Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-28 / 39. szám
6 Jzated Földműves 1958. szeptember 28. MAJAKOVSZKIJ A ßcdusi twde&ö Félreértés neje már a járás túlsó végén szálltak ki a vonatból. Szorongó szívvel indultak Cseke Mihály portája felé. Olyan csendesen érkeztek az udvarra, hogy még a házőrző kutya sem vette észre őket. Az udvaron gumikerekes Zetor állt. A pótkocsiról két fiatalember hordta a tele zsákokat. Cseke Mihály ott ült a szölölugas alatt és elégedetten nézte a munkát. Kovácsék felkiáltottak a meglepetéstől, hiszen látták, hogy Cseke Mihály jókedvűen fogadja őket. Mindjárt terített asztalhoz invitálta vendégeit. Egy pohár pálinka és egy túrósbukta között Cseke Mihály ismertette a tényállást. — Ügy történt a dolog, hogy a betegség miatt ég-föld szakadt ránk. Kasza alá ért a búza. Vágni kellett volna. Kekem még egy hónapig az égvilágon semmit sem szabad dolgozni. A „Felszabadulás" szövetkezet segített ki bennünket. Nekiállították a kombájnt a két és fél köblös búzának, s ahogy látjátok, már bent is van a kamrában. Nagy terhet vettek le a vállamról. — Nem is tudom, hogy köszönjük meg nekik — szólt Csekéné s hálásan nézett a szövetkezetesek után, ahogy elpüfögtek Zetorjukkal. — Csak gyógyuljak meg még egyszer — folytatta Cseke. ■— Tudom mit kell tennem. — Ennek nagyon örülök — bólintott Kovács Lajos. — De mondjátok már meg, hogy ment rád a bika? Kié volt? Nagyon összetört? Cseke Mihály előbb meglepődött a kérdésen, majd elmosolyodott. — Mondtam ángyotoknak, hogy jobban fogalmazza meg azt a levelet, mert félreértitek. Tudjátok, volt egy egyéves bikaborjunk, eladtuk. Annak az ára ment rám. Mert kedves sógorom, sokba van ám a betegség annak, aki nincs biztosítva. G. Nagy János A város újul, _ de a távol falu olyan, akár nagyapánk idején: elvadult, torz, ósdi és szomorú, s oly elhagyatott, oly nyomorult szegény. így élnek itt! S egyedül csak ők küzdenek a szenny s baj hegye ellen: az elszánt lelkű falusi levelezők, s plajbászuktól megriad az ellen. Lám, faluszerte suttogva száll tova: „Hé, Ványka író! Ö firkál, a sanda!" S összebúvik, mint farkasok sora, hogy elveszejtse őt a kulákbanda. Meglesik, követik a nyomát, egy éjszaka az erdőben elérik. „Ott jó Ványka! No utána, komák! Hagyományos vásár a Bodrog partján napos vásáron. Margita elvtárs, a királyhelmeci Jednota igazgatója azzal dicsekszik, hogy már az első napon 360 ezer koronás forgalmat csináltak. A terebesi és nagymihályi járás elárusítói az előző évekhez viszonyítva bika. A búzánkat vágni kéne. Jó lenne, ha eljönnétek.“ Kovács Lajosba is beleszorult a tudomány. Zavartan nézett körül. Szégyellte, hogy nem tudja tovább vigasztalni feleségét, aki hangos zokogásba kezdett. Az elnök, aki szintén végighallgatta a levelet, megszólalt. — Hát ez a Zsuzsánna ángyotok jól megkavarta a dolgot. Ajánlom, hogy szedjétek magatokat, s menjetek el hozzájuk azonnal. Mire a nap visszanézett a Kis-Duna menti fűzfák között, Kovács Lajos és Most fejszét neki! Míg csak el nem vérzik!“ Aztán vége ... Röhögnek vastagon: „Ez se ír többet, fogadom nekik!" Igen. a levelező nehéz és nagyon küzdelmes ügyet vállal. Méltán tisztelik dicsérik öt a szegények, kicsik, s mindazok, akiknek igazát eltapossák, vagy jogát elveszik. Oh, az ellenség fondorlatos, „ gálád, és céljaihoz pénze bőven futja, de az idő mégiscsak nekünk szolgál! A ti ceruzátok biztosabb, mint a puska, s mélyebbre döf az éles szuronynál. (Vihar Béla fordítása) A postás kétszer is megrugdalta a kerítést. Kovácsné a zajra az utcaajtóhoz szaladt. Nagy izgalommal bontotta fel a levelet. Testvére írta. Cseke Mihály. Végig sem olvasta a levelet, kebléhez dugta, s kapkodva felült kerékpárjára. Meg sem állt, míg ki nem ért a görbe dűlőbe, ahol a férje a szövetkezet búzatábláján a kereszteket rakta az aratógép után. — Nem értem, mi történt szegény Mihályunkkal — nyújtotta át férjének a levelet. — Azt írja ángyi, hogy őszszetörte a bika. — Nézzük azt a levelet? — szólt erőltetett nyugalommal Kovács, s letelepedett az egyik kereszt tövébe. Hangosan olvasta a kusza sorokat. „Kedves Lajos testvér és aranyos Róza! Tudatom veletek, hogy Mihály bátyátokat megoperálták a kórházban. Most már rendbe jött. Pedig nagyon, nagyon gyengécske volt szegény. Most, hogy hazajött, még sírtam is az örömtől. Mert hát a buszmegállótól a maga lábán jött haza. Amikor széjjelnézett a ház körül, nagyon elbúsult szegény. Amiatt búsult el annyira, mert ráment a Az idén három szomszédos járás részvételével másodszor rendezték meg a hagyományos szerdahelyi vásárt. Keresve sem találhattak volna szebb helyet mint itt a fűzfákkal szegélyezett, lomhán hömpölygő Bodzetességei. De most nézzünk szét a sátortábor között, hogyan élnek, hogyan vásárolnak Thököly meg Rákóczi rongyos hadainak leszármazottai. Körülbelül 150 árukkal dúsan megrakott sátor sorakozik egymás mellé. Talán legkiemelkedőbb az Állami Vállalatok hat gombaalakú sátra, no meg a cirkusz, amelynek bemondója messziről csalogatja az embereket birkózni a medvével, megnézni az óriáskígyót meg sok egyéb érdekességet. A sátrak között özönlik a nép. Mindenütt derű, jókedv, egyesek a már jól sikerült bevásárlásnak örülnek, mások, különösen a fiúk tréfásan alkudoznak a csinos elárusítónőkkel. Van itt a cipőzsinórtól a televíziós vevőkészülékig minden. A huncovcei Odeva-üzem egy hatalmas teherautó készruhával érkezett. Van választék bőven, mert máshonnan is jöttek még készáruval. A háztartási cikkek is sokakat odacsalogatnak a sátorhoz. Királyhelmecről Belányi néni azért furakodott a sokaság közé, hogy megvehesse a szőlődarálót, amiért idafáradt. Egy bácsi 40 literes fazekat vesz, merthogy már régóta éppen rog partján. Északról a Tokaji-hegy legészakibb nyúlványai koszorúzzák a vidéket, nyugaton az újhelyi hegy zárja el a szemhatárt. Szemlélődés közben történelmi emlékeket idéz a vidék. A 260 évvel ezelőtti sallósi vásár jut eszünkbe. Labancok forgolódtak akkor az árukban szegény sátrak között, ők tartották megszállva a területet. De az éj leple alatt összeszervezkedtek Thököly Imre kurucai, hogy elkergessék a népnyúző labancokat. Esze Tamás, Buga Jakab, Orgoványi András, Turóczi Miklós, Major Ferenc meg a többi parasztfelkelők vezetése alatt álló kurucoknak a déli harangszó volt a jel a támadás megindítására. Rövid idő múlva egyetlen német sem maradt a vidéken, s ez a vásárból elindult felkelés aztán a pataki vár bevételével folytatódott. Persze sok mindent tudnának még mesélni a környék történelmi neve-A magyar szakácsmüvészet ezen a vásáron is remekelt Költségvetés a sátrak előtt olyat keres az asszony. Szentmihályi barátunk már az előbb vásárolt háromnegyedes kabátban legénykedik a menyecskék között. Sok holmi gazdát cserélt a háromszintén rekordforgalomrol számolnak be. A három napon több mint 3 millió korona értékű áru került a környék dolgozóinak tulajdonába. Nem csoda hát, ha volt forgalom a Lacikonyhák meg a borelárusító sátrak körül is. A ladmóci halászmeszter, Samali bácsi halkészítményei ugyancsak vetekedtek az ízes cigánypecsenyékkel, a bodrogszerdahelyi EFSZ kisüstije pedig a jófajta toronyi borokkal. Ha az ember végignézett a sátrak körül tolongó tömegen, ha megfigyelte az odaérkezettek vásárlóerejét, nem is csodálkozhatott a vidám hangulaton. Szebben, gazdagabban él ez a nép, mint bármikor valaha elődeik. És ez a vásár azt is bebizonyította, hogy fejlett iparunk van, jő a kereskedelmünk és éppen ezért velem együtt a környék lakosai azt kívánják, hogy a következő években az illetékesek még nagyobb méretekben rendezzék meg a hagyományossá vált szerdahelyi vásárt. Kemecsey László, .Királyhelmoc Az EFSZ-ek figyelmébe A Mezőgazdasági Irodalom Szlovákiai Kiadóvállalata, Bratislava, Krízková 7, felhívja a szövetkezetek vezetőségének figyelmét, hogy raktáraiban megtalálható az új elsődleges és könyvviteli nyilvántartás minden nyomtatványa. A megrendeléseknek postafordultával tesz eleget. Finta János és Szekeres Albert együtt koptatták hajdan az elemi iskolában a padokat, együtt sorozták be őket katonának, s mint újoncok is egy szakaszban tanulták Bartucz őrmester úrtól a szobarendet, a díszmenetet és a többi fontos katonai tudományt. Azóta már sok víz lefolyt a Tiszán. S az évek múlásával az élet is nagyot változott, de a barátság Finta János és Szekeres Albert között ma is a régi. Ha egyszer-máskor összetalálkoznak, alig győzik kibeszélni magukat, annyi a mondanivalójuk. Most is, ahogy a piactéren összetalálkoztak, nagy örömmel ráztak kezet s hamarosan vidáman léptek be a szövetkezeti vendéglőbe, mert pár pohár bor mellett még jobbízű a beszélgetés a jóbarátok között. Finta János beszélt leginkább s nemcsak azért, mert mindig beszédesebb ember volt Szekeresnél, hanem mondanivalója is több akad. Finta János ugyanis brigádvezető a „Haladás“-ban —• Na, mondjál már Te is valamit — csapott Szekeres vállára Finta — hát Te hogyan élsz? — Megvagyok — hangzott a válasz — s úgy élek, éldegélek ahogy azelőtt. Elég jó két tehenem van, a nyolc hold földet azokkal szántogatom ... — De, komám, a haladás meg a fejlődés ... — vágott közbe Finta János, — Te nem akarsz haladni? Nem én — felelte Szekeres — jó nekem a régi módi élet is. Az én falumban is van termelőszövetkezet hívtak -is már többször, hogy lépjek be közéjük, de én nem megyek. Igaz. a búzájuk többet adott, mint az enyém, meg a tengerijük is jobb, de nékem az is elég, ami nékem termett, mert hát az enyém mind. Nem osztanak nékem semmit de én sem osztok az enyémből senkinek. Azt a haladást pedig, amiről beszélsz, hát azt, komám, ki is lehet kerülni, ha akarja az ember. Finta János kissé csodálkozva nézett barátjára, de aztán eszébe jutott, hogy nehézfejü ember volt ez az Albert mindig. Könyvet, újságot alig olvasott, s csökönyösen ragaszkodott mindig a megszokotthoz. Szó nélkül emelte fel poharát és koccintotta össze a barátjáéval. Fenékig kiitták mindketten. Na, gyerünk, komám — állott fel Szekeres — mert eltelik az idő, nékem pedig még dolgom van a városban. Megyek az asztalosszövetkezetbe. — Mi dolgod van ott, komám, : kérdezte Finta — mit akarsz az asztalosokkal? — Férjhez akar menni a kisebbik lányom, a Teca is — válaszolt Szekeres Albert — a vőlegénye jegyadogató az autóbuszon, a jövő hónapban lesz az esküvőjük, hát semmi nélkül csak nem ereszthetem el Tecát a háztól. Rendeltem az asztalosoknál egy szekrényt, olyat, hogy a középső ajtaja tükör lesz, meg aztán egy rekamiét. Finta János nagyot nézett. — Mit csudálkozol? — kérdezte Szekeres — azért, hogy egyéni paraszt vagyok, nékem is van pénzem, komám. — Jő, jő elhiszem — szólt Finta dehát mondjad csak, nem tudnak már az asztalosok nyoszolyát készíteni, csak rekamiét? — Tudnak azok — válaszolta Szekeres —, miért ne tudnának, dehát Tecának rekamiéra fájt ^ foga, én pedig rendeltem. Ne mondja az a jegycsipegető, hogy még ki sem házasítom a lányomat tisztességesen ... — Na édes komám, nem is vagy Te egészen maradi ember. Tudod mit, Albert? Csináltass magadnak is egy rekamiét... — Aztán mi az istenlováért? — kérdezte Szekeres csodálkozva. — Csak azért, komám — felelt Finta János, — hátha éppen a rekamién heverészve jönnél rá, hogy okosabb, meg hasznosabb dolog traktorral szántani, mint két öreg jármos tehénnel. Meg hátha arra is ráeszmélnél, hogy nem is olyan egyszerű dolog kikerülni a haladást, meg aztán nem is érdemesü? A RE KAMIÉ Irta: NÄNÄSI LÁSZLÓ Ajándékvásárlás után: —' Nekem csak tetszik, de mit szól majd az aszony? A medvével bírókra hadd lássuk ki áll ki
