Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-11-10 / 45. szám
6 y/zalŕad Földműves 1957. november 10. KÉPES GÉZA: m Éjfélkor még csak egy madárka szól, ■ szürkületkor egész csapat dalol; hajnalban már csattog a rét s az erdő: fényben úszik a föld, a lomb, a felhő. Az ősember barlangjában kuporgott s halálra rémült, ha mordult az ég: vért izzadott míg leste az égboltot s villámokban imádta istenét. Később ha fényre szomjazott az ember, kövér gyertyák közt szilárd tekintet rebbent reá: a sápadt arcú isten felhők fölé, a túlvilágra intett. De nem nyugszik meg ily könnyen az ész keresi okát a bajnak s a kínnak: az égi út felhőkbe, ködbe vész, — az ember konokul a földre néz s az ajkak keserű panaszra nyílnak: „Míg egyesek csak isznak és zabáinak a túlvilág dicséretére készen, addig a küzdő milliók hadának nem jut még elegendő fagyökér sem!" A szegénynek nincs pillanat nyugalma, érzi: a hámból nemsoká kidől. Sárkunyhójába bújik: benn a szalma lángol, — szemét a füst véresre marja, csak ül, mellé húzódik néma barma — vágya a rozzant viskóból kitör: remeg, pedig már nem fél senkitől! Fényes lovagok szállnak lóra, — hajrá! Hajójukon csillog a csalfa dísz. A könnyű szél bozontos, vad viharrá dagad: tajtékzik, bőg, üvölt a víz. A szent sírért dúlnak a harcok, — úgy ám, de ez a sír kincseket osztogat: a szent lovaghad szabadító útján gyilkol, pusztít, harácsol, fosztogat. Aranyzsák húzza a vitézek vállát, Kelet s Nyugat között az áru jön-megy. Kalózokat röpítenek büszke gályák, az evezőknél rabok háta görnyed. Lesed: a tenger felszálló ködén át kereszt, vagy tán félhold libeg feléd? Mit számít az, bolond! Azt kérdjed inkább: mennyi kincset rejt a hajófenék? S míg vakmerő Kolumbusz útnak indul, s céljától semmi el nem téríti, A Szent Hivatal gyilkos dühe tombol: tüstént torkon ragadja azt, aki az égboltot körzővel méri ki s éjjelente a világűrt lesi. És amikor a tudós így kiáltott: feírázva a kínba kábult világot. „Örüljetek, győzelmet hirdetek: igába fogtam a természetet — az örömhírt még be sem végzi tán: „Máglyára vele!" — zúg a Vatikán. és amikor az üldözött józan ész felragyogott, mint fenn a napsugár, barrikádot emelt a szenvedés s a nép süvöltött: „Élet vagy halál!" Jött a Francia Forradalom — boldog, vajúdva vérző hajnal szülte meg — élt, élt a gyermek lélegzett, mosolygott, álmélkodva nézték a nemzetek. De új csatára kelt a Szent Szövetség, megölte a mosolygó gyermeket — És jött a tőkés: igájába törte az embert s vele a természetet. Szólt gőgösen: „Enyém a föld s az ég, ember, gépeim rabszolgája légy!" A szörnyű harcnak hát ez lett a vége?! Hát újra rabszíj és szelíd alázat lesz a népek dísze? Te tiszta béke, hol vagy? A szolgahad hiába lázad? Békét újra a zsarnokok diktálnak? Még úr az úr s a nép meg újra szolga? A forradalmak büszke lángja hol van? Elfojtott láng füstjében fuldokolva húnyta le ámulatra-nyílt szemét a dicső tizenkilencedik század. Ez a század hizlalta meg a tökét, aranykort hirdettek a gyárosok, csakugyan ők aranykorukat élték — de már serdült a szűk külvárosok rongyai közt a forradalmi osztály: arcára szikra szisszen és korom száll, de nyomortanyákon s munkapadoknál ISSIlü (Az Októberi Forradalom évfordulójára) Marx, a szabadító. A mester ott áll s tanítványa, a munkás tudja most már: míg vasat önt, míg kalapácsot forgat, a történelem kazánjai forrnak s a munkás izzó vágya és vasökle szab új irányt s ad értelmet a kornak. Így izmosodtak a szennyben s a bajban s eggyéforrtak a hajszolt proletárok. Huszadik század. Gyilkos zűrzavarban hullák hevernek, varjak hada károg, hörgés, üvöltés fészkel a torokban, csörög a pénz s a fegyver; akna robban - Oly tiszta fejét s vaskezet ki látott, ki rendbe szedné e széthullt világot? És akkor egy fényeshomlokú férfi felállt a roppant emberáradatban s ezt mondta: Igen, van, van oly erő, amely rendet teremt a zűrzavarban. Ez az erő a bolsevikok pártja, mely harcol, épít, semmitől se retteg ... Lenin beszél s mindegyik szavára a töke pillérei megrecsegnek s már milliók mennydörgik utána: „Minden hatalmat a szovjeteknek!" Az új reggel havat kavarva virradt s rezgő szakállú, ráncos arcú vének és férfiak, higgadtak, vaskemények és tettre buzdult, pelyhes állá ifjak itták merész szavát a bölcs vezérnek. Szivek s kapuk nyíltak Lenin szavára s hallgatta a szót harci tűzben égve az orosz nép s a világ minden népe: „Áll a világ szabadság sziklavára!” S belezúgta a népek viharába: „A szovjet állam hite, álma, vágya, szándéka és reménye egy: a béke!" Odaadta a parasztnak a földet s a parancsot a szuronyok hegyére szúrta a proletár hadak vezére. Szólt: „Menjetek, osszátok szét a földet, mit más bitorolt ezer éve már! Ti túrtátok a szomjú parlagot, hóhér-hadak tiportak rajtatok s ha jött a nyár és learattatok: a földből nektek más sosem jutott, csak munka, robôt, sémmi és halát." Nézték Lenint örömre rezdült szemmel s beszélt, beszélt a fürge, zömök ember: hangot adott a tompa némaságnak, erőt a szónak, fényt a vak homálynak, S pihenni tért a nap s a Néva habja égő-piros fátylakba öltözött, de nem pihent a hős, nem: őrködött. Ez volt az első nap, az élet napja, Midőn Lenin, a népek édesapja végre minden robotosnak megadta, hogy ember lett az emberek között. Lenin az ifjúság között S ekkor a történelem lapjait vihar cibálta, dúlta s tépte szét, a nép kezébe vette életét s karddal és vérrel, lánggal, puskaporral így írta meg saját történetét: Hogy a világosság mindenkié legyen, s a Föld minden népe zengje a fény dalát, hogy győzz a földesurakon s tőkéseken s bátran kövesd az ész és szeretet szavát-, hogy ledőljön a fal ember s ember között s a természet erői akaratod lessék, s hogy földünkön, melyet annyi vér öntözött a szabadság szép rendje végre megszülessék, eljött Lenin s kemény kézzel lerakta itt a tiszta, új világ gránit-alapjait. A szovjet zászló Virágzik ez a lobogó S hajnali fényt lövell, Selymén arannyal ragyogó A három drága jel: Sarló s kalapács hirdeti, Hogy szabadok vagyunk, S aranyló lángjait véti Ötágú csillagunk. Ki népünk ellen hadba szállt, Leverte azt a nép, Száz boldog nemzet fogja már E lobogó nyelét — Az égig leng a föld felett, Világ végéig ellebeg, Ät városokon, tengeren, A száma-sincsen emberen. S téged köszönt vén földgolyó, — Nincs ennél tisztább lobogó — Mint hírünk fénye, lángoló — Nincs ennél égőbb lobogó —; Erőnkkel zúgó-csattogó — Nincs hatalmasabb lobogó —• Vörös hitünkkel ragyogó — Nincs, nincs igazibb lobogó! 1937 I. KOLBIN: A Téli Palotában A következő epizódnak voltam a szemtanúja. A minisztereket a Péter- Pál erődben börtönöztük be egyes cellákba. Konovalov volt a miniszter őre, egy tengerész valamikor Konovalov gyárában dolgozott. Közelebbről nézve felismerte őt és így szólt: — Mi ismerjük egymást, Konovalov úr. — Honnan ismer maga engem? — A munkása voltam. Konovalov elsápadt. A tengerész látta, hogy összerogynak térdei. — Ne félj, mondotta, — mi nem vagyunk olyan vadállatok, mint a ti barátaitok, akik kiszúrták bajtársaim szemét. Konovalov kissé összeszedte magát és bátrabban megszólalt. — Van valami szívnivalója ? — Van, de én nem cigarettázom, dohánnyal azonban megkínálhatom. Konovalov csak nézett, nézett, végül megszólalt: — Nem tudok sodorni. — Jól van, majd én sodrok egyet. — A tengerész elővette a kecskebör dohányzacskót, megnyálazta a papírt és odanyújtótta: — Tessék. Konovalov elszívta és hálálkodni kezdett: — Sohasem felejtem el... Nem vártam volna ... A tengerész is hálálkodott, csak másképpen: — Én is köszönöm. Sohasem felejtem el, hogy görnyedeztem a robotmunkában gyárában. A táfafttwz — Naplórészlet — HADIFOGOLYBRIGÁDUNK több mint egy éve dolgozott már a Komiszárovo melletti kolhozban. Egy szép októberi nap burgonyát szedtünk, gép után. Derűs hangulat uralkodott. Az ég üdekék boltíve szinte lehajolt a barna síkságra. A tiszta, szélcsendes levegőn át az őszt meghazudtolva szórta melegét az aranyló napsugár. Csoportjaink versenyre keltek egymással. Estére végeztünk a széles táblával. Mivel másnap is a közeibe maradtunk, nem tértünk vissza táborunkba, hanem a kolhozban kaptunk éjjeli szállást. A verőfényes napot gyönyörű holdvilágos este követte. A dombon levő kis berek aljában tábortüzet gyújtottunk. Vidám beszélgetés közben telt az idő. Észre se vettük, a közeledő kolhozelnököt, csak amikor barátságosan ránk köszönt. Ismertük már jól. Mindig szívesen társalgóit velünk. Néhány szót magyarul is tudott. Azt mondta, az első világháború végén magyarok is harcoltak vele a Vörös Hadseregben. Hellyel kínáltuk meg. Közénk ült. Rágyújtottunk. Dicsérte napi teljesítményünket, majd kilátásba helye'zte, hogy mi, mint a legjobb brigád november 7-én bemegyünk Szmolenszkbe az ünnepélyre, így terelődött a szó a Nagy Októberi Forradalomra. Egyikünk megkérdezte tőle, nem vett-e ő is részt benne. Golubkov elvtárs elmosolyodott. Pillanatnyi csend következett. Csák a tűz pattogott. A faluból szép férfitenor szűrődött hozzánk, megkapóan aláfestve a balalajka kísérettel... A kolhoz elnök végignézett rajtunk, aztán beszélni kezdett: HÚSZÉVES VOLTAM. Apám Petrográdban, a mai Leningrádban dolgozott. Jómagam egy halfeldolgozóban helyezkedtem el, mégis alig jutottunk élelemhez... De éltetett bennünket a bolsevik eszme... A lenini tűz. A forradalomba vetett hit. 1917. januárjától állandóan sztrájkoltunk. Ha a város egyik végén szétugrasztottak a lovasrendőrök, folytattuk a másik végén. Este rendszerint összegyűltünk a külváros elhagyatottabb helyein és hallgattuk a bolsevik szónokokat. Márciusban sztrájkjaink politikai tüntetésekké alakultak. A helyőrség egyre több tagja érzett velünk. Mindenki gyűlölettel fordult a cár felé. El is söpörte március 12-én (fetfruár 27) a nép vihara. Megalakultak a munkások és katonák szovjetjei. Apám tagja volt a pétervári szovjetnek. De Lenin elvtárs nem csak ott beszélt, hanem a nép között is sokszor megfordult. Aki az ő beszédét hallotta, tekintetét látta, az sohasem felejtette azt el. ... Októberben visszaérkezett Lanin elvtárs. Megalakult a forradalmi katona tanács és a vörösgárda, amelynek apámmal együtt tagjai voltunk. A kormány támadásba indult ellenünk. Mint a vihar terjedt el köztünk Lenin üzenete: fölvenni a harcot és folytatni a végső győzelemig!... Minden hatalmat a szovjeteknek, vesszen az áruló Ideiglenes Kormány... Akkor estem át a tűzpróbán.. > Sohasem felejtem el ezt a napot. NOVEMBER 7-ÉN a város nagyrésze hatalmunkban volt. Még ща is emlékszem az amerikai zászlós autóra, amelyben Kerenszkij szökött. Feltartóztattuk, de nem ismertük fel... Mint később megtudtuk, női ruhában volt. Este 9 órakor az Auróra cirkáló lőni kezdte a Téli Palotát, a kormány utolsó erősségét. Mi rohamra indultunk. Néhány óra múlva megtört az ellenállás. Sebesülten feküdtem az egyik oszlopnál, de láttam a diadalmas vörös zászlót, hallottam az örömittas rivalgást. Győzött Lenin, győzött a forradalom, győzött a nép. Golubkov elvtárs elhallgatott. Felállt... Valamelyikünk száraz gallyat vetett a tűzre, mely fellobbant, s megvilágította kemény, férfias arcát a homlokán levő nagy sebhelylyel... — Itt a sebesülés nyoma, — szólt észrevéve nézésünk irányát. — A legcsekélyebb áldozat, amit hozhattam Leninért, a forradalomért, a megszülető szocializmusért... Ha még egyszer hoznom kellene, az életem árán is megtenném, mert akkor csak sejtettük, ma ellenben már tudjuk, mit jelent hazánknak, az emberiségnek a szocializmus. A FALUBAN ÚJRA FELCSENDÜLT a férfitenor. Lendületesen, magabiztosan, boldogan. A balalajka úgy kísérte, mint az ifjúság vidám kacaja. LÖSKA LAJOS furmanov: Felejthetetlen napok A városban a 199. tartalékezred tóttá valaki a szürke tömegből, állomásozott. A 11., 12. és 14. század - Le az árulókkal közül csak a 11. volt felkészülve. Nem Bízunk fegyvereitekben, elvtársak, tesz semmit. Néha úgy hozza a vé- Lehet, hogy nemsokára alkalmatok letlen, hogy egyetlenegy század is lesz megvédeni a szovjet hatalmat, sokat tud tenni. — Éljen a szovjet hatalom! — ki-A kaszárnyák nedvesek, hidegek és áltotta el magát valaki a pillanatnyi piszkosak voltak. csöndben.- Katonák! Elvtársak! Lehet, hogy, A tömeg pedig feltartóztathatatlan nemsokára fegyvert kell fognotok, éljenzésben tör ki. Az aljas és rothadt kormány nem - Éljenek a szovjetek- kiáltotta akarja és nem is tudja megadni a ugyanaz a hang ... dolgozó nópnek azt, ami őt. méltán Lelkes felkiáltások, forradalmi megilleti. eskü ...- Régóta így van már ez - kiál- A katonák velünk voltak.
