Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-26 / 4. szám
1958. január 26. Jrakad Földműves 7 SZABÓ DEZSŐ A JO ISTEN MALACA IV. Bozzay Miklós bíró úr állt a tükör előtt. A tükör elé állott és nézte a kétségbeesését. De azért úgy tett, mintha a nyakkendőjét igazítaná. — Honnan szerezzek pénzt? Honnan szerezzek pénzt? — lihegte ,a lelke. Mert Bozzay Miklós bíró úrnak lelke is volt. A lélek olyan mint a penész: csak kiveri a szegény emberek belső falait. A gazdagoknak nincs szükségük ilyen mindennapi nyomorúságra. A finom ételek, a csodálatos italok, a drága csókok vidám, győzedelmes testté lesznek. De a szegény emberek lelket izzadnak az élethóhér kínzópadján. Bozzay Miklós bíró úrnak nagy, széles, szomorú lelke volt. Ügy beborította ez a lélek, mint egy fekete, bő bús havelock. Bozzay Miklós bíró úrnak volt öt gyermeke és egy tüdőbajos felesége. Az asszony már négy év óta nyomta az ágyat. Szanatóriumra, Riviérára, az úri halál drága előszobáira Bozzay Miklós úrnak nem tellett. Ott feküdt az asszony a háromszobás lakás legnagyobb szobájában. A halál odaült a bíró úr mindennapi asztalához és azt mondta: — Éhes vagyok! — És őt kellett etetni, őt kellett etetni minden garassal, minden izzadtsággal, minden nehéz gonddal. Pedig öt élő gyermek is volt. Öt hervadtan született, sápadt virág. Talán már ott volt vérükben az anyjuk ítélete. Talán csak fehér váltói voltak az adós életnek. És a csúfondáros halál csak azért prolongálta őket, hogy hosszabb legyen a Bozzay bíró úr szenvedése. A kalap, a fonynyadt felöltő már Bozzay bíró úron voltak. De ő még mindig nem mozdult a tükör elől. Talán vígasztalás volt neki: csak tükörképnek nézni azt a halvány, szomorú férfiarcot. Az asszony nehéz, hörgő szóval szólt fel az ágyból: — Margit nem mehet iskolába. A suszter azt mondta, hogy lehetetlen segíteni a cipőjén. Ha ezelőtt két héttel küldtük volna, még meg lehetett volna tatarozni. Bozzay bíró úr szeretett volna beugrani a tükörbe, elbújni annak a másik Bozzaynak a háta mögé. Csak látszat, csak hideg tükörkép, csak fájás nélküli káprázat lenni. Tudta ö jól ezt a beteg cipőt, attól volt beteg a lelke az egész éjjel. Bozzay bíró úr mindent, kétségbeejtően mindent tudott. Tudta a patikus és az orvos izenetét. Hogy most már végre fizetni is kell valamit, mert különben ingyen halhat meg tőlük a Bozzayné nagyságos asszony. Tudta azt, hogy a Pista fiának nincsenek tankönyvei és tanárai mindennap vert-veresre szidják szegénykét. Tudta azt, hogy az Ägneske és a kis Miklós kabát nélkül állanak a nemsokára lezuhanó tél előtt. Tudta, hogy már mindent, mindent eladtak. El a felesége ékszereit, jobb ruháját, el az ő könyveit, családi emlékeit, el még az édesanyja aranykeretü festett képét is. Tudta, hogy nincs hitel, nincs irgalom számára sehol az emberarcú világon. A bíró úrban csendes lemondással panaszolt a lélek. — És megint menni kell ítélni, ítélni, mindig csak ítélni! Odament az ágyhoz, lehajolt. Gyönge, fájdalmas csókot lehelt a lázas, hervadt homlokra. Már kinyitotta az ajtót, mikor az asszony utána könyörgött: — Az orvosságot ne felejtsd el lelkem. Már az éjszaka is majd meghaltam, hogy nem volt kéznél. Csak az tartja bennem a lelket. Bozzay bíró úr ment az utcán és nem látta a világot. Nem- látott, nem hallott, nem tapintott, nem ízlelt, nem szagolt. Egyetlen nagy, homályos szorongás volt az ötízű világ, mely bele-belelüktetett a szívébe: r— Honnan szerezzek pénzt? Honnan szerezzek pénzt? Egyszer csak azon vette észre magát, hogy a hivatal szolga lesegíti a kabátját. Hogy a fiatal törvényszéki jegyző jónapot kíván neki, egész komolyan, látszik, hogy nem akar csúfolódnl. Hogy valami halvány emberfélék állnak előtte. Hogy beleült egy nagy karosszékbe és most már bíró. Kikerülhetetlenül, elfuthatatlanul bíró. A bíró úr galamblelkében most egy percre mégis felugatott a türelmetlenség: — Mért nem követtek el a gazemberek inkább sajtóvétséget, a helyett, hogy loptak. Akkor a Kovács bíró elé kerülnének, annak úgy sincs semmi gondja. Persze, loptak a szemtelenek, csakhogy azzal is őt emészszék! Aztán szédült bódultsággal hul** latta a megszokott mondatokat: — Figyelmeztetem, hogy csak az igazat mondja. — Hogy hívják? — Mikor született? — Milyen vallású? — Az arcokat nem látta, a feleleteket nem hallotta. Benn a fojtogatott lélek egyhangúan ismételte: — Honnan szerezzek pénzt? Honnan szerezzek pénzt? Egyszer csak egy hang ezt mondja: — Azért tettem, mert a családomnak nem volt egy betevő falatja sem. Én is már két nap óta nem ettem akkor. Ez a mondat betört a Bozzay bíró úr leikébe. Látta ezt a mondatot, mint felesége, öt gyermeke hervadó, elítélt arcát. Tapintotta ezt a mondatot, mint élete fekete keresztjét, ízlelte ezt a mondatot mint álmatlan éjszakái keserű kelyhét. Szagolta ezt a mondatot, mint reszketve elébe tartott üres orvosságos üveget. Fekete trombiták ítéletes zúgással trombitálták fülébe ezt a mondatot. Bozzay bíró úr felnézett. Előtte állott Balázs Ferenc. Előtte állott Balázs Ferenc felesége, és az öt gyermek. Hervadt, tarlottarcú asz* szony, mint az övé. Ott állt a meglő* pott asszony, ott voltak a tanúk, a rendőr, a börtönszolga, az ügyvéd, óh, azok az arcok mindent elmondtak Bozzay bíró úrnak, mert az ő saját arcával beszéltek neki. A bíró lehullatta fejét az asztalra. Arcát betemette kezeibe s nehéz zokogással tördelte: — őh, milyen mártirumság ember lenni! Azután felszökött helyéről. Megnőtt szemeiben a lázadás irtózatos lángja lobogott. Odarohant Balázs Ferenc mellé és nagy, fennhangon kiáltotta: ■pn nem ítélek, ítéljen az, aki jóllakott! Engemet kell elítélni. Osszd meg velem a vádlottak padját, szegény ember, mert én méltóbb vagyok arra. Én százszor loptam, ezerszer loptam. Én loptam feleségem minden kínos felcsuklására, loptam gyermekeim ruhájának minden foltjánál, a hústalan ebédeken, a fűtetlen estéken, mindig, mindig loptam. Ha fényes autó robogott el előttem, kiraboltam, gazdag kirakatot feltörtem és mindent el-, vittem belőle. Megloptam, kiraboltam, meggyilkoltam, felgyújtottam ezt a könyörtelen gazdag rabló várost, hogy az enyéimnek több napja, jobb falatja, szebb ruhája legyen. Tolvaj, gyilkos, rabló járt a bíró álarcában, mert ember és apa vagyok. Ha elítélnek valakit azért, amit tett, ítéljék el az embert azért is, amit akart tenni. Ne legyen mentség az, hogy gyáva voltam. Engedd, szegény ember, hogy ide üljek melléd, mert testvér mindenki, aki éhes. Bozzay bíró úr átölelte szegény Balázs Ferencet. És a szívek megindultak, mint imára lendített harangok. Zokogott szegény Balázs Ferenc, zokogott a felesége, zokogott a bíró, sírtak a gyermekek. A kis Iluska nagy sírásában átkarolta a bíró térdét. Apja volt már az is: mert sírt és jó volt. Sírt a meglopott asszony, fergetegesen sírtak a tanúk, sírt a börtönszolga és nagy, titokzatos csoda gyanánt öreg könnyekkel sírt az ügyvéd is. — Jaj, jaj, emberek vagyunk! i— zokogták a megindult szívek. V. Ült a felséges Ür Isten, ült fényes nappali szobájában. Mellette ült a Szűz Mária és szelíd fia, a Krisztus. — Valamit hallok —. mondta az öregisten és megsimította fehér szakállát. Az édes Mária felfigyelt és félrehajtott fejjel mondta: — Valami csodás zongora szól, olyan édes a hangja. — Nem, nem, ez lágyabb és zengőbb annál. Valami különös, finomabb oboa lesz — szólt Krisztus. Az öregisten megcsóválta á fejét. — Ej, ej, gyermekek, nem ismertek rá. Zongora, oboá, kézzel csinált szerszám nem ad ilyen szép hangot. Embersírás ez. Nyisd ki, lányom az ablakot. A/Tária kitárta az ég tágas ablakát. Széles hullámban, csodás zengéssel jött be a sírás. A Balázs Ferenc fekete baritonja, az asszony barna zokogása, a gyermekek ezüstös szíve és mindenik sírás. Hallgatta az öregisten a zenét, tikkadásos nagy gyönyörűséggel hallgatta Jézus és az édes Mária. Az öregisten szólt s legényesen billegetve fejét a sírás taktusára. Lassan, lassan szólt, mintha valami édes dologra emlékeznék: r— Nekem dicsérhetitek a modern muzsikát, ennél szebb nincs a világon. Ez a legrégibb nóta, de sohasem tudnám megúnni. (Vége.) Két új szlovák film Nemesi „becsület” Ján Kalinciak, a szlovák klasszikus irodalom realista regényírójának neve nem idegen számunkra. Főleg az ifjabb nemzedék körében. A Restavrácio című könyvéből filmet készítettek V. Bahna rendezésében. Az ebben a filmben szereplő kollektíva munkája Machata — a tehetséges fiatal színész — a Nemesi becsület című film egyik jelenetében már nem járt olyan sikerrel mint az utóbbié, de mindenesetre dicséretet érdemel a kor aránylag hű ábrázolásáért. Azonban a film kompozíciója helyeként kizökken az egységes mederből azáltal, hogy túldimenzált epiződjelenetekkel, s ezek nem segítik elő a film fő mondanivalóját, inkább felaprózzák a vezérfonalat. Egy azonban kétségtelen, hogy ez a . filmkomédia eléggé jól ábrázolja a múltban levő képviselőválasztások azon jelenségeit, amelyek a korrupcióból erednek. A pénz csilingelőse, valamint az ital hatása segítségével az egyes jelöltek megvásárolják szavazóik lelkét. Arra szavaz a nemes, aki jobban fizet, vagy aki nagyobb állást ígér. Az azonban nem vitás, hogy csak addig udvarol a jelölt úr, amíg el nem éri a bársonyszéket. Azután? Nos azután ugyanúgy mellőzi választóit, valamint a nép érdekeit, mint ahogy ezt elődei is tették. Minden erejét arra összpontosítja, hogy a választások előtti időszakban elköltött pénzét tízszeresen szerezze viszsza a népre kimért még nagyobb anyagi terhek révén. Zcw'díz&OH étek (Elképzelés) Lányka, melletted mindig tavasz van: madárdal csendül minden szavadban. Rózsa-arcodra hajnali égből két szép harmat-szem hullott le kéklón. Víg mosolyából szád szögletének mintha pillangók rám repülnének. Vidám a kedvük, száz-színű szépek, selymes szárnyukkal szívemhez érnek s bennem jelébred egy édes érzet: én télen, nyáron tavaszban élek. Negyvennégyen Negyvennégy pár láb utoljára érinti az utca kövezetét. Ennek a negyvennégy embernek azért kell meghalnia, mert olyan nagyon élni akart. Így kezdődik az új szlovák film Palo Bielik sikeres rendezésében. A film pozitívumaként kell elkönyvelni azt a tényt, hogy az egyszerű emberek életén keresztül vetíti elénk a háború borzalmait és kegyetlenségét. A film által bemutatott háború okozta tragédiák homlokterében két fiatal életének, boldogságának széttiprása áll. A békét sugárzó kertek alján is* merkedik meg Viktor Júliskával, Alighogy szerelmük a teljes kibontakozásba érne, megszólalnak a háborúba szólító kürtök. Viktornak mennie kell a harctérre. A búcsűzás megelőző óriában Juliska tudtára adja, hogy gyermeket vár. Ezáltal a búcsúzás pillanatai még nehezebbé válnak, a két ifjú szív ábrándjai és reményei a kétségbeesés és boldogtalanság kínjaiba fulladnak. (Kár, hogy ezekből a jelenetekből nem tudták kikovácsolni a maximumot, nem az olcaó hatásvadászat síkján, hanem az élet mélységének ütközeteiben). Harctér, sebesülés, a fogságból való megszökés, egy rövid találkozás a nagy és kis Juliskával és ismét a vágóhíd. Mindezek a megpróbáltatások végül Viktorból egy olyan embert faragnak, aki öntudatos ellenségévé válik a háborúknak. Lázadást szervez, de mivel a békét óhajtók öntudata, egysége és létszáma kicsi, a tisztek és a mögöttük állók ezt könnyűszerrel leverik. Az Osztrák-Magyar Monarchia parancsnokai negyvennégyüket halálra ítélik. Megható jelenet a Negyvennégyen című filmből Az epizódjelenetek is meggyőzően szolgálják a film háborúellenes gondolatát. Például egy apa a fiával küzd a harcmezőn. Az apa elesik és a fia ebbe beleőrül. őrültségében hátborzongató üvöltésekkel utánozza a gyilkos fegyverek zörejét. Ez az artikulátlan hang szinte súlyos vádként emelkedik a háború okozói felé. Az aránylag jő filmet azonban zavarja Viktor (J. Szarvas) átlagos alakítása. A filmben előadódó kisebb hibák ellenére mégis úgy kell erre az alkotásra tekintenünk, mint egy komoly haladásra a szlovák filmművészet terén. SOLC GITA Otthont a fiatalságnak és a kultúrának az egyes kulturális megmozdulásoknak. Szőgyénben a kultúra már rég gyökeret vert. Az 1930—35-ös években jól működött a Gazdakör és az Iparoskor, valamint a Legényegylet is. Kellő számú helyiséggel rendelkeztek, mindegyik felszerelve színpaddal, olvasóteremmel és egyéb mellékhelyiségekkel. A Gazdakör helyiségét a mostani mozi és az előadóterem képezi, míg az Iparoskor helyisége érdemtelen, gazdátlan sorsra jutott. Féltő, hogy ezt a mostoha sorsot nem bírja soká. Azonban nincs minden elveszve. A tömegszervezetek rendelkezned kellő akaraterővel és szervezőképességgel. Hisz a CSEMADOK helyi csoportja tavaly ünnepelte a századik színelőadást. Tehát tettek bizonyítják a szót. S a többi tömegszervezetek munkája hasonlóan lépést tart a kívánalmakkal. A HIBA GYÖKERE talán másutt van. Úgy vélem, hogy mindenek előtt a helyi nemzeti bizottságnak kellene alaposabb, körültekintőbb munkát végezni a kulturális élet szakaszán. Hogy csak egy példát említsek a sportéletből. Mint mindenütt, Szőgyénben is szeretnek a fiatalok sportolni, és az itteni szurkolótábor és a játékosok álma, hogy végre új, megfelelő játékteret kapjanak. A HNB igyekezett is ezt az igényt kielégíteni. Azonban a megoldás mégis olyan „nesze semmi fogd meg jól“ alapon történt. Hiányzott a kellő komolyság és a felvilágosító munka a HNB részéről ahhoz, hogy ez az ügy elintéződjön. Mert az ilyen irányú közérdeket nem lehet elintézni „az én földem“ indokkal, mivel ez az éremnek csak az egyik oldala. Ma, amikor Verne álomvilága felé haladunk, Szőgyénben sem megengedhető, hogy a fiatalság ilyen irányú szükséglete kielégítetlen maradjon. Népi demokratikus rendszerünk nagy gondot fordít a fiatalságra. S napjaink, egyik fontos problémája: mindent megtenni annak érdekében, hogy a falusi fiatalok megszeressék a földet, s az apákkal együtt munkálkodjanak a közös gazdálkodás sikerén. Ezt a munkát azonban a kulturális szükségletek kielégítésével is elő kell segíteni, mert a mai fiatalság -napi munkája után szórakozni is kíván. S ezt a célt aligha elégíti ki az alkoholgőzös vendéglő. A CSISZ HELYI SZERVEZETE évekkel ezelőtt jól működő tömegszervezet volt Szőgyénben. S talán éppen a fent említett mulasztások indokolják mai gyenge munkáját S ahhoz, hogy necsak papíron létezzen, alapos tennivalóra van szükség. A legfontosabb a kultúrotthon megoldásának kérdése, hisz a környező kis falukban — Sárkány, Kicsind — mindenütt van szép kultúrház, míg a párkányi járás legnagyobb községében a tömegszervezeteknek jóformán nincs módjuk egy alaposan előkészített gyűlés összehívására, hacsak a HNB-on, a szövetkezet irodájában vagy a borbélyüzemben nem. Éppen ezért azt hiszem, hogy velem együtt sokan egyetértenek azzal a gondolattal, hogy itt volna az ideje, hogy a • kultúra nálunk is otthont kapna és a volt Iparoskör kijavítva, fénnyel és tisztasággal várna minden fiatalt és a község minden kultúrára szomjas dolgozóját. Jónás Boldizsár SÁNDOR KÁROLY z újságok mindig tartalmaznak valami érdeke- J ■ set, valami rendkívülit, ^M ami különös súllyal szól az emberhez, s ha csak W egy pillanatra is, mégis mozgósítóan hat, esetleg figyelmeztet egy régebb óta létező megoldatlan problémára stb. A Szabad Földműves legutóbbi pályázata gondolkoztatott el falunk kulturális életéről, s a pályázati verseny kérdése alaposabb elemzésre késztetett. Szőgyén község a párkányi járásban fekszik, s a maga 4000 lakosával nagyközség számba megy. Elszomorító azonban, hogy a járás legnagyobb községében minden található, csak kultúrház nem. Bár alkalmas épület volna itt, ott van például a volt Iparoskor épülete, mely kis átalakítással a kultúra otthonává válhatna, azonban érdekes, hogy a HNB költségvetése még a mai napig sem ért el oda, hogy egy kis javítással ezt a célt kieszközölje a falu lakosságának. És ilyen alapon nem lehet csodálkozrii azon, ha a tömegszervezetek munkája nem kielégítő. Márpedig Szőgyénben minden lehetőség megvan arra, hogy ezek a szervezetek tevékeny részvevői legyenek
