak. Bizony, mostmár ilyen jól élek — és egy széles mozdulattal szétmutat a tájon,.mert. úgy, gondolja, ét minden , az ő jólétéről tanúskodik. . És igaza van. Az ő életén, a pelsöci Nagyhegy új arcán keresztül elénktárul a kép: ilyen jól, ennyivel jobban élnek nálunk az emberek. SEBŐ PIROSKA, PELSŐC rázós úton döcög a sze^ kér. A féderes ülésen idős Körmös Gergő, meg az unokaöccse, Juhos Jenő hintáztatja magát. Malacokat vettek az újfalusi vásáron, s most haza, Göcshátra tartanak. Jó volt a vásár, s annak rendje-módja szerint áldomás is dukált. Méghozzá elég kiadós. Gergő bátya fizette, s ezzel felhatalmazva érezte magát arra, hogy még a szokásosnál is erősebben nézzen a pohár fenekére. Nézett is olyannyira, hogy még a szemei is vérbeborultak tőle. Kigömbölyödött az ábrázata és dehogy törődött a világ gondjával. Szó, ami szó, Körmös Gergő részeg lett. És most borgőzös kedvéből ilyen nóta fakad: Kis szekeres, nagy szekeres mind elissza amit keres. Míg a szekér ide-oda jár, Száz forintnak a végére jár. Néhány jóhallású kutya vonyítva adja hozzá a kísérő dallamot. Közben a falu széléhez érnek. — Jó kocsisnak trappban járnak a lovai — mondja Gergő — s közben a lovak hasa alá csapkod, hogy fussanak, hogy lássák a falubeliek: a Körmös Gergőnek fáin csikai vannak. De a Sárga, meg a Csillag nehézkesen mozognak már, s nincs kedvük a futásra. Erre aztán még csípösebb suhintásokat kapnak, amire a Sárga kiugrik a hámból. r— Hüj, hogy a hajderménkű üssön beléd, majd megtanítlak én kesztyűbe dudálni. így bosszankodik a gazdájuk, s már ugrik is le az ülésről. Jenő utána lép és csitítani akarja, de Gergő bátyja elhárítja magától; 1— A lovakhó érteni köll, öcskös. Oszt az az én dógom. És nyomatékként ostora nyelével keményen-a Sárga vékonyába döf. Az előbb felemeli a farát, majd hatalmas ugrással elrántja a szekeret. S már futnak is, mintha nyílból lőtték volna ki őket. Vadul rángatják, vonszolják a szekeret. — Emberek, fogják meg! Fogják meg! — kiáltoznak utánuk. Egy serdülő gyerek eléjük áll, de a lovak egyenesen neki. El is taposnák menten, de még idejében félreugrik. Közben kikapcsolódik a hátsó saroglya, s az utca hepe-hupás kövezetére rázódik egy süldő. Tovább ugrana, de nem bír, s mintha ölnék, úgy sikolt. A fékevesztett csikók ettől még fergetegesebben száguldanak. Erős izmaik ütemesen feszülnek. Füleiket az égnek hegyezik, szemeik sötéten előre merednek, orrcimpáik kerekre tágulnak. Fújnak, tajtékoznak már. A durva kövezeten éktelen zajt csapnak a kerekek, kiáltoznak a járókelők, ingerülten csaholnak a kutyák. Pár száz méterrel hátrább lóhalálában fut a gazdájuk. Rettenve tekint előre. A jobb hátsó kerékről leválik egy ráf, s egyenesen a kocsmának karikázik. A talpak ahányan vannak, annyi felé repülnek, s a küllők is pillanatok alatt kifordulnak az agyból. A két megtáltosodott állat között félelmetes dorongként ugrál, fenyegetőzik a rúd. Láttán a piacozók ijedten rebbenek szét. Szabad az út — előre. A sarkon új személyautó áll. Feléje tartanak. Vezetője azonban hirtelen kiugrik. Széttárt karokkal a lovak elé áll. Azok megfordulnak és Papdi János nagykapujának rontanak. Törik a kerítés, fájdalmasan felnyerít és vonaglik a Sárga. Hirtelen csődület támad. A gyerekek futkároznak, az asszonyok, lányok sikoltoznak, az emberek sajnálkoznak és az iszákos gazdát szidják. Lihegve ekkor érkezik Gergő. A vádló tekintetek reászegeződnek. Ő egy pillanatra megtorpan... az arcára iszonyat ül. Nézi a kárt: az összetört szekeret, a kerítést, majd az elterült Sárgához ugrik. Átöleli a nyakát... Hirtelen keserűsége oldódni kezd: zavaros szemeiből nehéz könnycseppek gördülnek a porba ... Elkésett könnycseppek... A bor miatt... Sz. M. Vásár után Fényképezési útmutató Lapunk korábbi számában beszéltünk a fényképezés egyes kérdéseiről. Főleg az élesreállítás fontosságával foglalkoztunk, s közben felvetődött a megvilágítási (expozíciós) idő jelentőségének kérdése is, amit ez alkalommal szeretnénk bővebben tárgyalni. A megvilágítási, expozíciós idő meghatározását vagy méréssel vagy számítással végezzük. Természetesen a mérés a gyorsabb módszer. Megszámlálhatatlan kivitelezésű és megoldású expoziciómérőt ismerünk, mindezeket azonban mégis két csoportra oszthatjuk: az optikai megvilágításmérök és az önműködő, fotocellás fénymérők csoportjába. Az optikai rendszerű készülékkel a mérés művelete a következő: a készülék kagylós végét szemünkhöz illesztjük és azon keresztül pillantunk a felvételi tárgy felé. A készülék belsejében számoknak vagy betűknek fokozatosan halványuló sorát látjuk. Megfigyeljük, hogy melyik szám vagy betű az, amelyet még szemerőltetés nélkül, az első pillantásra el tudunk olvasni. Ez a szám jelenti a tényértéket. A készülék oldalára szerelt kis táblázat, a skála vagy korong, megfelelő tologatása illetve forgatása után megmutatja a megfelelő expozíciós időt a gépben levő negatívanyag és az alkalmazott objektívnyílás figyelembevételével. Erős napsütésben szemünket hunyjuk be néhány másodpercre, mielőtt az optikai mérőbe tekintenénk. így szemünk kissé megnyugszik és elkerüljük azt, hogy esetleg helytelen eredményt kapjunk. Az elektromos, íotocellás fénymérő teljesen önműködően végzi a mérést. Fontos azonban, hogy használatukat jól begyakoroljuk. A fotocellás fénymérőn, a mérést megekjzöen, a skálán be kell állítanunk a^filmnek Scheiner vagy DIN-fokokban megjelölt érzékenységét és azt az objektívnyílást, amellyel a felvételt akarjuk készíteni. Vannak olyan fotocellás megvilágításmérök is, amelyeken csak a negatívanyag érzékenységi fokát keli beállítani, mert ezeken az objektívnyílásokat jelző számok úgy vannak elhelyezve, hogy a helyes megvilágítási időt bármely lencsenyílásra közvetlenül leolvashatjuk. A fotocellás fénymérők igen érzékenyek; a fény erejét ugyanolyan pontosan mérik vakító napsütésben, mint borús időben vagy egyéb kedvezőtlen fényviszonyok mellett is. Mivel igen finom és érzékeny készülék, ezért nemcsak a portól és a nedvességtől, hanem minden más durva fizikai behtaástól, ütéstől is óvnunk kell. Mindkét rendszerű fénymérőnél ügyeljünk arra, hogy a helyes középértéket kapjuk. Tájkép felvételénél ne a világos ég felé tartsuk, mert akkor a készülék túl rövid exponálási időt mutat. Általában minden kétes esetben inkább többet exponáljunk, mert nem olyan nagy baj, ha a szükségesnél valamivel hosszabb időt veszünk, mintha a kelleténél csak valamivel is rövidebben exponálunk. Hosszabb időt főleg akkor ajánlatos exponálni, ha a tájképen sok a sötétzöld színárnyalat, valamint akkor is, ha a felvétel tárgyán túlnyomó a vörös vagy a vörösbarna szín. A megvilágítási idő meghatározásának másik módja a számítás táblázatok segítségével. Ilyen táblázatokat egyes gépek hátoldalán is találunk, avagy beszerezhetjük a fényképészeti szaküzletben. A hosszas gyakorlat azonban megtanít arra, hogy végül minden segédeszköz nélkül, egyéni becsléssel, végezhessük el az expozíciós idő meghatározását. O-y Reiytélyes malaceltűnés Akár hiszik, akár nem, olyan előkelőén még nem utaztam soha, mint a múltkor. Expressz-busz vitt olyan sebeséggel, hogy mikorra elaludtam volna, már arra ébredtem, hogy egy nagy, virágos tér előtt állunk és a kalauz azt kiabálja, hogy megérkeztünk Nagymegyerre. Istók uccse nem ismertem rá. Mikor utoljára itt jártam, a virágos park helyén még kocsma állott, mellette pajta volt, ott várakoztattam derék gebémet... Az árgyélusát, eltértem az anyagtól. Mert — biztosan sejtik — engem a szerkesztőt, vagyis magyarul a redaktor küldött Megyerre, hogy tömjem tele tarisznyámat „anyaggal1, már az újság számára, hogy tudjam meg, mi minden „új"-ság van ezen a számomra kedves helyen, ahol — de már bocsássák meg, az anyagra térek. Szóval megyek, mendegélek. Mindent körüljárok, semmi különöset, tarisznyábavalót nem látok. Már lassan kiérek Megyer szélére, mikor meglátom a nagy, fehér épületeket — a sertésistállókat —, ahol a sok finom kolbászt, szalonnát termelik. Bámulom, igyekszem a sertésistállő közelébe, hát kis híja, hogy nem bukók orra. Lábam egy csizmafejbe akadt meg; nézem, hogy került ide a csizma? Észreveszem, hogy a tisztes lábbeli nincs egyedül. Ember is van hozzá. Több mint valószínű, hogy a gazdája —, mert az ő lábán szomorkodik. Komolyan mondom, hogy szomorkodik, mert a gazdája is irtózatosan gondterhelt ábrázattal üldögél a földön és, ugyebár, egy jó csizma átérzi hozzátartozója minden bánatát. Mély együttérzéssel köszönök neki, mert úgy látom, velem egykorú az istenadta komám. — Jó napot! — Mikor lesz nekem jó napom — feleli sírontúli hangon. — Hogy mondhat ilyet, hiszen mindene megvan, kenyere, húsa.j. — Hús? — ugrik talpra az én ko.májn. — Pajtáskám, nem lesz itt hús! Az istállóból eltűnnek a malacok. Elvesznek a malacaim!... Már csak megtalálja őket.valahogyan ■- próbálom vigasztalni.— Találja a fene! — keseredik neki —, még ha egyszer történt volna, de négyszer! Négyszer egymás után... Hű, itt valami zsíros anyag van kilátásban, már csak megtudom, mi a baj a malacok körül — örülök meg a nagy szomorúságban, amit szegény komám miatt érzek. Aztán biztatom erősen: — Mondja el már szép sorjában az egészet. Hátha ketten kiokoskodunk valamit. Nem kell sok bíztatás, dűl belőle a bánat, mint rossz csatornából az eső. A szövetkezet éjjeliőre vagyok. A disznókra, malacokra ügyelek. Körül■ járom a telepet, benézek az istállóba. Mindig minden a legnagyobb rendben van. Aztán egy reggel jönnek az etetők, hogy 6 malac hiányzik. Összeszidnak, hogy elaludtam. Pedig én csak egy kicsit szunyókáltam. Az meg biztos, hogy azalatt ide senki idegen nem tette be a lábát. Másodszor megint, hogy nincs meg három, majd öt malac. Engem szidnak, gyanúsítanak. Csak nem állhatok neki minden este megszámolni azt a párszáz malacot? Éjjel meg vigyázok, ide nem jön senki! Hogy én loptam el? Még egy kiscsirkét se bántok... Tudom én, mi a becsület. Egy nagy sóhajtással pontot tesz a végére. Megígérem neki, hogy utánajárok, hol a hiba. Kérdezem a vezetőket, vallatom az etetőketmindenki csak a vállát vonogatja. Csak azt tudják, mennyivel kevesebb az állomány. Hogy kámforrá váltak, öngyilkosok lettek, vagy világot látni mentek — senki sem tudja... Inkább azt mondják: béke poraikra, minthogy utánajárjanak. Megvallom, én is szégyenlem magam, hogy csődöt mondott az észjárásom, de mivel nem vagyok jó detektív, inkább abbahagyom a nyomozást. Rábízom a nagymegyeri szövetkezet vezetőségére, derítsenek fényt e rejtélyes malaceltűnésre. Azt hiszem, az ő gondjuk-bajuk szaporodik, ha fogyogatnak a malackák. No, összepakolom a tarisznyámat. Benne az anyag, már mehetek. De az ég és minden szentje a tanúm, hogy nincs benne egyetlenegy nagymegyeri malac sem! Néhány szó Hetényrőí ♦ Hatkilós gyöngyszem. A Földön ismert legnagyobb gyöngyszem több mint hat kilót nyom; a Fülöp-szigétek egy kis szigeténél emelték ki a tengerből azt a 160 kilós óriáskagylót, amelyben kifejlődött.
