Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-19 / 20. szám

JzaU-ad Földműves 1957. május 1? ЪеаеМпу 4 *j-rt összedőlt az Ondava parti őrház Kis őrház áHí az Ondava folyó part­ján. Ebben a házban élt néhány éven keresztül Tudja András töltősor hét­tagú családjával. Éppen hogy csak elfértek a szűk házacskában. A közeli erdő és a virágokkal teli rét kellemes környezeteit nyújtott. Igen. De főleg azoknak, akik megrakott táskákkal és borral telt üvegekkel kirándulgattak ide. A Tudja András-féle szegény ember­nek abban az időben csak a gond és megpróbáltatás jutott osztályrészül. 1913-at írtak. Szép májusi nap volt. A közeli erdők fái ünnepi virágköntös­be öltöztek. Tudja András korán kelt és a felkelő nap sugaraitól övezett rét melletti töltésen elindult szolgálati útjára. Néhány kilométert tett meg mindennap, mert hát felelős volt a töl­téséért. Ebben az időszakban pedig, amikor a gyakori esőzésektől megduz­zadt folyó kiöntéssel fenyegetett, még inkább ügyelni kellett. Már dél elmúlt, amikor visszatért. A gyermekek a réten sóskát szedtek. Gyakori eledel volt náluk a sóska, mert nem kellett érte pénzt adni. Ami­kor benyitott a házikóba, feleségét fekve találta a dikón, mellette meg ott ült a sógorasszony. — No mi van anyja? Egészséges vagy? — kérdezte félénken. A kérdés­re a sógorasszouy válaszolt: — Egészségesek mind a ketten. ... ? Hát megvan? — kíváncsi te­kintetett vetett a felesége mellett kendőbe tekert újszülött kisfiúra. — Még jó, hogy itt volt sógorasszony, mit csinált volna az asszony egyedül. — Számítottam én erre, azért jöt­tem el — hangzott a válasz. A családapa örült az egészséges gyermeknek, meg hogy az asszonnyal sincs semmi baj, de az agyán átvillant egy gondolat: „Megszaporodott a család, rövide­sen eggyel több az enni követelő száj. Még kurtábban kell osztogatni az amúgyis szűkös kenyeret." A kis Jancsi a többiekkel együtt azért egészségben nevelkedett. Amikor már enni tudott, neki is jutott egy darabka kenyér, mert a gondos szülők inkább saját szájuktól vonták meg. de a gyermekeknek enni kellett. Amikor megtanult járni, a többiekkel ő is kijárt sóskázni. Talán ilyenkor nyáron laklak jót a legjobban. Jancsi már hatéves volt, amikor Tudja András az egyik nap hazatéri a szolgálati útról és szótlanul ült az asztal mellé. A felesége észrevette a különösen gondterhes arcot. Meg is kérdezte az embert: — Mi van veled, András? — Hát mi volna — szólt komoran. — Valamit tenni kelt, mert ha így megy tovább, éhen halnak a gyerekek. Még ma elmegyek az ispánhoz Hardicsára, hátha felvesz munkára. Ott legalább miamilyen kenyérnekvalót is kapok. A gróf Andrássy-birtokon elkelt az olcsó munkaerő. Tudja András is mun­kát kapott. Időközben vályogból és sár­ból összetákolt egy kis házat, szalmá­val befedte és átköltöztette a családját. Jancsi lassan iskolába került. Teltek az évek. Alig múlt el kilenc éves, ami­kor az anyja a vakáció első napján magához ölelte és így szólt hozzá: — Édes fiam! Apád hiába dolgozik, nem bír annyit keresni, hogy elegendő kenyerünk legyen. A szívem hasad meg, de... — Az anya szavai sírásba ful­ladtak. Remegő kezével Jancsi sely­mes haját simogatta. — Megértem, édesanyám. Én is el­megyek Andrissal dolgozni. A kilencéves Tudja Jonest és test­vérbátyja András hamar megízlelték a kizsákmányolás keserveit. Naponta öt koronát kaptak, de aratáskor hajnal­tól késő estig igen meg kellett érte dolgozni. Míg a szünidőben a földesúr gyer­mekei a pónilovas kocsin szaladgálva élvezték a napsugaras nyár örömeit, Jancsi meg a többi cselédgyerek izzad­va, elég gyakran éhesen a mezon dol­gozott. Néha-néha lopva kimorzsoltak egy-egy búzaszemet, hogy csillapítsák éhségüket. Tizenkétéves volt, amikor kikerült az iskolából. Egy ideig ott dolgozott, a nagybirtokon, majd tizenhároméves korában beállt a községi csordáshoz bojtárnak. Próbálkozott, hátha ott jobb lesz, majd tán többet keres. A kinnháló marhákat őrizte minden évben hat hónapon keresztül. Ezért körülbelül öt mázsa terményt kapott. Ez nagy segít­ség volt a családnak, de pénz annál kevesebb került a házhoz. Cipőre, ru­hára nem igen tellett, mert közben még a családfő, Tudja András is meg­betegedett. A gyerekek nyáron folto­zott nadrágban, ingben, mezítláb jár­tak. Jancsi is az egész idő alatt mezít­láb őrizte a csordát. Ha száraz idő volt, ha esett az eső, mindig egyformán. Az egyik nap sántikálva tért haza. A gondos anya rögtön észrevette. — Mi van-veled, Jancsikám? — kér­dezte az : anyja fájdalmas hangon. — Ölj csak hamar ide ni, a székre. — Kezébe vette a fiúcska sáros lábait. — Gyermekem, a talpad tele van tö­vissel. A lábujjaid közt meg ki van csattogva a bőr. — Az anya megcsó­válta a fejét, meleg vizet öntött a la­vórba és megmosta Jancsi lábait. Ki­szedte a töviseket, a lábujjak közti sebeket meg bekente napraforgó olajjal. Ez a művelet még igen sokszor meg­ismétlődött. Hogy ruhára is jusson, Jancsi a téli hónapokban beállt cseléd­nek egy jómódú gazdához Abarára, s amikor annyit keresett, hogy egy olcsóbb ruhára elég volt, visszatért a gulyához. Az idő haladt. Jancsi lassan legény lett. Tizenhétéves korában nagy csapás érte a családot. A szeretett édesapa, Tudja András meghalt. Ez még na­gyobb gondot zúdított a családra. Köl­csönkért pénzen adták meg a végtisz­tességet a családapának. A fiatal fiúkra most még nagyobb feladat hárult: el­tartani a családot. Jancsi ekkor egye­dül magára vállalta a község gulyáját. Sokat most se keresett. Járandósága egy állat után nem volt több, mint egy véka termény. Egyebet nem ka­pott. így gulyáskodott sokáig, míg csak 1931-ben be nem vonult kato­nának ... Amikor két év múlva, hazatért, öz­vegy édesanyja már nagyon letörtnek látszott. A katonaviselt János látta, hogy valamit tenni kell. Könnyíteni kell édesanyja sorsán. — Édesanyám — szólította meg az anyját egyik reggel — mit szólna hoz­zá, ha én megnősülnék? — Az anya fiára nézett. Váratlanul érte ez a kér­dés, de megértette. — Minden embernek ez a sorsa, édes fiam. Ha jónak látod, és jól válasz­tottál, nősülj meg . .. Tudja János még ebben az évben elhozta élettársát a kis családi házba. Továbbra is megmaradt mestersége mellett, szorgalmasan őrizte a község gulyáját... Ma, amikor szemtől-szembe ülök a negyvennégy éves Tudja Jánossal, a Cserjaky-i Állami Gazdaság többszö­rösen kitüntetett fejögulyásával, és el­beszélgetünk a múltról, szemeit könny­fátyol fedi, és nagy könnycsepp gurul végig az emlékezés tüzétöl felhevült arcán. A fájdalom és feledés könnye ez. — Rossz visszaemlékezni ezekre az időkre, amikor az is előfordult, hogy a házban egy darab kenyér sem volt. Ma még talán álomnak is szörnyű vol­na az, ami valamikor valóság volt. Hogy gondolataiból hamarabb kiűzze a múlt szörnyűségeit, szájába veszi kurtaszárú pipáját és rágyújt. — Ej, ha én úgy nőttem volna fel, mint az én három gyermekem — mondja sóhajtva. — El is mondom ne­kik sokszor, hogyan éltünk mi vala­mikor. Mert hát honnan is tudnák ók azt ma, amikor új házban laknak, az asztalon fehér kalács, kenyér, szalon­na, meg rendes étel, testükön rendes ruha, cipő, hogy ez valamikor nem így volt?! Amikor családjáról beszél, nyugod­­tabbnak, kiegyensúlyozottabbnak lat­szik. Talán azt érzi, hogy mint család­apa ma a becsületesen végzett mun­ka után kapott munkabérből jó meg­élhetést biztosít családfa számára. Örömmel beszél munkájáról is. — Kitartok az állatok mellett. Meg­szerettem. 1951-ig községi gulyás vol­tam, aztán kerültem az állami gaz­daságba, mint fejőgulyás. Hogy jól dolgozik Tudja János, bi­zonyítja az is, hogy 1951. óta minden évben kitüntették a „Legjobb dolgo­zó" jelvénnyel. A múlt évben 3595 lite­res évi fejési átlagot ért el tehenen­ként. Jól végzett munkájának megvan a gyümölcse. Szépen keres. Negyven­ezer korona jutott a szép családiház felépítésére. Jelenleg húsz tehenet gondoz. Ahogy emelkedik a tejhozam, úgy emelkedik a havi jövedelme is. Ez év áprilisában 11,4 literes napi fe­jési átlagot ért el tehenenként. Jöve­delme 1864 korona volt. Megelégedett családi életet él a Tudja-család. Elmúltak a régi rossz idők. Összedűlt és eltűnt az Ondava­­parti örház, s vele együtt a Tudja­­családot is annyiszor kétségbe ejtő nél­külözés és nyomor. KULIK GELLERT Gazdát látnak a traktorosban Egy papír hever előttem, sokat­mondó számadatokkal. Jelenleg 82 gépállomásunk, 920 brigádközpontot tart fenn az 1954. évi 773 brigádköz­ponttal szemben. A talajművelő és gépi eszközök mennyisége a következő volt 1956-ban. (Zárójelben az 1954. évi adatok) 10 799 db (7528) traktor (15 lóerős alapteljesítményű traktorra át­számítva), 1049 (449)’gabonakombájn, 306 db (106) répakombájn, 190 (—) kukoricakombájn, 223 db (—) siló­­kombájn, 2613 db (1286) kultivátor, 1613 ďb (200) traktorvontatású sara­­bolő, 575db (492) burgonyaszedőgép, 716 db (—) trágyarakó, 789 db (80) trágyaszórógép. Ezek a számok sokat elárulnak, de még sem mondanak el mindent. A nagyüzemi gazdálkodás révén nem­csak a termelőeszközök váltották fel a régieket, hanem az emberek is meg­változtak. Az egyszerű béresgyerekből traktoros lett, gépet, földet szerető szakemberré nevelődött. De nem könnyen gyúródott azzá, hanem nehéz munka közben, hosszú évek során. 1948—49-ben nem egy helyen vasvil­lával fenyegették az idősebb emberek a falu fiatal apostolait. — Kiverlek a földemből, te gazem­ber! Ügy összetűrod a humuszt, mint a vakond. Az özvegyasszony ekéje is különb munkát végzett azelőtt. A traktoros csak nyelt egyet és hallgatott. Mit is tehetett egyebet. Maga is belátta, hogy hiba van a mun­kájában. Amikor az ökre, vagy lova húzta az ekét, a betanult jószág a föld végén magától befordult, neki csak arra volt gondja, hogy az ekét eldöntse és beakassza a földbe. Most pedig forgatja a kormányt, de az eké­re is gondja legyen. Ha a gépet sike­rül a barázdába irányítania, nem jut az idejéből arra, hogy az ekét felhúz­za a föld végén. Ha pedig az ekét fel­húzta, hogy ne szántsa fel az útat, a traktor nem ment vissza a barázdába. És ha vissza is ment. akkor is, hogy szántott az ekéje. Az első ekék seké­lyen, a hátsók mélyen, vagy fordítva. Egész nap izzadt, fáradt a szegény traktoros és nehéz munkájáért még elismerés sem jutott. Éjszaka sem nyugodhatott. Álmában is azon töp­rengett, vajon reggel begyúl-e az át­kozott masina. Akkoriban vált köz­mondássá az a huncut megjegyzés, hogy a motor szív, szuszog, de nem indul. A traktorosok ezen nehéz napjaira még mindenki jól emlékszik. De ma már a traktorosban a legjobb gazdát látják mindenütt. S a traktoros gyer­meke, ma, igy könyörög az apjának: „Mesélj apu arról amikor villával akartak elkergetni a földről, vagy azt mondd el ,hogy indították be a lovak­kal a Zetor traktorodat. A statisztika ezekről nem emlékszik majd meg. A szövetkezetekben is csak egyszerű számadatok (1954-től 1956-ig búzából 15,7 mázsáról 21,6 mázsára, rozsból 13,9 mázsáról 19,4 mázsára, árpából 18,3 mázsáról 20 mázsára, stb., emel­kedett a hektárhozam) jelzik a gaz­dákká vált volt cselédek kitartó mun­kájának eredményeit. S a gépek mel­lett nagyobbá nőtt az ember is. Cs. J. Számadás se szám1 Alig pár napja, hogy hírt adtunk a nagymegyeri járás jeles kezdeménye­zéséről, máris mint valami verseny­társ ötlött kezünkbe hazánk legkele­tibb csücskében -r a nagykaposi járásban — egy kisformátú füzet, mely a Népből a népért címmel, és szóról szóra hasonló céllal íródott, mint korábban hírül adott „elődje”. Számadás ez is, három év tettekben gazdag munkájának vetülete, mely a felemelkedés útjára lépett nagykaposi járás dolgozóinak gyümölcsöző mun­kájából ad szemléltetésként egy cso­korra vaiót. Jozef Hábernak, a JNB titkárának irányításával szökkent szárba ez a számadás, melyben jelen és múlt, egy igen és egy nem sorakozik kibékíthe­tetlenül egymás mellett. Olyan jó újra és újra átforgatni ezt az ízletes füzetet, s újra látni, tudni, érezni a kitörölhetetlen és megmá­síthatatlan eredményeket. Különösen akkor, amikor a járás rónaságait járva tudatosodtak benned elsősorban ezek az eredmények, az építőmunka gazdag gyümölcsei. A nyomor, a nél­külözés volt itt is a múlt jellemzője. 1936-ban ebben a járásban hatszáznál több volt a mun­kanélküliek száma, ás további százakra rúgott az időlege­sen alkalmazotta­ké. Ma már isme­retlen jelenség az ilyen. Sőt, hovato­vább gyakorlattá válik a 46 órás munkaidő, mely korábbi célkitűzé­seink egyike. És így sorolhatnánk A egymás után a múlt és a jelen mindenki számár? szembeötlő különbözőségeit. Elég ha néhányat, említünk: 1945-ben mind­össze Nagykapos rendelkezett villany­nyal, ma már további 22 község, és 1960-ra köztársaságunk minden fal­­vába beköltözik a fejlődésnek, a fel­­emelkedésnek ez a fontos ismére: a villany. Vagy ott van például a szociális biztosítás, melyre havonta 39 739 ko­ronával többet fizetnek ki mint eddig, és 1948-tól 1956-ig kifizetett összeg 60 000 000 koronát tesz ki. Magában Nagykaposon egész új ut­­)rok épültek. Erről beszél Dudás dór HNB-elnök is. Öntudattól duz­zad a keble, am'kor az újonnan épí­tett kórházat vagy a modern nyolc­éves iskolát mutatja. Mellette pedig még mennyi van. Ott van a téglagyár, a Királyhelmec—Nagykapos közti mű­­a 3X12-es lakásegység, a szülő­ion, és ki tudná még mindazt fel­ölni, mely a nép jelöltjeinek három éve alatt termésbe szökkent. letek, útak... és se szeri, a jövendő terveinek. Sárosi Erzsébettel az EFSZ irodájá­ban találkoztunk. Éppen munkaközbe, találtuk. Most ugyanis takarítóm minőségben dolgozik, de mihelyt fel­jön a mezei munka ideje, meg se le­hetne őt — az ő hatvankét évével — kötözni. Tavaly is 33 mázsa szemes­terményt, és 11 000 koronán felül vol a készpénz, amit keresett — újságol­ja boldogan. Szereti a közöst. Értheti is ez, hisz nem akármilyen szövetke­zet ez a nagykaposi. Tavaly is 23—2! korona között fizettek munkaegysé­genként. S az irodában ott díszeleg ; kerület vörös vándorzászlaja, melj ugyancsak jó szövetkezetről tanúsít. És a szövetkezet becsületes tagja mindent elkövetnek, hogy a zászlc még sokáig, mindig az övék legyen Hisz a szövetkezet ügye iránt val< élénk érdeklődés szülte azokat a ha­talmas eredményeket, melyek a kerülei legjobbjaivá emelte őket. S most ami­kor választás előtt állnak, ugyancsak fontolóra veszik kit válasszanak kép­viselőjüknek a nemzeti bizottságba. Legjobb elhatározásuk szerint dön­töttek: Kiss László EFSZ elnököt a KNB-be javasolták, Dudás Sándor, Dancsó Gyula, Korcsmáros Mária, Övári Ferencné és a többiek pedig majd a helyi nemzeti bizottságban képviseli őket. Valamiért azonban már most mél­tatlankodnak. És ez a kultúra, a nép­művelés mostoha kezelése. Mert mit használ, hogy névleg van járási kul­túrotthon, ha az az egyes szervezetek munkáját nemcsak hogy összefogni képtelen, de nem is ismeri, s ugyan­akkor az agitáció is hanyagul foly'k. Kvočik Jozef titkár hiába igyekezne, ha mindez támogatás hiányában csak meddő próbálkozás marad. Egyébként is nehézségei vannak, magyarul nem tud, így a munkatársaktól várhatnánk valamelyes eredményt. Ezen a téren azonban szomorúak a tapasztalatok. A tétlenség tudomásulvétele mellett annyit már megtanultak a nagykapo­­siak, hogy a ladányiak kezére (a KO eddigi igazgatója) nemcsak hogy nem szabad, de egyenest vétek a kultúra ügyét bízni. Azok a távlatokat nyitó tervek, me­lyet célul tűztek ki — becsületes em­bereket kívánnak. A nagykaposi szö­vetkezet azért tu­dott a kerület leg­jobbjává fejlődni, mert tagjai tanul­tak a múlt hibáiból és bátran a jövőbe néztek. Szeretnénk remélni, hogy ta­pasztalataikat kul­turális téren is ér­vényesítik. S ez nem kis mértékben a most választandó NB feladata lesz. Mert nem veszhet ki a szabad, alkotó szellem lobogása, s nem aludhat ki az a láng, mely jövőt építően nemcsak az épületekben akar újat, de amely az embert is a magasba kívánja emelni. BŐJTHE ZSOLT Új lakásegységek épültek Nagykaposon Ezek is bizonyítják a nemzeti bizottságoknak az emberről való gondoskodását — Nemsokára teljesül a kaposiak régi álma: 3,5 millió költséggel fel­épül az új kultúrház — mondja Du­dás HNB-elnök, s ajkáról csak úgy patakzanak a további tervék, mint például a gyermekpark. kádfürdő, to­vábbi lakásegységek, gazdasági épü-A kulturáltabb emberért A kassai Kerületi Művelődés, Háza dolgozói ténykedésükkel nagy segít­séget nyújtanak a-'kerület ipara és mezőgazdasága fejlesztésében. Pova­žan Tomáš, aki az előadásokat szer­vezi és rendezi, két bánya között szervezett tapasztalatcsere-estet. Ugyanakkor a Művelődés Háza gon­doskodik más szórakozási lehetősé­gekről is. Például havonta 4 nevelő­célzatú hangversenyt rendeznek a fia­talok részére, ezenkivül minden má­sodik hónapban megvalósítják a már eddig is nagyon népszerűvé vált élő­­újságot. Mindezekkel nagymértékben hozzájárulnak az ifjúság kultúrigé­­nyének kielégítéséhez. M. Gy, A kapitalista rendszer lakáskultúrájának méltó bizonyítéka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents