Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-03 / 5. szám

1957. február 3. SZAKMELLÉKLET 3 A korai burgonya termesztéséről A burgonya a parasztember éppoly fontos eledele, mint a kenyér. Hogy hányféle ételt lehet belőle készíteni, azt inkább a gazdasszonyok tudnák megmondani. Azelőtt a héjában sült burgonyát, ami rendszerint a szegény­ember vacsoráját képezte, bőrös pe­csenyének nevezték. Reggelre levessé, délre főtté változott a burgonya az étrendben. Akinek jobban ment a sora, kenyeret és szalonnát tett a tarisz­nyába, amikor a mezőre ment. De még ebben az egyszerű, vagy a parasztok szerint felséges eledelben is ott rejtő­zik a burgonya. Valahányszor a mezőn szalonnát sü­töttünk. édesapám a szomszéddal min­dig arról beszélt, hogy mitől gyarapo­­lott a tavalyi hízó, amelynek egy da­rabka szalonnáját nyárson forgattuk a barázdában rakott tűzben. — Mit eszik a magló? (A jövő hízó­ja.) — Grulyás moslékot — mondogatták egymásnak. Mi. gyerekek, kíváncsian figyeltük az ugyanarról a dologról megismétlődő tereferét. — Az enyém is moslékot eszik, sze­met nem adok neki, mert meghíznék tőle. A kövér disznót pedig megüti a guta kánikulában — jegyezte meg bölcsen a szomszéd, vagy édesapám. Persze nem is adhatott, mert nem volt miből. Csak a módosaknak ma­radt meg újig a gabonájuk. Mi pedig fonnyadt burgonyát és burgonyahéjat főztünk a disznónak. Arra korpát szórtunk, s ezzel élt a magló. Ma már más világot élünk, több jut a szövetkezeti tagoknak, évente két­szer is mérnek gabonát, de a burgonya jelentősége most sem csökkent, inkább nagyobb. Tévedés lenne rideg szám­adatokkal bizonygatni, hogy kukoricát érdemesebb termelni, mert az ember nem papírforma, hanem a természet rendje szerint intézi az életét. Mi lenne, ha csak egyfajta élelemmel táp­lálkoznánk, vagy az állatokat úgy etet­nénk? A kereskedő-szellemű emberek rendszerint úgy okoskodnak, hogy Dél-Szlovákiában kifizetőbb a kukorica, mert ha csak 30 mázsa termést ad nektáronként, már az is 100 kg fehér­jével többet tesz ki, mint 100 mázsa nurgonya hozama. Az egyszerű pa­­-asztembernek nem sokat kell magya­­-ázni, hogy ezt vagy azt termeljen, mert tapasztalatból tudja, hogy a föld­jébe mi való és mire van szüksége. Viszont tanácsot vár, amikor olyan rossz a burgonyatermés, hogy még a vetőmagját sem fizeti vissza. Hányszor követi bő termés a silányt? Sokan ezt a jelenséget a természet rendjének gondolják, pedig ennek nem kell fel­tétlenül bekövetkeznie. Emlékszem olyan évre, amikor bő­ven megtermett a burgonya. Tavasz­kor a mérsékelt csapadék és a kelle­mes meleg rohamosan növelte. Virág­záskor is esett és ezáltal sok gumó nőtt. De azután bekövetkezett a forrő­­ság. A burgonya gumói megkeményed­tek. Elkorcsosodtak. ősszel, amikor ki­ástuk, több lett a közepes (édesapám szerint az ültetnivaló), mint a nagy és az apró burgonya együtt. Más évben nagyon rossz termést hozott a jónak vélt vetögumó. Nem tudtunk a csapás­ba belenyugodni, mert nem mindenkit egyformán ért. A bárkái kepések, akik hűvösebb ég­hajlat alatt élnek, a kepe után járó félvékás földbe hazai burgonyájukat ültették el, ami igen bőven megter­mett. Édesanyám azt mondta, hogy megérdemlik, mert szegények. A jó gazdát pedig még jobban verje az is­ten, mint ahogy eddig verte, mert a kepés félvékás földjéből is ellopott. Hogyan lopta el? Rávetette a kukori­cát egy darabon, mert az ő földjében az volt, és a kukorica úgy bánt a bur­gonyával, mint kulák szokott a cseléd­del. Egyik a másik rovására gyarapo­dott. — Mi is szegények vagyunk, nekünk miért nem lehet olyan burgonyánk, mint a bárkaiaknak? — panaszkodtam édesanyámnak. — Ne zúgolódj, te kölyök! Tavaly bőven volt, ez évben érd be ennyivel. Ezt a kis történetet megelevenítet­ték előttem az olvasásra unalmas szakkönyv aranyat érő sorai. „A bur­gonya termése legerőteljesebben 18— 20 C fok hőmérséklet és 12—18 C fok talajhőmérséklet mellett fejlődik. Ma­gasabb hőfok mellett, ami Dél-Szlo­vákiában nyáron gyakori, a gumók nö­vekedése lassúbb és 30 C foknál majd­nem teljesen megszűnik." De amint már említettem, nemcsak az a baj, hogy a növekedés megáll, hanem az is, hogy az elkorcsosodott gumó vetésre nem alkalmas. Ezen a bajon ma már könnyen segíthetünk, mert cserélhe­tünk északf vidékről jó gumókat. De ezzel a burgonya minden problémája még sincs megoldva, mert a burgonya hazájában, vagyis a hűvösebb, csapa­dékosabb vidékeken rendszerint a ké­sői fajtákat termesztik. Dél-Szlovákia mezőire pedig a korai burgonya (Erst­ling, Bintje, Ketting) való. A korai fajtákból magunknak kell nemes vető­gumót termelni. Ezt úgy érhetjük el a legjobban, ha meggyorsítjuk a tenyész­­időt. A jól meg trágyázott és össze) megszántott földben sok nedvesség tárolódik a későbbi időre. Az őszi szántás a talajparányok, a fagy porha­­nyitó ereje és a trágya hatására ter­­mőbbé, televényesebbé válik és Így a növény gyorsabban fejlődik. A korai vetés is sokat segítene, ha a tavasz kezdete nem lenne szeszélyes. A hideg földben a gumók szemei megvakul­nak. Elvesztik cslraképességüket. Ezért ajánlatos a burgonya vetését későbbre halasztani, de az előcsíráztatásról ne feledkezzünk meg, bár sokszor meg­történik, hogy ugyanabban a földben és ugyanabban az időben ültetett elő­csíráztatott burgonya ugyanakkor kel ki, mint a nem csíráztatot.t Egy ideig egyformán fejlődnek, de virágzáskor és gumőkötés idején nagy az eltérés. Rendszerint két-három hét. A csírázás következtében a gumóban minőségi változás megy végbe. A te­­nyészidő egy részét a burgonya átéli a csíráztató helyen. A burgonya előcsl­­ráztatása ezért indokolt Dél-Szlovákia valamennyi területén. Ezáltal nemcsak nagyobb termést érünk el, hanem ko­rait és jobbat, amelyet jobban is érté­kesíthetünk. A legelső burgonya igen kedvelt piaci cikk. A vetőmagparcellát pedig ott ren­dezzük be, ahol a föld öntözésre alkal­mas. Nyáron a víz csökkenti a talaj hőségét, a pára pedig a levegőt teszi kellemesebbé. De nemcsak a korai fajtákból, hanem a késeiekből is nyer­hetünk jó vetőgumót öntözéssel. Ez azért is fontos, mert a magnak ter­mesztett fajtánkat ismerjük és tetszés szerint végezhetünk benne negatív ki­választást. A csenevész, sodrott levelű burgonyát korábban kiássuk és fo­gyasztásra felhasználjuk. A korai burgonya a jó agrotechnika következtében még a kukoricánál is jövedelmezőbb lehet Dél-Szlovákiában és a későbbi fajoknak is megkétszere­ződhet a hektérhozama az előcsírázta­­tás által. De már most el kell készí­teni a csíráztató-ládákat, a helyiséget meszeljük ki, mert a mész fertőtlenít és nagyobb fényt biztosít a csírázó burgonyának. Csurilla József A burgonya előcsíráztatása A burgonya előcsíráztatása a leg­egyszerűbb munkák közé tartozik, je­­entősége mégis felbecsülhetetlen. A )urgonva terméseredménye az egész­séges és a csíraképes gumók kiválasz­­ásátől függ. Talán azt is mondhatnék, ícgy hiába műveljük meg a talajt, íiába trágyázunk, ha beteg, csírakép­pen gumókat ültetünk. Kiválogatáskor rendszerint a puha jumőkat távolítjuk el, mert ez csal­­íatatlan jele annak, hogy a gumó ülte­­ésre nem alkalmas. Egyes kemény jumók sem csíráznak, vagy csak cér­­laszálszerű csírát hajtanak, amelyből :sak gyenge növény fejlődhet. Ajánlatos, ha az ültetésre szánt gu­­nókkal két alkalommal csíráztató >róbát végzünk: ősszel szedés után és avassza! prizmabontás előtt. Ősszel álogatás nélkül öt-hat helyen 10 tő mrgonyát felszedünk a táblán, ebből 00 gumót kiválasztunk. A gumókat cettévágjuk, s ha belsejükben elválto­zás észlelhető, akkor korcs vagy beteg gumó. A megmaradt 100 darabot 6—18 fokos hőmérséklet mellett vi­­ágos helyen, vékony rétegben tartjuk nindaddig, amíg erőteljes csírát nem lajt. A csíra vastagsága és erőssége zerint bíráljuk el, hogy. a gumók al­­:almasak-e ültetésre. A legegyszerűbb és legolcsóbb elő­­síráztatás a prizmában történhet, unikor az idő melegedni kezd, s fagy­­eszély nincs, a takarót részben eltá­­olítjuk. (Ne felejtsük el, hogy a csí­­aképesség gyengül már akkor is, ha a ■urgonya nem fagy meg, csak meglá­­ik.) Ahogy a prizma melegszik, a bur­­onya csírázásnak indul. A^ előcsíráztatás más módja: az rokban végrehajtott csíráztatás. Ezt következőképpen végezhetjük: Észa­­:i széltől védett helyen 40 cm mélysé­­ű árkot ásunk. Az árok aljára körül­elül 10 cm vastagon szalmás trágyát elyezünk el, amelyet mintegy 8 cm astagon melegágyi földdel takarunk e. Ezután tőzegre vagy más hasonló nyagra három-négy gumót szorosan lhelyezünk. Éjjel, kedvezőtlen idő setén áz árkot betakarjuk. A gumó­st 15—20 napig csíráztatjuk. Felsze- és előtt öntözzünk, hogy a gyökerek ieg ne sérüljenek. Harmadik módja az előcsíráztatás­­ak, amikor a széltől védett helyre 0 cm vastagságban szalmát, tőzeget, agy fürészport szórunk, s erre he­­/ezzük mintegy 5 sornyi vastagság­án a gumókat. Éjjel, szükség esetén nappal is takarással (szalmával) véd­jük a burgonyát a fagyok ellen. Az előcsíráztatás módja a következő: Erre a célra világos, jól szellőztet­hető helyiséget jelölünk ki, ahol a hő­mérsékletet.'15 fokon meg tudjuk tar­tani (istálló, vagy hasonló). Mielőtt az előcsíráztatást megkezdenők, a helyi­séget meszeljük ki és fertőtlenítsük. Az ültetésre, előcsíráztatásra szánt gumókat alaposan átválogatjuk, s min­den sérült, és erre a célra alkalmatlan gumót eltávolítunk az esetleg előfor­duló hosszú csírákat pedig letörjük. Az átválogatott gu­mó elhelyezésére nagyon alkalmasak az alacsony zöldsé­ges ládikák. Ezek hiányában a csíráz­­tatást a talajon is végezhetjük, ame­lyekben 1—2 sor vetőgumót helye­zünk el. Majd a lá­dákat egymásra rakjuk, s köztük folyosókat hagyunk ellenőrzés céljára. Kezdetben körül­belül a helyiségben 5—6 hétig 10—12 C fokos hőmérséklet legyen, s ezt ké­sőbb 15—18 fokig fokozhatjuk. Hogy a gumók elég vilá­gossághoz jussanak a ládákat időnként átrakjuk. (Az alsó kerüljön felülre.) A helyesen kezelt gumók 0,5—1 cm hosszú tömör zöld csírákat hoznak. Az előcsíráztatás ideje alatt állandóan ellenőrizzük a gumókat. A beteg, va­lamint a nemcsírázó, vagy cérnaszál­nyi csírákat hozó gumókat eltávolít­juk. A helyiséget időnként szellőztet­jük. Hogy a gumókat a kiszáradástól megóvjuk, a helyiség hőmérsékletének megfelelő vízzel permetezzük meg a ládákat. Kiültetés előtt a helyiséget jól kiszellöztetjük, s a hőmérsékletet 8 fokra csökkentjük. Ha a talaj hő­mérséklete megfelelő s nem kell fa­gyoktól félni, megkezdjük a gumók kiültetését. Jó, ha a ládákat hígított formalinos vízbe mártjuk (300 liter vízre 1 liter formalin), mert a formalin fertőtlenít is. Nagy József, Nána. Atkakór Veszélyes ragályos méhbetegség okozója 1/10 mm hosszú atka, ami a fiatal méheket támadja meg. A méh légcsövében élősködik. Szerencse, hogy Szlovákiában eddig még nem észlelték, holott Csehországban és Ausztriában elég gyakori, ezért a kormány zárlatot rendelt el az élőméhek behozatala el­len. A komáromi méhészegyesület pe­dig 500 korona jutalmat ad annak, aki az esetleges;;behozatalt jelenti, ezen­kívül központunk (Privigyén) szintén jutalomban részesíti. Az atkában szenvedő méhek röpkép­­telenek lesznek, a kaptár előtt töme­gesen vergődnek, ugrálnak és csomóba húzódva pusztulnak el. A baj leküzdése csa'k akkor eredményes, ha fellépésé­nek egész röpkörzetében együttesen végrehajtott védekezést alkalmazunk. A fentieken kívül mind a méhfiasí­­tásnak, mind a kifejlett méheknek több betegségük van. De. a legnagyobb veszélyt a termelés folytonosságára a felsoroltak jelentik. Megelőzésükre tartsuk szem előtt a következőket: méhészetünkben tartsunk tisztaságot, rendet. Méheket, felszerelést, mézet, viaszt csak megbízhatóan egészséges méhészetből szerezzünk be. Használt méhlakásokat csak fertőtlenítés után vásároljunk, használt lépeket ne ve­gyünk. Hajmás Béla, Kéty Vándorlás erdei legelőre Aki egyszer sikerrel vándorolt erdei legelőre, az szívesen megy máskor is. Júliusban az éjszakák csendjét megtöri a méheket szállító tehergépkocsik ro­­bogása. Megélénkülnek az erdei falvak, magányos tanyák, távoleső erdészlakok és völgyek. A vándorméhészek terhes munkával, kockázattal, sok kiadással, de a hozam teljes reményével indulnak útra. A fenyőerdők és patakok zsongásá­ban elvegyül a méhek csendes züm­mögése. Dús nektárképződéskor a déli órákban a csendes zümmögést zajos zúgás egészíti ki. Ezt a zajt a herék váltják ki cikcakkos gyors repülés kö­zepette. Élvezet ilyenkor gyönyörködni a kaptár nyílásán ki- és beröpküdő méhekben. A dolgozók nehézkesen, szinte potyogva esnek a röpdeszkára és mászva igyekeznek terhükkel laká­sukba. A kaptár környékén nektárral megrakott méhek pihennek. Kis idő múltán bemennek és miután megsza­badultak terhűktől, gyorsan távoznak. A kaptár belsejében ilyenkor minden fiatal méh dolgozik. Raktározzák, sűrí­tik a friss nektárt, amelyből egymás­után telnek az üres lépek. A dolgozók viaszt izzadnak, sejtet építenek és az új ivadékot etetik. Jó a mézhozam. A hozam sokszor eléri a napi 4—5 kg-ot családonként. Ezt az élményt nehéz leírni, csak érez­ni lehet, de méhész-szív kell hozzá A fenyőerdők ózondús levegőjében ilyen körülmények között peregnek le a bő­séges méhészesztendők. Sajnos, a múlt évben nem így tör­tént. A méhész-év talán a legmosto­hább volt valamennyi között. A kaptár mérlege napról napra apadást muta­tott. Sokszor napi 80 dkg-ra süllyedt. Méheink zajtalanul és ritkán repültek. A méhészek türelmetlenül várták az időjárás megváltozását, de ez nem kö­vetkezett be. Üres kannákkal és le­gyengült családokkal kellett vissza­térniük. Erről a mostoha évről írom tapasz­talataimat, figyelmeztetésül azokra a következményekre, amelyek vándorlás­kor előfordulnak. Az akác virágzása a mi vidékünkön a múlt évben a rekkenő hőség miatt csak 10 napig tartott. A méhcsaládok a rövid hordás ellenére is szépen gyűjtöttek. Tíz nap alatt 25— 30 kg súllyal gyarapodott egy-egy család. Azok a méhészek, akik nem vándoroltak, akácmézből 15—20 kg-ot is pergettek. A vándorméhészek ter­mészetesen kevesebbet, mert számíta­niuk kellett a vándortanyán bekövet­kező hordástalan időszakra. A múlt esztendő a vándorméhészek számítását nagyon is igazolta. Az ipolysági városi közszolgálatok általános méhészetében méhészkedem. Ezt a méhészetet kizárólag vándorlásra alakították. A múlt évben családaim áílagosan 10—15 kg akácmézkészlet­tel rendelkeztek június 20-án, amikor megérkeztem a vándortanyára, Zsar­­nóca környékére. A vándortanyán a kezdeti fogyasztás napi 15—20 dkg volt. Júliusban már elérte az 50—70 dkg-ot is. Az idő egyre rosszabbodott. Nappal zuhogott az eső, az éjszakák egyre jobban lehűltek; a méhek csak ★ ritkán repülhettek és minden repülés veszélyes volt. A napos időt rendsze­rint borús, hűvös idő váltotta fel, sok­szor viharokkal. A legelőn sok méh elveszett. A virágokon megdermedt. A vágásokat, nyíló málna, szeder és egyéb erdei virágok borították, ame­lyeknek illata és színe csalogatta a méheket, A fenyvesek áldásos nektár­forrása a múlt évben mégis elapadt. ■ \_­­Soraim olvasása közben bizonyára azt gondolják méhésztársaim, hogy azon­nal ott kellett volna hagynunk a ván­dortanyát. Ezt azonban azért nem tet­tük, mivel az 1954-es év csalóka volt és hasonlóra számítottunk a múlt év­ben is. Akkor a június és július méz­hordás nélkül telt el. Sok méhész ott­hagyta a vándortanyát és méheit hazs­­vltte. Néhányan azonban kitartottak. Augusztusban a fenyvesek ontani kezdték a mézet, A szerencsés méhé­szek a bőséges mézhozamból 20—25 kg-os felesleget is pergettek csalá­donként. Ilyen pálfordulást vártunk tavaly is, de sajnos nem következett be. A méhészek egymást látogatták tanyáról tanyára, de az eredménnyel sehol sem dicsekedtek. A mostoha idő következtében nemcsak a mézhozam maradt el és a dolgozó méhek pusz­tultak, hanem az anyák is kevesebbet fiasltottak és így a jó utánpótlás el­maradt. Augusztusban néhány kaptár röpnyílása bélsárral volt bepiszkítva, ami a fertőző gyomorvész (nozéma) jele. Ez a betegség is leginkább akkor üti fel a fejét, ha rossz az idő. Az 1956-os év tanulságaiból a kö­vetkezményeket levonva, minden mé­hésztársam figyelmét felhívom, hogy a vándortanyákon sohase várjon pál­­fordulásra, mert az ilyen várakozás több csalódást, mint eredményt hoz. Erdei vándortanyán hat hétnél nem szabad többet vesztegelni. Ez az idő­szak június 20-tól legtovább augusz­tus 1-ig tarthat. Megfigyeltem, hogy az anyák hat hét után kezdenek hoz­záidomulni az éghajlathoz. Gyakori eset, hogy a családok anyát váltanak. A hűvös éjszakák miatt a fiasitás egész kis terjedelemre korlátozódik, ami nem biztosíthat kielégítő utánpót­lást. A múlt év augusztusában cukor­sziruppal serkentettem a családokat a vándortanyán, hogy az anyák a paté­­zést ne hagyják abba. A serkentő etetés nem sokat használt. Az anyák közömbösen viselkedtek és csak a leg­kisebb petézésre szorítkoztak. Itthoni méhcsaládaimat még nagyobb aggoda­lommal teleltem be, amelyek a hazai melegebb éghajlatot szeptemberben és októberben sem tudtak kellőképpen fejlődni. —’ , Ezeket a tapasztalatokat (noha szo­morúak is), azért hozom nyilvános­ságra, hogy óvjam vándorméhésztár­­saimat az aggodalmaktól és vesztesé­gektől. Mostanáig a vándorlásról na­gyon keveset írtak szaklapjaink. Szük­séges tehát, hogy ezután minél többen cseréljék ki vándorlásban szerzett ta­pasztalataikat a Szabad Földműves hasábjain. Sinkovics Béla, Ipolynyék. ELADÖ 50 kg tiszta méhviasz. Ara megegye­zés szerint levél útján vagy helyben. Vince József, Kostolná Basta 85. * ★ Milyen messze repülnek a méhek? A gyakorlati méhészet szemszögéből igen fontos tudnunk, hogy milyen messzire repülnek a méhek. Ez min­denekelőtt az időjárástól függ. Ha az idő borús vagy változékony, á méhek rendszerint nem repülnek 250 méternél messzebb a méhestől. Nagyobb eltá­volodás esetén a bizonytalan időben a méheket az elhullás veszedelme fenye­geti. Ha a mézlegelő messzebb esik, mint az említett távolság, a változé­kony idő a méheket tétlenségre ítéli. Ha a környéken a méhek kielégítő mézlegelőt találnak, 1,5—2 km-nél na­gyobb távolságra nem repülnek. De ha nincs a közelben mézlegelő, a méhek egész messzire is elrepülnek; így pél­dául Berlepsch megfigyelte, hogy sár­ga potrohgyürüs olasz méhei 10 km-re távoztak a méhestől. Jovan Uomirouski saját megfigye­lései is rendkívül érdekesek. A méhész 1953. júniusában hat méhcsaládot he­lyezett át egy gesztenyeerdőbe, amely légvonalban 7 km-re feküdt az eredeti méhestől. Másnap észrevette, hogy az áthelyezett méhek bizonyos hányada visszatért és pontosan azt a helyet röpdöste körül, ahol az eredeti kaptá­­rak álltak. Hosszabb idő elteltével ezek a méhek azokba az üres kaptárakba költöztek, amelyek az áthelyezett kap­tárok helyétől 1,5—2 méterre sorakoz­tak fel. Ez a körülröpdösés néhány na­pig tartott, aztán megszűnt. Milyen messzire keli tehát vinnünk a méheket, hogy ne térjenek vissza eredeti helyükre? A gyakorlati dolgo­zók feltételezése szerint a méhek 2,5—4 km-re repülnek a mézlegelő felkuta­tása végett. Viszont ne felejtsük el, hogy az áthelyezett méhek felkeres­hetik régi mézlegelőjüket és így meg­találják az utat az eredeti méheshez is. Eszerint az új méhesnek 5—8 km-re kell esnie a régitől. (Jovan Momirovski)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents