Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-21 / 16. szám

t957. április 21.

\fzaUad

Földműves

5

тяШоЬ

„A növénytermelésben a helyi viszonyok jobb kihasználásával, a hektárhozamok emelésével, az állattenyésztésben a hasznosság fokozásával maximális hatékonyságot kell elérni” — hangzik az EFSZ-ek III. kongresszusának határozata.

Ez ma napjaink egyik nagyon fontos problémája. A probléma nem új, sajnos, eddig a gyakorlatban kevés helyen valósult meg. A falusi ember szájából gyakran halljuk: „A koronának van egy hibája, mégpedig az, hogy gömbölyű és gurul”. Bizony, igaz ez a mondás. Ha nem vigyázunk rá, rossz helyre gurul, elkerüli a pénztárcát. Mi tehát a feladat? A koronát oly útra kell irányítani, hogy a népet gazdagítsa.

Ha megvizsgáltuk — azelőtt is a falusi emberek gazdálkodási módját (a kulákokon kívül) — azoknak ment jól, akik fogukhoz verték a garast, megfontoltak minden fillért, hova tegyék, számbavéve a gazdálkodási lehetőségeket, gondolva arra, hogy

fillérekből lesz a korona

A jó gazda minden lehetőséget kihasznál, hogy ugyanannyi területről olcsóbban, jobbat és többet termeljen. Ez a mezőgazdaság alfája és ómegája. Ha a három közül bármelyik hiányzik, kevesebb lesz a korona, laposabb az egyéni és a közös erszény.

Ha ezen három alapelv szerint áttanulmányozzuk az EFSZ-ek gazdálkodását, nagy eltéréseket észlelhetünk a hektáronkénti jövedelem terén. Sőt több helyen olyan esetekkel is találkozhatunk, ahol valósággal ráfizetnek a termelésre. A nagyszombati EFSZ 3000 korona jövedelmet vett be egy hektárról, a fehérttmplomi 6 ezret. Láthatjuk, hogy a kettő között milyen nagy a különbség. Nagy eltérések vannak a hektárhozamokban is. Az ipolysági járásban cukorrépából 230 mázsát terveztek hektáronként, azonban csak 190 mázsát értek el. Burgonyából 113 mázsa volt a terv és csak 70 mázsát takarítottak be. Takarmányfélékből 37 mázsát irányoztak elő és csak 31-et értek el. A burgonyatermelésre sok helyen ráfizettek., Nagyfalun 12, Százdon 10 mázsát termeltek hektáronként. Nyomós tények ezek és kamatos ráfizetések. Mert a szántásért, az ültetésért és a növényápolási munkákért felszámított munkaegységekre egy fillért sem adhatnak, sőt más termelési ágakból kell pótolni az értéket. Természetes, hogy ilyen gazdálkodással nem haladhatnak előre a szövetkezetek. Vagy nézzük a Zselízi Állami Gazdaságot, ahol elsőrendű, répatermőföldek vannak. Régi kalkulációs iratok arról tanúskodnak, hogy azelőtt 600— 700 mázsás hektárhozamot terveztek cukorrépából, természetesen figyelembevéve az öntözési és egyéb más lehetőségeket is. Ezzel szemben most 180 mázsa cukorrépát termelnek. Gyűléseken, vagy sajtótízperceken gyakran szó esik a több és olcsóbb termelésről, ezzel szemben sok helyen a termelésben úgy állunk mint a Zselízi Állami Gazdaság. Ha mélyebben tanulmányozzuk ennek okát, rájövünk, hogy elsősorban is a helytelen növényápolás következtében kevés a termés. Óbert elvtárs, a Zselízi Állami Gazdaság málasi részlegének mostani vezetője maga is beismerte, hogy több helyen a cukorrépát késve egyelik és sarabclják, ennek következtében a zsenge növény sínylődik — és nem hoz kellő termést.

Vagy vizsgáljunk meg egy másik gazdálkodási formát. Az érsekújvári 2. számú EFSZ 250 000 koronát fizetett ki abraktakarmányért és feletetésére malacokat vásárolt. Tehát pénzt adtak az abraktakarmányért meg a malacokért is. Az olvasó mindjárt felteheti a kérdést, hogy lehet jól jövedelmező az ilyen gazdálkodási forma. Pedig az érsekújvári 2. számú EFSZ is biztosított volna takarmányt, ha nem adták volna ki a kukoricát részes ápolásra. Szintén hibát követtek el, amikor a munkaegységekre aránytalanul sok kukoricát osztottak szét, a közös alapról pedig megfeledkeztek. Ez a pár példa is bizonyítja, hogy bizony sok helyen nem verik fogukhoz a garast és elillannak a milliók.

Ki károsodik?

Mezőgazdaságunk egyre többet termel. A húsbehozatalt például felére csökkentettük, mivel a hústermelésben különösen a sertéstenyésztésben igen jó eredményeket értünk el. Ezzel szemben nagy nehézségeket okoz, hogy egyes termelési ágakban elmaradunk. Nehézséggel küzdünk a tejtermelésben is. Ennek oka nagyrészt az állatállomány aránytalan fejlődése. Szlovákiában például 100 hektáronként

több mint felével nagyobb sertésállományt tartunk, mint a cseh országrészekben. A sertések száma a múlt évben 70 000 db-bal emelkedett, ugyanakkor a szarvasmarha 90 000-rel csökkent, ebből több mint 7000 tehén. A zselízi járásban még ma is kevesebb van a tervezettnél. Ha most papírt és ceruzát ragadunk, megállapíthatjuk, hogy ha ez megvolna, másfélmillió liter tejjel többet termelnénk és több mint 3 millió korona jutna a munkaegységre. A tejhozam általában egyes helyeken igen alacsony. Vannak ugyan kimagasló eredményeink, mint például a zábedovoi EFSZ, ahol már 3209 liter tejet értek el tehenenként. Am az országos tejátlaggal nem lehetünk megelégedve. Amíg az NDK-ban, Hollandiában, Dániában, Svájcban az átlagos tejhozam a 3000 litert is meghaladja, köztársaságunkban csak 2000, Szlovákiában pedig csak 1500 liter. A szetei, és a pásztói szövetkezetben csak 1000 liter tejet fejnek egy tehéntől, de elmondhatjuk, hogy még ez sem a legrosszabb, mert még mindig vannak olyan szövetkezeteink, ahol a napi 3 litert sem érik el tehenenként. Ezen a helyzeten kétféleképp változtathatunk: minél hamarabb ki kell egészítenünk tehénállományunkat jó fajállatokkal, amihez szükséges a borjúk vágásának csökkentése. Gondoskodnunk kell ar-' ról, hogy a hektáronkénti takarmánytermelést emeljük és főleg jófajta, a tejtermelésre bevált takarmányféléket termesszünk. A tehénállomány kiegészítése nem megy máról holnapra, de a takarmányfélék hektárhozamát máris emelhetjük.

Ha a termelés szempontjából elemezzük tovább a szövetkezeteket, újra és újra arra a megállapításra jutunk, hogy minden az emberektől függ, hogyan használják ki a helyi lehetőségeket. A nagysallói EFSZ-ben például a múlt évben rossz volt a munkafegyelem, a tagok sokszor csak 8—9 óra tájban mentek dolgozjii, •miatt -nem teljesítették a hektárhözamokat és a szövetkezet pénzügyi mérlegét 1 millió 400 ezer korona hiánnyal zárták. Ez egy-egy munkaegységre 5 koronát jelentett volna. Tehát vesztett a szövetkezeti tag is és vesztett az állam is. Mert 1 millió 400 ezer koronával szegényebbek lettek a nagysallói szövetkezeti tagok és az ország is. Mert a Te, meg Mi, Én meg a Társadalom, az mindig egyet jelent és ha én többet adok a közösségnek, többet is kapok. És ha te szegényebb vagy, mi is szegényebbek vagyunk.

A szocialista demokrácia nemcsak jogokat, hanem kötelességeket is jelent

Mostanában igen sokat érvelnek a demokráciával, hogy ha egyszer demokrácia van, miért kell beadni a termést. Elsősorban a demokrácia (népakarat) nem jelenti azt, hogy most már mindenki kénye-kedve szerint tesz. A mi demokráciánk a többség demokráciája és ennek érdekében jöttek létre a törvények és rendeletek, amelyek végeredményben az egész nép érdekeit képviselik. Nincs oly falu, ahol ne emlékeznének a kapitalista ún. szabadpiacra. Hányszor fordultak meg a parasztszekerek, hányszor nem kelt el az árú, pénz nélkül tértek haza falujukba és jött a végrehajtó. Amerikában ma is ezrével mennek tönkre a kisebb farmerek, mert nem bírják tartani a versenyt. Az ún. szabadpiac átka, hogy nincs állandó ár. Nálunk viszont minden paraszt értékesítheti terményét.

Szövetkezeteink és magángazdáink többsége jól teljesíti a beadást, sőt terven felül is sok árút értékesít. Ezzel szemben nem hunyhatunk szemet a notorikus beadást nem teljesítők felett. A nyitrai kerületben több ezer egyéni gazda még meg sem kezdte a tej beadását, a lévai járásban is sokan el vannak maradva a tojásbeadással. Szlovákiában több mint 300 vagón sertéshússal és 400 vagón marhahússal adósak az egyéni gazdák. A magángazdáknál néha nehéz teljesíteni az időtervet, az állatállomány növekedése miatt, azonban népünk elítéli azokat, akik évről évre nem teljesítik a beadást. Látnunk kell, hogy ezek mélyen megsértik a szocialista demokráciát és nemzetgazdaságunk körforgásában kisebb nagyobb nehézségeket idézhetnek elő. A nemzeti bizottságok most sok helyen adminisztratív úton akarják ezt a kérdést megoldani. Különböző felszólításokat küldenek a be-A magyar mezőgazdaság útja:

A belterjes gazdálkodás

adásban elmaradóknak. A nemzeti bizottságok ilyen munkamódszere elítélendő, mert idejében kellett volna foglakozni azokkal, akik elhanyagolták állampolgári kötelességüket. Ha a nemzeti bizottságok jobban körülnéznének a házuktáján, megláthatnák, hogy a beadást nem teljesítők közül sokan terményeiket a feketepiacon értékesítik és így meg nem érdemelt jövedelemhez jutnak mások kárára.

Most dől el: tele lesz-e a csűr és az erszény?

„A kongresszus elvárja, hogy az összes fokú nemzeti bizottságok legfőbb tevékenységüket rendszeresen arra öszpontosítsák, hogy a szövetkezeti tagokkal és földművesekkel együtt a gyakorlatban és az EFSZ-ek mindennapos életében érvényesítsék a kongresszus határozatait.” — Olvasható a kongresszus határozatában. A nemzeti bizottságoknak ezt figyelembe véve kell most dolgozniuk. Az idei indulás sokkal jobb, a nemzeti bizottságok már foglalkoznak a termelési problémákkal, ezt tükrözi vissza az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottság teljes ülése is. A nemzeti bizottságok tagjai örömmel számoltak be a tavaszi munkákról. Vitafelszólalásukból kitűnt, hogy számukra nem közömbös a szövetkezetek és egyéni gazdák munkája. Követendő példa ez mindenütt, mert a tavaszi rajtnál dől el, hogy milyen lesz a termés, hogyan használjuk ki a helyi lehetőségeket. Termelési lehetőségeink igen nagyok, például hogy csak egyet említsünk a sok közül, Alsószecsén öntözéssel 15 hektárnyi területen 400 mázsa cukorrépatermést akarnak elérni. Ilyen lehetőség bizonyára több faluban is van, a Garam-mentén, az Ipoly-mentén, csak körül kell nézni.

Nemzeti bizottságaink egyik fontos feladata most, hogy foglakozzanak mezőgazdaságunk ezen pár időszerű kérdésével, mert ha újra eljön a választás ideje, akkor megint abból a szempontból értékelik munkájukat, mennyit fejlődött a falu, mennyivel' gazdagabbak az emberek. Ez a fokmérő mutatja a különbséget a régi burzsoá közigazgatás és a nemzeti bizottságok között. * B. J.

Kiegészítés

A Szabad Földműves 1957. április 14-i számában a 7. oldalon levő Sas Andor: J. A. Komenský életútja és alkotómunkája című cikkből az első hasáb hetedik bekezdése után kimaradtak a következő sorok:

„Míg az első rész 482, a második 461 oldal terjedelmű, e kettőt a III. rész együttesen felül múlja 1062 oldalával. A III. részben tizenhárom olyan munkát találunk, amelyeket Komenský Magyarországon, Sárospatakon működve 1650 és 1654 között alkotott.” Kérjük, hogy olvasóink a cikket a kiegészítéssel együtt értelmezzék.

MAGYARORSZÁGON az elmúlt félesztendő alatt a Kádár János vezette forradalmi munkás-paraszt kormány óriási munkát végzett, szinte csodákat művelt. Végleg letörte az ellenforradalmat, megszilárdította a nép hatalmát és szüntelenül arra törekszik, hogy napról napra javítsa a nép életszínvonalát. Közben elhatárolta magát a Rákosi-Gerö-féle helytelen politikától és az áruló Nagy-Losonczy csoporttól és a szocializmus építését tartja legfőbb feladatának hazánkban.

E nagy és hősi munka közepette nem feledkezett meg a magyar parasztságról sem, éppen ezért február 5-i kormánynyilatkozatában leszögezte: mindent elkövet, hogy felvirágoztassa a magyar mezőgazdaságot. Mégpedig: „a tudomány messzemenő felhasználásával a belterjesség irányában kívánja mezőgazdaságunkat .fejleszteni...” — hangsúlyozza a többi között a kormánynyilatkozat.

Ezzel kapcsolatban nagyarányú vita alakult ki a magyar sajtóban. A napilapok, folyóiratok hasábjain kiváló tudósok, mezőgazdasági szakemberek, újságírók, szövetkezeti parasztok és egyéni gazdák szólnak hozzá: milyen lehetőségeink és adottságaink vannak arra, hogy a belterjes gazdálkodást megvalósítsuk hazánkban. Abban valamennyi hozzászóló egyetért: hazánk mezőgazdaságát abból a kátyúból, amelybe az elmúlt évek helytelen agrárpolitikája miatt jutott, —• egyedül a belterjes gazdálkodás húzhatja ki.

ÉRDEMES KICSIT tüzetesebbén megnézni: mi is az a belterjesség?

A belterjes gazdálkodás nem más, mint a helyi sajátosságok, évtizedeken át bevált tájkulturák figyelembevétele és azoknak a növényeknek a termesztése, amelyekkel egy kát. holdról a leg-' nagyobb hozamot, illetve jövedelmet érhetjük el. Őszinte örömünkre szolgál, hogy csehszlovák barátaink is ezen až úton kívánnak haladni, amit itt úgy neveznek, hogy a termelés szakosítása.

Nos, a mi hazánkban, Magyarországon bőven rendelkezünk ezekkel az adottságokkal és előfeltételekkel. Kiváló állattenyésztő vidékünk a Kis-Alföld, a Kapós-mente és Tolna megye. Békés és Csongrád megye vetőmagtermesztésével világhírnévre tett szert. Tokajban, Eger hegyein, Kecskemét homokján, Szekszárd lankáin, Badacsonyban és Sopron környékén kitűnő bor és szőlő terem. Szabolcs a Jonathán-alma, Kecskemét a barack, Heves a dinnye, Makó a hagyma, Szeged és Kalocsa a paprika hazája. Sajnos az elmúlt esztendőkben ezeknek a kiváló fajkultúráknak a termesztéséről jóformán teljesen elfelejtkeztünk. Kötelező volt nálunk a túlzott kenyérgabonavetés, amely az ország szántóföldterületének 43—45 százalékát tette ki és sokszor olyan növények termesztését erőltették, mint például a gyapotét, amelyek egyáltalán nem feleltek meg hazánk éghajlati és talajviszonyainak. Nem jutott tehát föld azoknak a növényféleségeknek a termesztésére, amelyek nagy jövedelmet hoznak, vagyis mezőgazdasági üzemeink — állami gazdaságaink, termelőszövetkezeteink és kisgazdaságaink — a helyes utat jelentő belterjesség helyett külterjes irányban fejlődtek. *

ENNEK HELYTELENSÉGÉT látja a munkás-paraszt kormány is, ezért törekszik arra, hogy a belterjes gazdálkodás útjára vezesse a magyar parasztságot. Legfőbb feladatként azt tűzte szövetkezeteink és egyéni parasztjaink elé, hogy vessenek számot a helyi körülményekkel, és azt termeljék túlsúlyban, ami vidékükön leginkább megterem és a legtöbbet jövedelmez az országnak.

A magyar parasztság őszinte örömmel fogadta ezt és manapság a vidéket járva derül az ember szíve, amikor azt halija: „a nép és a kormány egyet akar, érdemes dolgozni, jól és sokat termelni”. Minden remény megvan tehát arra, hogy visszaszerezzük hazánk hírnevét az állattenyésztés, a takarmány és vetőmagtermesztés, a bor, szőlő, gyümölcs és zőldségkultúrák felvirágoztatása terén. Nemcsak dolgozó né-' pünk asztalára jut így több hús, zsír, bőr, gyümölcs és zöldség, de növelhetjük kiviteli exportunkat is, amely — sajnos, meg kell vallani — az 1935- 1940-es évekhez viszonyítva, az 1950- 1955-ös években sokszorosan lecsökkent, sőt előfordult az, hogy például hagymát voltunk kénytelenek importálni Hollandiából, holott Makó világhírű hagymatermö vidék.

PEDIG NAGYON ÉRDEMES a belterjes gazdálkodás útján ezeknek a növényeknek a termelése. Lássunk egy kis számvetést. Ha például egy hold földön búzát termelünk és azt külföldön értékesítjük — 60 dollárt kapunk érte. Ugyanakkor egy hold lucerna vagy vöröshere egyszeri megterméséért 120 dollárt adnak és itthon marad 150 dollár értékű takarmány évente. Szinte hihetetlen jövedelmet ad a zöldségtermesztés is. Külföldi piacokon értékesítve a zöldpaprikából 280, spárgából 230, zellerből 465, tormából 400, káposztából 320 dollár bevételt érhetünk el holdanként. Jó árat fizetnek a magyar magvakért, almáért, szilváért, a minőségi borokért, a libamájért és a baromfiért is. Például 1 kiló elsőosztályú libamájért 11, másodosztályúért 9 dollárt kapunk.

Ezeknek újbóli felvirágoztatását mind állami gazdaságainkban, mind termelőszövetkezeteinkben és egyéni parasztgazdaságainkban a munkás-paraszt kormány határozatának szellemében érhetjük el. Jelenleg egy szak-’ emberekből álló bizottság dolgozik a végleges mezőgazdasági kormányprogram kialakításán, amelynek gerincét a belterjes gazdálkodás képezi. Reméljük, hogy ez a közeljövőben megjelenik, sokszorosan hozzájárul majd ahhoz, hogy a nagyüzemi gazdálkodást fejlesztve, korszerű, kulturált gazdálkodással, belterjes földműveléssel bányászhatjuk ki a legtöbbet kincsesbányáinkból, a magyar földből.

MAJOR LAJOS,

a Szabad Föld munkatársa, Budapest.

líf foemzedélc Icedé&ze

CSEND HONOLT AZ ISKOLÁBAN. Csak egy kellemes, türelmes női hang hallatszott az osztályból, bíztatva az elsősök tudásra vágyó gondolatvilágát újabb rügyfakadásra.

A tudás magvát hintő kertész — Forgács Emília — a nemzeti iskola igazgatónője, középkorúi, energiával щш telt rokonszen- VI vés asszony, fim' akinek az életffi? adta problémák mindegyike ezüstszínűre festette barna hajának egy-egy szálát. Minden mozdulatában benne van a tenniakarás vágya és a falu népének számtalan ügyesbajos dolga sátorként üt tanyát szíve mélyén. Bármerre tekint az ember szeme, mindenütt ott látja dolgos kezének nyomát, tudásának szolgálatait és az emberiesség lüktetését.

Múlt év szeptemberében érkezett Búcsra. Nehéz volt a kezdet. A falu népe még bizalmatlan volt iránta, idegennek tekintette. Sok küzdelmébe került áttörnie az emberi szívek kínai falát — de Forgács Emíliának sikerült. Nem volt szüksége semmiféle előre megfontolt „módszerre“ vagy „taktikára", hanem

csak az egyszerűségére; szeresd az embert és küzdj érte.

A nép megérezte benne az igazságszerető, segítő szándékát és úgy ölelte magához, mint az édesanya hőn szeretett gyermekét. A nép nem maradt adós, és bizalmával fizetett. Képviselőjeként jelölte a járási nemzeti bizottságba.

Elnöke a helyi pártszervezetnek, küzd az új gondolatok megvalósításáért és a még bizalmatlan emberi szívekbe hatol, valamint az életükben felmerülő fogyatékosságokat türelmes szeretettel gyomlálgatja.

HELYI ÚJSÁGOT INDÍTOTT, melyben a falu népének problémáiról beszél és bátran ostorozza a szándékos rosszat, a tudatlanság és korlátoltság okozta bűnöket; de ugyanakkor biztatóan melengeti a jót és a szépet. Az emberek szinte követelődzve várják szombaton az újság megjelenését és a türelmes munka bizonyítékául szolgál az a tény, hogy hovatovább most már csak a helyi újság szerkesztése hárul rá, mivel a falu népe maga is egyre inkább iparkodik érzéseit és gondolatait írott szavakban is kifejezni. Gondos és féltó anyjat a falu ifjúságának, aki úgy fordul hozzá, mint a napraforgó a nap sugaraihoz. Fáradhatatlan szorgosságának köszönhető, hogy jelenleg rendelkezésére álló kezdetleges berendezések ellenére is sikerül a színpadon megszólaltatni a hazai meg a külföldi művészet és irodalom nagyjait.

A jóságos arc mögött azonban otl rejlenek a mindennapi élet visszáságainak nyomai, melyet a helytelen értelmezés okoz.

Előbbi munkahelyén, a párkányi JNB népművelési osztályán, nem találkozott kellő megértéssel. Voltak, akik nem értették meg, hogy a nemzeti kultúra fejlesztése nemhogy nem zárja ki, de megerősíti a közös szocialista hazához való hűséget.

MINDEZEK A PROBLÉMÁK bántják Forgács Emíliát, akit a nemzetiségi kérdésből eredő értelmetlen viszálykodás sodort a párkányi JNB népművelési osztályáról a bácsi iskolába. Téves volna azt hinni, hogy egy igaz ember számára ez megrovás, sőt ellenkezőleg, ez csakis új erőforrások felismerését jelentheti.

A falu haladását lendítö-ereje mögött ott rejtőznek ebben az aszszqnyban az egyéni életének problémái is, melyek az özvegy vállaira nehezednek; hiszen nem kis gond hárul az olyan anyára, aki a fiát az egyetemen taníttatja, lányát pedig szüret után férjhez adja.

SOLC GITA