Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-03 / 9. szám
4 SZAKMEtLÉKLEX 1957. március 3. E R TÉ SZB T hanyatlik a dinnyetermesztés ? Irta: SÁNDOR GÁBOR I. A dinnyetermesztés csupán Dél- Szlovákiára korlátozódik, mivel az éghajlati viszonyok itt kedvezőek a dinnye számára. De nemcsak saját piacaink részére kell elegendő dinnyét termelnünk, hanem az északra fekvő városok és falvak részére is. Bármilyen mennyiségben értékesíthetjük a dinnyét, ezért a dinnyetermesztés kifizetődik. Ennek ellenér? ahelyett, hogy fokozódnék a dinnyetermesztő terület, az utóbbi években rohamosan csökkent. Az élmúlt hetekben például Vágsellyéről a következőket írták: „Rájöttünk, hogy a dinnye termesztésével nem érdemes foglalkoznunk, mert három esztendő óta erre csak ráfizettünk”. Ezekután nem csoda, hogy dinnyetermesztésünk mai helyzete távolról sem kielégítő. Az elmúlt évek folyamán, de különösen 1955-ben és 1956-ban csak nagyon kis mennyiségben jelent meg piacainkon ez a közkedvelt gyümölcs. Amellett, hogy kevés volt belőle, a minőségről beszélni sem lehetett. A legtöbb dinnye egy lyukas hatost nem ért. A vevő ak véletlenül akadt egy igazi zamatos dinnyére. Ilyen körülmények között a fogyasztó közönség széles rétegeiben joggal vetődik fel a kérdés, miért nem jutnak elegendő illatos sárgadinnyéhez, pirosbélü, ropogóshúsú görögdinnyéhez. Ennek oka mindenekelőtt a nem megfelelő termelési módszerekben, a vetőmagban és az évről-évre fellépő betegségekben keresendő. A dinnye minőségének leromlását sietette a kiterjedt termelés, a több faj keverése és a „kontár” kertészek tudatlansága is. Szlovákiában az elmúlt évtizedek folyamán a legnevezetesebb dinnyekertészek Farkasdon, Negyeden, Bajoson, Fegyverneken, Királyhelmecen, Fejszésen, stb. voltak. Farkasdon majdnem minden család kiváló dinnyetermesztő. A farkasdi és negyedi dinnye nagy hírnévnek örvendett mind a pozsonyi, mind a nyitrai kerületben, sőt egész Szlovákiában közkedvelt volt. Hosszú évtizedeken át termelték a nagygerezdes sárgadinynyét, s mindig a legeredetibb, legszebb példányokat válogatták ki magnyerésre. A magra azután úgy vigyáztak, mint a szemük fényére. A maguk részére félretett maghoz hozzájutni egyenlő volt a lehetetlennel. Termesztési és vetőmag-előállítási módszerük hagyományosan apáról fiúra szállt, de az avatatlanok részére hosszú ideig titok maradt. leivel a dinnyetermesztés nagyon kifizetődött, évről évre nagyobb területet vetettek be (1930—1937): A dinynyekertészek elszaporodtak, az értékesítés nehezebbé vált, a nagytermelő ütötte a kicsit. Ez vándorlásra kényszerítette a termelők egy részét. (Az 1930-as években sok hevesi dinnyetermelő jött hazánkba hathónapos dinnyeidényre.) Különösen a földnélküliek próbáltak szerencsét, mert földhöz jutni csak a leguzsorásabb haszonbér fejében lehetett. Ezért másutt kellett dinnyetermesztésre alkalmas területet keresniük, ahol 4—5, sőt 10 holdon is felestermelést űztek. A farkasdi dirinyekertészek az ún. parasztdinnyét termelték. A piacon ez a sárgadinnyefaj volt a legkedveltebb. Tojásalakú; szabályos gerezdekkel. Érett állapotban aranysárgaszínü, s illata „megszédíti” a vevőt. Vastagbélű, leveses, zamatja kifogástalan. Ritkábban ún. zöldpántlikás dinnye (hasonló az előbbihez) is akadt a kocsijukon; ezért nagyobb árat kértek, mert nem volt olyan bőtermő, mint a másfajta. Egy harmadik faj — az öregek kedvence — a repedős, lisztes (kásás) dinnye volt (simahéjú, kissé hosszúkás, halvány gerezdekkel). Az öregasszonyok repedt dinnyét kértek a farkasditól, mert abba ‘bele-' láttak. Sőt egy észrevétlen pillanatban bütykös Ujjúkat a repedésbe dugták, kikapartak a dinnyéből egy darabkát és megkóstolták. Ezután ha finom volt is, fele áron kérték, mert „repedt”. Az ország különböző részeiben szétszéledt dinnyekertészek nem álltak egyedül. Környékükön számos gazdálkodó megirigyelte a „nagy bevételt” és belekontárkodott a dinnyetermelésbe. Természetesen, a magot be kellett valahol szerezniük, s a dinnyekertészek részéről itt történt a legtöbb visszaélés. Igaz, nem volt érdekük, hogy faj tiszta magot adjanak, sőt a termelésükben előforduló összes fajtákból keverve gyűjtöttek magot eladásra. Az új termelő pedig mit sem törődve a faj tisztaságával, szintén több fajból keverve szedte a magot. S mivel a dinnye kölcsönösen termékenyülő növény, ezért a fajkeveredés könnyű. Ezenkívül meg kell említeni azt is, hogy a Magyarországról áttelepültek sok dinnyemagot hoztak más-más vidékről. (Miskolc, Szentes, Heves, Komlós, stb.) Ez a magmennyiség számtalan fajtát tartalmazott, s az utóbbi években megkerült az is, hogy némely dinnyetermelő földjén 30 fajta dinnye is előfordult. Az ilyen területről azután lehetetlen fajtiszta magot nyerni, s ha mégis szedünk, a második-harmadik évben a termés egészen elkorcsosodik. Ezek után nem csoda, ha legkedveltebb dinnyefajtáink is elvesztették eredeti jó tulajdonságaikat és piaci értéküket. Az utóbbi években egyes helyeken a kevert fajokat mellőzve a Kantalupfajta termesztésére tértek át. Két változatát különböztetjük meg. Bellegárdi kantalup. Sötétzöld, nagylombú, erős indájú, közepes érésű fajta. A termés gömbölyű vagy lapított gömbölyű, nagy gerezdekben. A virág felüli részen pecséttel. Színe éretlenül világoszöld, fehéren márványozott, erősebb zöld szabálytalan foltokkal. Éretten világossárga, sötétsárga foltokkal. Héja rücskös, vastag. Húsa narancssárga; tömött, vastag kemény. Ize aromás. Párizsi kantalup. Nagy, erős lombozató fajta. Későn érik. A termés alakja lapított gömb. Erősen gerezdes, két végén lapított. Virág felüli részen pecséttel. Héja vastag, rücskös; éretlenül sötétzöld, fehér márványozással. Éretten sárga. Húsa narancssárga, kemény. A kantalup dinnye az összes fajt felülmúlja. Kemény, időtálló. Érett állapotban leszedve 4—5 napig is megtartja formáját. A szállítást nagyon jól bírja. Piacainkon évenként megjelenik, de nincs sikere. Ezt a fajt kapjuk külföldről is, ahol a legtöbb esetben éretlen vagy féléretten szedik, így nem érett, hanem fonynyadt állapotban kerül a fogyasztóhoz. Eladása azonban nem ütközik nehézségbe, mivel nagy választék nincs belőle. Szakembereink és felvásárló-szerveink ezt a dinnyefajt ajánlják nagybani termesztésre. Fajtiszta vetőmaggal is szolgálnak, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy termesztése nálunk nem jár nagy sikerrel. Ugyanis érése sokszor szeptemberre húzódik. Ilyenkor a hőmérséklet már nagyon ingadozó, a hűs éjjelek által a dinnye vizessé, émelygőssé, (csípőssé) válik. Párás, esős időjárás esetén pedig (ami szeptemberben gyakori) ragya támadja meg a dinnyét, sokszor olyan mértékben, hogy az egész termést tönkreteszi. Ha a középérésű bellegárdi kantalup érését nemesítés útján két héttel előbbre tudnók hozni és aztán fajtisztán termelnók, minden bizonnyal érnénk el eredményeket. Az évről évre bekövetkezett sikertelenségek nyomán jelentősen csökkent a sárgadinnye termesztési területe. Ezzel szemben előnyben részesítik a görögdinnyét, amely tartóssága révén alkalmas eladásra, még akkor is, ha nem fajtiszta vagy piacálló. Mind a görögdinnye, mind a sárgadinnye minősége leromlott, s ezen halaszthatatlanul segíteni kell. Ajánlatos lenne, ha magnemesítő állomásaink foglalkoznának ezzel a kérdéssel és a régi, jól bevált fajták eredeti minőségének visszaállításával, valamint új fajták előállításával segítenék elő a nagyüzemi termesztés részére a fajtiszta vetőmag előállítását. Igaz, az úszori raagnemesítő állomást megbízták a feladattal, de ez hosszabb idő múlva ad eredményt, a helyzeten azonban már most kellene változtatni. (Folytatjuk.) A jó vetőmag tulajdonságai A jó vetőmagtól megköveteljük: Az azonosságot, legyen az, aminek mondják. Kétféle azonosság van: faj- és féleség-azonosság. Az előbbit könynyen, az utóbbit puszta szemmel legtöbbször lehetetlen megállapítani. A tisztaságot százalékban szokás kifejezni. Fontos követelmény, mert földjeinket a tisztátalan vetőmaggal gazosítottuk el legkönnyebben. A magot tisztává tehetjük rostálással, szelektorral vagy más tisztító eszközökkel. A csírázóképességet; ezt is százalékban fejezzük ki. Vagyis megállapítjuk, hogy 100 szem közül, mennyi csírázik ki. Erről minden gazdának meg kellene győződnie az ún. csíráztatási próbákkal, ami sem költséget, sem ’munkát nem igényel. Amennyivel kevesebb a csírázó magvak száma a rendesnél (az átlagos minőségű mag csírázási százalékánál), annyi százalékkal több vetőmagot kell vetnünk, hogy jó vetésünk legyen. A gyenge csírázóképesség okai lehetnek: az egyenetlen érés, az asztagban való felmelegedés, a raktározás hibái. A mag nagyságát a fajtának megfelelően, mert általában a nagy magban nagy a csíraképesség és tovább bírja táplálékkal a növekedő csírát. A mag súlyát, mert minél súlyosabb, annál több tartalék táplálóanyag van benne felhalmozva. A mag hektoliter súlya az eladásnál is igen fontos. A súlyosabb búzáért többet fizetnek. Ezenkívül megkívánjuk, hogy a vetőmag érett, egészséges, épszemű legyen. E követelmények ismertetőjele a megfelelő szín, fény és jellegzetes szag vagy szagtalanság is. Dohos, penészes, avas vagy régi magot ne használjunk vetőmagnak, mert mindezektől függ a jövő év termése. Ha ezek a feltételek a vetőmagnál biztosítva vannak, biztosabban várhatja minden gazdálkodó a nagyobb terméshozamot, mely minden gazdálkodó saját érdeke. Kecskés Ferenc, Bény ★ * * A szőlő nyílása A telire betakart tőkékről tavasszal, márciusban eltávolítjuk a földtakarót. Ezt nevezzük nyitásnak. A nyitás ideje akkor van, amikor a nagyobb fagyok veszélye elmúlt és a talajfelület megszikkadt. Túl korán ne nyissunk, de nem szabad megvárnunk a rügyek duzzadását sem. Sok helyütt szokás az előnyitás (pirkálás), amikor a földtakaró egy részét korán lebontják, a tőkék teljes kitakarását pedig később végzik. Homokon, ha az időjárás engedi, ajánlatos március elején nyitni, mert a nyirkos földtakaró alatt a rügyek kipállhatnak. Ha a nyitás közben éjjeli fagyokra számíthatunk, a nyitást kora délután hagyjuk abba, hogy naplementéig megszikkadjanak a rügyek. A földtakaró egy részét mankósekével is eltávolíthatjuk, legáltalánosabban azonban kézi erővel nyitunk. A nyitást a használatos kapákkal, egyes helyeken különleges nyitókapákkal végzik. A földet annyira húzzuk el a tőkétől, hogy könnyen megmetszhessünk. A tőke közepéről a földet kézzel, vagy a tőke gyenge rázogatásával távolítsuk el — vigyázva, hogy a vessző vagy maga a tőke ne sérüljön meg. Az ősszel lehúzott szálvesszőket óvatosan takarjuk ki és szedjük fel. Ezt az időszakot az enyves (mézgás) éger virágzása jellemzi: az erdőkben virágzik a májvirág, tüdőfű, később a pápis (szellőrózsa) és más növények, amelyek a méheknek az első virágport és édességet nyújtják. A tél és tavasz közötti átmenet a méhcsaládoknál lassúbb, nem olyan heves, mint a természetben. Méheknél a fiasítás megindulásában nyilvánul meg, ami nálunk február elején kezdődik. Eleinte azonban a fiasítás nagyon kis területre korlátozódik. A fiasítás megindulásánál fokozódik a készletek fogyasztása is, mert a méheknek a Hasítást állandóan 35 fokos melegben kell tartaniuk. A hőmérséklet emelkedésével fokozódik a fiasítás terjedelme, de egyidejűleg növekszik a virágpor fogyasztása is. Nagyon fontos tehát, hogy betelelésnél melleinktől ne szedjünk el minden virágport, hanem gondoskodjunk a tavaszi fiasítás szükségletéről is. Amikor a hőmérséklet 8—10 fokra emelkedik, a méhek napos időben kirepülnek a kaptárból; ez az első tisztuló kirepülés. A tisztuló kirepülés időpontját a méhésznek sejtenie kell és erre előkészíti a kaptárak környékét. Ha a röpnyílás előtt hó van, el kell söpörni, esetleg deszkával, szalmával, stb. le kell takarni. A méhész ezután a röpnyílást megnagyobbítja, majd megtisztítja a kaptár alját az elhullott méhektől, hogy a méhek a kaptárból kirepülhessenek. Méhitató Közvetlenül az első kirepülés után fontos, hogy a méhek részére tiszta itatót készítsünk. A víz a méhek számára tavasszal rendkívül fontos, különösen akkor, ha a kaptárak, amelyekben teleltek, szárazak. A repülés fő irányától kissé oldalt melegvizű, tiszta itatót állítunk fel, hogy a méhek ne keressék fel a hideg és piszkos vizű tócsákat, mert ezeknél gyakran elpuszr tulnak. Az itatónak azért kell kissé oldalt állnia, hogy a tisztuló méhefr ürüléke ne szennyezze be. A legegyszerűbb itató a sekély tányérra állított lefordított üveg. A tányérra még néhány szalmaszálat is fektetünk, amelyek úszóként szolgainak. Higénikusabb a csöpögő vizű itató, amelynél a víz az edény csapjából kicsöpög és lefolyik a ferdén elhelyezett deszkán. Hogy a víz ne folyjék el a deszka oldalán, cikcakkosan vályút vésünk a deszkába, vagy ugyanilyen irányban léceket szögezünk rá. A méhek a lécek mentén folydogáló vízből szívogatnak. A víztartály lehet üveg-, bádog- vagy faedény, amelyet időnként alaposan ki kell mosni, nehogy piszok ülepedjék az aljára. Az edénybe naponta meleg vizet öntünk, tetejét befedjük, oldalait szigeteljük, hogy a víz minél tovább meleg maradjon. Rendesen kell tisztogatni a rovátkás deszkát is, mert erre szállnak valamennyi kaptár méhei, s az itató így esetleg fertőző betegségek forrása lehet. Első vizsgálat Amikor a hőmérséklet árnyékban elérte a 14—15 fokot, elvégezhetjük a méhcsalád vizsgálatát. Alacsonyabb hőmérséklet mellett vizsgálatot tartani nem tanácsos, mert meghűtenők a Hasítást. Kizárólag elkerülhetetlen esetekben, ha a méhcsaládnak gyors segítségre van szüksége, lehet utólagos, azaz segélynyújtó vizsgálatot tartani, 12 fokos hőmérséklet mellett is. A beavatkozást gyorsan kell elvégeznünk és csak a legszükségesebb munkálatokra korlátozzuk, amilyen például a készletek kiegészítése, a szennyeződött keretek kicserélése tisztákra; stb. Dušan Janota mérnök „Méhészet” című könyvéből A vérhas és kezelése A gondos méhész gyakran küzd különféle akadályokkal. A méhek a tél folyamán vérhast (hasmenést) kaphatnak. Az okok, amelyek ezt a kellemetlen bajt előidézik, különfélék. A leggyakoribb ok a rossz méz, amellyel a méheket a méhész betelelte. (Mézharmat- és fenyőméz, vagyis levéltetű-méz, amely hamar kristályosodik, sűrű, nyúlós és nehéz kipergetni.) A rossz méztői a méh vastagbelében sok emészthetetlen anyag gyűlik öszsze. Ezért jó virágméz hiányában célszerű a méheket inkább cukorszörppel betelelni, de idejekorán. így méhészkedett Berlepsch is, a nagynevű méhész, aki ősszel a mézet a költő-űrből teljesen kiszedte, kipergette és a méheket idejében feletette cukorsziruppal. A hasmenés nem ragályos betegség. Inkább szervezeti, ideg- és fiziológiai rendellenesség. A méhek a telelésre kevésbé alkalmas mézből a hideg kaptárban vagy meghűlés, anyátlanság és gyakori háborgatás miatt több élelmet fogyasztanak. Vastagbelükben felgyülemlik a bélsár, nem képesek azt viszszatartani és így bepiszkítják önmagukat, a kereteket, a kaptárt, és kész a kellemetlenség. A bélsár barnaszínű, híg és bűzös. Igen kellemetlen magukra a méhekre is. De a hasmenés miatt — ha már bekövetkezett — nem kell a családot elpusztítani. Ha az idő kedvező, különösen ha nap is süt, a családot kirepülésre kényszerítjük. Meleg téglát teszünk a kaptár üres mézkamrájába, azt jó vastagon zsákdarabokkal letakarjuk, hogy a meleg a költőtér felé terjedjen. Esetleg a kaptárt megkopogtatjuk. Ha a méhek így sem jönnének ki, a kaptárt olyan helyiségbe visszük, amelyben 20—25 fokos hőmérséklet uralkodik. A kaptárt meleg téglákra helyezzük, hogy minél előbb felmelegedjék. A méheket keretbakra rakjuk, hogy szabadon mozoghassanak és kirepdessenek az ablakra, s így kitisztuljanak. Ezután 3—4 keretnyi mézesléppel és még más tiszta léppel együtt egy tiszta kaptárt készítünk elő. Azután megfogunk néhány megtisztult méhet, azokat papíroson a tiszta kaptár röplyukja előtt elhelyezzük. Onnan a méhek zsongva, zúgva bemennek a tiszta kaptárba, s a többi méh követi őket. Mondani sem kellene, hogy az anyának is az új tiszta kaptárba kell kerülnie. Ez a műrepülés két-három óráig is tarthat, míg az összes méh a kaptárba repül, .mikor a tisztulás megkezdődött, a fűtést abbahagyjuk, s a helyiség levegőjét lassan lehűtjük. A megmaradt szenynyes kereteket, a kaptárt és más eszközöket lúggal és alkohollal megtisztítjuk, fertőtlenítjük, majd kikénezve eltesszük. Ha már minden méh a tiszta kaptárba repült, a kaptárt lezárjuk és másnap régi helyére visszatesszük. A családot megmentettük, de utána az összes tárgyat, magát a helyiséget is lúggal, karbollal, vagy klórmésszel fertőtlenítjük, s ezáltal a ragályos nozéma betegség csíráit is megöltük. A jövőben a betelelésnél a fenti okokra figyeljünk, s azokat gondosan küszöböljük ki. ' Ne tévesszük szem elől, hogy a gyomorvész (nozema) fő terjesztője a lép. A beteg méhek gyakran nem élik meg a tavaszt, s bélsárjuk megfertőzi a többi méhet is. Amikor a méhek a lépeket Hasításhoz tisztogatják, a fertőző spórák a méh belébe is eljuthatnak. Ezért a hasmenés elhárításánál erre nagy figyelmet fordítunk. A figyelmetlen méhész egyik bajból a másikba hajthatja méhcsaládjait. Knopp Lőrincz, Bratislava. ★ ★ ★ A fészek védése A fejlődés időszakában helytelen a családokat takaratlan rostaszövettel tartani, mert vontatottan fejlődnének. A rostát deszkával, bőrlemezzel vagy szalmapárnával, esétleg papírossal, fedjük. Még hatásosabb közvetlenül a felső keretlécekre is bőrlemezt teríteni. A fejlődés hűvösebb hónapjaiban, rendszerint május közepéig, mérsékelten szűkítsük a kijáró nyílást is. A nagy kaptárban a család fejlesztésének hatásos módja, ha az elfoglalt lépeket a kaptár többi részétől választódeszkával elrekesztik. Ha az idő már jó meleg és a kaptár többi részében is van lép, a választódeszkát ki kell venni, különben a lépeket, pl. fekvő kaptárban az oldalsó lépkamra lépjeit viaszmoly támadná meg. SZABAD FÖLDMŰVES — a Földművelésügyi és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal hetilapja — Szerkesztőség: Bratislava. Krížková 7. — Telefon: 243-46 — Főszerkesztő Major Sándor. — Kiadja a Földművelésügyi és Erdőgazdasági M. H. kiadóhivatala. — Nyomja Polygrafické závody, závod 2, n. p., Bratislava, ul. Februárového víťazstva 6/d. — Évi előfizetés Kčs 20.80, félévre Kčs 10.40 — Terjeszti a Posta hírlapszolgálata. A-51090 Méhészeti teendők kora tavasszal
