Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-07-22 / 29. szám
10 rSűnüves löse, jtifcus M. Elsők akarnak lenni A poľany-i határban pótkocsit vontatva traktor szágutt a poros dülőúton a búzatábla felé. Igyekezniük kell a terményszállítóknak, mert gyorsan telik a kombájn tartálya. A kombájn méltóságteljesen „ballag“ s búzában, s magaelőtt földig „legeli" a dús ka'ászú terményt, majd szétválasztja a szalmát a szemtől, s egy külön tar-A másik kombájnnal Homyák Gyula arat. Azzal most kezdetben még baj van, sokszor meg kell állni, mert hol itt, hol ott kell megigazítani valamit. De azért a 10 hektáros tábla így is szemlátomást fogy. Távolabb Popovi es Jóska traktoros őrködik a cséplő felett. Most fejezik be az őszi árpa cséplését, melyet öntályba fújja a pelyvát. Bodnár Pista biztonsággal kormányozza gépét, s a hatalmas alkotmány engedelmesen szolgálja gazdáját. Meg is bámulják az emberek, s ahogy felszedegetnek egy-esy marék szalmát a rendből, hogy megvizsgálják, nem maradt-e szem a kalászban, elismerően bólogatnak. — Igazán szép munkát végez a gép — mondogatják, — pedig még csak viaszérésben a szem. Ha nem is a kíváncsiskodók, de a kombájn körül sürgölődők között ott van Vaszily szakaszagronómus, Boda Zoli brigádvezető és ideérkezett Kobak elvtárs a JNB elnöke is. Mindannyian az eredményre kiváncsiak. Mikor aztán másodszor fordul a pótkocsi, gyors számvetést csinálnak. — Körülbelül 25—26 mázsa hektáronként — áMaoítja meg az agronómus. A többiek egyetértéssel és örvendezve helyeselnek, mert ők is enynyit számítottak ebben a dűlőben. kötözővel arattak, hogy ne kelljen a kombájnra,, a teljes érésre várni. Az őszi árpa és a repce helyén már zöldell a másodnövény, a keresztek helyét pedig most szántja Simon Ernő, hogy aztán Tóth Gyula belevethesse a magot, mert nagy szükség van a siló takarmányra. Eddig már több mint 30 hektár tarlókeveréket vetettek. A szomszéd táblában most próbálják ki a sajtoló szalmagyűjtőt. A renden hagyott szalma ugyan még nyers, egy-két napot még száradni kellene neki, de a traktoristák már nagyon kiváncsiak, hogyan dolgozik az üj gép. Meg azért is kezdik meg most, hogy később aztán teljes ütemben folyhasson a munka. Vigyáznak nagyon a szalmára, mert a múlt évben is takarmánynak használták fel nagyrészét, az idén pedig még nagyobb szükség lesz rá. A rozst Tirpák Béni és Polóka traktorosok aratják. Óvatosan halad a gép a tarlón, mert a hosszúszárü rozzsal ugyancsak meg kell birkózni az önkötözőnek. De a munka mégis jól halad, mert a jól kijavított gépek úgy mennek mint az óra. Most is mire a nap nyugvóra hajlik, a két önkötözővel á 15 hektáros rozstáblának mér az utolját vágják. A polany-1 határban tehát egyszerre megy minden munka — aratás, cséplés, szalmagyűjtés, tarlóhántás és vetés. S mindez olyan ütemszerűen, hogy a polany-i földművesek csupa elismeréssel beszélnek a traktorosok munkájáról. De meg is érdemlik. Az első félévben 143 százalékkal másodikok voltak a járásban. Most elsők akarnak lenni. Minden feltétel megvan ehhez. Az a hatalmas munkalendület a biztosítéka ennek, amellyel az aratást kezdték. Vállalták, hogy a 10 napra tervezett munkát 9 nap alatt elvégzik. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy még ezt az időt is lerövidítik. Simon Ernő vállalta, hogy DT-jével 180 százalékos eredményt ér el, s a learatott földön 48 órán belül elvégzi a tarlóhántást. És az nem is ütközik semmilyen nehézségbe, mert a két műszakban dolgozó gépnek néha még várni is kell. Értékes felajánlást tettek a többi traktorosok is. Éppen ezért a brigád tagjai nem elbizakodva ugyan, de bizakodva néznek a győzelem elé. Nem túlzás ha azt állítjuk, hogy ezekben a napokban a polany-i határ a gépek zenéjétől hangos. Nemcsak nappal, hanem éjjel is, mert a traktorosok tudják, hogy ilyenkor minden perc drága.-ti-J*£özös erővel a gazdagabb holnapért Пбпа községet csak nehezen fa" látja meg az ember a térképen. De még akkor is nehezen akad rá, ha már ott jár a füleki járásban, mert a csendes falucska olyan szerényen lapul meg az északról és keletről védelmező hegyek lábánál, hogy még az északi szél is elfúj fölötte, a napnak pedig jókora darabot kell legyalogolni, amíg bekukkanthat a bénái gazdák rendezett udvarába. Pedig látnivaló lenne ott már korábban is, különösen ilyenkor a munka dandárjának idején, mert az emberek nemigen várják, hogy a napkelte még a portájukon köszöntse ókét. Már hajnalban útrakelnek, ki a gyárba igyekszik, ki a mezőre. Érdekes határ a bénái. A vasúttól nézve szinte vízszintesen sík egészen a hegy aljáig, ahol aztán a keskeny parcellák merész ívben húzódnak a meredek parton felfelé, egészen odáig, ahol már a sziklák uralkodnak. De nemcsak a hegyoldalon, • hanem az egész határban keskenyek a földek. Oluan vékonyak, mintha az évszázadokon keresztül tartó családi harcokban, testvérek közötti osztozkodásban fogytak volna meg. De nemcsak a földek keskenysége az egyedüli érdekesség a bénái határnak, hanem ugyanilyen múltat idézően zavarja a nagy táblákhoz szokott ember szemét a keskeny földszalagok tarka össze-visszasúga is. A ringó búzaföld mellett haragoszöld répatábla húzódik, a virágát bontó kukoricát szökütö árpa követi, maid a burgonyát váltja a zöldelö zab és Így megy tovább a sor a növényfajták minden elképzelhető variációjával. Lehet, hogy nem a leghelyesebb a határ tarkaságát összehasonlítani az emberek gondolkodásmódjával, de van valami letagadhatatlan összefüggés a kettő között. A szűk parcellák terményének különbözősége nemcsak arra vet fényt, hogy a bénái gazdáknak van egy közös vonásuk — az, hogy mind egyénileg gazdálkodnak — hanem visszatükrözi elsősorban azt az enyém varázsából fakadó véleménykülönbséget, amely úgy széttagolja az embereket, mint a mezsgyék a határt. Ez ötlik az ember szemébe, ha a mezöt nézi, ezt érzi, ha az emberekkel beszél. A határban feltárul a szemlélő előtt a múlt képe — a verítékező homlokú aratóember, a marokszedésben görnyedő asszony, a vérző újjú kévekötöző stb. Szorgalmas emberek a bénái földművesek. Egész sor bizonyítékot sorolhatnánk fel állításunk mellett. Erről tanúskodik az is, hogy a szárazság ellenére szép termés mutatkozik minden növényfajtában. A beadással is jól állnak, mindig az elsők között vannak a járásban. A szorgalommal tehát nincs baj, de ha megnézzük azt a kemény küzdelmet, amellyel ezek az emberek kierőszakolják az eredményeket, akkor látjuk, hogy mennyi akaraterő, mennyi fáradság, milyen kitartó munka után szüleinek ezek. Mert mennyivel könnyebben és eredményesebben végezhetnék el mindezt a munkát gépek segítségével, közösen. A z idén a helyi pártszervezet, ■ĺ*- valamint a JNB és a helyi nemzeti bizottság jó meggyőző munkájának következtében a bénái gazdák is rájöttek erre. Hisz az a tény, hogy egy hektár gabona önkötözővel való aratása csupán 112 koronába kerül, minden bizonyítéknál többet mond. Ezért a bénái földművesek egyrésze elhatározta, hogy az idén géppel arat. Ki is dolgozták a közös aratás tervét. Megalakították a gép után dolgozó munkacsoportot, amelynek vezetőjévé Vass Istvánt választották. Ezenkívül a helyi pártszervezet tagjai felajánlást tettek, hogy aratási brigádot szerveznek és így nyújtanak segítséget a földműveseknek. Sipos József a helyi pártszervezet elnöke mindent megtett a közti s aratás és a tarlóhántás biztosításának sikeréért. A HNB egyes tagjai szintén kivették részűket az előkészítő munkából, s így a földművesek megkötötték a szerződést a gépállomással a közös aratásra. Csakhogy a múlt évi külöti-külön, egyénenkénti tervezés következtében az összes kalászosnak csak egy részét tudják géppel aratni, mert az öt-hat méteres táblákból is csak ittott van egymás mellett 3-i parcella és a különböző időszakban való vetés miatt még ez sem mind egyszerre érik, s ez nagyon megnehezíti és csak részben teszi lehetővé a gépi munka minden előnyének kihasználását. jkj őst az aratás idején mindezt ■L'* már világosan látja a gazdák nagyrésze. Jó tanulság ez a jövőre. Talán éppen ezért beszélnek annyit a közös munka előnyéről a bénái gazdák, mert mindezt felismerték. Egyre több szó esik a szövetkezeti gazdálkodásról. Természetesen a vélemények még nagyon eltérőek, mert az emberek egyrésze nem a jót veszi észre a közös gazdálkodásban, hanem a még nehézségekkel küzdő kezdő szövetkezetek hibáin lovagolnak. A bénái földművesek nagyobbrésze azonban elsősorban az eredményeket látja meg. Így például Varró Ferenc 12 hektáros középparaszt az ipolyviski szövetkezetben tett látogatása után kijelentette, hogy bár gazdálkodása idején sok szép eredményt elért, de az ipolyviskl szövetkezet eredményei mellett azok szinte semmiségek. Azt is megjegyezte, hogy az ottani eredményeket a kisparcellás gazdálkodásban lehetetlennek tartja elérni. Bénán még sokan vannak, akik felismerték a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit. Most már csak az a fontos, hogy ezek az emberek megtalálják egymást, leküzdjék a múlthoz láncoló kötelékeket, ne dőljenek be a szövetkezetei rágalmazó elemek beszédeinek, hanem közös erővel fogjanak hozzá a szebb, gazdagabb holnapuk alapjainak kiépítéséhez. S ha a nagyüzemi gazdálkodásban a gépi munka segítsége mellett is olyan szorgalommal dolgoznak majd mint azt eddig egyéni gazdálkodásukban tették, akkor bizonyosan sok sikert könyvelhetnek el. Haraszti Gyula i—MÉHÉSZÉT—i Intő figyelmeztetés Július 5-én a nádszegi hangszóró tudomására adta a méhészeknek, hogy 6-án, 7-én és 8-án zárják el méheiket, mert permetezni fogják a cukorrépát. Három nap. Ennyi időre a reléiteket lezárni a júliusi forróságban szinte lehetetlen. A legszakszerübb gondozás mellett is előállnak bizonyos veszteségek. De mit tehet a méhész? Lezárja, mert félti méhállományát. A baj azonban nem itt kezdődött. Ugyanis a repülőgép a jelzett napokon nem érkezett meg. Helyette 11-én a kora reggeli órákban jött, de minden előzetes bejelentés nélkül, így természetes elvégezte pusztító, halálthozó munkáját. Vastagon fújta a Dynocidot a cukorrépára, s vele együtt a mellette teljes virágzásban lévő koriánderre, mákra. Három község méhei gyűjtötték a nektárt, porozták a virágot, s ott lepte be őket a fehér idegölő por, a virágok kelyhén. A méhész, aki még a kaptár nyitogatásánál is úgy vigyáz minden kis méhecskére, mint a szemefényére, most tanúja volt az öldöklésnek, a tömeggyilkosságnak. Fejvesztve, tehetetlenül álltak kaptáraik fölött, s együtt szenvedtek a futkosó hempergő kis munkásokkal. A hazatérő méhek egyrésze a kaptárba rontott, másik része a képtárak előtt fetrengett. A finom por pedig egyre szállt, olyan bűzt terjesztett, hogy azt az embernek is elég volt elviselni. A képtárakban tartózkodó méhek ki tódultak, elzárták a kijárónyílásokat, ezáltal nagy hőség fejlődött a lépek leszakadoztak és csörgött a méz szerteszét, A méhészek, akik otthon voltak, felülről biztosítottak levegőt a méheknek, de minden hasztalannak bizonyult. Aznap, sőt másnap sem lőhetett a kárt megállapítani. A későbbi átvizsgálásnál szorult el igazán a méhész szive, amikor látta, hogy nemcsak a kijáró méheket vesztette el, hanem a bentlévö fiatal méheket is, sőt a íiasftás is elpusztult és romlásnak indult. Némelyik kaptárban csak egykét maroknyi beteg méh maradt, árván, anya nélkül. A permetezés 300 család mehet tett tönkre, többek között az Alsószell szövetkezet 60 családos méhészetét is. fezt a pusztítást nem nézhetjük tétlenül. Meg kell akadályozni az ilyen felelőtlenül végrehajtott permetezést. Legelőször a repülőt irányító szerveknek kell munkájukat megjavítani, hisz ilyen esetekben olyan kárt okoznak, hogy a szövetkezet nem kap annyit a cukorrépáért. Ezért a porzásná! necsak a növényvédelemre gondoljanak az illetékesek, hanem a méhek veezélyeztetését is vegyék számításba és nagyobb körültekintéssel hajtsák végre a permetezést. A palántái járási nemzeti bizottság vizsgálja ki az esetet, s vonja felelősségre azokat, akik a fent leírt kárt okozták. Pártunk konferenciáján elhangzottak alapján növelni kell a magparcella területeket. Ez különösen vonatkozik a fehérjedús pillangós növényekre, melynek beporzásánál elengedhetetlenül szükséges a méh. A virágzó lucernatáblák várják a méheket, mert nélkülük nagyon hiányos lesz a magkötés Ezért az ország méhállományát évről évre növelni kell. A méhészek, akik évtizedeken keresztül kitartóan küzdenek méhészetük megalapozásáért, kártérítést várnak, hogy újra visszaállíthassák méhállományukat. Ebben segítsen a kerületi méhészegyesület és a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal is. Legyen ez intő példa és figyelmeztetés azok felé, akik a növényvédelem munkáit intézik. Tartsák szem előtt azt a közmondást, hogy „amit adsz a jobb kezeddel, ne vedd el a ballal”, Sándor Gábor Borúra - derű Szövetkezetünk tervező bizottsága az alapszabály ellenére úgy akarta velem a tervet elfogadtatni, ha lesz méz, lesz fizetés, ha nem lesz méz, nincs munkaegység. Azzal indokolták, hogy tavaly többet kerestem, mint е9У_е9У fejőgulyásunk a háromliteres tejátlagból. Mikor azt mondtam fejjenek többet, azzal mentegetőztek, hogy a tehenek nem kapják olyan pontosan az abrakot, mint méhek a cukrot. így nagy mérgesen elfogadtam, hogy adjanak 250 alapmunkaegységet és ha terven felül termelek, fizessék meg a többit, a normakönyv szerint. A leofőbb „csoportvezetőm,“ a feleségem nem nyugodott bele. Hallgattam tőle eleget. — Ez a szocialista eljárás! Tavaly 25 000 korona Tiszta jövedelmet hozott a méhészet a szövetkezetnek. Ebből fizethetnének neked ez évben is. Ha az idén lefagy az akác, abból a párszáz koronából amit a szerződés biztosít, csak reggelire jut. Ebéd és vacsora helyett majd a tervet tálalom eléd! Be kell vallanom, rossz érzés volt a bizonytalanság. A tavaszi rossz időjárás elvette a kedvemet még a levelezéstől is. Csak a méhelmbe bíztam. Tudtam, hogy ők nem hagynak cserbe. Öröm volt nézni január végén az első kirepülést. Minden család élt, még az anyanevelőből is kirepültek. A tél folyamán átlagosan csak 6 deka méh pusztult el kaptáronként. A jó tavaszi kirepülés után később aggodalmaskodtam. Februárban 25—28 fokra sülyedt a hőmérő a fagypont alá. Korai tavaszról már álmodni sem mertem, de a fiatal anyák, melegkaptárak biztosították a gyors fejlődést. Hegy a vízhordó méhek munkáját megkönnyítsem és a pusztulásukat elkerüljem, langyos híg sziruppal (1:3) literes adagokban etettem méheimet. A meleg,itatás egyúttal serkentés is volt. Ettől a családok úgy felerősödtek, hogy korai rajzástól kellett tartanunk. Hogy a méheknél a rajzás! ösztön felébredését elkerüljem, száz keret mülépet adtam a 65 családnak. Ügy gondoltam, hogy a rajokat kiépített lépekre készítem el. A terv 15 családos gyarapodást írt elő. Akácvirágzás elején három rajunk volt, három nap múlva mind kiült, mert a kiépített lépeket telehordták mézzel. A mérlegkaptár naponta 5—6 kg-os súlygyarapodást mutatott. A mézterek Is megteltek, de mindjárt nem pergethettem, mert в mé; nem volt érett. így 12 legerősebb családomra felraktam a második mézüreget is. Az üres mézkamrékat a telikre tettem, hogy ha rajoménak, legyen mihez nyúlni üres lépekért. Három nap múlva két család megrajzc-tt, de nem vehettem el az első mézkamrából egy üres keretet sem, mert akkorra már 15—20 kg mézet hordtak egy-egy kamrába. Június 9- én hideg eső esett és szél fújt, a méhek beszüntették a hordást, a lépeket lepecsételték. Három nap múlva olyan volt minden lép, mintha hófehér gyolccsal vonták volna be. A két napi pergetés után mér volt üres keret bőven, de egy család sem rajzolt. A legerősebb rajzók is lerágták a fejlett anyabölcsőket. Nekem mégis tíz rajt kellett elkészítenem, mert a terv megkövetelte. Idei párzott rajanyákat adtam a műrajoknak, a műrajokat ki nem pergetett mézes lépekre csináltam. Ezenkívül 12 mázsa 42 kg mézet is adott a 65 törzscsalád. így a tervemet 150 százalékra teljesítettem. A félévi tervteljesítés utón 446 munkaegységből 170-et előlegeztek, a félévi elszámoláskor az elmaradt 276 munkaegység után járó előleget 2208 koronát is kifizetik. Ezenkívül 115 kg mézet kaptam, pótjutalomban. Ha szövetkezetünk minden tagja teljesíti tervét, akkor a munkaegységekért járó , másik részt is megkapjuk, sőt pótjutalmazásra is számíthatunk. * Racskó János, Ipolynyék
