Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-09 / 6. szám
6 \fzab-ad Földműves 1958. február 9. MORVAY GYULA: Királyvárás Tardoskedden Csehszlovákia két aranyérmet nyert az európai műkorcsolyázó bajnokságon A bban az esztendőben nagyon szép tavasz volt: a szétmorzsolődő felhők magasan bőkáztak az égen, a föld már meleg volt, pára, köd állt fölötte, az iskolába már nem vittünk egy darab fát, melyet addig minden reggel a pad végére kellett letenni, ahonnan Csepreghy Károly tanító úr szedte össze. A tolltartó a kis csizmaszárba lötyögött, a tarisznyába egy-két könyv és nagy karéj kenyerek. Ezen a napon a községházáról nagy nyugtalanság áradt széjjel: a klatytyogó papucsú kisbíró nem úgy lépett mint máskor, — ma sietett, nem állt meg ha valaki szólt hozzá. Szétment a hír, hogy jön a király. Izgalom, nyugtalanság bujkált az emberek között. A kisbíró minden utca elején szólt egy asszonynak, hogy mi újság van, ezzel aztán „mozgósította“ is a falu népét. Dobolnia sem kellett, hisz a 9500 lélek az asszonyok révén anélkül is megtudta, örült is ennek, mert attól félt, hogy ha ilyesmit kidobolna, a kapuk és palánkok mögül mindenféle szavakat kiabálnának rá. És kell az neki? Az öreg emberek tűzbe jöttek. Előszedték Kossuth-korából való egyenruhájukat, kinyitogatták a ládákat. Ni-ni, az öreg Gulogi is tűzbe jött, odament a kazalhoz, elővette a magas létrát, beleállította a kútba és a kútoldalböl kiszedte a negyvennyolcas emlékként odarejtett ruhákat, csákókat, bankókat. Egymás után hordta fel a ruhadarabokat, mivel úgy szólt az üzenet, hogy minden élő ember, gyerek, asszony, legény és leány kimegy a király elé, aki egyben császár is, az ország első embere. A bíró nagy hasát vitte maga előtt, egyre pipájával bajmolódott, homlokát törölgette, sürgött-forgott. Az egész falu talpon volt. Hisz nagy csoda ez, meg aztán tíz esztendőben egyszer ha lát az ember egy királyt. Császárt még ritkábban. Sötét erdőkben vadászik, kastélyokban reggelizik, ebédel, uzsonnázik vagy hadgyakorlatokat szemlél, így hát nincs ideje a nép közé menni. De kérdés: az ő népe-e a nép? A gyerekek sorakoztak. Tarisznyájukat, könyveiket cipelték, nagy port vertek fel az utcán, éktelen zsivajjal akartak nekimenni a világnak, de vissza tartották őket. A legények hátul kullogtak, de a leányok kiöltözve elől kellették magukat. Az asszonyok feketébe szabott arccal, fekete szoknyában tördelték kezüket: mi lesz, ha rájuk néz a király. A bíró csizmát húzott, gyűrött kalapját egyenesítgette, s a jegyző ötcentivel feljebb tartotta a szokottnál a fejét, s kesztyűjét, hol lehúzta, hol felhúzta, miközben karját egyenesen messzire előretartotta, hogy mindenki lássa, mit csinál. — Itt van mindenki ? — kérdezte a bírótól. — Igenis, kérem, itt van az emberiség - felelte a bíró, lenyomkodva, pipájában a felkunkorodó dohányszálakat. — Aztán valaki sorakoztassa ókét. Nem vagyunk csürhe. A király elé katonásan k®H vonulni... — szólt a jegyző. A bíró gondolkozott: ki szedhetné ráncba a népet? !— Gulogi sógor, nem vállalná el kend a komendálást? Kend közel van a negyvennyolchoz, itt vannak öreg hajtársai, talán maguk vezessék a népet. Sorakoztasson!- Nem a! Ez nem reguláris pép, ez csak olyan alkalmi gyülekezés. ^ ahogy így folyt a beszélgetés, ^ hátulról énekszó hallatszott, a legények boroztak, pántlikák lebegtek, s két aszony erőlködve cipelte ki a templomból a zászlót és veszekedtek. A kövér plébános karingét húzogatta, mosolyogva járkált a jegyzővel és éppen az esti kártyapartiról beszélgettek. A jegyző egyszeresek hirtelen felkapta a fejét, mivel látta, hogy néhány parasztember kaszával, kapával a vállán a határba siet. Magához intette őket, azok odamentek, de ketten oda se mentek, csak siettek dolguk után. — Emberek! Hát maguk nem látnak, nem hallanak? Dobszó volt, hogy jön a király? Maguk meg?... — Nem volt kérem dobszó. Semmit sem hallottunk ■— mondta az öreg Bence Vince. — ... és különben is... — Mit akar mondani azzal, hogy „és különben is ...“? - kérdezte fogcsikorgatva a jegyző. Bence Vince hallgatott. Félrenézett, menni akart, de a jegyző ingébe csimpaszkodott. — Eressze el a ingemet! — mondta Bence. — Vigyázzon...! — csikorgatta a fogát a jegyző. — Mit vigyázzak? Megyünk a dolgunkra, nem érünk rá a vasúthoz menni. Jól van, csak menjenek, majd még beszélgetünk, — mondta makacsul a jegyző. A Főtér már tele volt emberekkel, mindenki zsivajgott. A tűzoltók is megjelentek. Parasztcsizma volt rajtuk, állukat irtózatosan szorította a szíj, oldalukon rozsdás fejsze fityegett. Csak annak örült a jegyző, hogy ezek a negyvennyolcas öregek szép egyenruhájukban kitesznek magukért. Ahogy az állomáshoz értek, mindenki iparkodott széthúzni a pangétoldalban. — Ide álljanak az iskolások, ide az öregek, az asszonyok, ide, ide! — hallatszott a tűzoltóparancsnok, Kisdi Misi hangja. Kisdi Mihályt gyerekkora óta Misinek hívják, pedig már öregember, ő osztotta most be a népet. — Emberek! Csend! Rend! Figyelem! — .,. aki rossz lesz megverem ...! — kiáltottak rá kórusban az iskolásgyerekek, akik között Csepreghy kántortanító úr sehogysem tudott rendet teremteni. Mert a gyermekek a világért sem tudták megérteni, hogy három-négy órát illik a király és császár őfelségéért állni a melegben. Megették a kenyeret, kergetőztele, fütyültek a királyra. Fogyott az összegyűltek türelme. Az asszonyok leültek a fűbe, beszélgettek, a legények a magas topolyafák alatt harmonikáztak, majd amikor a lányok is odasereglettek, csakhamar táncolni kezdtek. Később az állomásépület mellé vonultak, aztán csatára láncot eresztettek a töltés mellett. Majd egy kilométer hosszan, tehát a tardoskeddiek várták a királyt. Délre a megyerieknek kell strázsálnl — ha ugyan strázsálnak, — északra pedig a tornöciak fognak állni, ha ugyan kijönnek, de lehet, hogy inkább elmennek a mocsonoki laposokra szénát kaszálni ... A tűzoltóparancsnok bement az állomásfőnökhöz, összecsapta földmarta csizmaszárát, szalutált, vagy valami effélét csinált kezével, i— Jön? — kérdezte kurtán. ■Mi jönne ? — nevetett a főnök. — Kérem... a király őfelsége vonata. A nép együtt van. — Ja, a vonat... ? Hát az fog jönni. : Mikor? Az emberiség türelmetlen. r—: Egy óra múlva, i—' Sok. F-’ Nekem is — nevetett másodszor a főnök. "M egyedóra. Félóra. Háromnegyedőra. Végre egy óra múlva intett a főnök, hogy maradjanak csendben, mért — jön! — Emberek! Maradjanak csendben. Ne hajigálózzanak a csontokkal. Mindenki figyeljen, éljenezzen — mondta a jegyző. Az öreg Gulogi fogta magát, bement az állomásfőnökhöz. Honvédhoz méltóképpen tisztelgett és előadta kérését, mely abban állott; hogy jelentse ... — ... miszerint mi öreg veteránok azt kérjük; állítsa itt meg a vonatot, szálljon ki a király, beszéljen a néphez ... — Mit beszéljen? — kérdezte az állomásfőnök szomorúan is, kicsit vidáman is. — Ahhoz szóljon majd, amit mi mondunk neki. Nekünk ittend most a király üfelségével egy kis beszélni valónk van, panaszaink lennének, hallgassa meg... — Nem lehet ezt a vonatot megállítani, hiszen az csak Pozsonyban, meg Pesten áll meg. Sehol máshol. Gulogi elgondolkozik. — Sehol máshol? Hát kibírja szénnel, meg vízzel? — Ügy látszik, kibírja — felelte a főnök.- Hiba. Gulogi visszament az emberekhez, félrehívta őket, közölte velük, mit végzett a főnöki irodában. Meg kell állítani a vonatot... Mert mi lesz az emberek panaszával? Még fel sem ocsúdott Gulogi, még fel sem tápászkodtak az ünneplő emberek, amikor hosszú lépésekkel kijött az irodából az állomásfőnök, és intett a tűzoltóparancsnoknak. Ekkor már éles vonatfütty is felhangzott, amely szinte széthasította a levegőt. AyTindenki a vasúti töltésre szaladt, hogy kicsodálkozza magát. De Gulogi szakasza hirtelen elkezdett „abcugolni“. A jegyző, a pap és a tűzoltóparancsnok megkövültén állt. A vonat elrobogott mellettük. Voltak akik látták, hogy valaki félrehúzta a függönyt. Egy szakállas vén arc nézett ki, de nem intett, nem szólt. Mintha a halálfej nézett volna ki. Krumpli orrt, vizenyős szemeket, fityegő tokát láttak — mondták. A vonat elrobogott, az abcugolás zúgott utána, s a gyerekek közül többen követ is hajítottak a vonat oldalához. — Miért nem állt meg a vonat, miért nem szállt ki a király, miért nem beszélt az emberekhez? Miért nem vette át a panaszukat — tolakodott az emberekben egymás után a kérdés. — Á, semmi ez! — kezdték az aszszonyok. — Kár volt ezért kijönni. Otthon elmaradt a sok dolog, a ménkő üsse meg. — Vén trotyli már ez a király, láttad? — mondta a kis Vidócki menyecske. — Olyan lóarca volt. Meg szakállas is. Vén, no. Valóságos vénség, ha mondom, — Csuda? — tette rá a szót Kosoviosné, — hiszen tiszta tyúkhúslevesen él az a vén szentség. Hallottam, beszélték, hogy minden délre olyan levesből kanalazgat egy mákszemnyit, melyet nyegyven tyúkból főztek. Most gondolhatja, milyen leves az... Gulogi szakaszával szótlanul ment. Valaki az árokban hagyta a templomi zászlókat, a pap többször is szólt, hogy valaki vigye haza, de bizony senki sem vállalkozott. Másnap az egyházfi kutyagolt ki értük. Ő is felhajította egy kocsira, amely ganajhordásból üresen jött haza. Ez egyházfi nem akart egy vállán két nagy lobogót cipelni. Másnap a jegyző összeszedte a negyvennyolcas fegyvereket, egyenruhákat, csákókat és Kossuth-bankókat. „Még ezt is zsebükbe tették kendtek? De minek? Kossuth-bankóval vonultak a császár elé ?“ — „Mér ne“ — mondták a veteránok. A király és császár nevében összeszedték a fegyvereket és ruhákat és egy hét múlva a király és a császár nevében a veteránokat egy heti börtönre ítélték „lázadás" és „felségsértés“ miatt. Tp kkor a menyecskék mozdultak ■*-J meg. Bementek a bíróságra és kieszközölték, hogy senkit nem csuktak be. Pattogtak, nyelvüket forgatták, s ezek a nyelvek élesebbek voltak minden kardnál. Az öreg Druga volt a főszolgabíró. Hozzámentek hát a menyecskék. — Az ayták ügyében jöttünk. így és így, emiatt, meg amiatt. Mindent előadtak, mintha patyolat kendőikre raktak volna minden kincset, ami bennük és náluk volt. — És látták a királyt? — kérdé az öregember. f— Hogyne. Láttuk. Megnéztük mi őtet elég jól. A mi szemünk majdhogy megállította a vonatot. Utóvégre kíváncsiak lehetünk egy fiatal királyra .. A fiatal király is csak ember ... Dehát ez... Máriám, ez az öreg királyok öregapja volt, de ne mondja ám senkinek — mondta huncútul az öreg főszolgabírónak a kis Gulovi menyecske. — Itt az áll, miszerint mondták volna, hogy felaggatta a tizenhárom vértanút, meg abcugolták ... — ... hát mi nem értünk a politikához, arról mi nem szólunk, mi az atyák szabadságáért jöttünk! Mit volt mit tenni: kiengedték az öregeket. Nagy mulatság volt a menyecskékkel aznap az „Arany Oroszlán“-ban, ahol Druga bácsi megforgatta az aszszonyokat, azok meg — mondják a történeti kútfők és főleg a Vidocki menyecske — visszadaták a csókot. — Mit lázadás ... ott voltak, éljeneztek, aztán hazamentek — mondta Druga. — Mit tehettek volna mást? Ki tehet róla, hogy öreg és szakállas a király, a császár... Utóvégre a menyecskék jól megnézték maguknak ... T^sők aztán csakugan tudják, hogy nézett ki, milyen volt, hogyan integettek, hogyan mosolygott a vénséges király, a totyakos krumpliorrú. Hiszen forró vér rohangál testükben, dús bársonyos csillogás van arcukon, szájuk csupa szerelem, fiatalok és szépvállűak. Hiszen asszonyok. öt napig világraszóló sportesemény színhelye volt Bratislava, Szlovákia fővárosa. Európa 11 országából gyülekeztek egyik legszebb sportág, a műkorcsolyázás legjobbjai, hogy ne-Haanappel (Hollandia) szabadon választott gyakorlatait végzi mes vetélkedésben döntsék el, ki a legjobb. A gyönyörű fedett Téli-stadiont öt napon át zsúfolásig töltötték meg a jégspoft rajongói. De nemcsak ők, a jég szerelmesei, hanem mindenki ott akart lenni ezen a nagy eseményen. — Jégstadionunk ugyan egyike Európa legnagyobb téli sporttelepeinek — 14 000 néző számára van benne hely — de tekintettel az óriási érdeklődésre, ez is szűknek bizonyult. Bratislava maga is ünnepi köntösben fogadta a külföldi versenyzőket és a látogatók százait. A zászlódísz, a fényes és ötletes kirakatok, a ragyogó esti kivilágítás világvárosi színt adott Bratislavának. A versenyek a békés, baráti vetélkedés szellemében zajlottak le. Régi barátok találkoztak itt, új nemzetközi barátságok szövődtek és nem túlzás, ha megállapítjuk, hogy a versenyek hozzájárultak ahhoz, hogy sok száz külföldi sportbarát és versenyző jobban megismerte hazánkat és népünket, közelebb jutott hozzánk, hogy elvigye magával útravalóul népünk békevágyát hazájába. A versenyek nagy dicsőséget szereztek hazánknak. A négy Versenyszám közül kettőt csehszlovák sportolók nyertek meg. A férfiegyesben Karol Divín, a páros műkorcsolyázásban pedig Suchánková-Dolezal-pár nyert aranyérmet. Csehszlovákia műkorcsolyázói eddig is sok dicsőséget szereztek hazájuknak. Karol Divín már a tavalyi Európa-bajnokságokon is a második helyen végzett és győztes párosunk tavaly ugyancsak első díjat hozott haza. Most betetőzték ezt a győzelem-sorozatot és két aranyérmükkel páratlan teljesítményt nyújtottak. Az Európa-bajnokság eredményei: Férfiegyes: 1. Divín (Csehszlovákia), 2. Giletti (Franciaország), 3. Calmat (Franciaország), 4. Bocker (Nagy-Britannia). Moris —Robinson táncospár, a második helyezett, nagy sikert aratott a versenyben Női egyes: Wendl, 2. Walter (mindkettő Ausztria), 3. Haanappel Hollandia), 4. Peach (Nagy-Britannia). Páros: 1. Suchánková—Dolezal (ŐSR), 2. Zsuk-házaspár (Szovjetunió), 3. Coates—Holles (Nagy-Britannia), 4. Nagy-testvérek (Magyarország). Páros tánc: 1. Markham —Jones, 2. Moris-Robinson, 3. Thompson —Rigby (mind Nagy-Britannia), 4. Guhelházaspár (Franciaország). A női egyes győzteseinek, népviseletbe öltözött lányok, virágcsokrokat adnak át. Pefőfi-esf Bátorkeszin Felgördül a színpad függönye és a színpadról Petőfi-kép néz le a mintegy hatszázfőnyi közönségre. A hangulat ünnepélyes. A szólásra emelkedő Dubány József kultúrtársat figyeli a közönség, aki üdvözli a jelenlevőket és megnyitja a CSEMADOK bátorkeszi helyicsoportjának évzáró közgyűlését. A rövid vezetőségi beszámoló kétéves tétlenségről beszél. A Petőfi-est azonban azt bizonyítja, hogy Bátor - keszin a CSEMADOK felébredt kétesztendős álmából. Alig hangzik el az új elnök szava, amikor Sigl Szilveszter magyar néptanító a színpadra lép és ünnepélyes hangon Petőfi Sándor életét ismerteti és méltatja költői munkáját. A teremben ülő hatszáz ember áhítatos figyelemmel hallgatja a jól felkészült előadót. A mélységes csendet csak néha szakítja meg a taps. A CSEMADOK helyi vezetősége ezen az estén kitett magáért, mindenki lelkesen dolgozott. Ez alkalommal a tanítóság is kivette a részét a szervezési munkákból. Szépen szerepelt a nyolcéves magyar iskola gyermekkórusa, Karácsonyi kultúrtárs vezetésével. A gyerekek fellépése után a község legjobb szavalói és énekesei tolmácsolták Petőfi örökbecsű, halhatatlan sorait, Különös dicséretet érdemel a 15 éves Kiss Béla, ki fiatal korát meghazudtoló átéléssel szavalt. Szeretnénk, ha e fiú vágyai teljesülnének és néhány év múlva tapsolnánk neki, mint hivatásos színésznek. Az énekesek közül nagy sikert arattak Erentné, Vargáné, Petőné, Szenei István és Fehér István. Az est záradékául Kacsóh Pongrácz: János vitéz című daljátékából hallottunk részleteket. A hálás közönség egy emberként azt a nézetet vallotta, hogy Bátorkeszin gyakrabban is rendezhetnének ilyen esteket. A szereplők elhatározták, hogy az értékes műsort egy egész est betöltésére egészítik ki és a környékbeli színpadokon is fellépnek. A CSEMADOK járási vezetősége immár két magas színvonalú irodalmi estet könyvelhet el. A párkányi Csontos-est után a Bátorkeszi Petőfi-est sikeres volt. A szép példákat követhetnék a járás többi csoportjai is, s főként a környező községek tanítósága, akik teljesen elszigetelődnek a iskolán kívüli népnevelési nemes munkától. Az ilyenekről hajdanában Petőfi is megemlékezett: ... Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! HENCZY BÉLA
