Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-02 / 9. szám

1958. március 2. Jzatmd Földműves Az akarat - félsiker Boci Mini íb a, cádió A KÖZELMÚLTBAN KEDVES meg­hívásnak tettünk eleget, amikor a nagymegyeri járás Csicsó községébe látogattunk. Kolocsics elvtárs, a kul­túrotthon vezetője, színdarab bemu­tatóra hívott meg bennünket, azon­ban a bemutató mellett más is meg­ragadta a figyelmünket, ami a falu kulturális életével kapcsolatos, s ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A múltból any­­nyit, hogy ez az 1700 lelket szám­láló dunamenti kisközség már el­felejtette azt a terhes nevet, amit a „nagybirtok“ és „gróf“ foglal ma­gában. Történel­münk már kitö­rölte a szóhaszná­latból, és ha néha­­néha halljuk is, csak fájó emlékek kíséretében. A felszabadulásig ugyan­is gróf Kálnoky volt a falu határának birtokosa és a lakosságnak több mint fele cseléd és szolga volt. Azóta már a munkában és szolgaságban meggör­nyedt hátak kiegyenesedtek. Amikor megérkeztünk, a téli nap már Utolsó; fáradt sugarait vetette a falu «nádfedeles, cseréptetős házai­ra. Ez utóbbiak inkább az elmúlt évek folyamán gyarapodtak. De az EFSZ gazdasági telepe, a modern istállók, a szép állomány is büszkén hirdeti a feudális grófi rabság alól felszabadult parasztok szorgos munkájának ered­ményét. A kezdetben sok nehézség­gel küzdő szövetkezet ma már biztos alapokon nyugszik, s 1200 hektáron mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben kimagasló ered­ményeket ér el. ÉS A FIATAL NEMZEDÉK pedig apái múltját megtagadva járja a művelődés felfelé vezető útját. A nyolcéves középiskola 287 tanulója ma már szüleinél boldogabb gyer­mekkort él a volt grófi kastélyban, ahol a nyolcéves iskola nyert elhe­lyezést. Az iskolában mindenütt példás rend és Lancz igazgató elvtárs a kastély új gazdája büszkeséggel mondja, hogy a jo tanulmányi ered­mény mellett az iskola a kulturális munkában is tevékeny részt vállal. Az iskolának jól működó pionírszer­vezete, ének-, tánc- és színjátszó­együttese van. Ezenkívül a tanítóság is jelentékenyen bekapcsolódik a 'alu kulturális életébe. így például Kiss Nándor és felesége a CSEMADOK, Kulcsár Eszter és Csölle Mária a CSISZ színjátszóegyüttesében dolgoz­nak, Tarcsi Renáta pedig az iskolai tánccsoport vezetője. S ahogy Lancz igazgató elvtárstól megtudjuk nagy­ban készülődnek a Spartakiádra is és alig várják a tavaszt, hogy a par­kot rendbehozhassák. Csicsón, a beszélgetés nyomán úgy tűnik, mintha megdöntve látnánk azt a kifogást, amelyet oly sokszor em­legetnek, hogy az iskola gazdag kul­turális élete a tanulmányi előmene­tel rovására megy. Helyes beosztás­sal, jóakarattal és lelkesedéssel össze lehet a kettőt egyeztetni. A KULTÜRHÁZBAN KÜLÖN HE­LYISÉGET képez a könyvtár, ahol Nagy Erzsébet tanítónőnek 670 kötet könyv van a birtokában, s Jókai, Tolsztoj, Gorkij művei mellett meg­találjuk a szlovákiai magyar írók köteteit is. — A könyvtárat főleg a felnőttek látogatják — mondja a Könyvtár vezetője — mivel az isko­lásoknak külön könyvtáruk van. Leg­többet olvassák Jókait, Móriczot, de sokan olvasnak elbeszéléseket, ver­seket is. A hűséges és lelkes olvasók közé tartozik például Szabó Tibor és Spéciéi Erzsébet. Németh Erzsébet nagyon szereti, és lelkes olvasója a szovjet szerzők műveinek. Közeledik a könyv hónapja - már­cius — és Nagy Erzsébet mindent megtesz annak érdekében, hogy gya­rapodjék a könyvtár, de sokasodjon az olvasók tábora is. Közben a ku­lisszák mögött lá­zas készülődés fo­lyik az esti elő­adásra. A szerep­lők között találjuk Kolocsics .elvtár­sat, aki mindén szabadidejét a kul­turális és a tömeg­­szervezeti élet szervezésére for- Jezső Ferenc, dítja, Décsi elv­­a CSISZ elnöke társat, a CSEMA­Locsogó Lajos külföldön — Nézd csak — lök oldalba bará­tom, amint Budapesten kilépünk a Hungária kávéház ajtaján — Locsogó barátunk. Vagy harminc ember társaságában „ leesett" állal, megnyúlt ábrázattal igézetten bámult egy autóbuszt. Kö­rülszimatolta, orrát valósággal bele­dugta a — hűtőbe. Majd diadalittasan, — mintha éppen most fedezné fel Amerikát, vagy a spahyolviaszkot — felkiáltott: — Bahátocskáim, ez aztán autó. Hiába, külföldi! — kül-föl-di- szóta­golta. Tudják milyen márka ez? Olasz kocsi, olasz jelzésű, olasz autóbusz! OM! Majd meglátják az úton. Milyen teljesítményű, nem olyan, mint a mi Skodáink. Micsoda festés? Micsoda elegáns formája van! Kékszínű ... Hát van nekünk kék autóbuszunk? El va­gyunk mi maradva a külföldtől. A nyu­gati technika, az ám a valami! Hol vagyunk mi...? Mikor minket meglátott csak kacsin­tott egyet, aztán tovább hadart. Ele­mében volt. Nemsokára útnak indult a Csehszlo­vák turista csoport. Az aszfalton szé­pen haladt autóbuszunk Locsogó Lajos megelégedésére. Kényelmesen terpesz­kedett az egyik székben, szinte átszel­­lemülten élvezte a külföldi autóbuszt. Néha-néha kacsintott, hunyorított az Utasok szemébe. — Látjátok, ez aztán kocsi. Egyszer aztán, mikor már a máso­dik országban jártunk, egy szerbiai parton nagy nyögés, erőlködés, kínló­dás után megállt járművünk. — Semmi az egész — vígasztalt Locsogó nagy optimizmussal, — meg­kerül az ilyesmi a legjobb autókkal is. A másik parton újra elszállt a „lé­lek“ a járműből. Még aznap huszon­egyszer vándorolt hol ki, hol be a lélek a „príma" autóbuszból. Locsogó barátunk hangja minden „állomásnál“ halkult. Este a vacsorá­nál — amit a „jó“ külföldi kocsi jó­voltából 11 óra felé fogyasztottunk — kerülte a tekintetünket. Körül se né­zett, hamar pihenni tért, talán megiilte valami a gyomrát. Másnap X városban sétáltunk. Egy­szer csak arra eszméltünk, hogy Lo­csogó a járókelőket széttaszítva rohan az egyik üzlet felé. Utána mentünk. Akkor már Locsogd a pultnál egyik kezével a dinárokat számolta, a másikkal meg a szájába tömködött valamit. Amikor végre levegőhöz jutott, fel­derült, diadalittas arccal újságolta: — Gyerekek, tudjátok mi ez? Ere­deti amerikai rágógumi! — E-re-de-ti!H Aztán mohón falta, marta, rágta, mintha ettől függne boldogsága. Egész délelőtt csámcsogott, kitar­tóan emésztette a gumit. Csak ebéd­időben „szünetelt“. Utána újra foly­tatta e műveletet. Egyszer csak — épp amikor azon a hídon haladtunk, amely közelében Svejk Eerdinándját „agyoncsapták“ — Locsogó rémülten kapott a zsebéhez. Idegesen nyulkált, hol ide, hol oda, amoda, zsebekben. — Mi lelt, kérdez­tük? — Nagy baj van gyerekek! Elfogyott a rágógumim ... — Ne búsulj Locsogó, van nekem is — szólt a barátom. — Ez aztán „ori­ginal“ . Szinte igézetten kapott utána és máris mozgásba jött alsó és felső „állacskája". — Hol vettétek, hiszen ez még jobb, mint amit én vettem. — Te is vehetsz! — Hol? — Olvasd el csak a papíron! Locsogó kisimította a csomagoló papírt és megrökönyödve olvasta: „Made in Czechoslovákia". B. J. DÓK elnökét és Jezsó Ferencet, a CSISZ újonnan megválasztott 16 éves elnökét. Ahogy beszélgetünk mind­annyian csak bizonyítani tudják: a megértést a szervezetek' között — a közös munka forrását. Á tömeg­szervezetek között nincs viszályko­dás, egészségtelen konkurencia. Kö­zös pénztáruk van, s közösen közös célért küzdenek: a község kulturális felemelkedéséért. Saját erejükből végezték el a kultúrház javítását, s a Bújócska és a Viruló asszonyok című darabok mellett a CSISZ nem­régen mutatta be a Csodálatos er­szényt, most pedig Urbánek: A vad­orzó felesége van műsoron. Sok kérdés, probléma merül fel. S ezek közt megtudom, hogy legkö­zelebbi tervük esztrádműsart, álar­cosbált, márciusban Arany János irodalmi estet rögzít. Ugyanakkor pedig szeretnék a kultúrházat is megnagyobbítani, vagy újat építeni, mivel már nem felel meg a követel­ményeknek. De nem feledkeznek meg a politi­kai nevelésről sem. Lancz elvtárs vezetésével a politikai kör jól műkö­dik, s az előadásokon átlag 30 — 40 fiatal jelenik meg. Önbizalom, munkakedv sugárzik a fiatalok arcáról, akik közül Vörös Zsuzsa, Szalai Matild, Magyaries Va­léria, Mészáros István, Magyaries Antal és a többiek dicséretet érde­melnek a kulturális téren végzett odaadó munkájukért. * * * AZ AKARAT — FÉLSIKER és Csicsón sokan vannak, akik ezen fáradoznak Ezt az akaratot, munka­kedvet elrontani egyenesen vétek. A kulturális munka közös érdek, így nem helyes, hogy Keserű elvtérs aka­dályokat gördít a próbák elé, s a színjátszó csoport nem kap engedélyt a szombat vagy vasárnapi előadások­ra. Éppen azért vették át a helyi nemzeti bizottságok a mozikat, hogy az ilyen hiányosságokat eltávolítsák s nagyobb lehetőség nyíljon a tö­megszervezetek működésére főleg ott, ahol színpad és a mozi egyhelyen van. A kultúrotthon ,,n^űködégébé}t_ vannak hibák. Ke­vés gondot' fordí­tanak a népműve­lési szakaszra, így az ismeretterjesz­tő előadások szer­vezésére és a szakkörökre. Az új, megnövekedett feladatok több ^ tu- Kolocsics, dást, szakképzett- KO-igazgató ségét követelnek, s erre jó eszköz az előadások szervezése. Mind a bemutatott színdarab, mind pedig a kulturális élet és az adott­ságok amellett bizonyítanak, hogy jó úton haladnak a csicsóiak, s minden feltétel megvan, hogy a hiányosságok eltávolításával a jövőben még na­gyobb siker koronázza önzetlen, oda­adó munkájukat. Németh Béla, népmüvélődési felügyelő, Nagymegyer VÍZSZINTES: 1. Csehszlovákia tör­ténelmének egyik legfontosabb ese­ménye, névelővel a nyíl irányában. 9. A dolgozók egy fontos fegyvere. (Az első kockában kettős mással­hangzó). 10. Latinul „száj“. 12. Ma­gánhangzóval a végén háziipari — eszköz. 13. Rangjelzés. 14. Gép hang­jának fele. 16. F. Z. 17. Von. 18. Hár­mas a zenében. 20. Béke idegen nyelven. 21. É-vel a végén gyapjú németül. 22. Hárslevelűben van. 23. Régi ürmérték. 24. Évszak mással­hangzói. 26. Ice - keverve. 27. L^. 28. A határ egy részének megneve­zése. 30. Hosszmérték rövidítve. 31. A dicső cirkáló neve. 33. Volt cseh­szlovák államférfi (keresztnevének kezdőbetűjével). FÜGGŐLEGES: 2. Fejtartalom, (é. h.) 3. Merész — mássalhangzói. 4. Visszafelé a folyadék egyik állapota. 5. Egykori cári parancs, keverve. 6. Arc része ékezet hiányával. 7. R. K. 8. Volt csehszlovák államférfi. 11. Csehszlovák -államférfi. 13. Csehszlo­vák írót, akit a németek kivégeztek. 15. Súlymérték. 17. Küzdelem. v 19. Állati lakhely. 20. Búcsúszó. 24. El-Bármerre sodorja is az embert a sors, szülőhelyére mindig szeretettel gondol vissza. Az ország túlsó széléről is éber figyelemmel kíséri szülőfaluja sorsát és kiváncsi arra, hogyan alakul tovább az élet folyása. Osztoztam falum, Reste, örömében, amikor meghallottam az elmúlt ősszel, hogy ebbe a községbe is bevezették a villanyt. Sajnos, én akkor nem vol­tam odahaza, pedig fölötte kíváncsi lettem volna, hogy hogyan reagálnak az egyszerű emberek erre a nem min­dennapi változásra a szépsi járásnak ebben a kis községében. Hej, milyen is az emberi természet?! — Hányszor vagyunk elégedetlenek. Hányszor hangzott el ajkunkról az elmúlt évek nehézségei közepette, hogy: hóiba, rosszkor születtünk. Pedig hacsak húsz évvel ezelőttre forgatom vissza az idő kerekét, eszem­be jut mennyi gondot, nehézséget je­lentett, amikor mint kisdiák be akar­tam jutni falumból a gimnázium szék­helyére, Kassára. Mennyi gondot jelen­tett ez édesapámnak: elkészíteni a sze­keret, befogni a lovakat, s csaknem egy óra hosszat kocsikázni a legköze­lebbi vasútállomásig. Hisz annak idején , felénk hatóságilag karbantartott útvo­nal nem is volt, csupán feneketlen kátyútól hullámzó sáros mezei utak. 1948 óta pedig rendszeres autóbuszjá­rat indult meg a kerületi székváros, Kassa felé, egy évvel ezelőtt pedig egy másik autóbuszjárat a járási székhely irányába. Bizony ma már a tanulók egész sora jár autóbuszon a környező középisko­lába, mert már van belőle több is és nemcsak Kassán. Néhány évvel ezelőtt vezették be a HNB-re a telefónt, s ugyanakkor naponta javul az egész­ségügyi gondoskodás is. És most vil­lanyhoz jutott a falu. Még ma is örömtől repes az ember ajka, amikor erre a nagy napra gondol. Milyen dallamosan csendül ez a női név. Az ember önkéntelenül a holdvi­lágos keleti éjszakák varázsát érzi, á pálmákkal szegélyezett fehér utakat, á 'hullámzó búja zenét ét szinte1' lát ja a lzbbenö ruhában tepkéköhhyen lép­kedő barna lányt... És ennek a mu­zsikáló szép névnek a viselője Djamila Bouhired már hét hónapja egy algériai halálcellában szenved és halál fenye­geti fiatal életét. Halálra ítélte öt a gyarmati osztálybíróság hamis vád — bombamerényletben való részvétel miatt. Az egyetlen tanú egy züllött vérbajos őrült, akinek be számít hatat­lansága minden józan ember előtt nyilvánvaló. Djamila szép és fiatal és ami még szebbé teszi, bátor és öntudatos. Büsz­kén vallja, hogy a felszabadító mozga­lom harcosa, de tagadja, hogy köze volna a bombamerénylethez. Ez a bá­torság és a halált megvető hazaszere­tet’ az, ami a gyarmati elnyomók sze­mében minden bombamerényletnél nagyobb bűn. Rettenetesek azok a lelki kínok, melyeket ennek a 22 éves lánynak ki kell állnia. Már két hónapja az élet és viselt, szenvedett. 25. Vágóeszköz, keverve. 28. Két hang. 29. ŐRC. 31. Apátia így kezdődik. 32. Visszafelé kicsinyítő szó. . -va Eladó egy CZ —125-ös motorke­rékpár, ára 3000 Kis. Cím: Matu­­sin Stefan, Kosihovce, okr. Modry Kameh. Hisz nemcsak a szövetkezeti gazdálko­dásban jelent ez nagyot, de a kultúra terjedésének ütemét is meggyorsítja. Hetenkénti filmelőadások, rádió stb„ múid-mind közelebb hozzák egymáshoz a legeldugottabb kunyhók lakóit is a nagy világgal. Míg ezelőtt csak egy-két telepes-rádió szólt a falumban, most egyszerre húszán is vettek szebbnél szebb hálózati rádiót. Mondhatjuk-e hát, hogy rossz korban születtünk? Aligha! Ennek bizonyítására hadd mondjak el egy kedves esetet. Bori néni, akiről a cím szól, tulaj­donképpen az én nyolcvan éves édes­anyám. Apám hasonlókorú öregember, s mindketten szigorú munkásságban töltötték el életüket. A munka az ö éltető elemük. Még ma is dolgoznak a szövetkezetben, apám 10 darab nö­vendékmarha etetését látja el. Kará­csonyi meglepetésként rádiót vittem haza. Gondoltam, hogy küzdelmes éle­tük alkonyán halljanak valami szépet, ami balzsmaként hat az öreg emberek szívére. Nagy volt az öröm. Másnap bekopogott hozzánk a velük örökös jószomszédságban élő Feri bácsi, s kíváncsiskodva kérdezte: — No, Bori néni, mit mond a rádió? Anyám az idős embereket jellemző egyszerűséggel ennyit mondott: — Jaj, tudod, annyit beszél az, hogy nem győzzük eleget csodálni. — Majd közbe hozzátette: — Tegnap este olyan szé­pen énekeltek és muzsikáltak, és olyan sokáig, hogy egészen megsajnáltuk őket. Szegények, hogy elfáradhatnak. Egy kicsit megmosolyogtam ezt az aggodalmat, s anyám arcán láttam, hogy kételyeit egy kicsit ö maga is alaptalannak tartja, s megmagyaráz­tam a műsorközvetítés titkát. Magyarázatomat engesztelő mosoly követte, s a nyolcvan évének súlyával fűszerezett mondat: De jó is a mai fiataloknak. RÓZSAHÁZI K. BÉLA halál között. Végtelen szenvedése a becsületes emberek millióinak szívét dúlta fel. És egy egész világ, a becsü­letes emberek világa mozdult" meg meghieiitéSére. Köitük van Máuriac Franciaország legnagyobb írója, Lord Russel Anglia tudományának büszke­sége és sok-sok egyszerű becsületes ember, akik egyesültek egy nagy em­berséges tett végrehajtására: kiragadni Djamüát a gyilkosok karjaiból. P. E. Mofíére a nagy francia szatirikus 1622 január 15-én keresztelték és így valószínű ugyanaz nap, vagy előtte való nap született a világirodalom egyik legnagyobbja. Müveiben főleg a polgári család belső ellentéteit tárja fel és az akkor uralkodó arisztokrácia szokásait és erkölcseit bírálja. Az önzés, anyagias­ság, pénzéhség, valamint a polgárság­nak a nemességhez való hízelgése, egyszóval az emberi gyarlóságokat mutatja be. Alakjainak jellemzése egyedüli, igazán emberi és az örök igazságokat szólaltatja meg általuk. Mint színész is nagy volt és külö­nösen arcjátéka volt kiváló. Nemcsak saját, hanem idegen írók darabjaiban is nagy művészi teljesítményt nyúj­tott. Mint író, a világ legnagyobbjai közé tartozik. Mint előadóművész is nagy volt, de mint ember sem volt semmi­vel kevesebb, ö, akit a sors különböző módon és formában megleckéztetett, élete végéig ember maradt. Annikor a gyilkos kór (tüdőbaj) már annyira elhatalmasodott rajta, hogy a legna­gyobb kíméletre volt szüksége, anya­gi helyzete, de természete sem engedte, hogy tétlenkedjen. Ezt mi sem bizonyltja jobban, mint életének utolsó napja. A gyengeség már any­­nyira erőt vett rajta, hogy színész­társai is meglátták a betegség súlyos tüneteit, s küldték haza pihenni. Moliére nem ment. Ezt mondta: „Mit tehetek? A családom betevő falatjá­ról kell gondoskodnom, pénz nélkül mennék haza ha nem játsszunk. Nem veszem a lelkemre, hogy . amíg csak bírom, ne gondoskodjam mindennapi kenyerünkről“. Aznap a „Képzejt. beteg“ előadása közben összeesett és néhány óra múlva meghalt. Goethe azt mondta Moherrel „Olyan nagy, hogy a» -emb <r..fn|nd­­elámul, ha újra olvassa a“. Nagy volt mint író, s mint ember I ■-» Keresztre] t vény Djamila a halálcellában m Lancz József, iskolaigazgató

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents